Geszten Jóska cimborája

Történetek a betyárvilág korszakából VII.

Geszten Jóska híres legény volt. Vezér volt, vezére vagy 12 embernek. Vezérelte pedig embereit arra, hogy elvegyék a másét s ha nem adják mindjárt, hát üssenek is, lőjenek is. Vagyis zsiványvezér volt őkigyelme. Csinos barna ember, erős mint a medve, kegyetlen, mint a farkas.

Alvezére volt Major Illés bagaméri lakos. Erős fiatal ember volt ez is, talán erősebb is, mint Geszten Jóska.

Amit Geszten Jóska ráparancsolt, hogy tegye meg, törik-szakad megtette, de ha valami váratlan jött közbe nem tudta magát feltalálni.

Azért mondta neki Geszten Jóska:

— Illés koma. Nekem mind a két kezem jó, hát nem mondhatom hogy a jobb kezem vagy, hanem, hogy a harmadik kezem vagy. Ütök veled akkor és úgy, ahol és ahogy akarok. Hanem fejem csak egy van, azzal is megvagyok elégedve, s abból már semmitse engedek neked. Mert neked nem is kell gondolkoznod, hanem csak azt tedd, amit mondok. Ugyanazért ne is menj te sehova, maradj velem, mert ha magad kezdesz valamit, bizonyosan belebukol.

— Nem is megyek én el — morgott az alvezér.

Jóska nem csak betyárnak, hanem ebben az esetben jósnak is bevált.

Ugyanis valami lány félén Major Illés öszeveszett Geszten Jóskával.

Pedig az nem értette a tréfát.

Geszten Jóska felemelte pisztolyát, amellyel a repülő fecskét le tudta lőni, de aztán leeresztette.

Sisa Pista

Történetek a betyárvilág korszakából VI.

Az 1877. év augusztusának egyik reggelén egy magas, erőteljes parasztember állított be Tóth Mór egri királyi ügyész elé.

— Mi az Matyi?

— Holnap meglesz.

— Sisa Pista?

— Igen; ha addig élek is.

— Úgy? Akkor mi lesz Borcsából?

— De élni akarok ám, tekintetes uram. Nem félek én Sisától, ha fegyver nincs nála.

— De lesz.

— Lerakja, mert tánc lesz.

— Hát a kés?

— Arra vigyázunk.

— És hol?

— Baktán, ahol én lakom.

— Küldjek pandúrokat ?

Bojtosék tették!

Történetek a betyárvilág korszakából V.

Nagy volt Bodor Pista baja. Három vármegye csendőrsége állt már talpra, hogy az üldözött embert elfoghassa. Azt még csak megbocsájtottak volna, hogy Nehéz Lacit a „Nefelejts” csárdában annyira „helybenhagyta”, hogy soha életében el nem felejti s nem lesz kedve máskor a más szeretőjét rágalmazni; de azzal, hogy a köztiszteletben álló Veres Lajos urat s kocsisát majdnem fényes nappal a madai úton leütötte s kirabolta, ezt már nem bocsájthatták meg neki s ezért az örökösök is 1000 forintot tűztek ki a fejére.

Sírt a szép Kulcsár Mari, a magyarok Istenét hívta bizonyságul és saját esküjét ajánlotta fel arra, hogy Bodor Pista nem lehet gyilkos, nem lehet rabló.

De hát a magyarok Istenét nem lehet kihallgatni, a Veres úr inasa pedig, Makra Pista, aki a hideg miatt a futószekér hátuljába a széna között volt elbújva, megismerte a szürkületben Bodor Pistát, aki a kocsist lelőtte, urat pedig fokossal főbe ütötte. A leírás ráillett Bodor Pistára, még ha nem ismerte is volna Makra. És aztán éppen a Nehéz Laci megverését követő reggel történt a gyilkosság, amikor Bodor a faluból már megugrott. Bizonyosan a bujdosáshoz kellelt neki a pénz.

Tudták, hogy a madai erdőn tartózkodik, de bár napról-napra felhajszolták az erdőt, nem tudtak ráakadni.

Beszélték, hogy egy korán reggel látták a falu felől menni Bodort; bizonyosan a szeretőjénél volt. Kérdőre fogták Marit, s az meg is vallotta, hogy nála volt Pista, de hogy hol tartózkodik, a világ minden csendőrje se veszi ki belőle. Hanem ezen látogalás után nem sírt már, nem bizonyítgatta, hogy szeretője ártatlan, nem hivatkozott sem esküjére, sem a magyarok Istenére. Gondolták, hogy ezek már bizonyosan összebeszéltek, mint fognak megszökni, s a rablott pénzből megélni.

