2011. június 27. hétfő, 19:32
Benedek Csaba
           
Fél deci a pofám...
Mikor a rendszerváltás ideje közelgett, akkoriban jártunk először Erdélyben Kürtössy Péter barátommal. Zetelakán szálltunk meg, s be-betértünk a Dagiba. Ebben a presszóban mindig helyiekkel lehetett találkozni, s az olcsóbbak közé tartozott. Mikor bementünk a kocsmába, fél deci köményest kértünk. A pultos lány elment, tíz perc múlva jött vissza elnézést kérve, hogy felkutatott mindent, de nincsen féldecis poharuk. Ekkor tudtuk meg, hogy itt mindenki decivel issza a pálinkát. A mezőről bejött egy szalmakalapos bácsi is, akinek kasza volt a kezében. Egyből kért is egy deci köményes pálinkát. Ahogy jó néprajzoshoz illik én is igyekeztem szóba elegyedni az öreggel.
-Tessék mondani, miért éppen decit kérnek maguk itt? Miért nem féldecit?
Az öreg erre aztán láthatóan meglepődött, s elkezdett gondolkodni. A mutatóujjával fel is tolta a homlokán a szalmakalapját. Végül aztán kinyögte:
-Tudod fiam, nekem éppen féldeci a pofám, egy kortyot meg minek kérjek?
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:10
2011. június 27. hétfő, 19:17
Benedek Csaba
A gondoskodó vasutas
Kolozsvári tartózkodásunk alatt történt meg velem, hogy egy alkalommal busszal szerettem volna eljutni haza, Felsőgödre. Egy szalmakalapos székely bácsival kerültem egy sorba, mellettem ült a széken. 5 liter pálinka volt nála, ajándékba vitte volna a rokonainak. A határon elvámolnivaló után érdeklődtek, mikor kiderült (sajnos az öreg bevallotta), finom 54 fokos szilvalével rendelkezik. Két lehetőséget ajánlott a vámos, megisszuk vagy otthagyjuk a határőrség megsegítésére a szeszt. Mi nekiláttunk hát nehogy kárba vesszen a nedű. Nem emlékszem már minden mozzanatra, de tény és való, mire a Népstadionhoz értünk erősen megrészegedett az egész csapat. Danoltunk, majd könnyek között búcsúztunk el. Én átlibbentem valahogy a Nyugatiba, s felszálltam a szobi vonalra. Vácott aztán erősen rázott már a kalauz:
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:11
Bővebben...
|
2011. június 27. hétfő, 19:07
Benedek Csaba
Határátlépés "románokkal"
Még a 90-es években történt, hogy Hunyadi Péterrel télen síelni mentünk Hargitafürdőre. Nem volt nekünk gépjárművünk még akkor, felpakoltuk a léceket s buszjárattal utaztunk ki is, vissza is. A visszafelé úton történt, hogy éjjel érkeztünk a magyar határra. Rettentően rosszul esett a határőrnek, hogy pihenésében zargatjuk, ezért aztán tételes vámvizsgálatra rendelte a "románokat" idegesen, kiabálva. Nem volt a buszon egy román sem, csak két magyar útlevéllel rendelkező személy, mi, s a romániai magyarok. Beálltunk mi is a sorba Hunyorral, ha már őket zaklatják, mi is megmutatjuk a csomagunkat. Néhány szennyes ruhánk volt csupán. Ordítva mondta a határőr, hogy menjünk vissza a buszra, mert csak a románoknak kell megmutatni a csomagot, nekünk pedig a kezünkben látható volt a kék útlevél. Erre azt válaszoltam, hogy nincs itt egy román sem, csupán magyarok a határ egyik s másik oldaláról. Akkor elszégyellte magát a határőr, feltereltek mindenkit a járatra, s elengedtek minket.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:11
2011. június 27. hétfő, 18:12
Benedek Csaba
Fütyü és a tea
Életem legcsodálatosabb élményei akkor értek, mikor Zetelakán gyűjthettem, s találkozhattam azokkal a barátaimmal, akik ott laknak, élnek. Egy alkalommal Jakab Árpiékhoz mentünk vacsorázni, ahol hatalmas terített asztal várt bennünket. Kürtössy Péter barátommal s a zetelakaiakkal bementünk, mielőtt azonban helyet foglalhattunk volna, szóba elegyedtünk Árpi édesapjával, az egykori huszárral. Mindjárt a katonaságra terelődött a szó, s megkezdődött az italozás. Pálinka, pityókabor, pálinka, pityókabor, ételek sokasága. Az öreg huszár azonban nem ült közibénk, a nagy, terített asztalhoz, csupán a sarokba kuporodott egy sámlira. A fia rögtön meg is kérdezte tőle:
-Édesapám! Iszik egy fröccsöt?
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 20:11
Bővebben...
|
