Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Brazíliai indiánok között

E-mail Nyomtatás PDF

Brazíliai indiánok között

A budapesti Néprajzi Múzeum nem csupán a magyarországi néprajzi tárgyakat gyűjti és tárolja. Nem kevésbé jelentősek más európai vagy tengerentúli népektől származó gyűjteménycsoportjai sem. Viszonylag szegényes volt a dél-amerikai indiánok néprajzi anyaga, és így időszerűvé vált új gyűjteménnyel való felfrissítése. Több dél-amerikai tudományos intézménytől meghívást kaptam és 1958 végén Brazíliába utaztam, ahol múzeumokat tanulmányoztam, majd pedig módom nyílt arra, hogy néprajzi kutatást és gyűjtést folytassak egy brazíliai indián törzsnél. Eredeti tervem az volt, hogy egy közép-brazíliai folyami szigeten élő indián törzset látogassak meg, azonban ehhez az indiánok felett felügyeletet gyakorló Indián-védelmi Szolgálat nem járult hozzá, így brazil szakemberek tanácsára a nyugat-brazíliai Mato Grosso államban élő nambikuara-indiánokra esett a választás.

Miért ezeket az indiánokat választottam és miként lehetne ezek kultúrtörténeti helyét meghatározni?

Dél-Amerika őslakóit, az indiánokat kultúrájuk fejlettsége szempontjából két nagyobb csoportra szokás osztani, úgynevezett „természeti” és „magaskultúrájú” népekre. Ez a beosztás és további tagolódás még világosabbá válik, ha behelyezzük őket egész Amerika művelődéstörténeti fejlődésébe. Ha ezt a fejlődést földrajzilag kivetítjük, lépcsőzetes piramisra emlékeztető
metszetet kapunk: a piramis alapját képezik a legészakibb és legdélibb vidékeken élő, úgynevezett zsákmányoló (gyűjtögető-vadász-halász) életformát folytató embercsoportok; első lépcsőjét az északi és déli kontinens belsejében, félig megtelepedett vagy komplex, zsákmányoló-földművelő életformát folytató törzsek képviselik. A piramis csúcsán állnak azok a magaskultúrájú népek (mayák, aztékok, inkák stb.) akik a kontinens középső vidékein, az úgynevezett mezo-amerikai területen és a perui-bolíviai-kolumbiai Andok tájékán éltek. Ezek érték el a legnagyobb fejlettségi fokot, birodalmakat alapítottak, az osztálytársadalom előfokára jutottak.

Módosítás dátuma: 2023. március 11. szombat, 08:09 Bővebben...
 

A revival mozgalom és a tudományos néprajz

E-mail Nyomtatás PDF

A revival mozgalom és a tudományos néprajz

Radák János emlékének

A néprajztudomány, mint szakmai tudáshalmaz nem egyenlő a „népi tudományokkal”. A néprajztudomány a különféle, elsősorban a folyamatos gyakorlatban élő népi tudományok dokumentálásának, elemzésének és közkincsé tételének összetett módszertana. Ugyanakkor fontos, hogy nem tekinthető a gyakorlat elméletének, hanem párhuzamos társadalomként működve saját maga elméletét és gyakorlatát konstruálja, ami lényegében nem áll kölcsönhatásban az általa vizsgált népi tudással. Az átfedések kizárólag személyes szintűek, és elsősorban olyan embereknek köszönhetőek, akik a párhuzamos tudáshalmazok „kétirányúsítására” törekednek.

A néprajztudomány számára a népi tudás kitermelendő nyersanyag, amiből saját alrendszereit építi fel, és a működéséhez szükséges közjavakat biztosítja a maga számára, mint önmaga végtelen megújításán dolgozó testület, abból a dogmából kiindulva, hogy a begyűjtött nyersanyagok végtelen idejű őrzésre és értelmezésre szorulnak. A közkincsé tételi feladat megvalósítás során igen korán megjelentek olyan kézikönyvek, módszertanok, amelyek azzal a szándékkal íródtak, hogy a népi tudományok megtanulását segítsék elő elsősorban közművelődési és nemzetpolitikai célból, általában a kezdetinél szélesebb célcsoportnak szólóan. E mögött az a kimondott, Kodály Zoltán által is megfogalmazott elképzelés húzódott meg, hogy a népi kultúrából kikerülő elemekből egy polgári értelemben vett kulturális alternatívát, egyfajta belső innovációt nyújtsanak a jellemzően kulturális importtermékeket használó közkultúra számára. Illetve kulturális kapaszkodókat nyújtsanak a születő magyar polgári nemzetállamba asszimilálódni kívánók számára.

Számos népi tudománynak megszületett a maga andragógiája és pedagógiája részben a néprajztudomány által részben annak alapanyagára és szakismeretére támaszkodva, de korántsem került minden terület lefedésre. A népi kultúrát megismerni akarók, akik valós vagy éppen választott őseik készségei, szokásai felé keresték a kapcsolatokat, azoknak a néprajztudomány anyagai, intézményi lehetőségei jelentették az egyik leggazdagabb forrást és lehetőséget. A népköztársaság idején, aki csak úgy járta a falvakat és öregeket kérdezett a régi világról, esetleg fotózott, filmezett, az könnyen egy rendőrőrsön találhatta magát. Viszont, ha ugyanezeket néprajzkutatóként tette, akkor még el is várták tőle mindezt. A néprajzos a magyar falusi világ szerves tartozékává vált, aki nagyjából szabadon közlekedhetett. Akik a szocializmusból és az abból kisarjadó vadkapitalizmusból szellemileg a néphagyományba disszidáltak, azoknak a néprajz szak jelenthette, talán jelenti ma is a „piros útlevelet”. A néprajztudomány igen korán „fedőszervévé” vált annak a kultúramentésnek, ami a magyar néphagyományban élő kulturkincsek kimentésével és átmentésével foglalkozott egy általános társadalmi átalakulás közepette, amit a kor embere egyfajta kulturális összeomlásként élt meg.

Módosítás dátuma: 2023. március 11. szombat, 08:11 Bővebben...
 

Vízhaszonvétel és vízépítés

E-mail Nyomtatás PDF

Vízhaszonvétel és vízépítés

Ha vízrendezésről, vízépítésről, folyószabályozásról hallunk vagy olvasunk, árvízvédelmi gátak építésére, mocsarak lecsapolására, a folyók kanyarulatainak átvágására, a vizek lefolyásának meggyorsítására gondolunk, vagyis arra az emberi igyekezetre, hogy a vizet legyőzze, uralmát, hatását minél kisebb térre és időre szorítsa vissza.

Ma alig tudjuk elképzelni azt, hogy a vízépítésnek, vízrendezésnek más elve és célja is lehet. Pedig a természetet legyőző és átalakító szándékkal szemben van és volt egy másik is, a vízzel való együttműködés.

Ez volt az alapelve a régi magyar vízrendezésnek és vízépítésnek egészen a 18. század elejéig, amikor is az így kialakított vízrendszer a török hódoltság és a háborúk során tönkrement.

A 18. század közepén országszerte megindultak a nagy szabályozási munkálatok: malomgátak lerombolása, folyókanyarulatok átvágása, árvízvédelmi töltések emelése és a mocsarak lecsapolása. Mindezeket a munkákat természetesen robotoló jobbágyok végezték, akik éppen az árvízvédelem e módjától féltették eddigi életmódjukat és gazdálkodásukat, puszta megmaradásukat is veszélyeztetve érezték.

Módosítás dátuma: 2023. március 06. hétfő, 17:16 Bővebben...
 

