Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Májusfa

E-mail Nyomtatás PDF

Májusfa

Májusfa, Jászfényszaru, 2016. Benedek Csaba felvétele

Szabolcs megye egyik kedves kicsi falujában figyeltem meg először a májusfa állításának szokását, mint a paraszti szerelmi vallomástételnek egyik szép szimbolikus formáját. Hogyan is fest ez a májusfaállítás? Május havának elején, rendesen május első vasárnapján, éjféltájban, éjfél után a lányos házhoz lopakodik a legény. Világos az éjtszaka s óvatosan jár, mert nem szeretné, ha rajtakapnák éppen munka közben. Cigány is kíséri a jobbmódú legényt, hogy majd muzsikáljon, a szegényebb maga énekel. Hozza a májusfát. A szépen feldíszített fát gyengédeden odatámasztja a velécéhez, vagyis a tornác kis ajtajához, vagy méginkább a pitar ajtajához. Ezután húz rá a cigány a leány kedves nótájára, vagy ha cigány nincs, elénekli a legény. Ha a lány jószívvel veszi a májusfát (már pedig a legény óvakodik, hogy olyan szégyen érje, hogy visszautasítsák, előre tudakolja napokkal a májusfa sorsát), szóval kedvező esetben a lány az ablaknál három szál gyufát gyújt és a lánggal égő gyufát fölfelé hajítja. A cigány a nótázás után elmegy, rá nincs többé szükség. De bezzeg nem mehet a legény: ott ólálkodik egész éjtszaka vizsga szemekkel, éberül a porta táján: vigyázza a májusfát! Különben a szomszédság, vagy akárki más, már csak a tréfa kedvéért is, elemelné a sokat érő teliaggatott májusfát. Hogy ez nem tréfadolog, nóta is tanúsítja:

Ma van május első vasárnapja,

Kinn alszik a legény a kapuba.

Kejj fel legény, oda van a kalap,

A májusfa zöld erdőbe' maratt.

Nem maratt ott, mer' én elültettem,

Mit tehetek, ha ellopták tüllem.

Módosítás dátuma: 2021. május 05. szerda, 10:54 Bővebben...
 

Az utolsó betyár. Történetek a betyárvilág korszakából XX.

E-mail Nyomtatás PDF

Az utolsó betyár

Történetek a betyárvilág korszakából XX.

Négy vármegyének pandúrjai hajszolták négy éven át a híres nógrádi betyárt, Sisa Pistát, kit a balassagyarmati törvényszék ezelőtt 25 évvel gyilkosságért és rablásért 20 esztendei fegyházra ítélt. A királyi ügyész halálos Ítéletet kért ellene. Sisa Pista kiülte a 20 esztendőt, sőt egy esztendőt a tetejébe, azután hazajött Nógrádba és elszegődött Verőczén Zubovics Fedor kapitányhoz gazdának.

Ő volt az utolsó betyár abban az értelemben, ahogy ezt a zsánert a népdalok romantikájából s a szájhagyomány színes ecseteléséből ismerjük. Dalba foglalták nevét szülőföldén, felőle énekeltek fonókban és tengeri hántások szép őszi éjszakáin, ráczáfolván Schillerre, ki azt mondja: Wer im Liede ewig lebe, Muss auf Erden untergehen…

Mert Sisa Pista erős, marcziális alakján a földi múlandóságok árnyéka sem mutatkozik. Ötven éves, de negyvennek is alig látszik. Nincs egy ősz hajszála és formás ajkai mögött olyan ép fogsor csillog, melyet kirakatba állíthatna egy ambicziózus fogtechnikus. Olyan tréfásan és mosolyogva beszél arról a 21 esztendőről, amit a fegyházban töltött, mint valami futó kellemetlenségről, mely alig rázza össze az ember lelkét. És nincs benne egy szikra rátartiság vagy hetykeség. Betyár virtusságának hőstetteiről úgy számol be, mint az élet legközönségesebb jelenségeiről.

Csaknem egy óra hosszat beszélgettem vele tegnap Verőczén a Migazzai-kastély előtt levő gazdasági tanya udvarán. Ott volt komája a kocsis, s komaasszonya, egy takaros menyecske. Szépen, lassan, akkurátus tempóban, mint a hogy a magyar paraszt beszélni szokott, mondotta el élete sorát, siheder korától egészen addig, míg az illavai fegyház kapuja megnyílt s ő ismét szabad ember lett 21 évi fegyházi élet után.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 10:49 Bővebben...
 

Népünk márciusi védőszentjei

E-mail Nyomtatás PDF

Népünk márciusi védőszentjei

Egyházi jellegű népszokásainkban március hónapja jórészt a nagyböjti töredelem ideje. A hívek ilyenkor szívesen összejönnek a templomban, vagy egyes házaknál a fájdalmas olvasó elvégzésére, éneklésére. Népénekeink túlnyomó része éppen az Úr szenvedését, Mária fájdalmát siratja. Népünk különben a nagyböjtben ennek előtte olyan ünnepeket és ájtatosságokat is számon tartott, amelyeknek ma már szinte az emlékezetük is kiveszett. Nyomaikat legfeljebb kódexeinkben, régi imádságoskönyvekben és vallásos ponyvairatainkban találhatjuk meg. Ilyenek: Krisztus Urunk szentséges öt sebeinek napja (nagyböjt első péntekje), Krisztus Urunk töviskoronája napja (nagyböjt második péntekje), Krisztus Urunk drágalátos vérének napja (nagyböjt harmadik péntekje). Olvasók, litániák, imádságok, énekek, középkori misekönyveinkben pedig miseintenciók bizonyítják hajdani népszerűségüket, régi kultuszukat. Érdekes, hogy Tápén a nagyböjt heteit, illetőleg vasárnapjait is meg tudják nevezni: első a csonkahét és csonkavasárnap (Invocabit), második a guzsahét és guzsavasárnap (Reminiscere), harmadik a nevetlenhét és nevetlenvasárnap (Oculi), negyedik a sükethét és süketvasárnap (Laetare), ötödik a feketehét és feketevasárnap (Iudica), hatodik a virághét és virágvasárnap (Palmarum). Ez utóbbiak különben már általánosan is ismeretesek.

Március hónapjának egyébként első kiemelkedő népi patrónusa Szent Gergely. Napja (március 12.), a gregoriánus naptárreform előtt a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett és egyúttal az iskolaév kezdete is volt. Ezen a napon az elmúlt századokban országszerte ismeretes szokásként élt a gergelyjárás. Ez a szokás abban a középkori diákünnepben gyökerezik, amelyet IV. Gergely pápa rendelt el (830) Nagy Szent Gergely tiszteletére, aki a diákság érdekében sokat tett. Így lett Szent Gergely Miklóssal és Balázzsal együtt e középkori diákok patrónusa. A magyar gergelyjárás bizonyára szintén a középkorba nyúlik vissza, első biztos adatunk azonban csak a XVII. századból való. Az oktatás régi patriárkális rendjének változásával a játék az iskolából kiszorult, de mint népszokás, és mint dramatikus gyermekjáték napjainkig fennmaradt, hiszen a gyermekek a néphagyomány leghűségesebb őrei közé tartoznak.

Bővebben...
 

Azzal kell maradnotok, amit megszereztetek, Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... IV.

E-mail Nyomtatás PDF

Azzal kell maradnotok, amit megszereztetek

Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... IV.

A könyörületes Úristen, minek utána megteremtette a világot, kiszabta valamennyi emberi nemzetség sorsát és tálentumát.

A cigányt megtanította hegedülni, a németnek egy csavart nyomott a markába.

Előszólította azután a zsidók közül Mózest, és parancsolta neki: „Te pedig írj törvényt; és ha eljön az ideje, feszíttesd meg a farizeusokkal az én szerelmetes fiamat, Jézust; miért is szenvedjetek sok bántalmat és üldöztetést; de gondom lesz reá, hogy úgy ömöljön felétek a pénz, miként a folyóvíz.”

Odaintette ujjával a magyart, és ami játék a keze ügyében volt, mind neki ajándékozta: „No, fogja kegyelmed, ezt a szép pár sarkantyús csizmát, ezzel a viasszal meg pödörje hegyesre a bajszát; hordja magasan az orrát, és mulasson kedvére a cimboráival.”

Eléje sompolygott a török is: „Sok sütnivalód nem lesz; de karddal erőt vehetsz számos nemzetségen.” A szerbnek egy kapát adott.

Bővebben...
 

