Vallásos néprajzi vonások a Balaton vidékén

A Balatont három vármegye öleli körül. Mindegyiket megyeárok határolja el a másiktól, mindegyiknek vannak különös néprajzi sajátságai, de nem lehet állítani, hogy a megyefa egyúttal tilalomfául állná útját bizonyos vonatkozásoknak. Úgy összevegyülnek és átnyúlnak egymásba, akár a bakonyi hegynyúlványok Zalába és ahogy MezÅ‘föld síkja hidat ver somogyi folytatásához a Sión át. Ha mégis vallomást kell tennünk, meghitelhetünk rá, hogy néprajzilag leggazdagabb a Somogy és belsÅ‘ Zala katolikus népe. A katolikus lelkület bizonyos önmegtartóztatás mellett is vidám és sok lelki kivirágzásra lendít. Környezetükre, szokásaikra, szólásaikra ráüti bélyegét. Templomaikból lelkükön hozzák a szenteltvíz harmatát, a tömjén illatát és szép szeretÅ‘ lelkük külsÅ‘ben is hitet vall a katolicitásról. Rajt ez a bélyeg már a házon. A homlokzatán mondja az I H S jegy, hogy a gazda katolikus. A D-jel is elÅ‘fordul. Ritkán fülke van a kontyos oromzaton; s a Szent Szűz, vagy szent Flórián, ritkábban Nepomuki szobra áll benne, bár ezek már városi vonások. A vakolatos homlokzatra naiv kÅ‘művesek átmásolták a deszka csúcsfalának díszeit: keresztet tűztek a napkorongba, s jobbról, balról félholdat, csillagot sikerítettek. Az építtetÅ‘ gazda kezdÅ‘betűit is felmintázták. Ma pedig a cementbÅ‘l, palából, vagy eternitbÅ‘l formálnak váltakozóan a fedélre színes lapok elhelyezésével kereszteket. ElÅ‘fordul, hogy kÅ‘feszület, vagy fakereszt tárja szét az illetÅ‘ telkérÅ‘l karjait az arra haladók elé. Hatalmas törzsekbÅ‘l faragott fakereszteken gyerekemlékeink csodája maradt ránk: az apró csengÅ‘k csilingelése; a hold, nap, csillagok és egyéb szimbolikus jelvények bádogból metszett sokasága. Protestáns házon sok „parasztot” hagyott a mesterember. Legfeljebb a gazda nevének kezdÅ‘betűje zárja az építtetés évszámát. Bent a házban az öregbiblia bÅ‘rkötésben és fatáblában a sublóton. S kopasz falak régebben, ma vásári csecsebecse rajta.

Katolikus házban: az ajtónál szenteltvíztartó, az akasztójánál pár szál szentelt barka, vagy úrnapi virág; körül a falon szentképek, alattuk szentelt gyertyák. Viráglétrára rákerül koronának a kereszt. Faragcsáló pásztorok üvegbe is kirakják a keresztmotívumot. A Szűz képe elÅ‘tt meggyújtják az olajmécsest szombatokon és ünnepei elÅ‘tt.

Lakás után következik a ruházat. Mária-ünnepen a lányok fehérbe öltöznek. Sok helyütt koszorúsan, fátylasan gyertyával jelennek meg. Kivált Úrnapon bevett szokás. A katolikus nép nem hollótermészet. Nagypénteken se jár gyászba Dunántúlon. Nála a gyász nem vigasztalan. Remény az örökéletben való találkozásra. Kálomista nÅ‘knél általános a fekete ruha. Analóg, a hamvas varjút ezen a vidéken pápistának, a feketét kálvinistának mondják.