Így szórakozunk falun

E-mail Nyomtatás PDF

Így szórakozunk falun

A falu télen szórakozik. A nyár a munka, a megfeszített, verejtékezésig tartó munka ideje. Reggel háromkor kelnek, harmatszállatig dolgoznak és a szüntelen robotot csak a vasárnapok tiszta ruhaszaga, harangkongásos fehérsége szakítja meg. Vasárnap, kiváltképpen, ha jelesebb napra esik, muzsikát tartanak a vendéglőben és a mulatság hírére összesereglik a harmadik, negyedik falu lánya-legénye is. A táncban főként ezek vesznek részt. Menyecske, házasember csak a késő esti órákban elegyedik bele, amikor a jókedv már a tetőfok felé hullámzik. Olyan magasra azonban sohasem jut a vígság hulláma, hogy magával sodorná például a negyvenéves asszonyokat. „Sorbéli asszony” – mondják a baranyai falvakban az ilyen korban lévőkről és a „sorbéli asszony” már nem viselhet pirosat; sötétkék, kávébarna, dohánybarna a ruhája színe, nem cifrázza magát, templomban közel ül az oltárhoz, temetésen együtt mondja a búcsúztató éneket a tanító úrral, gyűdi búcsúra jár a szentképes zászló alatt és ha mulatságról esik szó, földresütött szemmel mondja:

– Nem illek én már oda. Az táncoljon, aki fiatal…

Bizony, a negyvenéves parasztasszony már nem fiatal. Tizenhatéves korában férjhez ment, megszedték magukat, első gazda lett az ura, a lánya – merthogy a gazdag ember gyerekéhez úgy illik – még korábban siet a pap elébe, mint anyja. Azzal dicsekszik az asszony, hogy már tizenhárom éves korában kérője akadt a lányának, csakhát „gyengéltették” még a házasságra. Tizennégy múlt, ünneplő iskolából maradt ki, amikor miniszteri engedéllyel, lakzit tartottak és a negyvenéves sorbéli asszonyt már hét évvel ezelőtt „öreganyám”-nak szólították, most már iskolás a nagyobbik unokája, erős gyerek, segít az apjának takarmányt ledobálni a kocsiról.

Módosítás dátuma: 2023. február 22. szerda, 21:13 Bővebben...
 

Miért oly kicsiny a búzakalász?

E-mail Nyomtatás PDF

Miért oly kicsiny a búzakalász?

Mikor az Úristen a világot megteremtette, így szólt a szántó-vető emberhez:

– Nem akarom, hogy sokat küzdj és sokat dolgozzál! Meghagyom hát, hogy csak egy barázdát szánts és vess be! Ez az egy barázda is megtermi a szükséges élelmet számodra.

Az embernek jó sora is volt addig, amíg teljesítette az Úristen parancsát. Megélt egész háza népével egyetlenegy barázda terméséből. Meg ám, mert minden búzaszál tövétől a hegyéig csupa kalász volt!

De a gonosz-lélek elégedetlenségre izgatta-bizgatta az embert. Szüntelenül ezt duruzsolta a fülébe:

– Jaj, de esztelen vagy! Miért elégedtél meg egyetlen egy barázdával? Lám, ha több barázdát szántanál, tömérdek gabonád teremne! Nagyon gazdag lehetnél!

Bővebben...
 

Nádvágás a bihari Nagy-Sárréten

E-mail Nyomtatás PDF

Nádvágás a bihari Nagy-Sárréten

Régi feljegyzésekből tudjuk és idős emberek is emlékeznek még rá, hogy a vízszabályozások előtt, a Berettyó 1866-ban történt elvezetéséig, a Sárrét főterméke nem a búza volt, mint most, hanem a gyékény és a nád. Az ártéri szigetek kevés művelhető földje éppen csak hogy megtermetté a falu esztendeig való kenyerét, egyébütt árvizektől megfutott legelők foglalták el a határt, nagyobb részben pedig mocsarak, rétségek, melyek mindenféle vízinövénynek voltak otthonai.

Ez állapot miatt nem volt semmi panasz. Gyékénynek, nádnak sok hasznát vették a sárrétiek. A szegénység gyékényt szőtt, kosarat kötött, s készítményeit a távolabbi vidék vásárjaira vivén eladni, egész esztendőben ezekből pénzelt legjobban. De a nád talán még fontosabb volt. Ebből csinálták itt a ház falát, tetejét, a kemencét, a kéményt, az udvar kerítését. Fűteni sem fűtöttek egyébbel. Papnak, tanítónak, nótáriusnak fizetésébe járt a tűzrevaló nád. Nádból készítették a vászonszövőszék bordáját, a csigacsinálót; a juhásznék a sajtrácsot; a pásztorok a kunyhót, a karámot, a hodályt; a halász-pákász emberek a vészt, a tutajt, stb. A nádbuzogány pelyhével töltötték meg a szolgalegény feje alá adott párnát, meg a kvártélyos katonákét. Sőt hidat is készítettek nádból, az ú. n. bürűt. Biharnagybajomban a Kisbajom nevű falurész között folydogáló Gyalogéren még az 1800-as évek elején is ilyenen járt át a gyalogos és a szekér. A felesleget pedig jól lehetett értékesíteni más vidéken. Az öregek állítása szerint több jövedelmet adott holdanként, mint a búza.

Módosítás dátuma: 2023. január 23. hétfő, 08:52 Bővebben...
 

Patkó Pista, Savanyó Jóska. Történetek a betyárvilág korszakából XXII.

E-mail Nyomtatás PDF

Patkó Pista, Savanyó Jóska

Történetek a betyárvilág korszakából XXII.

Öreg Czekk György megáll az udvar végiben, lemutat a Gelence kanyargó vizére és úgy mondja:

– Gyerekkoromban itt még a madár is elfelejtett szólani, olyan volt a csend az erdő mélyén. Azóta kiirtották az erdőt, betemették Patkó Pista lábnyomát, de még őt magát is.

A Bakony betyárromantikáját kutattam Bakonybél legöregebb emberének emlékezetében. Mire emlékszik, vagy mit tud hallomásból, mit meséltek neki, a 90 évesnek, az ő öregei a híres bakonyi betyárokról, Patkó Pistáról és Savanyú Jóskáról, akit bakonyiasan itt mindenki csak Savanyó Jóska néven emleget.

Zöld erdők harmatát, betyárcsizmák nyomát porral, hóval lephette be a nyár, a tél, Patkó Pista és Savanyó Jóska emléke mégis nemzedékről nemzedékre öröklődik át Bakonyerdő népében, megtisztul az elkövetett gazságok szennyétől és romantika, virtus lesz belőle. Hogy mennyire a köztudatban van ma is a betyárság, és híre hogy száll át szülőről gyerekre, annak bizonyítéka, hogy csak a minap hallottam, amint egy anya így ripakodott a kerítésen túlról kinn hancuzó fiára:

– Maradsz veszteg, te Savanyó!

Patkó Pista és Savanyó Jóska a bakonyi romantika két hőse. Olyan öreg már nem él, aki látta volna egyiket vagy másikat, de aki apjától hallott viselt dolgaikról, olyan még van egypár. Elbeszélgettem velük és lejegyeztem, amit meséltek.

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:01 Bővebben...
 

Keleti népek újévi szokásai

E-mail Nyomtatás PDF

Keleti népek újévi szokásai

Nemcsak a művelt Európában ünneplik az új évet, hanem megvan ez a szokás jóformán a világ minden népénél.

A perzsáknál, – akik e tekintetben az egyetlen kivétel – az újév a gyász ünnepe. A vallás utasításaihoz híven, fekete és violaszín ruhába öltözve, böjtöl ilyenkor a mozlim. Ezzel szemben a többi keleti nép még zajosabban és komolyabban ünnepli az újesztendőt.