Népünk februári védőszentjei

E-mail Nyomtatás PDF

Népünk februári védőszentjei

A februári jeles, a népnek emlékezetes napok sorát Gyertyaszentelő Boldogasszony nyitja meg. A naphoz fűződő népszokások a liturgiában gyökereznek. Tudjuk, hogy ezen a napon az Egyház gyertyát szokott szentelni. A szentelt gyertya Krisztust jelképezi. Ahogy az agg Simeon tartotta karján a kis Jézust, éppen úgy tartják kezükben a hívek is a gyertyát, Krisztus jelképét ezen a napon. A gyertyaszentelés régente nagy ünnepélyességgel, az egész közösség részvételével történt. Így Kiskunfélegyházán 1808-ban a városi tanács elhatározza, hogy az ünnepen „úgy, mint régente a hívők nagyobb buzgalma, Isten dicsőítése és az ünnepély magasztosabbá tételére a gyertyák megáldása után azok elfogadására az ünnepélyt végző pap kezéből térdhajtással, a gyertyákat megcsókolva, a tisztviselő urak: kapitány, ügyész és a táblabírák, végre a tanácsbeliek rendben az oltárhoz járultak és gyertyák osztatván ki közöttük, a keresztvivő után mennek égő gyertyákkal.”

A szentelt gyertyának a katolikus népéletben számos alkalmazása van. Égi háború idején szokták meggyújtani, hogy a vihar rontó szelleme Krisztus előtt megszégyenüljön. Haldoklónak adják a kezébe, hogy a kísértő gonosz lelket messzire riasszák vele. Különösen az olyan gyertyát tartják hasznosnak, amelyet már hétszer megszenteltek, hogy a lélek ne keresse sokáig a mennyország kapuját.

Balázs (február 3.) napján történik a Balázs-áldás, vagy más néven a balázsolás. Szent Balázst ősidőktől fogva tiszteli a keresztény nép, mint a torokbajok csodálatos orvosát. Egyes magyar vidékeken ismeretes a balázsnapi almaszentelés is, amelyet sajátos hazai liturgikus fejleménynek kell tekinteni. Az ilyen almát hathatós orvosságnak tartja a nép.

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 18:28 Bővebben...
 

Magyar harangok

E-mail Nyomtatás PDF

Magyar harangok

Végigzúg a karácsonyéji harangszó a hazán, Háromszéktől Fiuméig, Erdély keleti határától a magyar tengerpartig, magyar kelettől magyar nyugatig. Ezt az utat az öreg Nap jó háromnegyed óra alatt teszi meg, de a zónás időszámítás egyszerre adja minden egyházfi kezébe a harangkötelet, hogy az ércnyelvek az Üdvözítő szent születését hirdessék a hívőknek.

Ezek mind magyar harangok, mind az ötven falué, amelyek szólása csöndes estéken a Badacsony hegycsúcsán állóhoz elhallszik. Bővelkedik is Magyarország szép szavú harangokban s azok odaszólnak magyar szívünkhöz, mivel közöttük soknak van történeti emléke. Sok oknál fogvást meg kell becsülnünk szólásukat.

A fiumei öregharang hajdan csak a város podesztája tiszteletére szólt. Veszedelemben is forgott 1607-ben, mikor Giovanni de Par, Fiume kapitánya le akarta bombáztatni a tornyot, melyben a politizáló harang függ. Százhuszonnyolc év előtt azonban méltóságos bongással hirdette Fiume népének az öreg harang azt az örömet, hogy visszakerült Magyarországhoz a város és magyar nemzeti zászló lengett a tornyon 1779-ben.

Göthe vándor harangjának magyar párja is van. Úgy szól a rege róla, hogy 1674 nagyszombatján Rómában a Szent Péter templom sekrestyése, amint a toronyba fölment, ott álmélkodására idegen öltözetű ifjút talált mély álomba merülten. Nagy nehezen fölserkentette. Maga köré bámult az ifjú és alig bírta megérteni, mi történt vele. Végre latin nyelven elmondta, hogyan került ide. Neve Kupeczky Mihály és késmárki diák, kinek erős vágya kelt meglátni az örökvárost és híres templomait. Mivel hallotta, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek, elhatározta, hogy megteszi a haranggal való utazást. Fölment a késmárki toronyba, az öreg harang ütőjéhez kötötte magát. Egyszerre nagy rázkódást érzett és mintha kirepülne a toronyból, de eszméletét vesztette; nem is nyerte előbb vissza, míg őt a sekrestyés Rómában föl nem költötte. Kupeczky csudás története nagy feltűnést okozott az örökvárosban, kardinálisok is feszült érdeklődéssel hallgatták különös útja rajzát. A monda szerint a késmárki diák Rómában maradt, gyorsan boldogult és szép hivatalra tett szert. Ezt az utat a következő című munka mondja el: Vulpius »Zwo wundersame História am Hungarn« Nagyszeben, 1682.

Módosítás dátuma: 2022. január 20. csütörtök, 15:09 Bővebben...
 

Pogány istenektől karnevál hercegig. A farsang története

E-mail Nyomtatás PDF

Pogány istenektől karnevál hercegig

A farsang története

A farsang vidám, színes, konfettis forgatagában bizonyára kevés embernek jut eszébe, hogy a hangos nótázással, pohárkoccintással, tánccal tulajdonképpen a halál temetésén vesz részt. Ez talán kissé furcsának tűnik. Ahhoz azonban, hogy ezt megértsük az egységes, általános hagyománynak látszó farsangban, különbséget kell tennünk eredet, hagyomány és funkció szempontjából a népi farsangi szokások és a polgári, városi farsangi karnevál között. Keletkezését tekintve az előbbi egészen a pogány korig, míg az utóbbi mindössze ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A farsangi időszak kezdetét évszázadokon keresztül – sok helyen még mostanában is – a legények vízkereszt estéjén való kolompolással, csöngetéssel, kongózással, tehát nagy lármaütéssel adták a falu tudtára. Ezt a szokást mint a népi farsang egyik hagyományát a farsangi ünnepek ősi, ókori maradványainak tekinthetjük. A népi farsang ugyanis pogány kori szokások, illetve ünnepek továbbélése a keresztény korban. Eredete összefüggésben van a téli napforduló és ókori istenek ünnepével. A téli napforduló idején az ókoriak primitív módon igyekeztek a nap segítségére lenni a sötétség elűzésében. A leghosszabb éjszakán hangos kongatással, égő fáklyákkal, álarcosan járták körül a várost és a falut, ijesztgetvén a sötétséget. Amikor a nappal észrevehetően növekedett, a rómaiak örömünnepet ültek. A nap győzelmében a tél pusztulását s az új év, a tavaszi munka kezdetét látták. Ehhez szorosan fűződött a vetés istenének, az óitáliai Saturnus istennek az ünnepe. Tiszteletére napokon keresztül zenés felvonulásokat, lakomákat tartottak. Ezekhez kapcsolódott még Lupercusnak, az erdőn-mezőn legelésző nyájak istenének ünnepe is, amit február első felében tartottak. Ünneplésén kecskebakot és juhokat áldoztak fel. A nagy lakoma után, amelyen a rabszolgák uraikkal egyenlő félként vettek részt, a leölt állatok bőréből készített szíjjal az asszonyokra suhintgattak, hogy termékenyek legyenek. Mivel mindezek az ünnepek tartalmilag az újjászületést, a termékenységet, az új élet reményét fejezték ki, idők folyamán egymásba kapcsolódtak és a farsangban több mint egy hónapra terjedtek ki.

Módosítás dátuma: 2021. április 07. szerda, 18:35 Bővebben...
 

Tuskóhúzás, asszonyverés, bőgőtemetés, legényavatás. Érdekes farsangi népszokások

E-mail Nyomtatás PDF

Tuskóhúzás, asszonyverés, bőgőtemetés, legényavatás

Érdekes farsangi népszokások

A farsang mindenütt a népi játékok és búfelejtő szokások mozgalmas időszaka. Nálunk, Magyarországon nyugatról átvett s különösen Németországból betelepített, igen érdekes és a különböző vidékeken változó népszokásokkal ünnepel a falu ilyenkor, a farsang ideje alatt. A farsangi népszokások mindenütt kapcsolatosak a termékenység, a házasság, szerelem képzetével s ehhez híven legények és leányok a főszereplői.

Tulajdonképpen mi a farsangolás, a Karnevál eredete? A népszokáskutató tudósok nagy része megegyezik abban, hogy a farsangi tréfák tulajdonképpen az ókori Dionysos-kultuszból erednek, amely a primitív avatási szertartások csökevényének mondható. A bohókás, farsangi jelenetek antik testvére tragikus színezetű volt: az ifjú istent, Dionysost széttépték a lázadó titánok. Athene megmentette Zeus számára Dionysos szívét és Zeus parancsára e szívet magához veszi egy halandó nő: Semele és újjászüli Dionysost a termékenység istenét.

