Gondolatok a népesedésrÅ‘l

1998 tavaszán a Népességtudományi Kutató Intézet körkérdést fogalmazott meg és küldött szét a magyar társadalomtudományos értelmiség számos képviselÅ‘jének. A körkérdés célja az volt, hogy a kilencvenes évek népesedési folyamatainak ismeretében összegyűjtsék és publikussá tegyék a különbözÅ‘ társadalomtudományi ágak nevesebb és szakmailag érintett képviselÅ‘inek a véleményét a közelmúlt magyarországi népesedési helyzetérÅ‘l, európai összefüggéseirÅ‘l és a lehetséges társadalmi, gazdasági és politikai következményekrÅ‘l:

- Ön szerint hogyan alakultak az utóbbi években a népesedési folyamatok

  a) más európai országokhoz viszonyítva?

  b) az utóbbi évtizedek hazai történéseihez képest?

- Ön hogyan értékeli a legutóbbi évek változásait?

- Ön szerint a jelenlegi folyamatoknak milyen társadalmi, gazdasági és politikai kihatásai lesznek az elkövetkezÅ‘ húsz-harminc évben a magyar társadalom jövÅ‘jére?

A körkérdést mintegy százötven kutatónak, társadalomtudományi szereplÅ‘nek küldték el. A felkérés történészeket, demográfusokat, szociológusokat, társadalom-földrajzosokat, néprajzosokat-antropológusokat, közgazdászokat, illetve valamiféle közéleti szerepet vállaló, a népesedési kérdéssel foglalkozó értelmiségieket, értelmiségi-politikusokat célzott meg.

A hazai népesedési folyamatok fÅ‘ jellemzÅ‘i:

1. A gyermektelenség, a társadalom és a társadalom által eltűrt és támogatott politika gyermek-ellenessége. Ez az abortuszok számában, a családokat sújtó adózásban, az oktatás-nevelés és egészségügy nem megfelelÅ‘ finanszírozásában, végül a fiatalok házasságtól, tartós kapcsolatok kialakításától való egyre fokozódó tartózkodásban nyilvánul meg.

2. Az értékek és érdekek érvényesítésének és védelme vállalásának, a szolidaritás és identitástudat hiánya, az elmagányosodás és következménye, a szorongás eluralkodása.

3. A vidéki, a falusi, földművelésbÅ‘l élÅ‘ lakosság gyors fogyása, a mezÅ‘gazdasági családi vállalkozások nagy hiánya, az egykori, paraszti kistermelÅ‘ gazdaságok gyors eltűnése. Marad a mezÅ‘gazdasági nagyüzem támogatottsága a kistermelÅ‘kkel szemben. Ez a volt magyar parasztság felszámolását jelenti.

Mind a három jellemzÅ‘ azonos okokra vezethetÅ‘ vissza. Az okok pedig összefoglalhatók egyetlen uralkodó életérzésben, a szorongásban.

ErrÅ‘l a szorongásról szól Kopp Mária és Skrabski Árpád munkája, a „Magyar lelkiállapot”. Ezt a nagyjelentÅ‘ségű tudományos művet a „szakma” elhallgatta és elhallgatja. „Az emberi magatartástudomány legújabb felismerései rávilágítanak arra, hogy az életforma-változás kísérÅ‘jelenségein túl a válság gyökere az, hogy a modern társadalomban a szorongáskeltés új lehetÅ‘ségei alakultak ki, amelyek az önkényuralom hatékony eszközeivé váltak. A kapcsolataitól, értékeitÅ‘l, életcéljaitól, önértékelésétÅ‘l megfosztott, magányosan szorongó ember tetszés szerint felhasználható a szükséges funkcióra, kicserélhetÅ‘, manipulálható ... Mindazok a manipulációk, amelyek a családot, a közösséget, az emberi kapcsolatokat bomlasztják, ezek értékeit kicsinyítik vagy éppen tagadják, filmek, újságok, könyvek tömegeivel, példával és különösen az oktatásban a hétköznapi önkények kiszolgáltatott, szorongáskeltéssel terelhetÅ‘ tömeget formálják...” (Kopp–Skrabski 1992). Ezért, nem pedig másért a hivatalos politika negyven éven át mindent megtett. ElÅ‘ször is egyetlen törvénnyel megszüntetett minden egyesületet, egyletet, szövetkezetet, társaságot, közösséget, mely nem az Å‘ szolgálatában állt. A családhoz nem mert nyíltan hozzányúlni. Mindent megtett azért azonban, hogy e köteléket lejárassa, kigúnyolja, kereteit meglazítsa, felbonthatóságát megkönnyítse. A leányanyaság álszent dicsérete mellett a világszerte erÅ‘södÅ‘ szabadossággal párhuzamosan dicsÅ‘ítette a nemi szabadságot, az egyén jogait a váláshoz, abortuszhoz, a szabad szerelemhez. Vicc, film, regény, video, táncdalszöveg, kabaré tette nevetségessé a házasság elÅ‘tti tisztaságot, a nyárspolgárinak nevezett házastársi hűséget, a megtartóztatás és szüzesség minden formáját.