Sok szépség kikopott a néplélekbÅ‘l, de az Úr imádságában lekönyörgött kenyér elkészítése még máig is kedvesen történik a katolikusoknál. Gazdaasszony kétasszonynap között (aug. 15-tÅ‘l szept. 8-ig) teszi el az egész gazdasági évre szükséges sütnivalót. Az akkor eltett tojás is állandó marad. A kenyér kovászolása közben a „Mindeneknek szemei tebenned bíznak Úristen” kezdetű imát mondja az asszony s végeztével háromszor keresztáldást tesz rá Atya, Fiú, Szentlélek nevében. A beöltés után a sütÅ‘lapáttal ír három dűlt keresztet a kemence füstös szája fölé. Nem szabad a kenyeret megszegés után sebezett felével az ajtó felé fordítani, mert kimegy a házból. Ugyancsak megtisztelik a leejtett kenyeret: „Uram bocsásd bűnömet” igék kíséretében veszik föl. Letörlik és megcsókolják. Szegéskor keresztjel éri fenekén a felszelÅ‘ késsel. Ezek a szép szokások. Az Úr imádságának kérését: „a mi mindennapi kenyerünket adjad nekünk ma” megtoldják avval az óhajjal, hogy tartsd meg nekünk máskorra is. A magyar népet egész sor hagyomány támogatja: Sarlós Boldogasszony az aratás közben esett Mária ünnepe; Szűz Mária képét látják a búzaszemen; Boldogasszony fátyola itt a lengÅ‘ ökörnyál s van egy vad növény, piros bogyót terem, amit ezen a vidéken Boldogasszony szÅ‘llejének mondanak. Csoda ez? Hisz népmondák és a költÅ‘k száján a jó Isten leejtett könnycseppje a Balaton. A zalai katolikus nép Szűz Mária markába ejti, akinek valami katasztrófánál baja nem esett. Az Isten kezében van a jövÅ‘ évi termése. A dajka és jó szülÅ‘ száján Isten kalácsa itt is a fogyó és megújuló hold. Borús égen Isten szeme az átragyogó napos kék folt. Búzaszenteléskor minden résztvevÅ‘ szakít vetés sását imakönyvébe a megáldott gabonatábláról.

Egyházával háromszor van dolga a falusi embernek: születésekor, házasodásakor és halálozásakor. Kivált a letűnÅ‘ nemzedékeknél sok körülményesség kísérte, melyek között vallásos szín is akadt. Házasodáskor a vidékrÅ‘l ajánlott lányt a legény a sekrestyébÅ‘l nézte ki. Takaros-e; ad-e magára; szemrevaló-e? Megesküvés után a templom elÅ‘tt táncra perdült a násznép. A vÅ‘legény vendéghívogatója az írások szerint „elÅ‘ször dicsérte az Atya Istent, másodszor a Fiú Istent, harmadszor a Szentlélek Istent”, csak azután a meghívandó ház urát és asszonyát, hogy „a szent esküvésnél, a szenthitnek fölvételére a fáradságot ne sajnálják”. A papnak, kántornak kijáró rozmaringos fonott kalács, majd alma, késÅ‘bb narancs már csak gyerekkori emlék a kilencvenes évekbÅ‘l.

KeresztelÅ‘nél, mikor a csecsemÅ‘t templomba viszik a keresztvízre, a bába mondja: „pogányt viszünk, hívÅ‘t hozunk”. Visszatérve mondja:„pogányt vittünk, hívÅ‘t hoztunk.” Általános szokás, hogy a papnak szánt fiút a keresztelés után a szertartásos könyvvel háromszor fején érintik. Szegény emberek sok komát híttak, hogy legyen, aki a papot, kántort, bábát fizesse és a lebetegedett asszonyt „poszitával” bÅ‘ven eltartsák. Nem az egyház rendelése, hanem a nagy ajándék vezette a szülÅ‘ket a kiválasztásnál. A megijedt gyereknek háromszor meghúzták az orrát a Szent Háromság nevének elrebegése között. Ónját is így öntötték; szenes vízzel is így mosdatják szemmel verés ellen. Felhasználják betegségek ellen a szentelt vizet, húsvéti megáldott sonkacsontot, virágvasárnapi barkát és úrnapi sátor-ágat. Minden falunak megvan a története, hogy a szent ostyával tehenét gyógyító megbolondult.

