Miért oly kicsiny a búzakalász?
Mikor az Úristen a világot megteremtette, így szólt a szántó-vetÅ‘ emberhez:
– Nem akarom, hogy sokat küzdj és sokat dolgozzál! Meghagyom hát, hogy csak egy barázdát szánts és vess be! Ez az egy barázda is megtermi a szükséges élelmet számodra.
Az embernek jó sora is volt addig, amíg teljesítette az Úristen parancsát. Megélt egész háza népével egyetlenegy barázda termésébÅ‘l. Meg ám, mert minden búzaszál tövétÅ‘l a hegyéig csupa kalász volt!
De a gonosz-lélek elégedetlenségre izgatta-bizgatta az embert. Szüntelenül ezt duruzsolta a fülébe:
– Jaj, de esztelen vagy! Miért elégedtél meg egyetlen egy barázdával? Lám, ha több barázdát szántanál, tömérdek gabonád teremne! Nagyon gazdag lehetnél!
Tetszett ez a beszéd az embernek. Hajlott a gonosz-lélek csábítására. Száz meg száz barázdát szántott. Sűrűn teleszórta szemmel, hogy sok nagyon sok búzája teremjen. Amikor a vetés már megérett, gyönyörködve szemlélte azt az ember. Volt is mit néznie! Száz meg száz barázdában tömérdek búzaszál állott. Kalász borított minden szálat tövétÅ‘l a hegyéig. Csak úgy roskadoztak a búzaszálak a nehéz teher alatt.
– Milyen jó, hogy hallgattam az okos tanácsra! – szólt elbizakodva az ember.
Ekkor megjelent az Úristen. Megnézte az ember vetését. Azután így szólt:
– Nem elégedtél meg azzal az egy barázdával, amit számodra rendeltem! Megszegted akaratomat. Hát jó, teljék kedved a magad akaratában! Szánts-vess ezentúl annyi barázdát, amennyit csak akarsz! De én is csak annyi termést adok neked, amennyit akarok!
Azzal végig simított az Úristen minden búzaszálat tövétÅ‘l a hegyéig. Csak a legtetején hagyott kis kalászt.
Azóta terem a hosszú búzaszakon olyan rövid kalász, s azóta kell az embernek sok-sok barázdát szántania, hogy meglegyen a mindennapi kenyere. Így büntette meg az Isten az engedetlen és telhetetlen embert.
Forrás: Pécsi Napló XXXVIII. évfolyam 112. szám. 1929. 18.