Ehhez idomult a primitíveknél a serdülőkorban lévő ifjúnak avatási szertartása, amidőn átlépte a férfikor küszöbét. A szertartás az ifjak halálát és feltámadását ábrázolta. A farsangi népszokások tehát megőrizték Európa-szerte — és hazánkban is — az ősi avatási szertartás maradványait, aminek szimbolikus magyarázata abban rejlik, hogy a téli napforduló után már hosszabbodnak a napok s a rövidülő éjszakák a húsvétra, a tavasz termékenyítő erejére és a feltámadás közeledésére emlékeztetnek…

Módosítás dátuma: 2020. február 25. kedd, 08:24 Bővebben...
 

„Maszkurának fáj a hasa, mogyorófa meggyógyítja” ­ A gyergyóújfalvi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

„Maszkurának fáj a hasa, mogyorófa meggyógyítja” ­

A gyergyóújfalvi farsangok

Gyergyóújfalu a Gyergyói-medence egyik legnagyobb lélekszámú települése, római katolikus székelyek lakják. A Visszafolyó-patak Marosba ömlésénél fekszik, belterülete egykor öt tízesre oszlott: Alsóvész, Vészhágó, Hosszúbükk, Kosza és Maros tízes.  Első írott említése az 1567-es adólajstromból való, ekkor 32 kaput írtak össze a településen. Falutörvénye 1581-ben íródott, ez Székelyföld legrégebbi ilyen dokumentuma. Farsangi szokásairól így ír Garda Dezső a falu monográfiájában:


Az egyik legkedveltebb népszokás a farsangolás volt, és ma is él, ha módosított formájában is. Fársáng, így hívták és hívják ma is, legfennebb az ékezeteket hagyjuk el „farsang”. A farsangolás Vízkeresztkor (január 6.) kezdődött és február végén, esetleg március elején ért véget, attól függött, mikor kezdődött Húsvét ünnepe. Előtte hat hétig böjt volt. Néha hat, néha kilenc hétig is tartott a Farsang. A farsangi idő alatt szervezte az ifjúság a különböző szórakozásokat, mulatságokat. A vasárnapi táncok kimondottan délutánokon voltak. Sötét előtt minden lánynak otthon kellett lennie. A táncok vasárnap 3-tól este 7-ig tartottak. Délután 2 óra után már kezdődött. A fiúkra természetesen nem vonatkozott az időbeni hazamenetel kötelessége. A táncokat kiöregedett házakban, nagyobb csűrökben, majd a kultúrház megépítése után (1931) ebben tartották. Mivel a faluban több helyen szerveztek táncokat, egy-egy zenész szolgáltatott zenét, hogy mindenhová jusson muzsikaszó. Rendszerint citera, cimbalom volt a hangszerük. Csak később vonult be a hegedű, melyet bőgő és kontrás kísért. A házasemberek is szerveztek táncokat, de olyan helyen, ahol legalább két-három szoba volt. Egy-kettőben táncoltak, a harmadikban szalma volt leterítve, ha valaki elfáradt, (idősebb lévén) ott pihenhesse ki magát. A kultúrház felépítése után majdnem mindig ott rendezték a táncokat, bálokat: iparosbál, tűzoltóbál, gazdabál, Katalin-bál, Farsang-záró bál, (az utóbbi időkben szülők bálja, sportbál). Ezek rendszerint kosarasok voltak, ami azt jelenti, hogy akik bálba mentek, kosarakban ételt-italt vittek, amit éjfélkor fogyasztottak el. Ilyenkor leállt a tánczene, és csak hallgatókat húztak. A legnagyobb közönséget a gazdabál vonzotta, ahová székely (újfalvi) népviseletbe felöltözve mentek, a nők szőttesben, a férfiak fehér harisnyában. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a fiatalabb asszonyok, menyecskék 2-3 csipkés alsószoknyát vettek fel a szőttes szoknya alá, hogy tánc közben, forgásnál, jobban kivillanjon, kellemesebb legyen a szemnek, jobban vonzza a férfitekinteteket.

Módosítás dátuma: 2018. január 14. vasárnap, 18:26 Bővebben...
 

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

Tolna megyében, Szekszárdtól mindössze 12 kilométerre található Várdomb (Wardum) települése. Wossinsky Mór szerint nevét a falu közepén lévő dombon épült erődítményről (vár a dombon) kapta, mely a második században, a rómaiak idejében épült és Szekszárd (Alisca) városát védte déli irányból. A magyarság a legkorábbi időben megszállta a területet. A török idők pusztításai nagyon megviselték, lakossága vészesen megfogyatkozott, ezért a 18. században németeket telepítettek a faluba. A szájhagyomány szerint 12 család érkezett Schwarzwald környékéről, és egészen a második világháborúig szinte kizárólag csak a német szó járta errefelé. S bár az 1947-48-ban történt kitelepítések után megtört a falu német egysége, az esztendő, a jeles napok szokásai –ha csak lejegyezve is- megőrződtek. A várdombi farsangok így zajlottak:

A farsang megnyitása vasárnap délután zajlott. A két órai litánia után a falu zenekara (a két világháború közötti időszakban 12 tagú volt) már a „kocsmadombon” állt, s amikor észrevették, hogy a hívek kijöttek a templomból, elkezdtek muzsikálni. Mire a nép felért a dombra, három „Kerichmarsch-ot” (templomi indulót) játszottak el, a harmadikkal bekísérték a farsangolókat a táncterembe. A 16 év alatti fiatalok nem vehettek részt a felnőttek táncmulatságán, nekik az egyik háznál kiürítettek egy szobát, és valaki harmonikázott. Ők így farsangoltak. Az iskolában hétfőn, kedden nem volt tanítás.

A kocsma nagy báltermében a lányok szép ünneplő ruháikban kört alkotva álltak és beszélgettek, a fiúk a pultnál beszélgettek, ittak. Amint a zenekar elkezdett muzsikálni, a lányok kinyitották a kört, a fiúk pedig sorra felkérték őket táncolni. Ha nem minden lánynak jutott fiú táncos, egymással is táncoltak a lányok.

Estefelé, sötétedés táján mindenki hazament vacsorázni, átöltözni. A lányok most már nem a legszebb ünneplőjükben jöttek vissza, hanem egy kevésbé ünnepélyes, de nem hétköznapi ruhában, lábukon –hogy könnyebben táncolhassanak- cipő helyett kötött pacsker volt. A jó hangulatú farsangolás a hajnali órákig tartott, ekkor hazamentek, kicsit aludtak, de hétfő délután folytatódott a mulatság.

Módosítás dátuma: 2015. január 26. hétfő, 07:47 Bővebben...
 

Beregdaróci farsangi maskurások

E-mail Nyomtatás PDF

Beregdaróci farsangi maskurások

Világszerte, így a Kárpát-medencében is farsang időszakának egyik legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. században is kedveltek voltak e dramatikus játékok, számos, változatos formája közül néhány még ma is él.  Szerenyi Péterné beregdaróci asszony így mesélt a régi falubéli farsangi fonókról:

„Édesanyámtúl hallottam, hogy mán az ű idejébe jártak a maskurások. Jó is vót abba az időbe, mer nem unatkoztunk télen! Hát, a maskurákot a fonó napján őtöztették. Azok a jányok, akin nem mentek el fonni, összebeszéltek a legényekkel, hogy minek őtözzenek fel. Vót olyan maskura, hogy az egyik menyasszonynak őtözött fel, a másik meg vőlegénynek. A legénybül csináltak menyasszonyt. Szép koszorót tettek a fejére, meg ráadták a szép ruhát. De az orcáját bekötötték, hogy fel ne ismerjék. A jánybul meg vőlegény lett. A hosszú haját kalap alá dugták, hogy meg ne ismerjék, még bajuszt is ragasztottak neki. Fijúnak való vőlegényi ruhát adtak rá, szép bűgatyát, lajbit, inget, kisujjast, a lábára meg csizsmát húztak. Így osztán nem lehetett űköt megismerni, hogy mék a fijú, mék a jány.
Huszárnak úgy őtöztették fel a fijúkot, hogy egymásbul még lovat is csináltak nekik. Összeállt három fijú. Egy előre állt, ez csak egy kicsit hajlott meg. Megette állt egy másik, akik fogta az elsőnek a derekát, aztán a harmadik, aki a másodiknak a derekát fogta. A hátsó fijú derekára kötöttek egy fű szöszt. Ez lelógott, mint a lónak a farka. Majd, amikor így összeálltak, akkor leterítették űköt egy pokróccal, hogy még az elsőnek a feje se látszon ki. A fejére még egy kantárt is tettek. Akkor osztán egy negyedik legény, de az lehetett jány is, felőtözött huszárnak. Annak még kardot is adtak a kezibe.
Kosnak is őtöztek fel a fijúk. Ezt úgy csinálták, hogy a fijú magára borított egy subát, hogy még a feje se látszon ki. A kezibe meg fogott egy kosfejet, amin jó nagy szarvak vótak. De hát nem látszott az, hogy nem igazi kos! Még csengőt is kötöttek a nyakába, meg a lába közé.
Amikor a maskurákot felőtöztették, elindultak véllük házról házra. Mindenütt ment előttük két legény, aki bekérte űköt a fonóba.  A két legény kupogtatott. Amikor beengedték űköt, köszöntek osztán így szóltak a gazdához:
-János bátyám! Vendégek érkeztek. Hosszú úton vannak, de már elgémberedtek a nagy hidegben. Nem adnának nékik szállást éccakára?
-Hát, ha nem lopnak és nem rabolnak ki az éccaka –mondta a gazda vidáman-, akkor beengedem űköt!
-Ah, nem nyúlnak ezek semmihe se!

Módosítás dátuma: 2014. január 09. csütörtök, 10:15 Bővebben...
 

Népünk januári védőszentjei

E-mail Nyomtatás PDF

Népünk januári védőszentjei

Ismeretes, hogy a katolikus magyar nép élete mennyire összeforrott az egyházi évvel. Amíg a városi embernél az ünnepek és hétköznapok mind érzelmi és hangulati megnyilvánulásaikban, mind pedig külsőségeikben összefolynak és így elszürkülnek, s sajnos sokszor az ünnep is csak munkaszünet és világias szórakozás lehetősége a megszentelődés különösebb igénye nélkül, addig a nép még elevenen érzi a különbségeket: nemcsak teste, hanem lelke is ünneplőbe kívánkozik. Feltűnő, hogy még ma sem a polgári év szerint számítja az időt, hanem az Egyház ünnepei szerint.

A vallás titkainak élményét a nép számára az egyházi év jelenti a maga liturgikus szertartásaival, meg a belőlük sarjadzó, sokféle helyi szokással. Az ünnepek még nem veszítették el előtte eredeti jelentésüket, hagyományos tartalmukat és szimbolikájukat. A paraszti vallásosságot bensőséges életközelség jellemzi. Így például a városi gyerek a környezet kedvezőtlensége miatt vallását az iskolában „tanulja” meg, a falusi gyerek viszont az élő vallásos néphagyományokból éli át, tehát abban a köntösben, abban az alakban teszi magáévá, ahogyan az erkölcsökből, szokásokból, szülőföldje népének életéből és kultúrájából megismeri, ahogyan faluja templomának liturgiájában, az ő gyermeki környezetének énekeiben, történeteiben és sajátos imádságaiban átéli. Így az egyszerű ember számára aztán Isten és az ő világa nem tűnik fel megközelíthetetlennek, hanem mintegy a szülőföldhöz tartozónak. Krisztus ott őrködik keresztjén és vigyáz a falu népére, ott vándorol az egyszerű nép mondáiban. Szűz Mária, akit jámbor hittel tisztel a közeli búcsújáróhelyen, megszentelte a paraszti környezetet.

De a mennyország népe is, Isten szentjei is különös hivatást töltenek be a népéletben, sajátos szerepet vállalnak, hogy segítségükre legyenek azoknak, akik bennük bizakodnak. Cikkeink az egyes hónapok népi védőszentjeiről fognak szólani és rámutatnak a szentek egyességének csodálatos, számunkra is tanulságos élményére, amely népünket annyira jellemzi.

Módosítás dátuma: 2022. január 20. csütörtök, 13:10 Bővebben...
 

Luca-napi régi szokások Jászladányban

E-mail Nyomtatás PDF

Luca-napi régi szokások Jászladányban

Gácsi Mihály rajzaA primitív ember szemléletében gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy aminek nem ismeri az okát, s ami számára megfigyelése szerint veszélyes, attól fél és megkülönböztetetten tiszteletben is tartja. Ez a szemlélet kapcsolta a magyar nép életében is a Luca naphoz a boszorkány-járástól, gonosz-járástól, Luca-járástól való félelmet, s az ellene való védekezést. Még az elmúlt évtizedekben is jelentős napot foglalt el a babonás napok között Luca napja, s a Jászságban is kapcsolódott ehhez

a naphoz néhány babonás szokás. Jászladányon az esztendő népi szokásait gyűjtögetve találkoztam ezekkel a babonás jellegű szokásokkal, amit ma már a fiatalabbak nem igen ismernek, de az idősebb emberek közül még többen maguk is gyakorlói voltak.

Luca napja Jászladányon is a boszorkány-járás ideje volt a népi hiedelem szerint. A boszorkány hitével pedig együtt járt a rontás hite is, tehát ezen a napon mindenki a rontás ellen védte magát, s állatait,

különösen pedig a tehenét.

Az asszonyok nem varrtak ezen a napon, ha sok tojást akartak, mert a tyúkok „tojóját” varrták volna be. Mások arról is gondoskodtak, hogy tyúkjaik a mások kárára tojjanak sok tojást, ezért mikor beesteledett, s nem látta őket senki, titokban kimentek a tyúkólhoz és megpiszkálták a tyúkokat a piszkafával, s közben a szomszéd tyúkólja felé nézve a következő kis versikét mondták:

A mi tyúkunk tojogasson.

Kenteké csak kárálgasson.

Ez a pogány eredetű termékenység-varázslási szokás az utóbbi időben már elvesztette misztikus jelentőségét, napjainkban pedig babonás tartalmát is.

Módosítás dátuma: 2021. április 08. csütörtök, 06:30 Bővebben...
 

Luca napja. Régi babonás szokások a magyar népnél

E-mail Nyomtatás PDF

Luca napja

Régi babonás szokások a magyar népnél

 
A mai nap Luca napja, amelyről oly sokat beszél a nép. A pogány világ fantasztikus költészetének romjaiból maradt reánk az a sok babonás szokás, amely Luca napjához fűződik. Valószínű, hogy Lucia sirakuzai vértanúval van némi összefüggésben, de hogy minőben, az már teljesen elveszett a letűnt évszázadok homályában. Jelképe a Luca napnak a boszorkányszög, amely nem más, mint szabályos ötszögű csillár, amelynek a képleteiből aztán sok mindenfélét jósoltak valamikor. Annyit határozottan ki lehet mutatni, hogy a december 6-iki krampusszal valamelyes összefüggésben van A krampuszt, aki puttonyban viszi el a rossz gyermekeket, ördöngösség hírével ruházta föl a babona.

Luca napja nálunk fontos szerepet játszik az időjóslásban is. Amilyen a rákövetkező évnek első hónapja. A februárius időjárása hasonlatos december 15-iki időhöz és így tovább. Ezért a néphit a téli napfordulat idejének ősi pogány szokásaiból származik. Van a néphiedelemnek egy mulatságos része is, amely Luca-székéhez kapcsolódik.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:07 Bővebben...
 

December 13. Luca napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 13. Luca napja

Luca-szék. Bocsi Éva, salgótarjáni Magyar Kézműves Remek-díjas népviseleti baba-készítő népi iparművész alkotása.Luca, eredetibb hangzással: Lucia ünnepe a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Hiedelemvilága azonban csak részben hozható kapcsolatba az ókeresztény szűz (†310) alakjával és legendájával. Az e napon ünnepelt római katolikus szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak. A legendák szerint előkelő szicíliai családból származott, fiatalon felvette a keresztény vallást. Szűzességet fogadott s mártírhalált halt; egyes legendaváltozatok szerint önmaga tépte ki szemét, melyet a kérő oly szépnek talált. Neve a fény (lux) szóval áll kapcsolatban. A magyar néphit kétféle Lucát ismert, a jóságost és a boszorkányost. A néphit szerint a nevenapján végzett munkák (fonás, szövés, lúgzás, kenyérsütés, meszelés) tilalmainak megszegőit megbüntette.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

Ismereteink szerint a magyar középkorban Luca még nem tartozik a tiszteltebb női szentek közé, bár nevét misenaptárainkban megtaláljuk. Patrociniumaival sem találkozunk, sőt még az újkor századaiban is alig-alig fordul elő. Kivétel Alhó (Allhau) jelenleg burgenlandi falucska, amelynek Luca-titulusát Kazó István említi 1697-ben. E régi temploma helyére 1776-ban újat emeltek, mely titulusát megőrizte. Keresztnévként régen ritka volt, ma népszerű.