A minden társadalmi és vallási közösség felszámolására indított támadást kiegészítette a történelmi kötÅ‘dések gyengítésére való törekvés, a magyar történelem osztályharca, marxista, internacionalista átírása, eszményeinek, hÅ‘seinek lejáratása, befeketítése. Ez az egészséges önbecsülést, a nemzettudatot tette nevetségessé. Fiatalságunk nagy része számára a hazafiság romantikus, idejétmúlt nacionalizmus, kisebbségbe szorult magyarjaink védelme revizionizmus, felesleges békétlenség fenntartása szomszédainkkal. Többségünkben és szomszédainkban élÅ‘ magyarságkép torz, és ezért a magyar történetírás is felelÅ‘s, igaz, hogy nem csak az elmúlt negyven év történelemkönyveinek köszönhetÅ‘en; az igazságnak ellentmondó történelemszemlélet kialakítása századokkal ezelÅ‘tt már elkezdÅ‘dött. Az egészséges jövÅ‘képhez, életkedvhez hozzátartozik a helyes identitástudat.

Végül az általános, egyéniségromboló szorongás kialakulásához hozzátartozott az ember anyagon feletti, természetfeletti dimenziójának tervszerű és általános kisebbítése, tagadása, „tudományos” érvekkel való megsemmisítése. Nincs Isten, a vallás mákony, az osztályelnyomás eszköze. Nincs LegfÅ‘bb Bíró, túlvilági élet, a rejtett, eltagadott, vagy a hatalommal „törvényesített” bűnök számonkérése. Az egyházakat azonban nemcsak ezért üldözték, próbálták mindenbÅ‘l kiszorítani, hanem azért, mert a vallás az egyik legnagyobb közösségteremtÅ‘ erÅ‘. Az egymással szolidáris emberek közösségét pedig éppen a szorongás keltése érdekében kell megsemmisíteni.

