Mesélnek a csillagok
Nyári estéken sokszor elgyönyörködünk a csillagos égben. A fényes aranyszegekkel kivert fekete kristálykupola sok gyönyörűséget tud nyújtani mindenkinek. A csillagász képzelete átrepül a sok ezer és millió fényévnyi távolságon és közelről lesi meg a csillagok születését, a cefeidák lüktetését, a kettőscsillagok páros táncát. A klasszikafilológus viszont leolvassa az égről csaknem az egész görög-római mitológiát. Ott látható a csillagképek között az egész Perseus-mondakör összes szereplőivel; ott van az Argonauták hajója, akik az aranygyapjút akarták megszerezni; ott vannak a sokezer éves Állatkör tagjai: Kos, Bika stb. De megtaláljuk az égen az olimpuszi isteneket is, Jupiterrel az élükön. Sokezer évvel ezelőtt a görög ember képzelete így osztotta be a csillagokat, s ezt a beosztást a görög műveltséggel együtt átvették az összes művélt nemzetek sőt – tájékozódási célokra – a tudományos csillagászat is.
A magyar ember is mindig szeretett a csillagokban gyönyörködni, főként a pásztorember. Aki foglalkozása következtében sokat éjszakázott a szabad ég alatt és esti pihenőkor, pásztortűznél a csillagokból olvasta ki az órát, évszakot, időjóslást, azokban találta mulatságát.
Természetes, hogy az őshazában élő magyar pásztor mitsem tudott a görög mitológiáról s a csillagképeket a maga módja szerint nevezte el. Mindenekelőtt feltűnt neki az eget kettészelő, sejtelmes fényű, széles Országút: nyilván nem más, mint a Tündérek útja; nyári éjjeleken azon sétálnak fel és alá, a Tündérek fordulójánál visszafordulnak, sőt egy helyen táncra is kerekednek.
Ott van az égen az Öregisten szekere is; olyan görbe a rúdja, mint ama Zoltán fejedelem idejében élt híres táltos: Göncöl egykori szekerének, ezért így is nevezik. Az öregisten hajtott vele végig az ég Országútján. Rúdja mellett semmiféle igásmarhát nem látni, mégis megy: ezért mondják, hogy «ökör nélkül csak a Göncöl szekere fordul». Megfordul az mindennap a Göncöl térítője vagy más néven Bába motollája azaz a Fúrú körül.
Mondják azt is, hogy Konrád (népiesen Güntzel azaz Göncöl) császár most a szekér kocsisa és Lehel vezért viszi rajta az égen körbe. Azóta van ez így, mióta a vezér a császárt híres kürtjével agyonsújtotta, s így annak szolgálnia kell őt a Másvilágon. Úgy látszik, Konrád császár büszke erre a hivatalára, mert a rátarti emberre azt mondja a magyar paraszt, hogy «oly kevély, mintha ő hajtaná a Göncöl szekerét». Lehel kürtje is ott van valahol a csillagok között, de hogy hol, azt már a hálátlan utódok elfelejtették.
Az Országúton vágtatott fel vitézeivel együtt Csaba királyfi a mennyekbe, s azon jött el már háromszor megsegíteni a székelyeket a harcban és el fog jönni máskor is, ha nagy veszélyben igaz szívvel, ősi hittel segítségül hívják. Ott őrködik Erdély felett a Székelyek csillaga és lobogásával hírül adja a királyfinak, ha baj van. – Ezért nevezik az Országutat Hadak útjának vagy Csaba útjának is.
Megláthatjuk az égen annak a Szarvasnak a nyomdokát, amely Hunort és Magyart az őshazából kivezette. Azóta is itt ragyog felettünk biztatóan, nyugodt fénnyel a Magyarok csillaga. S ha a Vérszemű csillag, a Hadakozó, háborút jelez, attól sem ijed meg a magyar, hiszen előtte vonul az égi hadsereg elől a Vezér, a Zászlós, utána a Három hadnagy, legvégül pedig a Sereghajtó.
A bűvös Hetevény csillag vagy Fiastyúk igazítja útba azt a szegény földi leányt, aki, a mese szerint, tündér kedvesét keresni ment az égbe. Ugyancsak ő vezeti Kampó táltost Mátyás király elveszett holdas lova nyomára. Minden évben Luca-napkor, ha beharangoznak hajnali misére, lefut az égről a Fiastyúk a Kaszás csillaggal együtt és csak június 24-én tűnik fel ismét; ekkor a kecskeméti gazdák hajnalig virrasztanak a szent iváni tűz mellett, hogy megláthassák. S örülnek, ha megpillantják, mert ez jó termést, bő aratást jelent.
