„VESZETT DARU”

2014. október 19. vasárnap, 18:24 Nagy László András
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

„Veszett Daru”

Egy füzesgyarmati veszettállatorvos alakja a népi emlékezetben

Id Daru Sándor 1930-as évekFüzesgyarmat Békés megye északi részén található. Az egykori két, egymás­sal összeköttetésben álló mocsárterületet - a Kis- és a Nagysárrétet - elválasztó erekkel, fokokkal és időszakos vízfolyásokkal szabdalt szárazulatra települt. Az el­ső írott forrás, ami lakott helyként említi, a váradi regestrum.[1] A falu lakossága többször, a török időkben és a Rákóczi-szabadságharc alatt is jelentősen lecsökkent, 1711 után népessége folyamatos gyarapodásnak indult.[2] Az egykori Sárrét települése­it, köztük Füzesgyarmatot is nagyfokú földrajzi-ökológiai determinizmus jellemez­te. Az 1854-ben megkezdett vízrendezési munkák a XIX. század végére teljesen megváltoztatták a táj korábbi arculatát, s ez fellazította a népi életforma teljességére kiható földrajzi-vízrajzi meghatározottságot.[3] A térség folyószabályozások előtti gazdálkodását erőteljesen jellemezte az ősfoglalkozások: a pásztorkodás, vadászat, halászat, pákászat viszonylag nagy aránya.[4]

A település első részletes leírását Gacsári István református prédikátor kró­nikája adja. A lakosság összetételét így jellemzi: „... Vallásokra nézve általán fogva Reformátusok, vagy Helvétziai vallást követők... csak kevesen vágynak nemesek, mind öszve is, mint egy 4, vagy 5 família... állapotokra, vagy életek módjára néz­ve, többnyire földmívelők, kik szántás, vetés, marha, s juh tartás, szőllő mívelés, és nádvágás által keresik élelmüket.”[5] Fényes Elek 1851-ben megjelent munkájában ezt olvashatjuk: „Lakosai igen vagyonosok, sok magyar juhot s birkát, sertést, s hí­res szépségű szarvasmarhát tenyésztenek...”[6]

Id Daru Sándor huszáregyenruhában, 1900-as évek elejeAz állattartás igen jelentős súlyára utal egy 1787-ben íródott levél, amelyben 70 füzesgyarmati lakos a következőket fogalmazta meg: „... Azon említett Bucsa nevű sziget... nélkül barmot tartai lehetetlenség volna... mely öszvességgel is oly kicsiny, hogy barmaink megtartására nézve Cséfa nevű pusztát 450 forintokkal kel­lett exárendáltatnunk (kibérelnünk) melléje, ha azon említett pusztát vagy hasznave­hető valamely részecskéjét is barmainktól szántóföldnek felvesszük, végképpen meg- romiunk. Mivel egyedül a baromtartás Gyarmaton a csekély ékonómiának (gazda­ságnak) fundamentoma... ’n

Ez a vezető szerep egészen a lecsapolásokig megmaradt. Ekkor hangsúlyel­tolódást figyelhetünk meg a földművelés javára, s az állattartásban is az istállózás veszi át a vezető szerepet. Az állatok népi gyógyítására vonatkozó tudásanyagot, motivációs tényezőket, a kezelés során felhasznált anyagokat és technikákat több tényező alakította és alakítja ma is. Nézzük meg ezek közül a legfontosabbakat.

Az általános földrajzi viszonyok nagyban befolyásolják az alkalmazott gyó­gyító eljárásokat. Az éghajlatnak, a vízrajzi viszonyoknak, a táj növény-, állat- és ásványvilágának meghatározó szerepe van a felhasználható természetes alapanya­gokkal vagy a betegségek kialakulásával kapcsolatban.