Indiában január elsején már hajnalhasadáskor megkezdik az ünneplést. Miután az újévet üdvözölték. a brahminok felkeltik az alvókat; a nők nagy sietséggel a tisztogatáshoz fognak, minden porszemet eltüntetnek, ami az elmúlt esztendőre emlékeztet. Mindenen túladnak, ami régi; a konyhát is új berendezéssel látják el. Az új edények igen fontos szerepet játszanak a további ünneplésben. Rizst vagy tejet főznek bennök, és a főzés eredményéből következtetnek az újév szerencsés vagy szerencsétlen voltára. Ha a tej gyorsan felforr, úgy ez szerencsés jel; ha kifut vagy az edény elhasad, kedvezőtlen a jóslat. Akinek a rizs szerencsét jövendöl, az juttat belőle barátainak és a főszereplőknek: teheneinek is. Mert az ünnep második napját ezeknek szenteli a hindu: leveti magát előttük a földre és hálából virágot visz nekik.

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:07 Bővebben...
 

Újévi szokások az oroszoknál

E-mail Nyomtatás PDF

Újévi szokások az oroszoknál

Oroszországban minden ünnepnek megvannak a maga külön szokásai és nemzeti dalai, s ez utóbbiak közt vannak olyanok is, melyek már évszázadok óta feledésbe ment szokásokra vonatkoznak; a nép hűségesen megőrzé azokat, bár eredeti értelmökről, mellyel az ős pogány időkben bírtak, még talán fogalma sincs már. E régi nemzeti s egyszersmind vallásos dalok között alig van olyan, melyben a nép egykori vallásának nyomai oly észrevehetőleg megmaradtak volna, mint azokban, melyeket így karácsony és újév körül szoktak énekelni, főképen Kis- és Fehér-Oroszországban. E dalokat kolyadkinak, magát a karácsony ünnepét pedig, mely karácsony estéjétől vízkeresztig (január 6.) tart, kolyadának vagy koledának nevezik. Ralston „Az orosz nép dalai” czímű munkájában érdekesen ismerteti az oroszok karácsonyi és újévi dalait és szokásait, s az ő műve szolgált forrásul e kis közleménynek is.

Az orosz nép hagyományai szerint az év eme szakában, tudniillik karácsonytól vízkeresztig, a föld alá rejtett kincsek mind fölfedezhetők. A „szent esték” alatt az újon született istenség lejön az égből és a földön jár, miért is ez időtájban mindenféle munkát véteknek tartanak. Minden ünnepi nap éjszakáján, karácsonytól vízkeresztig, éjféltájban, szétnyílnak a mennyország kapui; a paradicsom gyönyörű térei, hol a nap lakik, előtárják nagyszerű kincseiket; a források és folyók vizei megelevenülnek, borrá változnak, s gyógyerőt nyernek; a fák lombokat és virágokat hajtanak s leveleik közt aranygyümölcsök érnek.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:04 Bővebben...
 

Újévi népszokások. Legénybíró választás, óév temetése és újév reggelén

E-mail Nyomtatás PDF

Újévi népszokások

Legénybíró választás, óév temetése és újév reggelén

1. Az óév temetése és az újév reggele

Ez ősi szép szokás — melybe bizonyos babona is vegyül — ma is fenáll az egész Székelyföldön. Óév estéjén, mikor vége van a szokásos istenitiszteletnek, az ifjúság összegyűl a korcsma vagy faluháza előtt, s rúdra kötött kendőkkel, égő szalmafonattal és egy szalmából s elhasznált ruhákból készített bábbal — mely a haldokló évet ábrázolja — megindulnak a szabad mező felé. Apraja-nagyja torkaszakadtából énekli:

Uccu neked ó-esztendő,
Üssön beléd a szöszmenkő.
Elviheted, amit hoztál,
Egyéb se volt búnál, bajnál.

Termés rossz volt, kevés a bor,
Szűk a kenyér, nincs disznótor.
Nem siratunk, rossz esztendő,
Verjen meg a nyírágseprő.

Mikor a menet kiér a mezőre, a szalmabábot istenesen elpáholják és szidják rettenetesen: »Nesze, dög, nesze! Rossz voltál, keserűséget hoztál, halált érdemelsz!« Aztán meggyújtják a bábot s énekszó mellett elégetik és behantolják száraz gallyakkal, hogy legyen örökre eltemetve.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:04 Bővebben...
 

Az újévi köszöntés

E-mail Nyomtatás PDF

Az újévi köszöntés

Az újévi köszöntés már a rómaiak körében is dívott. Janus tiszteletére e napot féktelen kicsapongással ünnepelték, jókívánságokkal köszöntötték egymást, amit ajándékokkal illett viszonozni. Hazánkban az esztendőt az egész középkoron át december 25-től, karácsony napjától számolták. A január elsejei évkezdetet XIII. Gergely pápa megreformált naptárának 1582-es megjelenését követően vált általánossá, bár bevezetése nem mindenütt történt meg egyszerre.

A múlt század fordulója idején még Magyarországon is általános volt a köszöntés szokása. E naphoz számos hiedelem és szokás is kapcsolódott az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból: ahogy karácsony napjának reggelén, első látogatóként fiúgyermeket vártak; az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló hiedelmek; számos szerelmi- és időjósló eljárást alkalmaztak.

Az évkezdet, mint minden népnél, szimbolikus, elválasztó, szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvésekkel járt. Désen (Szolnok-Doboka vármegye) például az éjféli óraütés előtt asztalra vagy székre álltak, kezükben pénzt szorítva ugrottak át az új esztendőbe. A Nyárád mentén az óévet szimbolizáló szalmabábot ástak el a legények (téltemetés), Somló vidékén pedig e napon egy suhanc és egy öregember, az ó- és újesztendőt szimbolizálva korbácsolta végig a falut, kiverve ezzel jelképesen a telet. Ugyanilyen jelképes elválasztó szokásnak tekinthető az újévnek énekkel való üdvözlése. Újév napja, mint minden évnegyedkezdő nap egyben gonoszjáró nap is, ezért számtalan módját gyakorolták az év más napjain is alkalmazott állati és növényi termést biztosító gonoszűzésnek. Ez volt a célja például a kongózásnak, nyájfordításnak és szűzgulyahajtásnak, de az álarcos meneteknek, kántálásnak és a köszöntőzésnek is. A nap estéjét különösen kedvezőnek vélték egészség-, szépség-, termés- és állathaszon biztosító varázslásokra is (gyümölcsfa fenyegetés, aranyosvíz merítés). E cselekvések és jóslások alapja: ki mit csinál, kivel vagy mivel mi történik újév első reggelén, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben. E napon tehát eltemették az elmúlt évet, különböző varázslásokkal szerencsehozóvá igyekeznek tenni a következő esztendőt, s kitudni igyekeznek a jövő évi sorsot.

Módosítás dátuma: 2019. június 19. szerda, 18:18 Bővebben...
 

A betlehemi jászoly és a betlehem járás

E-mail Nyomtatás PDF

A betlehemi jászoly és a betlehem járás


A keresztényeknél a legrégibb idő óta a betlehemi jászoly volt a karácsony jelképe. A jó magyar keresztény családnál ma is ott látjuk a kis Jézus születése estéjén a karácsonyfa mellett a betlehemi jászolyt is, a kis Jézussal, Szűz Máriával, Szent Józseffel és a pásztorokkal. Az egész középkoron át a betlehemi jászoly volt a karácsony jelképe. Az a szokás, hogy a betlehemi jászolyhoz járulnak, római eredetű.

Legrégibb Írásos feljegyzésünk az olaszországi Santa Maria Maggiore-templomban levő jászolyról szól, melyet ünnepélyes körmenetben körülvittek a városban. Erre a körmenetre jöttek el a szomszédos falvak szabin pásztorai, akik dudát fújtak a körmenet alkalmával.