Nyár derekán látszik a Kilenc csillag; ott van a Vérre versengő csillag közelében. Ősz elején tűnik fel az ég alján a Fényes csillag. Téli estéken látható a csodálatosan ragyogó Árvaleány pillantása, míg a koratavaszi estéken a Kikelethírmondót látjuk ragyogni a fejünk felett.
Az ősmagyar istenasszony emlékét őrzi a Nagyboldogasszony csillaga, más néven Nagyboldogasszony motollája. Ezt a Boldogasszonyt látta ülni a fogyó hold szarván is a magyar paraszt. Szent István királyunk korában letűnt a táltosok és tündérek világa s helyüket a szentek és angyalok foglalták el mind a földön, mind az égen. Nagyboldogasszonyt Szűz Máriával, ölében tartott kis gyermekét Jézussal azonosították. Nagyboldogasszony csillagából Krisztus szekere lett és most az annak idején csodálatosan megszaporított öt árpakenyér és hét hal morzsalékaival van megrakva.
Közelében van a Paradicsomkert, mellette a Szentkút, átellenben pedig a félkör alakú Rózsáskert. Ez utóbbi csillagkép egyébként igen népszerű lehetett, mert többféle neve is van: Koszorúnak is mondják, mivelhogy ez volna Szűz Mária eljegyzési koszorúja, amelyet Szent Józseftől kapott; de ezen kívül Apostolcsillagnak vagy Krisztus urunk csillagának is nevezik: a legfényesebb csillag maga Krisztus, körülötte ül a kerek asztal körül a 12 apostol.
A Zászlótartó csillagot a hadnagyaival és a Sereghajtóval együtt Köröszt csillagnak nevezték el; közelében van a Kis köröszt. Van az égen egy Püspök-pálca is, másik neve Szent Ilona pálcája. Péter vagy Jákob botjának is hívják, némely vidéken pedig ugyanezen csillagzat három csillagát a Háromkirályoknak nevezték el.
A Teliholdban Szent Dávid táncol Szent Cicellével, körülöttük meg angyalok lejtenek. Szent Dávid tánc közben hegedül is; néha megesik, hogy lepattan egy húr a hegedűjéről és kivágja a szemét annak, aki éppen oda bámészkodott, az ilyen persze megvakul, s akkor aztán igazán el lehet mondani róla, hogy «behegedült neki Szent Dávid». Ezért nem jó a Teliholdba bámulni.
A Hadak útján Jézus Krisztus sétált végig (azért is az ő útja most az) és séta közben találkozott a Részeg emberrel, aki a Kocsmából jött ki éppen. Jézus a részeget messzire elkerülte, látszik is az Országúton az elágazás. Szent Péter, aki Jézust kísérte, csodálkozott ezen, mert előzőleg egy nyüves kutya feküdt az úton, ezt Péter elkerülte, Jézus ellenben nem. Mikor Péter szóvá tette a dolgot, Jézus ezt mondta neki: «Lásd Péter, az a nyüves kutya nem árt senkinek, de a részeg ember rosszabb a nyüves kutyánál, mert mindenkibe beléköt».
Jézus útján szokta egyébként Illés próféta tüzes szekerén a megholtakat a Másvilágra szállítani: a jókat a Mennyégbe, a rosszakat pedig az út másik ágán a Pokolba.
Idővel a magyar nép zöme áttért a földművelésre, s csak egy része maradt meg az ősi pásztorkodás és halászat mellett. A földműves virradatkor kel, napszálltakor nyugodni tér: nincs sok ideje a csillagokat nézegetni. Nem így a pásztor, meg a halász! A halász éjjel veti ki a hálót, a pásztor éjjel is vigyázza a hajnalig legelésző jószágot: közben ráér az eget is nézegetni. Az ilyen várostól, templomtól, paptól távol élő emberektől azonban nem kívánhatjuk, hogy mindig csak a szentekkel foglalkozzanak s így nem csodálható, hogy a vallás alakjait nem találjuk meg minden vidék csillagos egén. E helyett a mindennapi pásztor- és halászélet ismert személyeiről és tárgyairól nevezték el a csillagképeket.