Könnyű volt szemmel tarlani a leányt, mert háza közvetlen a csendőrségi laktanya mellett volt.

— Kiderül még a Pista igazsága — szokta mondogatni a hány.

S a leány nyugodt maradt, csak ha zaj keletkezett kint, esett térdeire, tette össze kezeit s imádkozott.

Sok embernek fájt a foga az 1000 forintra, de Bodor Pista is vigyázott arra az egy fejére.

Régi világ

Történetek a betyárvilág korszakából IV.

A régi nemesi világban alispáni engedély nélkül nemes embernél házkutatást nem lehetett tartani, még akkor sem, ha csak az asszony volt nemes. Mire aztán megszerezték az alispáni engedélyt, akkorra már a betyárok mindent elhordták onnan. Osváth Pál, Biharvármegye egykori csendbiztosa írja, hogy a harmincas években egy b.-n.- mártoni nemes házánál lopott marhát vágtak le. A csendbiztos házkutatást akart tartani, de a nemes asszony a házba való belépést megtiltotta, ő két pandúrt állított a ház elé s bement Váradra az alispánhoz. Másnap visszatért az alispáni engedéllyel, de a betyárok éjszaka a ház túlsó részén létrát támasztottak a falhoz, a kéményen kötelet eresztettek le s azon az asszony kiadogatta nekik a húst. A földesurak, ha a betyárok kopogtattak náluk, ellátták őket mindennel, csakhogy a termésüket fel ne gyújtsák.

A betyárok többnyire szép száll legények voltak, sőt akadtak köztük olyanok is, akik igaz mintaképei voltak a tökéletes férfiszépségnek. Nem csoda aztán, ha sok asszonyembernek elcsavarták a fejét. A múlt század közepén megtörtént, hogy a főszolgabíró elé kísértek egy csinos betyárt, akit aztán az egyik szobába zártak el éjszakára. De reggel hűlt helye volt a betyárnak, meg a szolgabírónénak. A szép asszony éveken át bujdosott a betyárral s mikor a kedvesét agyonlőtték, a családjától kitagadott úriasszony a zsandárok szakácsnéja lett. A kapcabetyárokat, akik közönséges útonállók voltak, a puszták igazi fiai megvetették és szóba se álltak velők. Leghíresebb betyárok voltak: Devecz András, Angyal Bandi, Zöld Marci, akiről Petőfi népszínművet írt, Patkó Bandi, Bogár Imre és Rózsa Sándor. Ez a középtermetű, komor és szótalan ember, aki a szamosújvári börtönben végezte életét, 1848-ban kegyelmet nyert s csapatával a rácok ellen küzdött. Legényei karikás ostorral voltak ellátva, mint a Hunyadi-huszárok.

Egy ideig vitézül és elég becsületesen viselték magukat, hanem aztán sok panasz ment ellenük Vukovics Sebő kormánybiztoshoz. A rác templomokból kihurcolták a misemondó ruhákat, magukra vették, maskarákat csináltak magukból, a papokat megcsúfolták, a néppel kegyetlenkedtek s emiatt később feloszlatták ezt a veszedelmes csapatot, amely valóságos ostora volt a rácoknak. Zöld Marcit a szolgabíró tette betyárrá. Nemes ember volt, mégis besoroztatta. Zöld Marci aztán megszökött és betyár lett. Vele esett meg, hogy magányosan négy német tisztet állított meg a pisztolyával. Elszedte mindenüket, aztán közéjük dobta a töltetlen pisztolyt. Sokat emlegették valamikor Sobri Jóskát, aki igazi betyár volt s azt híresztelték, hogy nem más, mint egy előkelő szabolcsi főúr, aki nagyon szerette a betyáros öltözetet, a borjúszájú inget, az ezer ráncú lobogós gatyát, hosszúszárú csizmát, makrapipát és darutollas pörge kalapot. Egy dancsházai földbirtokos is betyáros viseletben járt; egyszer fokossal kezében nagyot köszönt Tisza Kálmánnak, aki nyájas „Isten hozott“-tal felelt. Akik nem ismerték a földbirtokost, elámultak, hogy Tisza Kálmán oly nyájasan fogadja egy betyár köszönését. Volt e földesúrnak egy szobája s a kőkorszaktól fogva ezer és ezer kés meg bicska benn.