Később már egyes családoknál is megtaláljuk ezt a jászolyt, és az a szokás is elkezd terjedni, hogy versmondók vagy regélők dudával és más mulattató szerszámokkal házról-házra járnak a szent estén. Ez a betlehemjárás vagy regölés, amely nálunk a legrégibb időktől fogva el van terjedve.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:03 Bővebben...
 

Az ostyahordás jászsági hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF

Az ostyahordás jászsági hagyományai

Az ostyahordás a karácsonyi köszöntés egyik sajátos, nagy múltra visszatekintő formája. A kántortanító karácsony előtt ostyát sütött és tálra vagy kosárba helyezve az iskolás gyerekekkel szétküldte a családoknak. A gazdasszony babot, tojást, kolbászt, szalonnát küldött cserébe a kántortanítónak, a gyerekek pedig pénzt, almát, diót kaptak az ostyahordásért. Ez a családoktól kapott adomány valamikor a kántortanító díjlevelében is szerepelt.

Történeti adatok tanúskodnak a szokás régisége mellett. Az ostyahordás vagy hostatio a középkorban a pap hatáskörébe tartozott. Az ő feladata volt a híveknek széthordani az ostyát és ezért a befolyt termények (bab, lencse, mák liszt, tojás) őt illették meg. Manga János idézi a dobsinai (Gömör m.) lelkész 1622-ben kelt javadalmi leveléből az alábbi részt: „pápista korban szokás volt, hogy a r.k. plébános karácsonykor ( in vigiliis nativitatis Christi) feszülettel áldozva járt körül, mi bálványimádás lévén, jámbor elődeink e helyett  azt hozták be, hogy az ev. lelkész poharat (kelyhet) küld körül és így gyűjt magának egy forintot és egy-két garast.” Itt valójában arról lehetett szó, hogy a pap karácsony böjtjén a ministráns és a sekrestyés kíséretében elment hívei házába, odavitte a szentelt ostyát, a feszülettel valószínűleg megáldotta a szobát és a háziakat, amiért cserébe terményeket kapott. Távozásakor a hívek megcsókolták a keresztet. A ”feszülettel áldozva járt körül” szövegrész minden bizonnyal ezt jelenthette, ez volt az, amit a protestánsok bálványimádásnak tartottak. Bálint Sándor szerint az ostyahordás a középkori eulógia csökevényes maradványa. Ez azt a megszentelt kenyeret jelentette, amit a misén a pap azoknak a híveknek osztogatott, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatásakor szentelt kenyeret vagy ostyát vitt magával, amiért élelmet kapott. Az ostyahordáson kívül a kántálás (cantatio) és a koledálás is a pap hatáskörébe tartozott a középkorban nagyobb ünnepek előtt. Az így szerzett pénz vagy termény ugyancsak a javadalmai között szerepelt. A Nógrád megyei Vanyarc egyházi jegyzőkönyvében feljegyezték, hogy „ostyahordás azaz hostatio karácsonyi időben van, koleda évente hatszor. A vanyarci evangélikus egyház canonica visitatiója csak 1900-ban mondja ki, hogy a cantatio és koleda meg van váltva, oly módon, hogy minden gazda 50 krajcárt, minden zsellér 30 krajcárt és minden konvenciós cseléd 20 krajcárt fizet e címen a párbérhordás alkalmával.”- írja Manga János. Vagyis a lakosok pénzzel megválthatták a papnak járó javadalmakat, aki ezután már nem járt ki nagyobb ünnepeken a családokhoz. A régi egyházi előírás azonban, mint népi gyakorlat még sokáig tovább élt.

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:22 Bővebben...
 

December 25. Karácsony napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 25. Karácsony napja

Betlehem, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011.A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

A szerelmi jóslás különböző változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia. Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz. A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (egykori Nyitra m.) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek.

Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek. Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következő esztendőben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás. Általában jellemző a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon. Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat előadni, a bábtáncoltató betlehemezés, betlehemezés, Heródes-játék, szálláskeresés. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elő karácsonykor.

Módosítás dátuma: 2020. április 06. hétfő, 13:07 Bővebben...
 

Menjünk el a látására

E-mail Nyomtatás PDF

Menjünk el a látására

Betlehem a római katolikus templom mellett, Visonta, 2011. Kürtössy Péter fotójaSzűz Mária és Szent József el kellett menjenek Betlehembe, mindenki, aki odavaló származású, el kell menjen a béiratkozásra, számba veszik a népet. Mind a kettő betlehemi volt, József es, Szűz Mária es odavaló vót, s most el kell menjenek. Pont arra az üdőre jött a szülés, de nem találtak, az egész városban nem találtak helyet, hogy valaki béfogadta vóna, hanem a városon kívül vót egy rongyos istálló, elhagyott. Oda szoktak az utasok eső ellen s minden ellen bészállani, oda kellett elmenjenek, bészálljanak, senki el nem fogadta őket.

A napkeleti királyok, sugallatot kaptak ők es, a csillagtól. Látták a csillagot. S mind a három király látta. Pedig nem egy országba valók voltak. Ők három országba, s azt a csillagot látták, azt a nagy csillagot, s azt mondták így magukba:

-Itt kell legyen születés valahol, el kell menni felkeresésére.

Most elindult egy, s ahogy mentek az úton, összetalálkoztak hárman. Három országból egybe jöttek. De a csillag megyen mindig előttük, ők mennek a csillag után, s mikor elérték, megközelítették azt a hellyet, Betlehem felé, a csillag eltűnt. Nem tudták, hogy hova menjenek tovább. Akkor Heródes vót az országvezető, avval bémentek hozzá, hogy hát valamit tőlle kell tudjanak.

-Új király született, itt láttuk a csillagát, szeretnénk megtudni, hogy hol van az a csillag, hol állott meg. Valamit tudnak-e róla? Jósolnak-e valamit?

Akkor Heródes hamar összegyűjtötte az összes vén zsidókat, azokat az írástudókat, s előszedték azt a sok iratokat, s mindent, s azokat nézték, számlálták, nézték, s hát úgy van írva:

-Betlehem, Júda városa, nem vagy minden népnél csekélyebb, mert belőled fog születni a világ megváltója.

Itt aztán behítták a királyokat, aztán megmondták nekik, hogy menjenek Betlehembe, hogy ott érdeklődjenek, mert ott többet fognak tudni. Mert úgy írja, hogy ott születik meg, arrafelé.

Na, ők eljöttek, s ahogy kijöttek onnat Heródestől, a csillag mindjárt megmutatkozott nekik. A csillag ment előre, s ők mentek utána, s addig mentek, ahol a csillag megállott.

A csillag megállott ott, ahol Jézus meg vót születve. Ők oda bémentek. Jézus immár most nem abba helybe született, lehetett három napos es.
Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:11 Bővebben...
 