Kiskanizsai hagyomány szerint Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni, tehát a napra annyira jellemző dologtiltást az elnépiesedett legendából magyarázzák.

Szűz Szent Lucáról legendájának átköltésével azt mondja a somogyi nép, hogy nem akart férjhezmenni, noha gazdag kérői voltak. Ezért rokonai halálra kínozták, de ő inkább eltűrte ezt is, hogy ártatlanságát megőrizze.

Luca nagyon szerette Isten világát és a házi állatokat. Halála után az Úr ezért a szelídségéért szentjei sorába emelte. Napjának előestéjén fiú- és leánygyermekek így köszöntik Lucát:
 
Megjöttem én jó este,
Luca köszöntésére.
Luca fekszik ágyában
Az őrző angyalával.
Gyere Luca menjünk el,
Mennyországot nyerjük el.
Ha mi aztat elnyerjük,
Boldog lesz az életünk.

Módosítás dátuma: 2020. április 06. hétfő, 13:07 Bővebben...
 

A nép, mint időjósló

E-mail Nyomtatás PDF

A nép, mint időjósló

A mi magyar népünket sok érdekes és jellemző tulajdonsággal áldotta meg az Isten, amely tulajdonságok megkülönböztetik őt bármely más népektől és nemzetektől. Most népünk időjósló tehetségéről akarunk egyet és mást elmondani. Ugyanis a népnek semmiféle szüksége nincsen komolyabb, hivatottabb időjósokra. Elvégzi ő azt maga is, mégpedig alaposan. A nép körében elterjedt időjóslás között legelső helyet foglalja el, amit a januári Szent Vince napról tart a néphit, azt tudni illik: ha a Vince fénylik, megtelik a pince. Ugyancsak a január havában van a Pál napja, amelyre a következő időjóslás illik: Pál fordulása – tél fordulása. Vagy így is: ha Pál fordul köddel, ember hullik döggel. A február hónap tele van olyan napokkal, melyek mindegyikére el van a nép látva találós időjóslásokkal.

Február 2-án, gyertyaszentelő napján, amennyire besüt a napsugár a hideg pitvarba, annyira hever majd még a hótömeg künn a mezőkön. 22-én Üszögös Péter napján, ha köd borítja el a tájat, üszögös lesz az eleség. Jégtörő Mátyáskor pedig – 24-én – ha kisüt a nap, a fagyokat borító jégtakaró nemsokára felolvad.

No és márciusban, ha hó esik, a vén Gergely haragosan megrázza ősz szakállát. Benedek pedig zsákkal hozza a meleget.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:08 Bővebben...
 

A nagysárréti juhászat

E-mail Nyomtatás PDF

A nagysárréti juhászat

A régi Nagysárrét hatalmas mocsárvilága, valamint tóságai, kanyargós medrű, egymásba szakadó és széles árterű erei s árvízjárta kövér legelői a szegényember halász-pákász mesterségének meg az állattenyésztésnek kedveztek csak. A gazdaember vagyona jószágállományában volt. A vízszabályozás után azonban az eke, amely eladdig csak az ártéri szigeteket és az erek kanyarulataiban levő magasabb fekvésű, széles hátakat szántotta, hatalmába vette a vizek birodalmát és a legelőket is. Az ősfoglalkozásoknak maholnap még az emléke is feledésbe merül. A hajdani nagy legelők falvak köré zsugorodott maradványain kevésszámú jószág unatkozik. A mostani pásztorok elődeik: a szilaj csikósok, gulyások, kondások hagyományából, mesterségük fogásaiból semmit sem őriztek meg. A földművelő munkából szegődnek el s többnyire rövid pár esztendeig viselik a pásztori tisztséget, azután odahagyják. Némelyik egyszer csikós, másszor csürhés. Egyedül a juhászat az, amely mai szegényes állapotában is tart még valamelyes kapcsolatot a múltjával.

1. Községeink régi iratai, a gazdacsaládok hagyománya meg az öreg juhászok emlékezete szerint a sárréti juhászatnak szép múltja van. Virágkorából maradtak fenn némely határrész neveink, mint Bajomban: Juhász-sziget, Juhászfenék, Juholdal-laponyag, Bácsó-lapos; Bárándon: Bacsó, Bacsó-zug és magának a községnek a neve. Több községünk határán volt ezelőtt Juhász-zug és Hodály- zug helynév. A protocollumok juhász-szegődtetések bejegyzéseit őrizték meg s gazdák és juhászaik ügyes-bajos dolgairól, juhász legények virtusságairól beszélnek. A juhtenyésztésben Biharnagybajom – a Sárrét „fővárosa” – vezetett, utána jött Sárrétudvari, Báránd, Sáp; a többi helységek: Szerep, Nagyrábé, Bihartorda, Dancsháza, Bakonszeg már jóval hátrább maradtak. A bajomi Bartha, Jeney, Gazda Nemes, Sólyom, Szabó, Szalay, Szűcs, Vargha, Várady, Vesszős; a sápi: Bagossy, Csapó, Desseő, Geszti, Gyöngyössy, Haranghy, Hunyady, Ispán, Katona, Ónody, Széles, Veress-családok 1000-1500 darab juhot tartottak, számadójuk, fejősjuhászuk, több bojtárjuk volt. Vagy kilencven esztendővel ezelőtt Udvariban 15 nyáj volt 800 meg 1000 darab juhval. Oda való juhász Víg Sámuel (1832-1924) 1500 darabból álló nyájnak volt a számadója, Molnár Károly pedig 2000 darabnak. Ilyen nagy nyájakat őriztek régen a bárándi Berde juhászok is.

Módosítás dátuma: 2022. január 20. csütörtök, 16:49 Bővebben...
 

Az utolsó bakonyi betyárbanda. Történetek a betyárvilág korszakából XIX.

E-mail Nyomtatás PDF

Az utolsó bakonyi betyárbanda

Történetek a betyárvilág korszakából XIX.

A regényes történet Szentgálon (Veszprém megye) kezdődött, s a sors úgy döntött, hogy a tragédiával végződő eset ott nyerjen befejezést és ezzel lezárja, – talán örökre – azt a magyar virtusból fakadó rablógazdálkodást, mely időről-időre izgalomban tartotta a vidék lakosságát, és a hatóságokat is.

A nyolcvanas évek végén, egy szép nyári estén Oroszlán Pali, – valamely uradalom elbocsátott gulyásgazdája – az útszéli csárdában, nem is kellene mondanom, egy borosüvegen pihentette jobb kezét. Talán az elhagyott cifragulyára, vagy talán saját sorsára gondolt. Az asztal végére dobott cifraszűrén hevert veretes nyelű fokosa. Oldalára csatolt bőrtáskájában, – több, mint valószínű – forgópisztolyt rejtegetett.

A csárdás felesége gyakran bement a söntésbe, hogy onnan vehesse szemügyre a daliás szép férfit. Oroszlán Pali azonban mozdulatlanul ült s még kezét sem vette le a literes üvegről. Az üveg tele volt, a pohár üres.

– Ennek az embernek rosszban jár az esze, mert különben már észre kellett volna vennie engem, – duzzogott magában a csárdás felesége. Egy üveget el is ejtett készakarattal. Az üveg el is törött, de még erre sem mozdult Oroszlán Pali egyetlen arcizma sem.

A csárdaajtó előtt lépések hallatszottak, majd kinyílt a kis deszkaajtó, melyen Oroszlán Palihoz hasonló alakú, délceg legény lépett be.

Bővebben...
 

Sírva vigad a magyar?

E-mail Nyomtatás PDF

Sírva vigad a magyar?

Sokat koptatják manap ezt a szólást. Akik eredetét nem ismerik, valami régi közmondásnak gondolják, és föltétlenül hitelt adnak neki. Pedig nem közmondás, hanem szállóige. S nem is olyan régi, mert még száz esztendős sincsen.

Bajza 1825-ben írt Borénekének következő sorai hozták forgalomba:

Míg Mohácsnál nem csatázott

A félholdú büszke tar.

Víg volt addig; hajh, azóta

Sírva vigad a magyar.