A beteghez rózsafüzéresek mennek el imádkozni. A lélekharangot megcsöndítik a haldoklóhoz. De nem szabad meghúzni, vízbefúlt, akasztott emberekhez, mert hiába harangoznak vele felhÅ‘k elé, a jég elveri a határt. Erre példát említenek föl. „Még a régi jó öregek beszélték”. A halottvirrasztás mindegyre ritkább lesz; sok ferde vonását jegyezték fel belletriszták, etnográfusok és nevetségessé vált és közmondássá is: „kutya baja, mint a szentesi halottnak.” Leány, legény-halottat fehérruhás lányok, ünneplÅ‘s legények kísérik a temetÅ‘be. A lánynak koszorúját, a legénynek bokrétáját viszik tányéron kék koporsója elÅ‘tt. A sírokat húsvét elÅ‘tt és halottak napja elÅ‘tt igazítják össze. A temetÅ‘mesék kísértés, lélekjárás egy-két változata ma is élÅ‘s. Egyébként már rossz csÅ‘sz az a mondás a temetÅ‘kben, hogy a sírról lopott virág szerencsétlenséget hoz a házra. Az utolsónak eltakarított halott lesz a temetÅ‘ csÅ‘sze, míg másikat nem temetnek. A marék föld se jár ki már az irgalmasság testi cselekedetei szerint.

Tormay Cécile horvátjai áldozatos lelkek Emberek a kövek között című regényében. A hÅ‘snÅ‘ temetésére termÅ‘földjükbÅ‘l hoznak kendÅ‘jükben pár marékra valót. Tartják magukat s a háború csak lovat adott a tízparancsolatban ütközÅ‘ cselekmények alá. Méhet, gyümölcsöt lopni, kivált méhrajt találni – szerencse. A jólét hizlalta az önzést, s kimúlásra ítélte a „javósokat.” Azonban a bajba esett ember fűhöz-fához kapkod s a háborúban eltűntek hozzátartozói megkeresték a „tudósokat”. A tudós asszony, vagy ember imádságokat rendelt, s dodonai jóslatokat mondott.

Itt-ott felelevenedtek a karácsonyi népszokások is. Legelemibb, mikor az iskolás gyerekek karácsony estéjén csordába állanak s kolompolva, csengÅ‘zve utcáról-utcára haladnak. Néhány nagyobb gyerek pásztorszerepben ostorral durrogat. Másutt a község pásztora pattogtatja végig a falut. Betlehemest a BalatonfÅ‘nél iskolás gyerekek járnak; ministráns ruhába öltöznek s többé vagy kevésbé díszes papírcsákót tesznek fejükre. PapendeklibÅ‘l kápolnát építenek s tele ragasztják szentképekkel. SzereplÅ‘i angyal s két-három pásztor. Miután megtudakozták: Szabad-e karácsonyt köszönteni? karácsonyi énekeket zengenek. – BelsÅ‘ Zalában maszkérozva voltak. Az angyal ministráns ingben, templomi csengÅ‘vel csengetve engedelmet kér a köszöntésre. Bent a Glóriát hadarja el. Utána belép az öreg pásztor s az öregséget utánozva behívja a többi pásztort. Ruhájuk szűr, bunda, hajuk-szakálluk kender. Mondókájuk közben láncos botot vertek a padlóhoz és sok jókívánság között, amit a háziakra kértek sorban (Adja Isten ennek...), magukról sem feledkeztek meg. A nyársas erÅ‘sen emlegette a kolbászt, a szalonnát: „Ha nem adnak szalonnát, kibököm a gerendát”. Vagy: „Zörgetik a ládát, pénzt akarnak adni”. A mondókában, melynek rostált szövegét Domonkos István állította össze a Betlehemjárásban, bizony „elbotlanak a szolgáló farában is”. RegÅ‘s gyűjteményeket és Domonkos szövegkönyvét összehasonlítva, látszik, hogy a zalaiak összekeverték a betlehemezést a regöléssel. A regölésben szünet állott be s a hagyatékokat beolvasztották a karácsonyi szövegbe. Ide iktatok Sebestyén Gyula regös gyűjteményébÅ‘l pár vallásos sort: „Kelj fel gazda, kelj fel! Szállott Isten házadra, sokával, seregével, seregangyalával, vetett asztalával, fele poharával. Haj, regÅ‘ rejtem, azt is megengedte a nagy Úr Isten! – csodafiú szarvasnak ezer ága-boga, ezer ága-bogának száz mise gyertya gyujtatlan gyullagyék, ójtatlan alugyék.” – A karácsonyi népszokásokat megelÅ‘zi a Luca napi kotyolás. A kotyoló fiú beköszönt az ablakon: szabad-e kotyóni? Aztán a gyerek fájára, szalmájára ül: „Kity koty, kity koty, gelegenye kettÅ‘, mind a kettÅ‘ meddÅ‘.” Jön a kívánságok változatossága a leleményes kotyoló szerint: „Kéetek tiktya tojjék, a másé csatázzék.” Bizony a befejezés sokszor pajkos: „Nem sokára hajnal lesz. Kendtek lánya — — lesz.” De azért, mint a pogány költÅ‘ket másoló szerzetes a Boldogságos Szűz nevével zárta a kódexét, a kotyoló is minden megbotránkoztatás nélkül Dicsértessék a Jézus Krisztussal köszönt el.

