Leányvásár egy baranyai kisközségben

Az oroszlói búcsú az 1920-as években

Oroszló községben a kisbíró földbemélyedt követ mulat a poros úton.

– Osztán ez az a kűj, amékben Szent László király lova megbotlott. A király vállárul leesett a köpönyeg. El is futotta a hirtelen mérög, oszt aszondja a szürkének: Ó rossz ló! Hát rajta maradt a községen, hogy: Oroszló...

Nyolcvan-kilencven házból áll Szent László király faluja. Az országút két oldalán sorakoznak fel az apró házak. Egyik oldalon a magyarok laknak, másikon a németek. A legendán kívül, amit csak a községben ismernek, még egy nevezetessége van Oroszlónak. A Szent Mihály napja után következÅ‘ vasárnap van itt búcsú. Az oroszlói búcsú pedig arról híres, hogy a szomszéd megyébÅ‘l is megjelenik ott a fiatalság, mert, hogy leányvásárt tartanak ezen a napon. Ennek a búcsús leányvásárnak a híre volt az, ami kicsalt engem is Oroszlóra.

A paraszt életében nagy sorja van a búcsúnak. A módos gazda borjút vág erre a napra, azonkívül, hogy az apró jószágot is megtizedelik. A kÅ‘ttrétest, a fahéjas kalácsot már napokkal azelÅ‘tt elkezdik sütni a kemencék tüzes ölén, viszont ma már a punsch-torta és a piskóta-tekercs sem hiányzik a búcsúk étlapjáról. A zsíros ételek bÅ‘ innivalót kívánnak, hát bor sem hiányozhat. Akinek nincs szüretje, hordóban veszi a bort, amiért nem restell a hetedik faluba sem elmenni, ha ezer koronával olcsóbban kapja literjét, mint otthon.

Persze, vendég egy házból sem hiányozhat. A paraszt azonban nem rest, személyesen elmegy a szomszéd megyébe is, sógort, komát, jó ismerÅ‘st meghív a búcsúra. Postára nem bízza az üzenetet, még kopertás levélben sem, aztán a tisztesség is úgy kívánja, hogy személyesen történjék meg az invitálás.

Az országúton már korán reggel föltünedeznek a zörgÅ‘ szekerek, amelyen tarkáll az asszonynép, de még a lovak szerszámja is föl van sallangozva.

Temploma van Oroszlónak, ellenben papja nincs emberemlékezet óta. A búcsú tiszteletére azonban itt misézik a szomszéd falu papja. Ebéd után litániát is tartanak, vagy ahogy itt mondják, „létányát”. Ezt már a tanító tartja, aki ezen a funkción kívül temet is, tanít is, de, ha kell, marhalevél kiállításával is foglalkozik.

A tulajdonképpeni lányvásár délelÅ‘tt zajlik le a falu végén lévÅ‘ libalegelÅ‘n. Hatalmas térség van itt, amit csendesen folydogáló víz szel ketté. Széles fahíd öleli át a vizet, amely arról nevezetes, hogy demarkációs vonal volt. De a búcsún is nagy jelentÅ‘sége van ennek a hídnak. A karfájára támaszkodva sorakoznak föl két oldalról a legények. Aki ugyanis a búcsú helyére jön, annak ezen a hídon kell átmennie, tehát az érkezÅ‘ lánysereget már itt jól szemügyre veheti a házasodni kész fiatalság.

Bábos sátrak, cukorka- és egyéb árusok sorakoznak föl a térségen, ahol a „vásárra” megjelent lányok sétálnak.

Aki csak a Nemzeti Színház színpadáról ismeri a magyar parasztlányt, alig ismerne rájuk itt az Isten szabad ege alatt. A széles, kurta, piros szoknya helyett berakott, nem ritkán bokáig érÅ‘ szoknyát viselnek. A pruszlik és rövidujjú fehér ing helyén hímzett, divatos fazonú blúz feszül, a kezeken meg sárga trikókesztyű. A lányok haja ki van bodorítva és tele van tűzdelve csillámló csattokkal és rikító fésűkkel. Ahogy a violaszagú parfüm nem hiányzik a ruhájukról, úgy a pirosító sem a barnára sült arcukról.

Megszólítottam közülük néhányat. Akadt köztük a tolnamegyei Tamási községbÅ‘l valósi, somogymegyei Toponáról, Osztopánból és Baranya minden zegébÅ‘l zugából.