Ott találjuk az égen a Halászcsillagokat. A négy halász után megy a Részeges vagy Pálinkás asszony, azonban hiába jár utánuk, soha utol nem éri őket. Pedig sietős lenne az útja, mert a Fisér, a halkereskedő, küldte őt a halászok után, hogy vigyen nekik egy kis pálinkát, attól majd jó kedvük kerekedik, és több ráadást adnak a halra, mint máskor. Jön a Fisér is, két ló húzza a kocsiját, a négy kerék közt, a hintó ölében ott ül a kövér Fisér. A halászok mellett ott van a Háló, ennek közelében a Sellő leselkedik.
Látunk az égen két Bojtárt is, a bojtárok mellől hogy maradhatnának el a Szamárkák? És az Ebecske? A szamárkák a Jászoly mellett vannak éppen. A bojtárok a Gödölyéket őrzik.
Van az égen egy Tévelygő juhász is. Ez legeltetés közben elaludt az Erdőben s mikor felébredt, azt veszi észre, hogy sehol sincsenek a birkái. Elpanaszolja a dolgot az éppen arra járó Szent Péternek, aki azt mondja neki, hogy az Országúton keresse a birkáit. Néhány Birka csakugyan ott szalad az Országút hajlásában, de a szegény juhász még ezeket sem tudja utolérni.
A Kaszás csillag széles rendet vág az égen, utána viszi az ebédet egy szilkében a Szilke-hordó, más néven Sánta Kata, azért sánta, mert belépett egyszer a Kaszás elejtett kaszájába. A lekaszált «életet» a Szérűre hordják. De ott leselkedik a közelben a Cigány, aki a Szekerére gyorsan feldobált egy csomó szalmát és el akarja lopni. A Csősz azonban meglátta és rákiáltott, erre a cigány ijedtében olyan gyorsan hajtott, hogy a lopott szalma jórészét elpotyogtatta az égen végig.
Ahol ennyi ember van, ott többnyire akad egy koldus is. A Sánta kódus a Talyigájával ott igyekszik a felesége, a Szépasszony után, de ez nem várja meg a szegény sántát, hanem elszalad előle. A Kódus talyigáját néhol Törökországi Göncöl szekerének vagy egyszerűen csak Törökszekérnek is hívják.
A Göncöl vagy mint népiesen mondják: Döncöl szekere nagyon erősen foglalkoztatta a magyar nép képzeletét. Eddig már két róla szóló mondáról emlékeztünk meg, de több is van. A legismertebb elképzelés manapság a rúd három csillagában három ökröt lát: ezek húzzák a szekeret. A középső mellett megy a Kisbéres vagy Hüvelyk Pici, ő hajtja az ökröket és közben egyre ugrál fel a középsőre, de mindig visszaesik; mikor egyszer majd rajt’ marad, akkor lesz a világvége. Egy másik monda szerint a Göncöl szekerén viszi Illés és Jónás próféta az Isten nyilait: «Illés húzza, Jónás meg tolja a szekeret, oszt’ úgy dörögnek». Tehát a mennydörgés a szekér robogása volna. Illés van megbízva azzal, hogy «lőjje le a rossz embereket» az Isten nyilaival.
A békés pásztorok képzeletében új nevet kapott az egykor egész hadsereget jelentő Cygnus is: a Vezérből Nászvezető lett, utána megy a Vőfélycsillag az egész násznéppel, utoljára marad a Sereghajtó.
Megható monda fűződik a Két árva csillaghoz. «Egyszer egy gyerök meg egy leány elmaradtak az apjuktól meg az anyjuktól, eltévelyedtek erdőn, mezőn. Az emberek nem fogadták be őket, nem adtak nekik enni, hát az Úristen felvitte őket az égbe, hogy az emberek lássák, hogy az árván segíteni kell».
Az ég legfeltűnőbb csillaga természetesen a Venus. Van is neki annyi neve, hogy alig lehet számon tartani. Legelterjedtebb és legtermészetesebb neve: Vacsoracsillag, erre esti csillagi minőségében szolgált rá. Valószínűleg ugyanezen minőségében kapta a Szerelem csillaga nevet is. Szarvaslegeltető csillagnak is mondják, mert amikor este feljön, akkor indulnak a szarvasok legelni, ki a földekre. Mint hajnalcsillagot Ökörkereső vagy Pásztorserkentő csillagnak is nevezik, no nem azért, mintha szokása lenne az ökröket összekeresgélni, hanem mert mire felkél, addigra az ökör megelégeli a legelést és elfekszik : lehet menni keresni. Az Ökörvezető csillag sem az ökröket, hanem a – betyárokat vezeti : a szegénylegény, ha ökröt lopott a pusztában, eszerint a csillag szerint tájékozódik, hogy merre hajtsa, merre vezesse. S ha, mielőtt lopni indult, feltekintett a Bujdosók lámpására és felsóhajtott: «Isten segíts!», biztos lehetett benne, hogy nem fogják el a pandúrok. Ezektől pedig jó félni, mert annyi van belőlük, hogy még az égre is jutott egy Határjáró.