A kiszolgáltatott, munkavállaló ember érdekeit védÅ‘ szakszervezeteket, a munkaadó állam saját céljaira használta fel, miközben sem a marxista állampárt, sem annak „transzmissziós szíja” (Lenin) nem mondott le nyilvánosan a marxista ideológiáról, az osztályharcról. Ezzel a munkás érdekvédelmet a legnagyobb szakszervezet egyszerűen nevetségessé tette. Ma a legnagyobb bankok, vállalatok vezetÅ‘i az osztályharcot hirdetÅ‘ Szocialista Párt emberei, s ha következetesek lennének, akkor az ehhez a párthoz kötött szakszervezet e párt vezetÅ‘i és képviselÅ‘i ellen kellene, hogy harcoljanak a munkások érdekeiért. Ezzel nemcsak ez a képtelen helyzet alakult ki, hanem megfosztotta az embereket attól, hogy valóban érdekeik védelmére szakszervezeteket támogassanak, működtessenek. Ha nincs munkavállalói érdekvédelem, úgy az egzisztenciális szorongás általánossá válik. Mindehhez hozzájárul az, hogy az egyes ember lelkileg-érzelmileg nincs felkészítve indulatai, fájdalmai, csalódásai, szenvedései, gyásza, sikertelenségei, de még öröme és boldogsága megfelelÅ‘ megélésére sem. Képtelen érzelmein, indulatain uralkodni; az érzelmek, indulatok kifejezése által való megszelídítésére. Csak értelme, gondolatainak beszélt nyelvi kifejezésére tanítják meg az iskolában, de nem tanulja meg az indulatok, érzelmek nyelvét, kifejezését. A gondolkodás, a ráció, a logika a beszélt nyelvvel együtt fejlÅ‘dik. Az érzelmek kultúrája is az érzelmek kifejezésének gyakorlatával fejlÅ‘dik, gazdagodik. Az érzelmek, indulatok kifejezÅ‘ nyelve a művészetek. A gondolatok kifejezésére használt nyelvhez hasonlóan ez is egy jelrendszer, melyet meg kell tanulni. Meg kell tanulni az érzelmek és indulatok megélésének, kifejezésének a jelrendszerét, jelrendszereit a művészetek gyakorlásával. Kisgyermekkorban játékkal, majd dallal, muzsikával, költészettel, mozdulatokkal, tánccal, szokásokkal, a szép alkotásának elsajátításával. (Az alkotás és az alkotással való azonosulás, a „műélvezet” funkciója hasonló.) Ez az érzelmi-művészeti nevelés vértez fel minket a nem várt és tÅ‘lünk függetlenül jövÅ‘ érzések, érzelmek, indulatokkal szemben. Aki nem tud szépet és jót alkotni, az az erÅ‘szakban, mások feletti uralkodásban, hatalmaskodásban keres kielégülést (Adler). Aki nem tud uralkodni érzésein, indulatain (azokat művészetté átlényegítve) azon az indulatok és érzelmek fognak uralkodni. Az érzelmileg beteg ember nem tervez, szorong, nincs jövÅ‘képe, máról holnapra él és veszélyes önmaga és a társadalom számára egyaránt; nem vállal gyermeket.

Lényegében a fentiekkel magyarázható a 3. pontban említett jelenség is: a vidéki, falusi, földművelésbÅ‘l élÅ‘ lakosság gyors fogyásának, ellehetetlenülésének a magyarázata. Századokon át a vidék, a falu adta egy nemzet emberi utánpótlását. Írók, papok, szociológusok az 1930-as években komolyan foglalkoztak az egyke kérdéssel, számos magyar népcsoport demográfiában érzékelhetÅ‘ születés korlátozásával. Ennek fÅ‘ okára, lényegére Kis Géza mutatott rá Ormánság című munkájában. Az a magyar parasztság nyúlt a kollektív öngyilkossághoz, a születéskorlátozáshoz (ebben gyermekgyilkosság is benne van), melyet életformájában, szabadságában hirtelen és drasztikusan korlátoztak, mintegy a szabadság, az önmegvalósítás magasabb szintjérÅ‘l vetettek vissza a bizonytalanságba, kiszolgáltatottságba és ezáltal – szorongásba. Ennek az összetett történeti folyamatnak lényege, leegyszerűsítve a következÅ‘: a magyar nép, a magyar parasztság nem csak földművelésbÅ‘l élÅ‘ jobbágy volt, hanem megtelepedett és sajátos életformát alakított ki a földművelésre csak kis részben alkalmas, vízjárta, erdÅ‘s, hegyes-dombos felületeken is a változatos felszín sokoldalú kiélésével. Állatokat tartott, halászott és halastavakat alakított ki, madarászott, vadászott, az erdÅ‘kben gyümölcsösöket művelt, méhészkedett és fÅ‘ként fából, különféle mesterkedéseket folytatott és kertészkedett. Mária Terézia idejében nyugati mintára szabályozták a jobbágy-viszonyokat. Az úrbéres jogok, használatok alapjává a megművelt jobbágytelek lett. Ennek tartozéka lett az osztatlanul hagyott és a földesúrral közösen használt erdÅ‘bÅ‘l való minimális részesedés. Ezzel az ilyen, földművelésre kevéssé alkalmas tájakon a földesúr kizárta a jobbágyokat a faluhatár nagyobb részébÅ‘l, az erdÅ‘k, legelÅ‘k, vizek és vízjárta árterek használatából. Ugyanakkor megfosztotta a jobbágyokat a 18. századig szabadon folytatott halászat jogától is, kategorikusan a nyugati gyakorlatra hivatkozva. Mivel a csekély erdÅ‘használatot is a megművelt föld nagyságához arányosították, éppen ott, ahol a parasztság igazából a közösen használt, nem földművelésre alkalmas területbÅ‘l élt, ott kapott abból a legkevesebbet.

