Mazsolák
IRÁN-SZAGÚ, SZITTYA SEREG
Gondolatok Ady magyarságképéről
Ha a kutató egy magvas kérdés megoldásán fáradozik, természetszerű reflexe, hogy lehetőleg kikapcsoljon napi életéből minden olyan tényezőt, amely szorosan véve nem a vizsgált témával függ össze; amely eltérítheti más irányba gondolatait; nem segíti, hanem zavarja abban, hogy mielőbb megoldhassa feladatát. Legtöbbször azonban ez a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Ha más nem, akkor saját már kialakult életritmusának, szokásainak és környezetének önmozgása csap át hullámaival az elzárkózás gátján, s kavarja fel, hozza mozgásba a kutatást körülölelő csendes állóvizet. És ez talán nem is baj.
Manapság – tanítványaim panaszai hitelesítik ezt – sok fiatal kutató hivatkozik arra, hogy valamilyen feladatot azért nem tud kellően vagy idejében megoldani, mert úgymond „nem hagyják dolgozni”, „felesleges feladatokkal terhelik meg a munkahelyen”, vagy a különben kötelező munkahelyi feladatok, az apró-cseprő, pitiáner ügyek „elvonják a munkától”, „nincs idő az elmélyedésre”, „nem tud koncentrálni”. Könnyű nekem, mondják többen, mert már nyugdíjas nagypapai székből nézem a világot és kiiktathatok minden zavaró tényezőt és csak azzal foglalkozhatok egész nap, ami fontos számomra; nyugodtan kutathatok, írhatok, teljes odaadással elmerülhetek egy kérdéskörben. Való igaz – ha leszámítjuk a korral járó, egyre sokasodó új bajokat – ebben van valami: nincs a szakmával együtt járó kötelező napi munka (nyilvántartás, kiállításrendezés, adminisztráció, ülésezés), kevesebb levelet kell felbontani, megválaszolni, a tennivalókat másokkal egyeztetni, utazni és sorolhatnók. Inkább elmélyülhet az ember egy-egy témakörben, s nem hajt az (határ)idő sem annyira. A magunk szabta időhatárokat (ha eleinte megszokásból ilyet kitűzünk) kockázat nélkül arrébb tolhatjuk, s egyéb korábban fontos tényezőket is szabadon módosíthatunk, kiiktathatunk. De ára is van ennek: kevesebb a kihívás. Vagy ahogyan Ady írja egy türelmetlen ifjú költőnek szóló versében: „… jaj annak, aki kihull a Mából.” A Mából, amely „Kínságos és mégis szent”. Ártalmunkra lehet az, ha hermetikusan lezárjuk alkotó műhelyünk kapuit. Be kell engedni a Mát annak minden bajával együtt, s figyelni és reagálni kell, ha lehet azon közben is, amikor valami úgynevezett „fontos” dolgon munkálkodunk.
Ezeket azért mondtam el, mert jómagam ilyen helyzetbe kerülvén ma is törekedem arra, hogy benne éljek a szellemi élet folyamatában, ne zárkózzam el, válszoljak a kihívásokra. A teljes elzárkózás, a csak egy kérdéskörre való koncentrálás a végső megoldást laboratóriumi szagúvá teheti. Ha pedig beszivárognak a külvilág néha zavaró eseményei, gondjai, bajai, de sikerül ezeket hasznosítani, sokkal inkább életszagú eredményt kapunk. Főként a társadalomtudományokra jellemző, hogy bizonyos kérdések nem steril közegben vetődnek fel, s ezért másképpen fogalmazódnak meg, sőt néha egyenesen aktualitást nyernek. Ha gondolkodásunkat kellően átitatta a megoldandó feladat nedve, akkor már ismert dolgokat, rutinszerűen végzett cselekedeteket is ennek az állapotnak megfelelően látunk, hajtunk végre és megeshet, hogy új összefüggéseket fedezünk fel, amelyek módosíthatják korábbi álláspontunkat, gazdagíthatják egy-két vonással a berögződött képet. A nem hermetikus elzárkózásnak nemcsak zavaró tényezői vannak, hanem számos haszonnal járó hozadéka is.
Eddigi munkásságom jelentős részét teszik ki a jászokra, kunokra vonatkozó történeti-néprajzi kutatások. Az újabb eredményeket pontosan követni tudom, s eddigi megállapításaimat szembesítem velük, módosítok vagy elvetek dolgokat, s készülök arra, hogy ezek felhasználásával is lehetőleg teljesebb és igazabb képét adjam a jászok és kunok kultúrájának. Kutatásaim képzeletbeli térképén egyik jelentős táj, jóllehet az utóbbi két évtized terméséből ez nem igen olvasható ki, e két etnikai csoport múltja, kultúrájának jellege. Bármit is olvassak, írjak, csináljak, mindig azt is mérlegelem, hogy annak jászkun szempontból van-e kamatoztatható tanulsága. Napjainkban örvendetesen megszaporodtak a frissen közzétett új kutatási eredmények; könyvek, tanulmányok, konferenciák, kiállítások egész sora önti elénk egy, a mienknél fiatalabb kutatói generáció szorgos munkája eredményeit. Az események egy részének ugyan – ha egészségi állapotom engedi – magam is aktív résztvevője vagyok, de a technika és a felgyorsult könyvkiadás jóvoltából rövid idő alatt megszerezhetem a kellő információt minden kutatási területről, új megállapításról. Benne élek hát a jászkun Mában is, mint történész, mint néprajzos, s bármi kerül a kezembe az egy „jászkun szűrőn” is átmegy, s tanulságokkal jár.
