Néprajzi érdekességek 11

Vicces wc ajtók Zetelakáról

Több internetes oldal is foglalkozik a szellemes wc-táblákkal, piktogrammokkal és feliratokkal. Ezek többnyire közösségi helyeken láthatók; éttermekben, kocsmákban, bárokban, ahol a tulajdonos humorérzékéről árulkodnak. A liked 20 (MEGTEKINTEM), a hazmestermedve 10 (MEGNÉZEM), a kuffer 15 ilyen humoros jelzést közöl (MEGNÉZEM), melyek közt vannak egyszerű ábrák felhőkről, kromoszómákról, szuperhősökről, és vannak olyanok is, ahol használati eszközöket (cipők) tettek ki a wc-bejáratra. A humoros jelzések közt számos a férfi és női pisilés közti különbséggel ábrázolja a két mellékhelyiséget, de akadnak olyanok is, amelyek a férfi-női szimbólumokkal operálnak. 

Ez utóbbi kategóriába illik, amit a székelyföldi Zetelakán fotóztunk 2007-ben egy kocsmában. Itt egy cigányfúró és sodrófa szolgál eligazítani a kedves vendégeket, melyik illemhelyiséget kell használniuk. 

Hogyan tanulta meg Csömesz főszolgabíró a magyar csárdást?

Történetek a betyárvilág korszakából XVI.

Már félszázad választ el bennünket attól a sajátságos, félelmes világtól, mely romantikusnak ugyan az lett volna, ha lett volna valami haszna is. De a mi szegény legényeink nem tudták, hogy a „virtus“ nem abban áll, hogy henye életet éljünk, lopjunk, raboljunk, gyilkoljunk, egész vármegyéket tartsunk rettegésben, hanem hogy a szabadság és a nemzeti érzés mellett tüntessünk és a durva elnyomatásnak fittyet hányjunk.

A betyárvilág legutolsó, nagyon közönséges haramiavezére Savanyú Józsi volt. Találkoztam is vele, pedig olyan helyen, melyen akkor madár se járt, és úgy elküldhetett volna a másvilágra, hogy Istenen kívül senki se tudta volna meg, de feltaláltam magamat s lekenyereztem egy illatos szivarral.

Az igazi betyárvilág csak a hatvanas években grasszált. Kulics, Zöld Marci, Füle Dunántúl rettegett vezérei voltak, tele gyűlölettel minden iránt, igazán haramiák. Egy vált ki közülük, aki észre, jellemre, szívre az erdők és puszták fiainak szabadságot kereső természetében méltóan képviselte a betyárvilágot. Ez volt Patkó Pista. Szép szál legény volt, járása rengő és hajlékony, mint a nyárfa; beszéde édeskés, okossága feltűnő, fekete bajusza alatt piros szája, mint két egymásra borult rózsaszirom, szénfekete szemei mindig úgy ragyogtak, mint augusztusi éjjelen a Sirius. Nem is bűn vagy más gaztett következtében lett ő betyár, hanem a szíve vonzalma vitte rá, valami borongós hangulat, képzelődés, sejtelem, hogy ő hivatott arra, hogy a durva betyárvilágot bevonja a legendák szép, misztikus világába. Embereit is így választotta meg; és mert a szegényt soha se bántotta, sőt minden ügyefogyottan segített, emlegetik ma is Dunántúl, és emlegetni fogják, míg azon a vidéken magyarok élnek.

Régi dolgok

Történetek a betyárvilág korszakából XV.

Künn járkáltam a város végén. Szinte jól esett látnom annyi idő után a szabad természetet, amelyet a hosszú, zordon tél elzárt előlem. A mező már zöldülni kezd. A vetések hullámzani kezdenek. A munkások dologhoz fogtak. De a fődolog, hogy a gyermeksereg is előszedi tavaszi játékszerét, fölkeresi megszokott játszóhelyeit. Egy csoport eleven fiú nagy lármával labdázáshoz fog. A szokásos, rendezkedés pör-patvar nélkül ritkán esik meg. Összevesznek sokszor, hogy a játékot mégsem kezdhetik. Most is összetűzött két pufók fiú. Fölruházták egymást annyiféle predikátummal, hogy el sem tudnám számlálni. Csupán azért, hogy mindegyik más-más játékot akart játszani. A gúnyneveket eltűrték. Máskor is volt benne részük. De mikor az egyik elkiáltja magát: „Te Sobri Jóska!" — gyilkos szemekkel rohan neki a megtisztelt, alig menekülhetett az üldöző elől.

— Hm — gondolkodom — hát még él a Sobri Jóska neve? Honnét hallhatta ez a fiú?

Vajon tudja-e, ki volt az a Sobri Jóska? Bizonyosan az öregszülőktől hallotta; de alig tudná megmondani, hogy mit jelent az…

A régi, régi világban, amikor még én is beálltam a métázók közé, borzadva gondolt mindenki Sobri Jóskára. Vele együtt a Bakonyra. Még most is érzem, hogy mily félelem szállt meg, mikor „Hármas Kis Tükör“-ből, Veszprém Vármegyéről tanultuk a verset, hogy:

„Nézz Veszprim Vármegye Balaton tavára,

És Bakony erdőnek sok makkú fájára…”