Anekdoták, igaztörténetek Jászárokszállásról
A tízmázsás kismalac
Tudták már azt Árokszálláson réges-régen, hogy disznót vágni akkor érdemes, amikor már jó hidegek vannak, amikor kifagy a hurka, amikor nem romlik el a hús. Nagy István Sándor is akkor vágott, csikorgó hidegben karácsony előtt. Még perkelték, amikor Rozi néni a cigányasszony illedelmesen beköszönt.
- Jó reggelt Sándorkám, megfagytok-e már, hallod-e?
- Isten hozta Rozi néni, de hát még korán jött, hallja-e?
- Jól van kedves, akkor majd várok egy kicsit!
- De baj van ám, hallja-e?
- Mi már no, Sándorkám?
- Hát az, hogy a disznó nem nőstény volt, hanem ártány, oszt nem nőtt malactartója.
- Ejnye már, hát hogy lehet az… Hát máskor mindig volt? De szíp jószág hallod-e?
Sándor bácsi széket hozott, oszt hellyel kínálta Rozi nénit.
-Üljön le, ne álljon itt, még elviszi az álmunkat!
Rozi néni szót fogadott, gondolta, hogy nem veszi el a Sándor bácsi kedvét, még egyszer nem ad neki a disznóból. Inkább hízelgett, dicsérte a disznót.
- De gyönyörű jószág, vajon hány kiló?
- Kiló?? Mázsa, Rozi néni!
- Hát lehet mázsa is, mert nagyon szíp!