A népi és a „magas kultúrából” származó tudásformák és alkalmazási mód­jaik is eltérnek egymástól. A „magas kultúra” tudományos elméleti megalapozott­ságú, míg a népi tudás lokális, halmazszerű, befogadó jellegű és empirikus.[7][8] Az állatorvoslást néprajzkutatóink jó része úgy írja le, mint a népi orvoslás legracioná­lisabb, gyakorlatias változatát. Rugalmasságát bizonyítja, hogy az állattartásban be­következő fajtaváltást és a tartásmód változásait is követni tudta.[9] A hagyományos népi tudás jellegénél fogva egészen a közelmúltig számos irracionális tudásformát is megőrzött. A betegségek kialakulásának, gyógyításuk mikéntjének magyarázatában erős hangsúlyeltolódás figyelhető meg a természettudományos ok-okozati megala­pozottság irányába. A társadalmi háttér és az életmód a XX. század elején megkez­dődött, a század közepétől pedig hihetetlenül felgyorsult változásai következtében a természettudományos gondolkodás logikai magyarázatai részesülnek előnyben, sok esetben akkor is, ha azok nem természettudományos, hanem hagyományos tudás­anyagon alapulnak.

A fent említett - a hagyomány erős visszaszorulását eredményező - ténye­zők, úgy is, mint a földrajzi környezet drasztikus és hirtelen megváltozása, vala­mint a napjainkban is tartó folyamatosan gyorsuló társadalmi és életmódváltozás, ellentétes, bár csekélyebb jelentőségű erőpárját alkotja a hagyományőrzést befolyá­soló zárt táji kapcsolatrendszer.[10]

A kutatási témánkat érintő irracionális gyökerű szöveganyag legtöbbje egy­szerű hiedelemközlés. Az empirikus alapon létrejött tudást birtokló, de tudását titok­ban tartó létező, hús-vér gyógyító alakja fonódik össze az emberfeletti erejű hiedelem­alakkal, az objektív eredményt produkáló gyógyító, a tudós pásztor sziluettjével.

A táj néprajzkutatásának megkerülhetetlen fontosságú alapja Szűcs Sándor munkássága. A feldolgozott téma szempontjából kiemelkedő folklórforrás dr. Ma­dár Ilona Sárrétudvari[11] és Gryneaus Tamás Vésztő hiedelemvilágát feldolgozó,[12] va­lamint Beck Zoltán sárréti tudós pásztorokat bemutató tanulmánya.[13] Molnár Balázs egy Füzesgyarmattal szomszédos település népi állatorvosáról, a szeghalmi Ambrus Sándor személyiségéről és tevékenységéről ad részletes leírást.[14] A népi orvoslás általános alapelveinek felvázolása mellett igen jelentékeny megyei vonatkozású gyűjtött anyag jelent meg Oláh Andor műveiben, melyek amellett, hogy az itt közölt anyag mentális, strukturális hátterét adják, összehasonlítási alapot és tágabb értelmezési ke­retet is nyújtanak. A sárréti népi állatgyógyítás köréből származó fontos adatokat tar­talmaz Márton László sárréti juhtartást feldolgozó kézirata.[15]

Füzesgyarmat hiedelemfolklórjának jeles napokhoz kötődő hiedelmeit Schwalm Edit és Martyin Emília, a terhességgel és kisgyermekkorral kapcsolatosakat Lauri- nyeczné Sinkó Rozália dolgozta fel.

Történeti adatok

A hagyományos népi orvoslás fogalmi meghatározásában és értelmezésében Oláh Andor részletekbe menően rögzített definíciórendszerét és értelmezési körét követtem.[16]

A Füzesgyarmattal határos Biharnagybajom református prédikátora, Birtalan Szilágyi János 1827-es Sárrét leírásában[17] néhány általa gyakorinak tartott megbete­gedést említ (növényi mérgezés, szorulás, vizeletmegrekedés), amelyek között a ve­szettség is szerepel, s melyet gyógyíthatatlannak tart. Ezek közül az állatbetegségek közül legtöbbnek az okát és népi gyógymódját is közli. A gyógyító pásztorok eljárásait eredményesnek és követendőnek tartja, sőt a pásztorok félfogadásának kitételeként fo­galmazza meg azt, hogy értsenek a jószág gyógyításához. Az egyik esetleírás révén az állat és az ember gyógyításának szoros összefonódását is megfigyelhetjük.