Uradalmi cselédek és pásztorok tánchagyománya Tolna és Somogy megyében

E-mail Nyomtatás PDF

Uradalmi cselédek és pásztorok tánchagyománya Tolna és Somogy megyében

A dunántúli uradalmi cselédségnek Illyés Gyula állított maradandó emléket „Puszták népe” című könyvében. Ez a mű több mint társadalomrajz, művészi vallomás ez a magyar nép legsanyarúbb sorsú ismeretlen részéről, át- és átszőve a személyes élmények képelevenítő varázsszavaival. Ennek a népnek tánchagyományáról lesz szó a következőkben, de adataim csak akkor járulhatnak egy megközelítőleg igaz kép kialakításához, ha olvasóim ismerik ezt a könyvet; a cselédek életét. Pusztának nevezik ezen a vidéken a tengernagy uradalmi táblák közt igen nehezen, rendszerint csak földutakon megközelíthető majorokat, melyek néhány hatalmas gazdasági épületből és köröttük hosszan elnyúló cselédházakból állnak. Ezekben a cselédházakban valaha szobánként két család lakott, meglehetősen nagyszámú gyermekeikkel, hiszen gyermekáldás dolgában ebben az országban első helyen álltak mindig. A két szobára nyíló füstös konyhákban így négy család is főzött, azt éppen, amire a kommencióból, a természetbeli járandóságból futott. Készpénzfizetésük alig volt, nem is igen jártak be a faluba. „Magyarország művelhető területeinek csaknem felét a puszták cselédjei mívelik – írja 1936-ban Illyés Gyula könyve elején. – Erkölcsben, szokásban, világfelfogásban, de még járásban és karjának mozgatásában is ez a népréteg minden másiktól élesen különbözik... Egésznapi, sőt vasárnapi elfoglaltsága miatt a pusztát szinte sohasem hagyja el, lakhelyén hozzáférni pedig a nagy távolság, a rossz utak, a különleges hazai viszonyok miatt, de e nép ősi bizalmatlansága miatt is nehezebb vállalkozás, ahogy gyakran emlegettem, mint egy közép-afrikai törzs tanulmányozása. Az irodalomban is csak a háborút követő évek folyamán kezdtek feltűnni. Valami furcsa, áporodott, de mégis erőtadó közösségben élnek, anyagilag és szellemileg egyaránt: ez a közösség nem egy vonásában inkább hasonlítható a gyári munkásság külön összetartozásához, mintsem a falvakéhoz. Persze azért lényegében attól is elüt. Egyéni külön világ ez is, lakóinak nemcsak szókincse, hanem még álom világa is teljesen egyedülálló, ami természetes is.” Ezek a legfontosabb, lényeget érintő megállapítások, nélkülük nem értjük kultúrájukat, s végeredményben e tanulmány is csak adalékokat szolgáltat ezen igazság bizonyítására.

Módosítás dátuma: 2022. július 28. csütörtök, 10:12 Bővebben...
 

December 06. Miklós, Mikulás

E-mail Nyomtatás PDF

December 06. Miklós napja

Mikulás Sződön, 2011. 12. 04. Kürtössy Péter fotójaSzent Miklós, a kisázsiai Myra püspöke a IV. században élt, életéről biztosat nem tudunk. Legendája a bizánci egyházban bontakozott ki a VI. században, majd ereklyéinek Bari városába való átvitelével (1087.) kultusza a nyugati egyházban is villámgyorsan meghonosodott. Hazánkban az Oláh Miklós püspök prímás ideje alatt, 1560-ban tartott zsinat döntése szerint még parancsolt ünnep volt, a kötelező ünnepek sorából az 1611. évi nagyszombati zsinat törölte. Miklós a középkor páratlanul tisztelt szentje volt, hazai patronátusai szinte áttekinthetetlenek, a Kárpát-medencében 51 település őrzi nevét.

Legendája számos helyen olvasható: abban a tartományban, ahol Miklós élt, döghalál pusztított. Miklós gazdag szüleit is elragadta, aki minden örökségét a szegények között osztotta szét. Természetesen számos csodatétel is kapcsolódik nevéhez (pl. a megölt diákok feltámasztásának legendája; a három boldoggá tett eladólány).

Hazai kultuszából a keleti és a latin egyház is kivette a maga részét, ehhez nagyban hozzájárult, hogy Szent István királyunk megszerezte ereklyéjének egy darabját is. Miklós a kalmárok, főleg a posztó-, gabona-, borkereskedők, a hajósok, a törvénytudók és a diákok védőszentje. A kultusz elevenségére utal, hogy megvásárolt jószágra, portékára adott foglalót Szent Miklós pénzének a megkötött vásár utáni áldomást Szent Miklós poharának nevezték még a XVIII. században is. Megszenteli a vízi közlekedést is, nem véletlen tehát, hogy az összes, pártfogása alatt álló hazai bencés apátságok folyó mellett emelkedtek. Miklós archaikus vízi kultuszát később Nepomuki Szent János tisztelete mosta el. A polgári élet, polgárvárosok védője is volt úgy nyugaton, mint hazánkban. A középkorban olyan népszerű volt Magyarországon, hogy sírjához, Bari városába is gyakran elzarándokoltak.

Módosítás dátuma: 2020. április 06. hétfő, 13:08 Bővebben...
 

Vörösmart környéki anekdoták II.

E-mail Nyomtatás PDF

Vörösmart környéki anekdoták II.

9.

A háborút követő első évben központilag szervezett népmoz­gató (művelődési, gazdasági, politikai) előadásokat tartottak Baranya-szerte. Így került sor egy csúzai művelődési tájékoztatóra is. Az előadó beszámolt az újonnan előállt helyzet előnyeiről mű­velődési szempontból, a tanulás, olvasás lehetőségeiről.

– Ezután mindenki könyvhöz jut. Eddig, tudom, nem ol­vastak.

– Azért olvastunk, – hallatszott egy hang a tömegből – kaptunk könyvet a tanítótól meg a paptól.

– Igen. Na látja, én azokat mind elégetném, mert az mind próza.

(A kezdeti nehéz időkben még néhány előadó sem tudta, mi a különbség a próza és a hangzásilag hasonló ponyva között.)

10.

Ugyanebből az időszakból ered egy másik adoma. Az utcán megállítja egy fiatalember a falu akkori vezetőjét és autogramot kér tőle, mivelhogy olyan híres ember lett.

– Ugyan fiam. Hiszen nincs ebben a faluban egy valamire­való ló sem. Honnét adjak én neked egy autót?

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:13 Bővebben...
 

A szegedi dömötörözés

E-mail Nyomtatás PDF

A szegedi dömötörözés

Ismeretes, hogy a szegedi székesegyház, más nevén Fogadalmi templom helyén állott a harcosok és juhászok védőszentjének, Szent Dömötörnek ajánlott palánki, azaz belvárosi plébániatemplom. Ennek búcsúnapjához (október 26.) egészen 1837-ig kapcsolódott a dömötörözés, vagyis a juhoknak a legelőről való behajtása után tartott pásztoráldomás. E napon a pusztai juhászok, pásztorok zászló alatt vonultak a búcsúra. A zászlóvivő után jöttek a tanyai kapitányok, öreg gazdák. Utánuk felbokrétázott juhászlegények terelgették az ajándék fehér bárányokat, a menyecskék pedig ropogósra sült fonatos kalácsot és szőlőt hoztak. A menetben a juhászok többi hozzátartozói is részt vettek.

A Dömötör-templom előtt a céhek várakoztak zászlóikkal. Amikor a pásztorok menetét látták, a templom küszöbén álló főbíró címeres botjával – amelyre az Isten Báránya is rá volt faragva – jelt adott és megindult a magisztrátussal együtt a puszták népe felé. A zászlóvivő tanyai kapitányt megölelte, majd megfordulva, a pásztorokat a templom felé vezette. A plébános teljes díszben, fényes segédlettel, baldachin alatt várta őket. Amikor a menet a küszöbhöz ért, a plébános a Magnificat anima mea éneklésébe kezdett. A nép maga is énekelt, miközben bevonultak a templomba.

Bővebben...
 

Vörösmart környéki anekdoták I.

E-mail Nyomtatás PDF

Vörösmart környéki anekdoták I.

1.

A vörösmarti Lautmann Feri igen szerette a bort, és gyakran nézött a pohár fenekére. Egy ilyen alkalommal annyira bepityókált, hogy nem tudott mënni. Az anyja sopánkodva mondta neki:

– Fiam, fiam, hát mér nem fékeződ magad egy kicsit?

– Fékezöm én édösanyám, de mostan annyira befékeztem, hogy egy lépést se tudok tënni.

2.

A húszas években a vörösmarti református templomban este Halász bácsi harangozott, legtöbbször pontatlanul.