Az egykor török megszállás alá került országrészben, a nyílt, földművelésre alkalmas felületekrÅ‘l pusztult ki a magyarság és csak az árterek, erdÅ‘k rejtekében, védelmében maradtak meg nagyobb számban. A török kiűzése után a nyílt, földművelésre alkalmasabb tájakra jöttek a német telepesek.

A változatos, vizes-erdÅ‘s táj szabad használatán alapuló magyar paraszti életforma és kultúra igen magas színvonalra emelkedett még a török alatt is. Nem véletlen, hogy a magyar reformáció az Ormánságban, a Dráva közben, a Sárközben virágzott fel elÅ‘ször, ugyanakkor épp ezen a tájon igényes szellemi és tárgyi népművészet hagyományai maradtak fenn. EbbÅ‘l a nagyobb igényeket is kielégítÅ‘, szabad életformából vettettek ki egyszerre és lettek megmaradásukért, jövÅ‘jükért aggódó, kiszolgáltatott, jogfosztott jobbágyok. Igaz, késÅ‘bb egyesek ezekbÅ‘l is a lecsapolások folytán viszonylag tehetÅ‘sebbek lettek. A szabadságukban megkisebbített gazdagabb és szegényebb jobbágy egyaránt nem tudta feldolgozni és elfelejteni ezt a korlátozást és – egykés lett, illetve maradt.

Ez a jogfosztás, visszavetettség ismétlÅ‘dött meg országosan a közös gazdaságok erÅ‘szakos felállításával, a családi gazdaságok, vele a magyar parasztság önálló, termelÅ‘rétegének a megsemmisítésével. Ennek a gazdaságpolitikai mezbe öltöztetett politikai akciónak (nevezetesen az önálló paraszti termelÅ‘bÅ‘l bérbÅ‘l és munkaadók kényétÅ‘l függÅ‘, kiszolgáltatott munkavállalóvá alázott, manipulálható és ellenÅ‘rizhetÅ‘ proletárt akartak csinálni), máig nem írták meg az igazságnak megfelelÅ‘ történetét, mint ahogy hiányzik az utolsó félévszázad magyar történelem igazságnak megfelelÅ‘ tudományos feltárása és még kevésbé – elfogadható módosítása – az iskolai oktatás segítségével. Pedig ezek nélkül nem állhat helyre a megalázott nemzeti identitástudat sem.

Ennyit az okokról és részben a kivezetÅ‘ útról. A demográfiai folyamatok következményeit nem lehet egyértelműen megjósolni. Ha sikerülne újra visszaállítani a közösségek egymásba kapcsolódó rendszerét, a családok biztonságát és értékelését, s ezáltal a múltat is büszkén vállalhatnánk, megismerve a valóságot, az igazságot, ha sikerülne a becsületes munkát sikeressé tenni és pillanatnyi felszínes, pótörömöket és nem megfelelÅ‘ magatartás-válaszokat irigylésre méltó példákkal helyettesíteni, visszaállítva a magasabb erkölcsi törvények érvényességében való hitet, a szolidaritást és hitet az Ember végsÅ‘ céljában és rendeltetésében, akkor megfordulhat a trend. Ha marad, akkor fél évszázad múltán befejezÅ‘dik a Kárpát-medence 1100 éve óta legnagyobb etnikum-váltása, és itt a Kárpát-medencében a magyar népességet felváltja egy most még legnagyobb nyomorban élÅ‘, igénytelen, de az Életet tisztelÅ‘ és reprodukáló cigány népesség; mi pedig az avarok sorsára jutunk.

Forrás:  Körkérdés a népesedésrÅ‘l. Demográfia 1999. XLII. ÉVF. 3-4. 203-207. p.