„1-ször: A gyilkos csomorika... a csomorikának mérges torzsáját, mely édes ízűn ízlel, csak a juhok szeretik csemegéim... ha valamely juhot észrevesznek, hogy csomorikát evett... a sót a szájába bényomják, vagy pedig ha az nincs a szájába pesel és semmi baja nincs. ”

„2-szor: A szarvasmarháknak ártalmasnak írják... a kolokányt... hogyha ezt megeszi... felpuffantván a marhát megöli. A köznép ilyen esetekben azt tartja, hogy vízi pókot evett. Akármely ok légyen... az ollyan marhákon pedig ezzel, hogy az em­ber a végbél hurkáján bé nyúl és kihúzza kezével a ganéját mindaddig ameddig csak lehet, ekkor töltsön a marhának szájába tojással összehabart egy pohár jó borece­tet, magába feláll a marha és semmi baja nincs. Ezt szemem láttára egy csordástól tanultam.... Ez a nyavalya pedig valamint a gyermeken... is... megesik a ganéját azonképpen csak ujjal, ameddig egy leány gyermek elérheti, kihúzattam belőle, ecetet a szájába és megszabadult nyavalyájától. Akármi okból származzon a bar­moknak ezen nyavalyájok, de az bizonyos, hogy ők is szorúlásba, sőt ami veszedel­mesebb, vizeltet megrekedésbe,... vagy pedig (ahol) már az orvoslás is késő, ve­szettségbe esnek. ”[18]

Gacsári István a Füzesgyarmatot sújtó természeti csapások közt terjedelme­sen és részletesen sorolja fel a különféle járványos megbetegedéseket, melyek a la­kosságot és a jószágállományt is egyaránt érintették. A veszettséget nem említi, csak a tömeges halált, elhullást vagy jelentős anyagi kárt eredményező betegségeket (marhavész, himlő, kolera, rüh stb.). Külön kitér a lakosság ellenállására a himlő elleni védőoltással szemben, s leírja a kolerás megbetegedésekre alkalmazott pa­raszti gyógymódokat is.

„... noha a’ nyavalya’ orvoslására... a hideg viz ital... a legkeményebben ál­tatott; mint felette ártalmas és halált okozó eszköz: mégis sokan egyenesen ez által épültek ki. Sokan a parasztok közzül önnön magok által talált, eczetes fokhagymával való dörzsölés, és kenekedés által, gyógyították ki magokat szerencsésen.”[19]

Közegészségügyi hivatalt betöltő személy - „Doctor, Chirurgus, Patikárius, valamint Barom orvos” - Gacsári tudósítása szerint ebben az időszakban nincs a településen. A „hely mivoltához képest szükséges mesterséget űzők” közt felsorolja azonban a „marha kuruzslókat”.[20]

Hivatalos megítélés, törvényi szabályozás

A hivatalos orvoslás és a népi gyógyászat viszonyát napjainkig nagyfokú ambivalencia jellemzi, melyet saját eddigi gyűjtési tapasztalataim is igazolnak.

Ennek történeti aspektusban vett alapjai Oláh Andor szerint az ország és a me­gye területén egyaránt a XVIII. század utolsó negyedétől kezdve teremtődtek meg.

Csak a lényegi elemek kiemelésére törekedve ezek a következő pontokban foglalhatók össze:

Mentalitás

A „tudós gyógyítók” segítségét továbbra is igénybe vették a falusi közössé­gek, melynek okait kezdetben - valószínűleg a fentieknek megfelelően - főként a hivatásos orvosok és a paraszti társadalom közti kulturális és nyelvi különbségek indukálták. A XIX. század végétől, a XX. század elejétől ezek a tényezők jelen­téktelen mértékben vagy egyáltalán nem jelentkeztek, azonban a népi gondolkodás jellegétől idegen tudományos gondolkodásmóddal szemben a népi gyógyítók „kö­zegazonossága”, empátiája, gyakorlati tapasztalatai alapján csiszolt eredményessége egészen a közelmúltig megteremtette elismertségüket.

Ki kell emelni még azt a tényt, hogy a „tudós orvos”, a népi specialista sza­badabb, kötetlenebb szemléletének köszönhetően hatékonyabban ragadja meg az egyedi eseteket, könnyebben alkalmazkodik, míg a tudomány mindig az általánosra összpontosít.