Eccő megkérdözte tüle a Patikus bácsi:

– Mond csak, Halász, mikor szoktál te harangozni?

– Hát este.

– Na jól van. Azt én is tudom. De hogyan határozod meg a pontos időt?

– Hát tudja, állok a templom előtt, és figyelem a másik olda­lon menőket. Ha már olyan sötét van, hogy nem ismerőm mëg az embört, harangozni kezdök, mert este van.

– Na és ha éppen nem jár senki az utcán?

– Akkor átszaladok és visszanézök erre az oldalra. Ha nem ismeröm mëg magam, harangozni kezdök.

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:12 Bővebben...
 

Mesélnek a csillagok

E-mail Nyomtatás PDF

Mesélnek a csillagok

Nyári estéken sokszor elgyönyörködünk a csillagos égben. A fényes aranyszegekkel kivert fekete kristálykupola sok gyönyörűséget tud nyújtani mindenkinek. A csillagász képzelete átrepül a sok ezer és millió fényévnyi távolságon és közelről lesi meg a csillagok születését, a cefeidák lüktetését, a kettőscsillagok páros táncát. A klasszikafilológus viszont leolvassa az égről csaknem az egész görög-római mitológiát. Ott látható a csillagképek között az egész Perseus-mondakör összes szereplőivel; ott van az Argonauták hajója, akik az aranygyapjút akarták megszerezni; ott vannak a sokezer éves Állatkör tagjai: Kos, Bika stb. De megtaláljuk az égen az olimpuszi isteneket is, Jupiterrel az élükön. Sokezer évvel ezelőtt a görög ember képzelete így osztotta be a csillagokat, s ezt a beosztást a görög műveltséggel együtt átvették az összes művélt nemzetek sőt – tájékozódási célokra – a tudományos csillagászat is.

A magyar ember is mindig szeretett a csillagokban gyönyörködni, főként a pásztorember. Aki foglalkozása következtében sokat éjszakázott a szabad ég alatt és esti pihenőkor, pásztortűznél a csillagokból olvasta ki az órát, évszakot, időjóslást, azokban találta mulatságát.

Természetes, hogy az őshazában élő magyar pásztor mitsem tudott a görög mitológiáról s a csillagképeket a maga módja szerint nevezte el. Mindenekelőtt feltűnt neki az eget kettészelő, sejtelmes fényű, széles Országút: nyilván nem más, mint a Tündérek útja; nyári éjjeleken azon sétálnak fel és alá, a Tündérek fordulójánál visszafordulnak, sőt egy helyen táncra is kerekednek.

Módosítás dátuma: 2023. január 23. hétfő, 17:20 Bővebben...
 

Úti benyomások a moldvai magyarok (csángók) közt

E-mail Nyomtatás PDF

Úti benyomások a moldvai magyarok (csángók) közt

Halhatatlan költőnk, Petőfi Sándor egyik versében a következő megkapó vallomást teszi a magyar nemzethez való viszonyáról: „Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én, Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb Minden népek közt a föld kerekén.” Ha ráillik Petőfi jelzője a magyar népre, hogy minden népek közt a legelhagyottabb, akkor a moldvai magyarságra kétszerte jobban ráillik, hogy minden magyarok közt legelhagyottabb magyar. Elhagyta pedig mindenekelőtt a maga fajtája, mely akkor sem tett sokat érette, mikor még jobban tehetett volna.

A moldvai magyarság sorsa még a hagyományos magyar sorsnál is fájdalmasabb és tragikusabb magyar sors. Mi legalább csonka hazánkban még énekeljük a „hozz rá víg esztendőt”, de a moldvai magyar nem érti a víg esztendőt, mert sohasem volt benne része.

De ne higyjük azt, hogy moldvai magyar testvéreinkért mai viszonyaink közt csak egy fájdalmas sóhajtás az egész, amit tehetünk. Nem tehetjük azt, amit a csonkítatlanság idején tehettünk volna, de tehetünk mást, talán épp olyan hasznosat. Ma Trianon következtében a magyarság tekintélyes része egy hazában él a moldvai és bukovinai csángóval. Ezzel a moldvai magyarság sokszázados mesterséges elzárása és elszigetelése a többi magyarságtól, ha nem is szűnt meg teljesen, de kétségkívül sokat enyhült. Kezdődött pedig az elszigeteltségnek ez az enyhülése a világháború idején, mikor számos magyar hadifogságba esett moldvai csángó ismerkedett meg Magyarországgal, amely úgy él a moldvai csángó képzeletében, mint egy gyönyörű föld, egy művelt, nagy testvérnép országa, ahol boldogság élni, mert mindenki magyar. Alig van moldvai csángó falu, honnan egy-két csángó ne lett volna magyar hadifogságban. Ma pedig, mikor a székely fiút, vagy a bihari, vagy Szatmár megyei magyar fiút kiviszik katonáskodni a Regátba, szinte lehetetlen, hogy egy-egy ezredben a moldvai csángó fiú össze ne kerüljön és össze ne barátkozzék a bihari vagy székelyföldi magyar gyerekkel. Azonban ma már nemcsak a katonagyerek, hanem más magyar is gyakrabban megfordul a moldvai csángók közt, mint régen. Nyelvtudósok, etnográfusok, népköltészet- és népzene-gyűjtők ma már sűrűbben ellátogatnak csángó véreink közé, mint Trianon előtt. Egy ilyen látogatás a csángók közé egész életre szóló felejthetetlen élmény. Egy fiatal magyar egyetemi hallgató, jeles etnográfus, a múlt esztendőkben hosszabb időt töltött a moldvai csángók közt. Olyan mély hatást tett rá a csángó nép, a csángó sors, a csángó elhagyatottság, hogy közéjük akart telepedni, közéjük házasodni és köztük élni le az életét.

Bővebben...
 

A vodicai leányvásár 1909-ben

E-mail Nyomtatás PDF

A vodicai leányvásár 1909-ben

Nagy ünnepe volt ma Vodicának[1], egy Baja melletti kis községnek. Ilonka napján ebben a kis faluban gyűl össze Bácskának minden hajadon szerb lánya és legénye. Ezen a napon van a híres vodicai leányvásár. Mi kaposváriak alig tudjuk elképzelni az ottani ünnepségeket és a Somogyvármegye bajai tudósítója azt hisszük, nem végzett hiábavaló munkát akkor, midőn az alábbi rövid, az ünnepséget nagykörvonalaiban bemutató tudósítást lapunk számára megírta.

Vodica község kellős közepén van két csodakút. Az egyik a magyaroké, a másik pedig az ünneplő szerbeké. E két kút vizének állítólag gyógyító ereje volna és a fanatikus, a csodákban oly könnyen hívő nép tömegesen zarándokol e kutakhoz. De a magyar nép dicséretére legyen mondva, a mi fiaink igen gyéren látogatják a kútjukat, annál inkább a szerbek, külö­nösen Ilonka napján, mivelhogy e kút körül folynak le a leányvásárlási ünnep­ségek.

Bábos sátrak, mindenféle játékszerek összetákolt bódéi találnak helyet e csodakút mellett, hová már kora reggel kivonul a szerb nép. Igazán festői az a kép, melyet a szerb lányok csoportja mutat. Értéke­sebbnél értékesebb selyemruhát öltöttek magukra a piros arcú hajadonok. Csupa élet, csupa vígság, de egyúttal a pártában maradástól való szorongó félelem ül ki szép arcukra. A nyakukban aranypénzekből összeállított nyakláncok vannak és volt akárhány leány, kinek 50-60 aranypénz is volt a nyakán. Megnéztem a pénzeket s a legnagyobb meglepetésemre, egyetlenegy magyar pénzt sem láttam. Mind osztrák pénzek, mind Ausztriában készült nyaklán­cok díszítették a lányok szép, formás nya­kát. A fejüket bársony főkötő födi a hom­loktól egész a tarkóig. A bársony főkötőn pedig szebbnél-szebb ragyogó díszek vannak.