Sötét, holdnélküli éjjel szépen látszik az Aranyhajú csillag, más néven Tatárjárásnak is mondják; talán azért, merthogy olyan zilált kinézése van. Némelyek viszont egy ma már elfelejtett mondái hős nevét keresik az elnevezés mögött. Melyik magyarázat a helyes, ki tudja? Ma már nem lehet eldönteni. Mint ahogy azt sem tudjuk kikutatni, hogy ki lehetett az az Árva Dorka, akinek a «szerencséje» szintén ott ragyog a többi csillagkép között.
A csillagjóslás a magyar nép közt sohasem volt elterjedve. Azt az egész világon általános hiedelmet, hogy az üstökös háborút és dögvészt jelent, – átvették ugyan, azonban a többi csillagnak efféle sorsdöntő befolyást nem tulajdonítottak. Ha vannak is csillagokkal kapcsolatos jóslataink, azok többnyire a termés minőségére, illetve mennyiségére vonatkoznak s valami természettudományi alapjuk is szokott lenni. A Fiastyúk és a Kaszás Szent Iván-napi feltűnéséhez fűződő jóslatot már említettük. Ennek alapja az, hogy felhős, párás időben ezeket a hajnalban kelő, tehát alacsonyan, a láthatár közelében álló csillagképeket nem lehet meglátni: ehhez száraz, tiszta levegő kell. Július végén épp ilyen száraz időjárásra van szükség, hogy a gabona beérhessen. Ha ilyen az idő, – tehát a Fiastyúkot meg lehet látni, – úgy tényleg valószínű a jó aratás.
Hasonló hiedelem: «Ha karácsony éjszakáján sok csillag van az égen, (azaz száraz a levegő), akkó jó termés lösz, mög jószág is lösz.» Ennek valószínűleg statisztikai alapja van, csakúgy, mint az ismeretes gyertyaszentelői medve-mondának s ez is nyilván az időjárás periódusaival függ össze.
A tiszai halászok szerint addig kell a halásznak halat fogni, míg a Halászcsillag fenn van az égen, mert ha az lement, akkor aztán már halászhat, de hiába. Ez a csillagkép az őszi hónapokban hajnal felé nyugszik, minél inkább közeledik a tél, annál korábban. S az éjjeli halászatot bizony hajnalhasadás előtt be kell fejezni, mert később már nem várhatnak sikert a halászok.
Kevésbé megalapozott az a szőregi jóslat, mely szerint, «ha a csillag sűrűn hull, szél lesz». Még inkább rontja ennek hitelét az, hogy más vidéken ugyanebből esőre következtetnek. Mitológiai eredetre vall a szegediek felfogása, mely szerint: «Ha az embör csillaga leesik, mög köll neki halni». A szőregiek szerint, ha egy csillag «leszalad, leesik», – azaz a láthatárig húzódik az útja: akkor meghal valaki; ha csak «mögszalad», (azaz még látjuk a hullócsillag eltűnési helyét), akkor kiszabadul egy lélek a tisztítótűzből.
A régi magyar csillagmondák és ezzel együtt, sajnos, a csillagnevek is lassan feledésbe mennek. Ennek az az oka, hogy az egyre jobban nemzetközivé váló csillagászat az egyes csillagképekre a régi görög-római elnevezéseket fogadta el. Nem kívánhatjuk, hogy csillagászaink tudományos közleményeikben a magyar neveket használják. De a mindennapi életben, a csillagászatkedvelők körében bizony bátran használhatnánk ezek közül nem egyet: már csak azért is, hogy eszünkbe jusson népünk régi mesekincse és kultúrája.
Felhasznált irodalom:
Ipolyi: Magyar mithologia
Kálmány: Csillagok nyelvhagyományainkban
Lugossy: Ősmagyar csillagisme.
Forrás: Búvár II. évfolyam 9. szám. 1936. 628-632.