A mondás tehát eme máig divatozó alakjában nem népi termék, hanem irodalmi szülött, költői alkotás. A gondolata azonban más formában már előbb is föltűnik. Kisfaludy Sándor 1807-ben kiadott Regéinek előszavával körülbelül ugyanezt állítja: „A magyar, – úgymond, – hajlandó a szomorúságra. Sőt még örömét és vígságát is bús hangokkal jelenti. Bizonysága ennek a köznép énekeinek többnyire szomorú nótája. A magyar felől igazán mondhatni, hogy sírva tánczol.” Az utolsó mondat azt sejteti velünk, hogy Bajza Kisfaludytól vette szállóigévé vált mondásának alapját. Kisfaludyénál régibb nyomról nincs tudomásom. Ez azonban mellékes dolog. A fő az, való-e, hogy a magyar sírva vigad? Csakugyan megfelel-e ez a jelenleg igazságkép hirdetett szólás nemzeti zenénknek és jellemünknek?

A közvélemény azt mondja reá: minden bizonnyal! Én ellenben kereken tagadásba vonom, és azt állítom, hogy semmiképpen! Micsoda alapon és joggal, íme:

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 18:30 Bővebben...
 

A magyar szabadság 1956 királyi öröksége

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar szabadság 1956 királyi öröksége

Iván Kovács László gödi mártírra emlékeznek a 301-es parcellában. 2012. Benedek Csaba fotójaSenki nem tervezte meg, senki nem készült rá, mégis, mintha mindenki remélte volna. Mint ismeretlenből jött üstökös csillag, ragyogott fel a világtörténelem legtisztább forradalma.

Titkát, lényegét nem értjük igazán ma sem, kutatjuk, próbáljuk megmagyarázni eseményeit, egyedülálló jellegét, a csodát. Egyszer Jézust megkísértették kérdésekkel, s Ő a porba jeleket rajzolt, melyek értelmét senki sem tudta, csak Ő. Mi is megpróbáljuk a történelembe írt jelet megfejteni, értelmezni: a pesti srácok forradalmát. Mert a tüntetést az egyetemisták kezdeményezték, ők vonultak fel a Műegyetemtől Bem apó szobráig, és onnan tovább, a Parlament elé, és onnan tovább a Rádióhoz is. De a harcokat már zömmel a tizenéves pesti srácok vívták, utcagyerekek, tanoncok, ipari tanulók, szabolcs-szatmári segédmunkások, munkásszállások lakói, és közöttük ott voltak az állami gondozottak, az árvaházak lakói is, akik az első este kitörtek a sashegyi otthonból.

Egy 1956-ért elítélt, majd a legmagasabb méltóságig jutott úr azt mondta nekem: Gyerekek voltak, kaland volt ez. Eleinte azt sem tudták, merre is kell lőni…

Kaland? Mely nemegyszer úgy végződött, hogy a gyermekember a testére kötött gránátokkal a hernyótalp alá vetette magát! Milyen kaland ez? Milyen balhé?

A másik magyarázat így szól: Betelt a pohár! A gyűlölt rendszer ellen fellázadt a meggyötört, megalázott nép. Úgy, mint mikor az állat, ha sarokba szorítják, és egyszerre már nincs más választása, minden erejét összeszedve megtámadja kínzóját, gazdáját és vakon harap, döf, rúgkapál. Túlcsordult a felgyűlt gyűlölet, harag, és ez elsöpörte a zsarnokokat.

Tudjuk, nem így volt. Nem a rabok támadtak föl, nem a munkaszolgálatosok, a kitelepítettek, a meghurcolt egykori katonatisztek, csendőrök vagy azok gyermekei, a kulákok, a mindenéből kiforgatott, egykori uralkodó osztály tagjai fogtak fegyvert, az internáltak támadtak kínzóikra, hanem a józsefvárosi, ferencvárosi, Baross téri, Széna téri, angyalföldi és csepeli srácok, munkások. És hol söpörték el kínzóikat, hol hatoltak be a rendőrségre, pártházakba, kormányzati épületekbe, és kikkel számoltak le akkor? Hol volt az az elkeseredett gyűlölet október 25-én reggel, amikor az első szovjet tank az Astoriánál megadta magát? A sarki ház emelete még füstölt, a kirakatok betörve, törmelék és halottak az úton, egy szétroncsolt villamos a Múzeum körúton – még 23-án éjjel a kereszteződésben álló tankra vezette rá egy kalauznő, aki a megindított szerelvényről leugrott –, a tank tornya felnyílt és zsebkendőjét feltartva egy piszkos, elgyötört katonaarc jelent meg. Három nap óta étlen-szomjan, lőszere fogytán: megadta magát. A kapualjakban, lépcsőházakban meghúzódó tömeg lassan kimerészkedik az úttestre, valaki feltűzi a piros-fehér-zöld zászlót a tankra. Körülveszik a remegő katonát. Egy ember öklét emelve rohan a tank felé, kiált. Valakijét elvesztette ott, de lefogják, visszalökik: megadta magát! Ember! S innen indul a fegyvertelen tömeg a Parlamenthez, hogy tiltakozzon: Nem vagyunk mi fasiszták. Október 25. A véres budapesti csütörtök…

Módosítás dátuma: 2016. november 01. kedd, 15:19 Bővebben...
 

Ahol a leány a kérő

E-mail Nyomtatás PDF

Ahol a leány a kérő

Általában az a szokás az egész világon, hogy a férfi kéri meg a választottja kezét. De némely helyen mégis eltérnek tőle s a leány adja tudtára a kiszemeltjének, hogy bizony hajlandó volna férjéül fogadni.

Morvaországban a cigányoknál soha sem merne udvarolni a férfi a lánynak, ha nem kapna tőle bátorítást. Ott a cigányleány kalácsot süt, amelybe pénzdarabot dagaszt. Ezt a kalácsot éjjel elhelyezi a kiválasztott kunyhója előtt. A legény, ha a fiatal leány hívását elfogadja, megeszi a kalácsot, ha nem, ott hagyja. De ha egyszer elfogyasztotta a nászkalácsot, akkor testestől-lelkestől a leányé lett, s jaj neki, ha hűtlenségen érik. A hagyomány szerint különös módon büntetik az ilyen hűtlenséget. Először felszólítják a feledékeny szeretőt, hogy térjen vissza menyasszonyához. Ha ellenkezik, a lábába és karjába golyót repítenek. A mi cigányaink azt is megengedik a megcsalt lánynak, hogy jelen legyen a büntetés végrehajtásánál. Bírósághoz emiatt sohasem mennek, s ezért van, hogy erről a kegyetlen szokásról alig tudunk valamit.

Montenegróban a fiatal leány, mihelyt megvarrta kelengyéjét, az ablakba állítja a szerelem lámpáját. Kis tükör segítségével, amelyet fényirányítónak használ, arra a legényre veti a lámpa fényét, akit férjéül kíván.

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 18:32 Bővebben...
 

Falucsúfoló mondások a Sárrét környékéről

E-mail Nyomtatás PDF

Falucsúfoló mondások a Sárrét környékéről

Miként az ország más vidékein, úgy a Sárréten is szokás volt ezelőtt, hogy egyik falu a másik bosszantására hosszú évtizedekig, sőt évszázadon át elemlegetett valamely ott megtörtént együgyű esetet, véletlen tévedést, a kipécézettek hiúságát sértő kicsiséget, vagy némely agyafúrt embertől szélnek eresztett alaptalan kitalálást. A csúfolódás alapját képező történet – való, vagy kitalált, – többnyire feledésbe merült már, csak ritka esetben él még.

A sárrétudvariakról azt beszélgették, hogy hízó helyett a talicskát perzselték meg. Egyik ottani háznál ugyanis szokás ellenére akkor tértek be a pitarba pálinkázni, amikor leszúrták a hízót és a perzseléshez való szalmával már be is hintették. Valamelyik tréfakedvelő szomszéd megleste ezt, s ezen rövid idő alatt átvetette magát a kerítésen, kirántotta a szalma alól a szép hízót, félrehúzta a kazal mögé és a talicskát tette a helyére. A gazda aztán e fölött gyújtotta meg a tüzet. Az egész falut szégyenbe mártották ilymódon, mivel híre csakhamar dobra került.

A bajomiakat gyékényrágóknak csúfolták, mert szegényebb sorsú lakói, akiknek a gyékényszövés, kosárkötés jelentős jövedelmű foglalkozása volt a múltban, örökösen e rétségi növénnyel foglalatoskodtak. Ezek nem is igen hederítettek a csúfolódásra, de annál inkább tűzbe jöttek ezen mezőváros nemeseinek és szabadhajdúinak rátarti ivadékai.

Módosítás dátuma: 2021. szeptember 05. vasárnap, 09:52 Bővebben...
 