Módosítás dátuma: 2022. július 28. csütörtök, 10:14 Bővebben...
 

A betyárfogta betyár. Történetek a betyárvilág korszakából XXI.

E-mail Nyomtatás PDF

A betyárfogta betyár

Történetek a betyárvilág korszakából XXI.

Ki ne hallotta volna Sisa Pista hírét?

Ő volt a Felvidék Rózsa Sándora. Nevét a múlt század derekán éppen úgy rettegték Rimaszombattól Rozsnyóig, mint haramiatársáét az Alföldön. Rózsa Sándor furfangos és leleményes volt tettei elkövetésénél, Sisa Pista vakmerőségére és félelmetes erejére alapította kétes jövőjét.

Hosszú hónapokig garázdálkodott már, amikor egy szép tavaszi nap délelőttjén egy Hadaró Mihály nevű pandúr tisztelgett a szombati csendbiztosnál. Katonásan kérte felettesétől, hogy készíttessen elő egy biztonságos cellát, mert rövidesen nevezetes foglyot szállít abba. Később azt is kibökte, hogy Sisa Pista lesz az illető.

Nagy szó volt ez! A csendbiztos rá is nézett az öregedő pandúrra. Azt se tudta, örüljön-e, vagy kacagjon-e. Meg is kérdezte Hadarótól:

– Hogyan gondolja kend?

– Csendbiztos úr alásan, az már csak legyen az én patentom, engedje meg. Csak a cellát tessék elkészíttetni.

A csendbiztos bizalmas, kedveskedő vállveregetéssel bocsátotta útjára az öreget. Hogy mit gondolt eközben, nem lehet tudni.

Módosítás dátuma: 2022. augusztus 05. péntek, 07:26 Bővebben...
 

A nagy vízözön után. Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette… V.

E-mail Nyomtatás PDF

A nagy vízözön után

Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette… V.

Érdekes hit van elterjedve némely néger törzs között, a fehér, barna és fekete bőrű emberekről.

Régen-régen az emberek mind feketék voltak. Jött azonban egy nagy vízözön, mely kipusztította az emberiséget, úgyhogy csak hárman maradtak életben. Egy ízben megjelent előttük Isten és rámutatva egy nyitott kútra, megparancsolta, hogy ugorjanak bele.

Az egyik rögtön követte a parancsot és beleugrott a kútba, megtisztulva, fehér bőrrel került ki belőle. Erre a másik is bátorságot vett magának és beleugrott a kútba, de a víz már zavaros volt és nem tisztulhatott meg teljesen, úgy hogy barna bőrrel került ki a kútból.  Most már a harmadik is megbánta habozását és a kútba ugrott, de a víz már oly zavaros és piszkos volt, hogy a bőre fekete maradt továbbra is.

Módosítás dátuma: 2022. augusztus 05. péntek, 07:25 Bővebben...
 

A szilaj pásztorok

E-mail Nyomtatás PDF

A szilaj pásztorok

Nagyapáink, szépapáink nem voltak földmíves emberek. Szántottak, vetettek ugyan, de csak annyit, amennyi kenyérnek éppen elég volt. Ha jó termés volt, a felesleget elvermelték, ha nem ütött jól be az esztendő, éheztek, vagy jobban mondva kenyér nélkül ették a húst. Apáink elbeszéléséből tudjuk, hogy 1863-ban is így történt.

Nem volt érdemes gabonát termelni, mert nem volt mód a felesleget értékesíteni. Az utak rettenetes rosszak voltak. Az emberek lóháton jártak. Esők évadán az utak feláztak, a kénytelenségből járó szekerek és a lovasok felvágták s ha melegebb napok köszöntöttek be, az ilyen felvágott utakon a jármű az utasnak az agy velejét rázta s a fakó szekér széthullott. Sarak idején istenkísértés volt teherrel útnak indulni. Már pedig az év nagyobbik felében sárosak voltak az utak. Más volt az időjárás. Gyakori volt az eső, a harmat délig sem száradt fel. – A vizek szabályozatlanok voltak. A Tisza, Hortobágy, Mirhó, Berettyó, Körös árvizei évről-évre pontosan, néha többször, olykor egyszerre beköszöntöttek s a lakott helyeket elvágták egymástól, úgy, hogy hajón lehetett s kellett közlekedni.

Ilyen körülmények között nem volt érdemes termelni. De valamiből mégis csak élni kellett!

Éltek is, még pedig jobban, mint most!

Módosítás dátuma: 2023. január 23. hétfő, 17:27 Bővebben...
 

Zobor vidéki Szent Iván-napi szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Zobor vidéki Szent Iván-napi szokások

Zobor-hegy északi, keleti, észak-nyugati és déli tövében magyarok laknak, kik minden oldalról tót községekkel vannak körülvéve, ámbár ezek között is több község van, mely ezelőtt magyar volt, de utóbb eltótosodott. Magyar községek Menyhe, Béd, Egerszeg, Szalakusz, (félig magyar, félig tót), Gerencsér, Csitár, Kolon, Ghymes és Zsére. Gerencsértől és Csitártól délkeletre és Nyitrától keletre fekszik Pográny, Geszte és Nyitra-Bodok, szintén magyar községek. Ezen községek lakóinak nyelvi különbségeire és sajátságaira e helyen nem kívánok kiterjeszkedni. Itt szorosan csak a Szent Iván-napi népszokásokat akarom bemutatni úgy, ahogy a jelzett vidék népeinél még mai nap is dívik.

1. A koloni tűzrakás és tűzugrás emléke

A szent-iváni népszokások között leghíresebb volt a koloni. Sajnos, hogy épen ez ment ki leghamarabb a divatból. Ma Kolonban csak két személy van, aki e szokás gyakorlására emlékezik. Nevezetesen egy 76 éves férfi, aki gyermekkorában rakta a szent-iváni tüzet, és egy 87 éves asszony, Balkó Ilon, aki azt állítja, hogy az egész népszokásra, az énekek szövegére és dallamára ma is igen jól emlékszik. Szerinte az egésznek vagy 65 éve következő lefolyása volt: Szent Iván-nap (jún. 24.) előtti este úgy 6–7 óra tájban, a lányok kimentek a község déli részén emelkedő dombra, ahova, mivel akkor gyufa még nem volt, parazsat bögrében, fát pedig ölükben vittek ki. Mikor a tüzet megrakták, körüle körben ugrándoztak és táncoltak. Ha pedig már a tűz lobogva égett, egyenkint énekelték a következő éneket:

Meggyúlandó ennek a legénynek kőházája, [vezeték- és keresztnév]

Ojtsuk, ojtsuk, jaj ne hagyjuk szeginyeket.

Selyem sárhajó Magyar Ilonának,

Hajón fölü gyöngykoszorúja gyöngy.

Bővebben...
 

Mi lesz veled Tetveshalom?

E-mail Nyomtatás PDF

Mi lesz veled Tetveshalom?

