Február 14.
Bálint napja. A Valentin-nap.
Két Bálint nevű szentet is számon tart a hagyomány. AkirÅ‘l e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, míg a másik is püspök, kinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, s az ottani egyházmegye társpatrónusa lett. A két szent alakja fÅ‘leg a germán népek tudatában egybeolvadt, ezért történhetett, hogy Bálint februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez Magyarországon is, ahol tisztelete leginkább a helyi németség körében terjedt el.
Ünnepét Å‘seink számon tartották, középkori naptáraink és misekönyveink is jegyzik, templomainkban szárnyas oltárokon, faszobrokon szerepel, de népszerűségét kereszt- és családnévként való igen sűrű elÅ‘fordulása jelzi leginkább. Bálintot fÅ‘leg a nyavalyatörÅ‘sök, lelki betegek tisztelték hazánkban, akárcsak a német nyelvterületeken, ahol a hívÅ‘k nyakukban hordott bálintkereszttel vagy frászkereszttel (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) kívánták a betegséget elriasztani.
Nagynyárád (Baranya vármegye) német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep volt, amelyen sokan szentségekhez járultak. Templomában oltára áll, mely elÅ‘tt évközben a beteg családtagért misét mondattak. Márokon (Baranya vármegye) sem a család, sem a jószág délig nem evett semmit a szent ünnepén, az öregek késÅ‘n keltek, addig az ágyban imádkoztak. A bólyi (Baranya vármegye) német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért könyörögve. HÅ‘gyész (Tolna vármegye) kÅ‘művesei e napon mindig misére mentek, s kérték, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg Å‘ket a leszédüléstÅ‘l, leeséstÅ‘l. Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokacok is azt a hagyományt, hogy ezen a napon böjtöltek: csak egyszer ettek vagy zsírtalanul fÅ‘ztek, a templomban imádkoztak, némelyek még gyóntak és áldoztak is.
Napja már a tavaszvárás, a farsang idejére esik, mely régi szokás szerint Európa-szerte a párválasztás ideje. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzÅ‘jüket. Hangony (Gömör-Kishont vármegye) barkó népe úgy vélte, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb, ami már a tavaszt jelzi, míg a mindszenti (Csongrád vármegye) magyarok e napon mindenféle magot, aszalt gyümölcsöt szórtak oda az ég madarainak, ahol a majorság nem férhetett hozzá.
A párválasztás hagyományát elsÅ‘sorban Bálinthoz kötik, bár elÅ‘zményének tekinthetjük a római Lupercalia ünnepét, mely a tavaszkezdet és a megtisztulás mellett az ifjúság párbaállásának napja is volt (a Bálint-nap dátum szerint Lupercalia vigíliájára esik). Bálint (Valentin)[1] leginkább emlegetett legendája szerint egy a 3. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár úgy vélte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb, jobb katonák, mint családos társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot. Valentin azonban titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket, de amikor erre fény derült, a császár börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A rab egyházfi hitével és imáival visszaadta látását börtönÅ‘re vak leányának. Halála elÅ‘tt levelet írt e lánynak, amelyet "A te Valentinod" aláírással zárt. Ez a ma oly divatos Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
Európa számos országában (többek között Angliában, Belgiumban vagy Franciaországban) komoly hagyománya van február 14-én a szerelmesek napja megtartásának, Angliában például a XV. század vége óta vannak Valentin párok, de a lengyelországi CheÅ‚mno plébániatemplomában is évszázadok óta Å‘riznek egy Szent Bálint-ereklyét, ahol minden évben hagyományosan megünneplik a vértanú és a szerelmesek ünnepét. Párok ünnepeként a huszadik század második felében azonban olyan divathullámként söpört végig a Földön, hogy ma már Finnországtól kezdve, Kínán és Dél-Koreán át egész Japánig mindenhol küldözgetik egymásnak az üdvözlÅ‘ lapokat, vásárolják a virágokat, az édességeket és különféle ajándékokat. Akad azonban olyan ország is, ahol megelégelték hihetetlen térnyerését: az üzbég hatóságok betiltották, mondván, miért is ünnepeljenek egy olyan súlytalan, nyugati kultúrából jövÅ‘, mesterségesen terjesztett ünnepet, mely egyáltalán nem illik sem az ország történelméhez, sem mentalitásához. Február 14-én Üzbegisztánban ezentúl egy történelmi személyrÅ‘l, a Dzsingisz kán leszármazottjának tartott Babur mogulról emlékeznek meg.
Divatja az 1990-es években Magyarországra is berobbant, akárcsak a kelta eredetű halloween ünnepe. Pontosan akkor, mikor a magyar társadalom, a közösségek teljes szétbomlása a befejezéséhez közeledett, mikor a hagyományok tisztelete és ismerete már csak egy igen szűk réteg számára maradt fontos, így a zöm útmutatók, iránytű nélkül maradt. Berobbant ugyan, de gyökértelen maradt! Rendkívüli gyorsaságú térnyerése így aligha magyarázható mással, mint üzleti érdekekkel. Nem véletlenül fogalmazott eképp Jankovics Marcell: „A nálunk újabban terjedÅ‘ "valentinozás"
[…] a kritikátlan anglománia és Amerika- imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele”.
Források:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Szent István Társulat. Budapest, 1977. 220-223.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.
http://hvg.hu/Tudomany/20110211_valentin_nap_tortenete
http://index.hu/kulfold/2012/02/14/uzbegisztanban_eltoroltek_a_balint-napot/
[1] A Bálint a latin Valentinus családnévbÅ‘l származó férfinév. NÅ‘i párja a Valentina. Alapszavának, a valens szónak jelentése: erÅ‘s, egészséges.