A három királyleány balladája

E-mail Nyomtatás PDF

A három királyleány balladája

Népköltésünk dús tárházát, melyből annyi gazdagodása lett irodalmunknak, még éppenséggel nem merítettük ki teljesen. Kivált Erdélyben, a székelyek közt igen sok olyan dal él a nép ajkán, amelyet senki se jegyzett föl, amelyet a szájhagyomány őriz. De már nem soká. E régiségek napjai megvannak számlálva. Egy-egy ősi balladát már csak egyetlenegy faluban, egyetlenegy ember tud. Ezek többnyire öreg emberek. Velök sírba hanyatlik a régi dal is, amely már nem a mai nemzedék szája íze szerint való.

Eltűnt korok költői erejét, nyelvbeli gazdagságát, sajátos ízlését s a mi fő: egész lelki világát tükrözik ez ősi hagyományok. Bennük a múltnak szelleme azon hamisítatlanul, teljes közvetlenséggel szállott reánk, késő utódokra. Fontosságukat és érdekességüket ma már, mikor egy új tudomány, a népköltéstan (folklore) fokozódó figyelemmel fordul ez emlékek felé, fölösleges volna bővebben fejtegetni.

De nem csak az ismeretlennek van itt becse. Nem kisebb jelentőségük van egy-egy, már ismert népi költemény különböző változatainak, amilyen még sok található. E változatok egymást magyarázzák, egymást egészítik ki. Összehasonlításuk révén rájövünk az eltérő szövegek eredeti alakjára és meg tudjuk jelölni a népdalok vándorlásának útját, sok esetben következtetést vonhatunk a dal keletkezésének időpontjára, sőt olykor az ismeretlen szerzőt is kinyomozhatjuk. Az ily irányú kutatásban nem kis segítséget nyújt a dallamok vizsgálata, mely magában véve is fontos, mint nemzeti zenénk előbbre vitelének egyik főfeltétele. Amellett a dallamok beható búvárlásától remélhetjük, hogy általa sikerül majd eloszlatni azt a homályt, mely még itt-ott a népköltés szabályai, nevezetesen a nemzeti versidom körül uralkodik. Ezért az újabban föllendült népdalgyűjtés egyaránt gondot fordít a megelőző gyűjtések hézagainak pótlására, s a régi költemények és tánczok dallamainak pontos számbavételére.

Gyűjtésemből, melyet évek óta folytatok e téren, egy székely népballadát kívánok ezúttal bemutatni. A három királyleányról szól ez, s azt a tárgyat dolgozza föl, mely a magyarországi részeken egy népmeséből és Tompának a népmesén alapuló földolgozásából ismeretes, azonban mint népballada eddig sehol sem került elő. Én három helyen találtam meg a Székelyföldön, Udvarhely megyében. Tárgyánál és költői szépségeinél, valamint ismeretlen voltánál fogva a költemény rendkívül érdekes. Dallama a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályában őrzött eredeti fonográf-hengerek közt van meg. A dallamokat a Múzeum, a szövegeket a Kisfaludy Társaság megbízásából és támogatásával gyűjtöttem. Íme a népballada:

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 18:34 Bővebben...
 

Szent István Intelmeinek üzenete

E-mail Nyomtatás PDF

Szent István Intelmeinek üzenete

Szent Istvánról beszélni most, ezer évvel koronázása után, és itt, ebben a városban, ahol a nagy királyt eltemették, azt hiszem a Honismereti Akadémia egyik fontos kötelessége. Ahhoz, hogy megértsük az Intelmeket, amit fiához írt, vissza kell tekintenünk személyére. Arra a képre, amit a magyarság kialakított róla, és arra a képre is, amit a történészek alakítottak ki róla. Arra vállalkozom, hogy ezt a megrögzött torz képet kicsit helyreigazítsam. Nem a saját gondolataimmal, hanem a tudomány eredményeivel. Szent István alakja úgy él történelemkönyveinkben, mint aki zseniális politikusként fölismerte, ha a magyarság nem telepszik le, nem veszi fel a kereszténységet, akkor ugyanarra a sorsa jut, mint az avarok és a hunok. Tehát a politikai felismerés után kemény kézzel - idézem a nem egy könyvben megjelenő képet -karddal és kereszttel megkeresztelte ezt a nyakas magyar népet, papokkal megtaníttatta a földművelést és bevezette az európai népek közösségébe.

Ezt a gyakran visszatérő képet azért is érdemes jobban szemügyre venni, mert mostanában nem egy helyen halljuk és olvassuk, hogy kereszténységünk nem egyeztethető össze a magyarságunkkal. Könyvek jelennek meg arról, hogy a magyarság elvész, mert ráerőszakoltak egy hitet, ami nem felel meg neki; egyetlen megoldás van, vissza kell térni őseink hitéhez. Nem akarom megnevezni a közírót, aki ilyen címmel könyvet is írt. Három évvel ezelőtt egy történész képviselő a Szent István napi ünnepségen azt mondta: zseniális uralkodó, ha ő nincs, és kemény kézzel nem fordítja meg a nomád magyarok életformáját, nem kereszteli meg a magyarokat, akkor eltűntünk volna, már nem lenne helyünk Európában, mint ahogy eltűntek a hunok és az avarok.

Mi az igaz ebből? Első pillanatra talán úgy tűnik, lerombolok egy képet és kisebbítem Szent István érdemét, de hallgassák végig.

Igazi érdemei sokkal nagyobbak, mint amit így, ilyen egyszerűen és nagyon sokszor visszatérően a fejünkbe vertek, ha szabad ezt a kifejezést használnom. Pedig a régészet és a nyelvészet tanulsága szerint a földművelést a magyarság nem a Kárpát-medencében tanulta meg. Ezek már közhelynek számítanak, mégis megjelennek, még ma is, díszkiadású könyvek, amikben arra utalnak, hogy minden, ami a magyarság számára letelepült életmóddal volt kapcsolatos, másoktól tanulta, és csak generációkkal letelepedése után tanult meg egyenesen járni az eke után. Nem igaz! A nyelvészet megdönthetetlenül bizonyítja azt, hogy mind a földművelésnek, mind a szőlőművelésnek és gyümölcsészetnek honfoglalás előtti a szókincse. Ha itt tanultuk volna meg a szőlőművelést és a borkészítést, akkor ezek a szavak vagy szláv, vagy német, vagy olasz, latin eredetűek lennének. De nem azok! Mint ahogy nem azok a földművelésnek a szavai sem: eke szánt, sarló, arat, köles, búza, árpa és így tovább.

Módosítás dátuma: 2019. augusztus 26. hétfő, 20:26 Bővebben...
 

Lakodalmi babonák

E-mail Nyomtatás PDF

Lakodalmi babonák

A menyasszony kelengyéjébe nem jó guzsalyt adni, nehogy a férje verje vele.

Míg a mennyasszonyt koszorúzzák, famozsáron ül; mihelyt föláll, a nyoszolyólányok vetekedve igyekeznek a mozsárra ülni, amelyiknek sikerül, legközelebb férjhez megy.

Ha a menyasszony uralkodni akar férje fölött, eskütétel alatt a (templomban) mondja háromszor magában; legyen az én akaratom; vagy én a fejsze te a tuskó; vagy lépjen a vőlegény lábára.

Ha a mennyasszony koszorújára hó esik, szerencsétlen lesz; ha eső, tálakat szeretett nyalni. Az ilyenek házasélete szerencsés lesz. Ha esküvő napján nap süt, annyit jelent, hogy a menyasszony jól mosta a fazekakat.

Mikor a fiatal házaspár hazajön az esküvőről, egy-egy kanál mézet kap a főzőasszonyoktól, hogy élete édes legyen.

Módosítás dátuma: 2022. február 07. hétfő, 18:51 Bővebben...
 

Ambrus József: Az örökváltság

E-mail Nyomtatás PDF

Ambrus József: Az örökváltság

Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központ

Nagykikinda, 2020.

41 oldal

Amikor Temesköz felszabadult a török uralom alól, a bécsi udvar megkezdte az elvadult táj benépesítését. A nagyszabású mocsárlecsapolási és folyamszabályozási munkálatok után lassacskán újra eke szántotta az egykor oly termékeny földeket. A szélrózsa minden irányából idesereglő telepesek közé magyarok csak az utolsók között érkezhettek, amikor Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyékben helyreállt a magyar közigazgatási rendszer. Földesurak hívására szegedi és Szeged környéki, döntően dohánykertész családok vettek vándorbotot kezükbe a jobb megélhetés reményében. Árpád-kori magyar települések éledtek újra a vidéken, immár telepítvényes falvakként.

