Hírek
Eurázsia Történelmi Lovasút XIV.
Azzal, hogy közel egy héttel korábban érkeztek meg a lovasok Kazahsztánba, néhány napos pihenőt tudtak beiktatni Zirinda nevű üdülőhelyen, mely egy csodálatos tó partján fekszik. Itt a táj alaposan megváltozott a korábbiakhoz képest. A sztyeppét fenyőerdők és nyírfaligetek váltották fel, s a távolban már hegyek is látszódtak.
Innen visszatértek Atbaszárba, s elindultak, hogy megtegyék az utolsó, négyszáz kilométeres szakaszt. Hírük mindenhol megelőzte őket, így alig győztek eleget tenni a meghívásoknak, újabb és újabb települések vezetői és tiszteletre méltó öregjei kívántak a lovasokkal találkozni, megismerkedni. A napi lovaglást rendszerint délben kezdték meg, mikor a hőmérséklet 40-ről 35 fokra kezdett süllyedni. Az eső továbbra is, kitartóan követte őket, ahogy írják: „nem csodálkoznánk, ha a kazak időjárás jelentésben így mondanák be, ha eső várható: a magyar lovasok kelet, dél-kelet irányba haladnak, ezért abban a térségben esőzések várhatóak...”.
A fővárosba érkezés előtt az expedíció ellátogatott Akmolba, ahol Sztálinnak 1937-1953-ig egy női lágere működött. Politikai elítéltek feleségeit és női hozzátartozóit, valamint rengeteg gyereket deportáltak ide. Hét magyar is volt a táborban, egy közülük itt is halt meg. Nagyon színvonalas és szívszorító a kiállítás emlékeztet a múlt e nem épp dicső éveire.
Béres Sándor ezt írta: „levetítettek egy filmet is, aminek a végén az elnök elmondta, hogy míg Hitler ellenségként ölte a szovjet népet, addig Szálin a saját népét gyilkoltatta halomra és ezzel az igazsággal szembe kell nézni!
Meghökkentő, ahogy ebben az országban a régi kánok, vitézek, cár ellen küzdő batírok, vörös forradalmárok, fehér ellenállók, szovjet katonák és a szovjet terror áldozatainak emlékművei egymás mellett sorakoznak.
A kazak konyha mai napig megőrizte nemzeti jellegét, ugyanakkor tény, hogy hatással volt rá az üzbég, orosz, tatár és koreai konyha is. Ma már jelentősen kibővült a választék, gyakorlatilag mindenféle alapanyaghoz hozzá lehet jutni, de döntően még ma is a hagyományos kazak ételeket készítik.
Torgajban nagy örömmel fogadták az expedíciót. Úton-útfélen megállították a lovasokat, hogy elmondják, ők is magyarok, s nagyon örülnek a távolról jött rokonok látogatásának. Megérkezésük után a művelődési házban kosztanaji előadóművészek zenés előadását tekintették meg, majd a kisvárossal is megismerkedtek. A fővárostól mintegy hatszáz kilométerre lévő Torgaj városában négy múzeum van, az egyik az itt született Dzsánibeké, aki egyike volt a dzsungárok elleni győztes háború három vezérének.
István szerencsés felgyógyulása után a csapat tovább folytatta útját. Átlépve Kosztanaji megyébe, fogadóbizottság várta őket. Különös örömöt jelentett, hogy a rajon akimja és a bizottság több tagja is a madjar törzs tagja volt. Így emlékeztek a találkozásra: „Nehéz írni arról az érzésről, amit a hosszú és igen kimerítő út szinte legfontosabb állomása felé közeledve éreztünk, amikor magyar törzsbéli testvéreinkkel találkoztunk. Az ezt követő ünnepség leírhatatlan volt. A vendéglátóink lelkesedése és szívből jövő öröme töltötte meg a teret. Három fehér jurtát állítottak tiszteletünkre, ami csak a legmegbecsültebb vendégeknek jár. Egy ménes, egy juhnyáj, valamint egy gulya fogta közre az ünnepi területet, amit szintén a tisztelet jeléül hajtottak oda. Amikor a csapat megérkezett lovaik hátán, a csikós meghajtotta a ménest, ezzel jelezve, hogy megérkeztek a nagyra becsült vendégek. Mindannyian éreztük, hogy itt valami rendkívüli, valami nagyon ősi indíttatású eseménynek vagyunk részesei, ami nem feltétlenül a személyünknek szól, hanem elsősorban közös őseink tiszteletére történik, valamint ünnepli a jelen pillanatot, amely lehetőséget teremtett arra, hogy létrejöhessen ez az örömteli találkozó. Már távolról láttuk a magyar zászlót lobogni a színpad mellett, ami még inkább fokozta meghatottságunkat. Körülbelül százötven ember jött el a fogadásunkra, voltak olyan öreg nénik és bácsik, akik messziről gyalog jöttek, hogy találkozhassanak velünk és rajtunk keresztül minden magyarral.”
Visonta Árpád-kori település a Mátra déli lábánál, Gyöngyöstől keletre található. A falu életét az 1960-as évekig a mezőgazdaság határozta meg, a földművelés és az állattenyésztés mellett az éghajlat és a Mátra lankái a kiváló minőségű szőlő- és bortermelést is lehetővé tették. Honlapunkon korábban már felhívtuk a figyelmet arra a kiváló próbálkozásra, melyet a Visontai Mezőgazdasági Szövetkezet a Szentesi Mag Kft. és az Organic System csapatával karöltve indított el ezen a településen. (