„1977. január 5.-én Horváth Mihály szakmunkástanuló és két társa személyesen jelentették a Kossuth Múzeumnak, hogy Dánszentmiklós határában tereprendezés /dózerolás/ során emberi csontok kerültek elő. Néhány koponyatöredéket be is hoztak. 1977. január 6-án mentem ki a helyszínre. A kérdéses hely Dánszentmiklós és Pusztavacs határán lévő alacsony domb, a dánszentmiklósi Micsurin TSZ területéhez tartozik. A dombot jelenleg hó borítja./.../ Beszéltem még Jákfalvy József idős TSZ dolgozóval, aki a területet kitűnően ismeri. Elmondta, hogy a dombon korábban is láthatóak voltak emberi csontok, amelyeket a néphagyomány a török időkhöz köt. Ugyanő közölte, hogy a domb neve Tetveshalom, a rajta keresztül vezető út /földút/ neve Határút. /Pusztavacs és Dánszentmiklós közt/”

Benkő Zsuzsanna ceglédi régésznő így emlékezett meg beszámolójában a Tetveshalom lelőhely felfedezéséről. A tsz nem verte volna nagydobra az ügyet, de Horváth Mihály jóérzése megakadályozta, hogy lelketlen gazdasági szempont teljesen megsemmisítse községünk eddig legnevezetesebb régészeti lelőhelyét. A több éves leletmentő ásatások során középkori földházakat és egy temetőt tártak fel a régészek. A leleteket Ceglédre szállították, ahol jelenleg is feldolgozásra várnak, mivel az ásatásvezetőt fiatalon szólította magához a Teremtő. A lelőhely Dánszentmiklós-Tetveshalom néven került be a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárába. Lelőhely azonosítója: 39436, ez magába foglalja a hajdani kettős halom ma Pusztavacs területén még meglévő tagját is. Az ásatásokat nem fejezhették be, mert a termelőszövetkezet málnás-telepítése már folyamatban volt, így a maradék lelőhely megsemmisült, a korábbi halom helyén ma egy sík nyárfaerdő található a dánszentmiklósi oldalon. Ugyanakkor a halom pusztavacsi oldalra eső felét mindmáig elkerülte a tájpusztítás, ott máig létezik Tetveshalom, eredetileg ez lehetett a nagyobb kiemelkedés, hiszen a fenti térkép a dánszenzmiklósi oldalra eső halmot nem is jelöli, csak a pusztavacsit. Feltárására akkor nem került sor, mert a dabasi múzeumhoz tartozott, akik máig ismeretlen okból nem társultak ceglédi kollégáik munkájához, pedig kaptak értesítést arról, hogy Tetveshalmon egy Árpád-kori templom és a körülötte lévő temető található. Ez jól látható a Benkő Zsuzsanna által készített korabeli lelőhelyvázlat tetején „a domb megmaradt fele templommal” megjelöléssel.

A halom neve eredetileg Templomhalom vagy Tetemhalom lehetett, de idővel eltorzulhatott. A helyi emlékezet két mondát is költött hozzá. Az első szerint a halmon egykor juhászok éltek, akiknek juhai „megtetvesdtek” és ebbe belepusztultak, ezért van annyi csont a halmon, így lett a neve Tetveshalom. Érdekesség, hogy az 1700-as évek végi térképen a mai Dánszentmiklós egyetlen lakott helye egy juhászat volt a mai Füle-major helyén, közel a Tetveshalomhoz, ez adhatta az alapot a mondához. A terepbejárás során pedig egy juh astragalos csontot találtam a halom tövében. Egy másik monda szerint valaki egyszer éjszaka tartott Dánszentmiklósról Pusztavacsra, és Tetveshalomnál a sötétben egy kakas ugrott a hátára. Az ember akárhogy küzdött, nem bírta levetni magáról a kakast, ami egészen addig ütötte a fejét, amíg az illető haza nem ért, majd eltűnt.

Módosítás dátuma: 2022. június 15. szerda, 09:20 Bővebben...
 

Három a táncz! – Tánczra táncz!

E-mail Nyomtatás PDF

Három a táncz! – Tánczra táncz!

Aligha voltak kedvesebb fölkiáltásaik a régi magyaroknak vidám perczeikben.

Az elsőt a muzsikusok és önmaguk biztatására untalan hajtogatták táncz közben, amint az első ismert magyar „fűzfapoétának”, Koháry Istvánnak következő verssoraiból szépen kitetszik:


„Az tánczot megvonják,
Járni el nem unják,
Mulatnak nagy frissen,
Mert hahogy megszűnne,
S hegedűs pihenne –
Mondják: három az táncz!
Azt is hogyha érzik,
Hogy majd elvégezik, –
Megint: három az táncz!
Ropják, frissen ropják. S nagy ékesen járják –
S ugyan: három az táncz!”


Ez apáinknak egyik legrégibb és leggyakoribb tánczszava, amely egyszersmind ékesen szóló bizonysága a tánczban való kitartásuknak. Mert tudni való: nem azt akarták ezzel jelenteni, mintha éppen három táncz esnék egymás után kedvükre, hanem ugyanazt, amit a mostani „hogy volt”-tal szoktak tánczosaink kifejezni, vagyis – tánczfolytató kívánságukat. Ám a „tánczra táncz” máig közmondásszerű tánczrikkantásunk ennél még többet jelent, jelenti a tánczba való vak belemerülést, vagy magyarán: a tánczbeli telhetetlenséget.

De vajjon beszélhetünk-e őseinknek tánczbeli telhetetlenségéről?  Minden bizonnyal! A múltból eleddig napfényre került történeti följegyzések teljes jogot adnak reá, hogy ez állításunkat a legkomolyabban hangoztathassuk.

Módosítás dátuma: 2023. január 23. hétfő, 17:24 Bővebben...
 

A görgényi leányvásár 1887-ben

E-mail Nyomtatás PDF

A görgényi leányvásár 1887-ben

Ez a neve a görgényszentimrei évenként május 5-én, az oláh Szent-György napon meg­tartatni szokott vásárnak, melyet az egész vi­dék oláhsága itt szokott megünnepelni!  Május 5-ikét a Lőcsei kalendárium ugyan „országos vásárnak” jelezi, de ha közelebbről te­kintjük, semmi sem egyéb, mind e vidék oláhságának egyik nevezetes tavaszi ünnepe!

Már hetekkel előbb megkezdődnek e neve­zetes napra a készülődések! A gyermek már jó előre gyűjtögeti krajczárjait a mézes ka­lácsra, a leány a legszebben kivarrt ingét, katrinczáját szedi elő, megvizsgálja száz ránczú kötényeit, pántlikáit. Ha aztán a vizsgálat ered­ménye az, hogy a meglevő ruhadarabokat e nagy napon nem lehet többé fölvenni,  lesz nagy ribillió a tyúkok, kakasok és ludak kö­zött; kegyelem nélkül összefogdossák őket, s hurczolják a görgényi piaczra eladni, hogy azoknak árán, a „tótok“ az ezen évadra jó berendezett sátraiból, a szükséges és tetszetősebb ruhadarabokat beszerezzék, természetesei ügyelve, nehogy leánytársuk meglássa, hogy mit vesznek, miután mindenik különb akar lenni a másiknál!

Soha annyi vén tyúk, kakas és liba a görgényi piaczon, mint a május 5-ikét megelőző heteken!  De hát mit is tegyenek szegény „fáták”, mikor nekik annyi a szükségük! Mert hát nem csak az ők, hanem választottjuk szükségleteiről is a leányok kell, hogy gondoskodjanak. A „ficsorok” kalapdíszénél nélkülözhetetlen gyöngyök, ha­talmas bokréták beszerzése mind-mind a leá­nyok gondjai közé tartoznak, s hozzá nem is a kisebbek közé, miután attól, – hogy miképp ütött ki a kalap feldíszítése – van függővé téve, ha vajon tánczol-e vele a „draguczu” (szerető), vagy más után néz, ki e tekintetben több ügyességet árul el.

A „ficsorok” (legények) tűnődnek e nap­pal a legkevesebbet! Összes gondjuk legfennebb csak az, hogy a két szál „czigány” meglegyen fogadva, botjaik rendben, jó kemény fából és ólommal kellően kiczifrázva legyenek, miután még a táncznál lábukra al­kalmazni szokott zörgőknek bojtokkal és piros szalagokkal való felczifrázása is a szegény leá­nyok gondja.

Bővebben...
 


3. oldal / 29

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 13 vendég böngészi