November 11. Márton napja

Márton toursi püspök a kora középkornak egyik legnépszerűbb szentje volt. Jellegzetes régi göcseji neve Minciénmárton, azaz Mindszent Márton volt. 316 táján a pannóniai Savariaban, a mai Szombathelyen született és 397-ben hunyt el. Legendája elmondja, hogy Márton katona volt, mielÅ‘tt a seregek urának hívását meghallotta volna. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Így válaszolt neki: ha kérésemet gyávaságnak becsméreled és nem hitnek, holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt. (E legenda legemlékezetesebb és legismertebb jelenete az, amikor a hitújonc (katekumen) Márton télidÅ‘ben lován Amiens felé haladva, félmeztelen koldussal találkozott. Megesett rajta a szíve, és köpenyét kardjával kettévágva, felét a koldusra borította, aki a legenda szerint maga Krisztus volt.)

Kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás elÅ‘tt is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolja, amikor zászlaira éppen a hadverÅ‘ Márton képét festette. Álmában látva a besenyÅ‘k támadását, így kiáltott fel: távozzatok, mert az úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelÅ‘jét pusztítsátok. Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A magyar kereszténység bölcsÅ‘je, a ma pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság is Szent Márton tiszteletére épült, ezért sokáig szentmártonhegyi apátság néven emlegették. Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett volna névadója, keresztapja Mártonnál (56 település), kultuszának emlékét a helyneveken kívül számos oltárkép is Å‘rzi. Márton legkorábbi hazai patrociniumainak térképre helyezésébÅ‘l lényegében az Árpád-kori magyar ökumené tárul elénk. Peremei nagyjából az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik.

A régi századokban Márton a gazdasági évnek kiemelkedÅ‘ zárónapja: a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának a napja volt. A Márton-napi járandóság a pap, a felköszöntés a tanító javadalmai között szerepelt. Az Å‘szi szolgáltatást Szent Márton adója néven is emlegették. Mártont már a hazai középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték. A jószág e nap táján került végképpen az istállóba, és a pásztorok is ezen a napon számoltak el szolgálatukkal. Az egykori kötelezettségek a késÅ‘bbi századokban elfelejtÅ‘dtek, vagy ajándékozássá alakultak át. A pásztor sorra járta azokat a házakat, amelyeknek állatait Å‘rizte, megvesszÅ‘zte az állatokat, hogy egészségesek legyenek, és köszöntÅ‘t mondott a gazdára. Ezért a ház urától ajándékot kapott. Például egy vasi faluban, Vépen így köszöntött be a házba a kanász: „Adjon Isten jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, békességet, lelkünknek örök üdvösséget! Dicsértessék a Jézus neve!” Jutalmul mákos- vagy túrós lepényt, esetleg pénzt kapott.

A népi idÅ‘jóslás szerint kemény tél várható, ha Márton fehér lovon jön (havazik), ha barna lovon jön (nem havazik), enyhe. Baranyában a szép napos Márton-napot és az elÅ‘tte vagy utána következÅ‘ napokat Márton nyarának emlegették, s ezután hideg télre számítottak. A KözépsÅ‘-Ipoly mentén úgy vélték, ha ezen a napon esik az esÅ‘, akkor hosszú Å‘sz várható. A bánátiak szerint negyven napig olyan idÅ‘ lesz, mint ezen a napon, viszont a tél idÅ‘járása az e napinak ellentéte lesz. A baranyai Sepsén ilyenkor egy hosszú poznával megverik a diófa ágait, hogy következÅ‘ évben bÅ‘vebben teremjen. Dologtiltó nap is. Nem szabad mosni, teregetni, libatojást ültetni, mert odasiet a „dög", és elpusztul a jószág, a libatojásból pedig kétfejű kisliba kel ki.

Sok helyütt ezen a napon vágták le Szent Márton lúdját, mert úgy vélték, hogy aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezik majd.  Ez tulajdonképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetÅ‘leg hagyománynak a továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt Å‘rséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelÅ‘ avis Martis (Mars szárnyasa) neve, amelybÅ‘l könnyen formálódott az avis Martini (Márton lúdja) megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elÅ‘l kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, így kénytelen volt a püspökséget elvállalni.

A Márton-napi lúdhoz is több hiedelem vagy idÅ‘jóslás kapcsolódik, példának okáért: „Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár.". Az udvarhelyszéki Farkaslakán úgy tartották, ha a Márton-napi lúd mellcsontja fehér, akkor nagy, havas tél lesz, ha fekete, akkor viszont sáros tél várható.

Márton napjára általában megforr az újbor, ekkor kóstolták meg elÅ‘ször. A bornak Szent Márton a bírája - szól Dugonics András jeles mondása. Bod Péter úgy tudja, hogy a régi franciák a részegséget Szent Márton nyavalyája néven emlegették.

A székelyföldi Vadasdon Simon Gy. Gyula (született 1930) szerint az Å‘ gyermekkorában a pásztorokat nem Miklós, hanem Szent Márton napjáig fogadták. KésÅ‘bb Miklós napján vagy az elsÅ‘ hó lehullásakor terelték be a juhokat, de Márton napján mindig beadták sónyalni, no meg számba venni, hogy van-e állathiány, farkaskár. Ez a behajtás rendszerint reggel történt, s estére már ki is engedték. A pásztort ilyenkor általában új borral, karcossal kínálták meg a kapuban, aki -mire a falun végigment- becsiccsentett. Szent Márton napjától a major magának kosaraz, azaz a juhokkal való ganéztatásért járó fizetség neki jár. Szent Márton nyara állhat három órából, három napból vagy három hétbÅ‘l -mondogatják abból kindulva, hogy ekkor visszatér a napsütéses, kellemes Å‘szi idÅ‘, a vényasszonyok nyara. Siklódon igen sokan jártak ezen a napon koldulni, mert úgy tartottak: „Ha Márton napkor a koldusnak egy szelet kenyeret adsz, helyette az úr neked egy egész kenyeret ad." 

Vukov Anikó Veronika néprajzkutató Csató Gábor tiszasasi énekeskönyvébÅ‘l idéz egy feltehetÅ‘en kalendáriumból másolt verset, mely a Márton-naphoz közel esÅ‘ munkavégzésekrÅ‘l tudósít bennünket:

Hideg szelével már Szent Márton közelget

Hűvös levegÅ‘rül fútt szobába kerget

Elfonnyatt a mezÅ‘ és gyázba öltözik

Guja ménes nyájnak ólba költözik

Lehet az idÅ‘t is okosan használni

Kosarakat kötni szerszámot tsinálni

Eljárni akolba baromra vigyázni

Sövényt fonni nádat kákát vesszÅ‘t vágni.

Irodalom:

Csáky Károly: Halottátok-e már hírét? Madách Könyvkiadó. Pozsony, 1987. 187.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Szent István Társulat. Budapest, 1977. 452-471.

Penavin Olga: Népi kalendárium. Az esztendÅ‘ néprajza a jugoszláviai magyarság körében. Forum Könyvkiadó. Újvidék, 1988. 136-137.

Jakab Rozália: Nálunk a harangszó elszáll a határig. Népélet és néphagyomány Farkaslakán. Tamási Áron Alapítvány kiadása, 2001.161.

Székely Ferenc: Jeles napok, ünnepek, szokások Vadasdon, Székelyudvarhely, 1999. 75-76.

Vukov Anikó Veronika: Csató Gábor énekeskönyve Tiszasasról, Kunszentmárton. 2019. 16.