Egyszerre csak jön a hídon át a lánysereg. A karfának dűlÅ‘ legény meglátja azt, aki tetszik neki, erre megindul a kérdezÅ‘sködés a menyasszony-jelölt után. Ha akad a legények között a kiválasztott lánnyal egy faluból való, úgy ez számol be arról, mennyi jusst kap a lány, hány darab jószág van otthon az istállóban, kifajta-mifajta a család stb. De nem szerencsétlenség az sem, ha a kiválasztott leánynak semmiféle ismerÅ‘se nincs jelen a búcsún.

Szembeötlik egy hetykebajuszú legényke, aki egy zöldselyembe öltözött leányt követ. A bábos sátor elÅ‘tt utolérte a lányt, meg az anyját. A leány méz és víz keverékébÅ‘l készült italt, „márc”-ot, hörpintget. A legény kerülgeti, kerülgeti, aztán összeszedve a bátorságát, megszólal:

– Aztán ízlik-e a márc?

A lány csak szemérmesen mosolyog, de az anyja, aki úgy gondolkodik, hogy ha már elhozta a portékáját, szeretne is túladni rajta – barátságosan felel:

–Úgy ám! Jó ital, má’ mért ne ízlene. Úgy-e, Juliska?

Erre már a pironkodó Juliska is megszólalt:

– Idös, aztán jó...

– Mérgyön akkor még egy kupicával, – gálánskodik a legény és a bábos már önti is az italt.

A legény az öreg parasztasszony felé fordul:

– Házasodni kéne, merhogy sok a föld, osztán a dógos asszony meg ekelne…

A többi már magától ment. A parasztasszony dicsérte a lányát, hogy mennyire kezére áll a munka az istállóban, mezÅ‘n egyaránt, és a végén megállapodtak abban, hogy jövÅ‘ vasárnap háztűznézÅ‘be megy a legény. Ha Isten rendelése lesz, hát Mindenszentek utáni vasárnap megtartják a gyűrűzÅ‘t.

Volt alkalmam olyan vásárt is látni, amelyen már a lefoglalózás is megtárgyaltatott. Baranyának ezen a részén ugyanis az a szokás, hogy eljegyzés elÅ‘tt a legény lefoglalózza a leányt. A foglaló nagysága a vÅ‘legény vagyoni helyzetétÅ‘l függ. KísérÅ‘mmel már csak akkor értem a vásárba, amikor a házasulandó legény apja és a leány anyja között ez a párbeszéd zajlott:

– GyövÅ‘ héten elvégezzük a krumpliásást, osztán, ha úgy gyün a sorsa, vasárnap elmönnénk a gyerekkel...

– Csak gyűjjenek kendtök, ha már szándékolik a Pannikát.

– Ha kimontam a szót, bizonyosra vöhetik. Meg is tódom azzal, hogy a három milliomot visszük a lefoglalózáshoz...

Huszonöt-harminc olyan összekerült párt láttam, akik még az idei farsangon pap elé kerülnek.

A búcsú végén persze magányosan visszafelé induló lányt is bÅ‘ven látni. Nem ritka, hogy egyik asszony odakiált a másiknak:

– Hát csak magatokba möntök hazafelé?

A jól fölvágott nyelvű menyecske nem marad adós a válasszal:

– Gyönge még az én lányom a férjhöl menésre. Tizenhat esztendÅ‘s mullott csak Úrnapján. Nem is azért gyüttünk a Katival... Ámbár három legény is tudakolta, de aszondom, majd csak gyüvÅ‘re házasítunk...

Informátorom szerint az idei leányvásár eredménye messze elmaradt a tavalyitól. Különben is a háború óta sokat veszített élénkségébÅ‘l az oroszlói leányvásár. AzelÅ‘tt a környékbeli leányok, legények háromnegyed része ezen a búcsún indult el a házasság felé. Öreg parasztok, apáik elbeszélésébÅ‘l emlékeznek még arra, hogy sok évtizeddel ezelÅ‘tt, a kis folyó hídján, ahol most a legények állnak, a leányok sorfalat álltak és formális vásár után kerültek fÅ‘kötÅ‘ alá.

Azóta nagyot változott a világ sorsa. A pruszlik helyett selyemzsempert öltöttek a leányok és a pitykés dolmány helyett spanglis kabátot a legények; a leányvásárt azért, ha veszített is régi jellegébÅ‘l és élénkségébÅ‘l, minden évben megtartják a Szent Mihály-nap utáni vasárnapon, az oroszlói libalegelÅ‘n.

Forrás: Világ 1925. XVI. évfolyam 235. szám. 12.