Ambrus József 1910-ben kiadott kis könyvében azt a küzdelmet mutatja be, ahogyan az Apátfalva, Makó és Dorozsma környékéről Kisoroszra (Torontáloroszi) érkező családok megvetették lábukat a bánáti talajon és bérlőkből az áhított föld birtokosaivá váltak. Nehéz küzdelem volt ez. A kezdeti bíztató eredmények és lehetőségek idővel egyre csorbultak, különösen az 1848-as szabadságharc után virradt szomorú sors dohánykertész falvainkra, mivel a jobbágyfelszabadítás emberi vívmányai rájuk nem vonatkoztak. E mellett a gazdálkodási viszonyok és lehetőségek is változtak, így egyre nehezebbé vált a megélhetés. Bizonytalan élethelyzetüket tetézte, hogy bérlőként bármikor kirakhatták őket otthonukból, így egyetlen lehetőségük a megmaradásra a földek megváltása volt. E folyamat Kisoroszon indult meg elsőként a vidéken.

Módosítás dátuma: 2021. július 18. vasárnap, 13:29 Bővebben...
 

A hamelni patkányfogó. Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... III.

E-mail Nyomtatás PDF

A hamelni patkányfogó

Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... III.

Szász eredetmonda

Egy szép napon furcsa alak tűnt fel az alsószászországi Hameln utcáin. Szivárványszínű kabátja miatt Buntingnak, Tarkának nevezték. Azért jött, hogy jó pénzért megszabadítsa a város polgárait az egerek és patkányok ármádiájától.

Bunting nem sokat teketóriázott, tarisznyájából furulyát vett elő, és fújni kezdte. Egy szempillantás alatt a sötét lyukakból milliónyi állatka gyűlt köréje, Hameln összes patkánya és egere. Buntingnak sem kellett több, nagy furulyaszóval a Weser folyó partja felé indult, a sok kis körmös lábacska pedig gyúródva, egymást taposva utána. Vakon követték, még a folyóba lépve sem torpantak meg, s így aztán mindannyian a vízbe fulladtak.

Eljött hát a fizetés órája, de a veszedelemtől megszabadított polgárok – vállukat vonogatva, egymásra sandítva – minden fajta fizetséget megtagadtak. Bunting erre dühösen továbbállt.

De János és Pál napjára visszatért, vadásznak öltözve, vörös csodakalappal a fején. Félelmetes ábrázattal sétált végig az utcákon, miközben hangszerét fújogatta. Pillanatok alatt a város összes gyereke köréje gyűlt, még a polgármester hajadon lánya is. Vakon követték a furcsa dallamot, a városkapun is keresztül egészen a Poppenberg nevű helységig, majd eltűntek a hegy mélységes mélyébe.

Módosítás dátuma: 2021. augusztus 02. hétfő, 05:48 Bővebben...
 

A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény Dunakeszin

E-mail Nyomtatás PDF

A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény Dunakeszin

 „Dunakeszi Budapest északi szomszédvárosa. Egyik része, Alag 1910-ben lett önálló község, majd 1950 után a település összevontan újra Dunakeszi néven éli életét. Lakossága területi megosztásban, különböző társadalmi rétegeket képviselve, más és más szokásrendszerben élt. A település ősi részén mezőgazdasággal, az alagi részen a XIX. század végétől versenylovak trenírozásával, versenyeztetéssel foglalkoztak, a Gyártelepen (Műhelytelepen) 1926-tól a MÁV Főműhelyben jelentős számú ipari munkás dolgozott. Az 1950-es évektől a kép erősen megváltozott. A földtulajdon elvesztése a gazdáktól életmódváltoztatást követelt. A település iparosodása, illetve az épülő lakótelepek egyre több embert vonzottak az ország minden részéről.” [1]

Módosítás dátuma: 2021. július 22. csütörtök, 18:58 Bővebben...
 

Vallásos néprajzi vonások a Balaton vidékén

E-mail Nyomtatás PDF

Vallásos néprajzi vonások a Balaton vidékén

A Balatont három vármegye öleli körül. Mindegyiket megyeárok határolja el a másiktól, mindegyiknek vannak különös néprajzi sajátságai, de nem lehet állítani, hogy a megyefa egyúttal tilalomfául állná útját bizonyos vonatkozásoknak. Úgy összevegyülnek és átnyúlnak egymásba, akár a bakonyi hegynyúlványok Zalába és ahogy Mezőföld síkja hidat ver somogyi folytatásához a Sión át. Ha mégis vallomást kell tennünk, meghitelhetünk rá, hogy néprajzilag leggazdagabb a Somogy és belső Zala katolikus népe. A katolikus lelkület bizonyos önmegtartóztatás mellett is vidám és sok lelki kivirágzásra lendít. Környezetükre, szokásaikra, szólásaikra ráüti bélyegét. Templomaikból lelkükön hozzák a szenteltvíz harmatát, a tömjén illatát és szép szerető lelkük külsőben is hitet vall a katolicitásról. Rajt ez a bélyeg már a házon. A homlokzatán mondja az I H S jegy, hogy a gazda katolikus. A D-jel is előfordul. Ritkán fülke van a kontyos oromzaton; s a Szent Szűz, vagy szent Flórián, ritkábban Nepomuki szobra áll benne, bár ezek már városi vonások. A vakolatos homlokzatra naiv kőművesek átmásolták a deszka csúcsfalának díszeit: keresztet tűztek a napkorongba, s jobbról, balról félholdat, csillagot sikerítettek. Az építtető gazda kezdőbetűit is felmintázták. Ma pedig a cementből, palából, vagy eternitből formálnak váltakozóan a fedélre színes lapok elhelyezésével kereszteket. Előfordul, hogy kőfeszület, vagy fakereszt tárja szét az illető telkéről karjait az arra haladók elé. Hatalmas törzsekből faragott fakereszteken gyerekemlékeink csodája maradt ránk: az apró csengők csilingelése; a hold, nap, csillagok és egyéb szimbolikus jelvények bádogból metszett sokasága. Protestáns házon sok „parasztot” hagyott a mesterember. Legfeljebb a gazda nevének kezdőbetűje zárja az építtetés évszámát. Bent a házban az öregbiblia bőrkötésben és fatáblában a sublóton. S kopasz falak régebben, ma vásári csecsebecse rajta.

Katolikus házban: az ajtónál szenteltvíztartó, az akasztójánál pár szál szentelt barka, vagy úrnapi virág; körül a falon szentképek, alattuk szentelt gyertyák. Viráglétrára rákerül koronának a kereszt. Faragcsáló pásztorok üvegbe is kirakják a keresztmotívumot. A Szűz képe előtt meggyújtják az olajmécsest szombatokon és ünnepei előtt.

Bővebben...
 

Szép szóval. Történetek a betyárvilág korszakából XVIII.

E-mail Nyomtatás PDF

Szép szóval

Történetek a betyárvilág korszakából XVIII.

Garamy Péter, a megye főszámvevője, sok tekintetben a béke apostolának hivatását töltötte be a megye székhelyén. A mélázó szemű, fakó arcú öregúr mindazt a viszályt, egyenetlenséget, háborúságot, amit az alantas emberi indulatok, a feketemájúság, a gőg, a pökhendiség, az erőszakosság termel a társas életben, kiegyenlíteni törekedett. Törekvése a legtöbb esetben sikeres volt. Semmi mással, csupán csak szép szóval hatott az emberekre.

Ebben művész volt. Öntudatos művész. A szép szónak nem artisztikus elemét, a szónoklatot használta. Garamy Péterben nem volt semmi patétikusság, semmi orátori lendület. Csak józan logika és természetes okfejtés. Simán, szőrmentében kezelte az embereket. A saját szájuk ízével ejtette meg őket, a saját javukra. Nem kívánt inter duos litigantes ama harmadik lenni, aki örvend a mások rovására.

Ha a megyegyűléseken a bősz indulatok ártalmas helyi zivatarokat támasztottak, ha a nekivadult szónokok a készenlétben álló összes gorombaságokat, sértéseket egymás fejéhez csapták, ha másnapra lovagias és lovagiatlan folytatást várt, remélt a skandalumért epedő publikum – akkor Garamy Péter egy-két óra leforgása alatt szép szóval levette lábukról a politikai tülekedőket. Ilyeténképp kerülgette meg az embereket:

– Nem mondom, öcsém, hogy nincs igazad Nagyon is igazad van. De nem kívánhatod, hogy a másik engedjen, mikor te vagy az okosabb.

Bővebben...
 


4. oldal / 29

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 11 vendég böngészi