Ha a régi festÅ‘k naivságával a Betlehemben a Három királyokat, sÅ‘t a menekülÅ‘ Jézus képét is beállították, könnyű volt vízkeresztre hozzá venni a „csillagot”. Rúdra kis szita kérgét erÅ‘sítették, kérgére csillagot vágtak ki s gyertyát gyújtottak bele s a vízkereszti ének refrénjével: „Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt” a csillagot elÅ‘re nyújtották. – Gyerekkoromban láttam Balázsjárást, de már elhagyták. Ezzel véget ért a karácsony körébe esÅ‘ vallásos szokások sorozata.

A húsvét körébe kevesebb esik, mert már kevésbé érnek rá. ElsÅ‘ fecske, hogy virághéten virágmagot kell vetni, de más hasznos veteményt nem szabad, mert az is csak dúsan virágzik. Nagyszombaton az elsÅ‘ harangkonduláskor gazdaasszony a ház körületét söpri és kiáltva mondja: „pusztuljatok kígyók, békák, mindenféle csúnya férgek.” Sokan konyhakertjeikbe sietnek s uborka-, dinnye- s tökmagot raknak, hogy sokat kössön. Erre húsvétkor nem öntözködnek, nem locsolnak, hanem komáznak és kókányoznak. A hímes tojáscsere komázás. Fiúk, lányok egymás festett tojását összeütögetik, ez a kókányozás. Keresztgyerekét hímes tojással ajándékozza meg a keresztszülÅ‘. Szentgyörgykor kilincsekre, ajtórepedésekre, kapukra nyírfaágat tűznek, hogy a boszorkány kerülje a ház táját.

A pünkösdi ünnepkör bájos szokása a pünkösdi királynéság. Kis helyesebb lányt lefátyoloznak és fehérruhás lányok körülhordják a faluban. Királyné a kislány. Házankint: „A pünkösdnek jeles napján” egyházi éneket zengik karban. Az egyik betoldott versszaknál: „Segéljétek királynénkat, Királynéasszonyságunkat pár garassal, pár tojással, papírosforinttal” karjukra veszik a királynét s a magasba emelik. Az úrnapi sátorból vitt gallyat sokféle babonának használják. Kétasszonynap között kelt csirke jó tojó tyúk lesz.

Bár a babona lenézett bangaság, András napján úri lányok is böjtölnek, vánkosuk alá teszik éjjelre a fésűt, hogy megálmodják a vÅ‘legényüket. Márta napján ma már csak a zsidók esznek magyarházban ludat. A paraszt eladja s a kalendáriumra hagyja a tél mineműségének jóslatát.

Még a halászoknál járta a céhes világban sok szép szokás. EzekbÅ‘l újítottak föl a fonyódi zászlóavatáson párat. A balatoni halász a part népébÅ‘l került ki. Babonáját is onnan vette. Ámbár Herman Ottó szerint a halászatban kitűnÅ‘ megfigyelÅ‘ s babonára szüksége nincsen.

A Balaton négy sarkát meglaktam, s ha belsÅ‘ Zaláról emlékeztem, nem értettem beljebb, mint ameddig elment Békefi Rémig apát úr a Balatonmelléki egyházakban.

A Balatont sínpár pántozza körül. Ez és a fürdÅ‘vendégek halálos ellenségei a népi vonásoknak. Veszni indul a bájos falusiasság. Ha hadat üzenünk is a babonának, ami nagyon helyes, de a szép szokások maradjanak szentek, mint Finnországban, az igazán minta turáni kultúra hazájában.

Forrás: Magyar Kultúra. Társadalmi és Tudományos Szemle 9. Budapest, 1922. 522-526.