Nem elhanyagolható a népi orvoslásnak, de főként az állatgyógyításnak az a jellegzetessége, hogy jobbára egyszerű, átlátható, gyors technikákat alkalmaz. A gyógyító eljárások során igénybe vett eszközkészlet legtöbbször minimális, s a be­avatkozások hétköznapi körülmények közepette is végrehajthatók. A gyógyszerek készítéséhez a közvetlen természetes környezetben vagy a háztartásban megtalálha­tó, könnyen beszerezhető és olcsó alapanyagokat használja fel.

A veszettség[25]

XIX. századi nevén ebdüh (rabies, lyssa, hydrophobia), melyben a vadon élő állatok közül napjainkban leggyakrabban a rókák betegszenek meg. A XIX. században és az azt megelőző időkben tényleges veszélyt jelentettek a farkasok a jó­szágra és az emberre egyaránt, melyek a betegség ritka, de legveszedelmesebb ter­jesztői voltak. A háziállatok közül 90 százalékos arányban ma is a kutyák hordoz­zák. A ragadozók és a veszett kutyák által leggyakrabban megfertőzött háziállatok sorrendje a következő volt: szarvasmarha, sertés, ló, juh.

A kórokozó a veszett állat nyálán keresztül jut be a szervezetbe leggyakrab­ban harapás által, ritkábban karmolással, de apróbb sebesülések esetén a nyálka­hártyán keresztül is felszívódhat, ha például a veszettséget hordozó kutya megnyalja az áldozatot.         ^

A betegség meglehetősen riasztó tünetegyüttessel jár. Állatoknál kezdeti sza­kaszban nyugtalanság, evéskényszer (emészthetetlen tárgyakat is megesznek), ké­sőbb remegés, felfokozott támadó kedv[26] (sokszor magukat is összemarják), fokozott nyálelválasztással párosuló nehéz nyelés (ez okozza a betegség egyik jellegzetes meg­nyilvánulását, a „habzó” szájat), nyelésképtelenség (a nyelőizmok görcse miatti víz­iszony), gyors soványodás nyilvánul meg. A kutyáknál ezt vontatott, üvöltésszerű uga­tás kíséri. A 2-6 hetes lappangást követően 5-7 napon belül beáll a bénulásos halál.

Az embernél hasonló lappangási idő (2-5 hét) és tünetek (légzési nehézség, nyelési görcsök, őrjöngési rohamok, görcsök, nyáladzás) jelentkeznek.

A hivatalos orvoslás 1885 óta, a Pasteur által felfedezett védőoltás révén a mai napig kizárólag csak a lappangási szakaszban tudja gyógyítani. Ebben az idő­szakban felismerni azonban igen nehéz, ehhez a fertőzésgyanús állat megfigyelése, illetve boncolása szükséges.

A veszettség gyógyításával összefüggésben egy 18 pontból álló, minden hely­ségbe eljuttatott, 1781-ben Bécsben kiadott tudósítást kell elsőként megemlítenünk. Ez a fertőzött állat harapása során keletkező seb kezelésére annak körbevagdalását, tüzes vassal való kiégetését, köpölyözését, vizes, sóoldatos kiöblítését tanácsolja. A borbé­lyok részére érvágást és a seb kőrisbogárporral való kezelését javasolja.[27]

Józsa István megyei orvos 1783-ban a következő teendőket fogalmazta meg a veszett kutya okozta sebesülések kezelésére:

„Ha bizonyos már az, hogy a marás dühös kutyától vagyon, azonnal a meg­maratott tagot, ha borbélymester jelen vagyon, skarifikálni (köpölyözni) kelletik, ha pedig nincs, más ember is éles késsel, kevésnyire is közel egymáshoz felvagdalhatja, azután köpüket (köpölyöket), vagy ezeknek hiányosságával üres poharat vagy kis bögrécskéket, minekutána gyertyára tartotta, többször egymás után reárakhat, hogy így a veszett kutyának a nyála a bepiszkolt vérrel együtt kiszívassék. Annakutána porrá tört kőrösbogárral a sebet béhinteni, és ugyanazon kőrösféregbül, amennyit két búzaszem nyom hat kanál ecetben meg kell főzni, és a beteggel megitatni.”[28]

A felesleges kutyák irtásával pontosan a veszettség terjedését megakadályo­zandó foglalkozott a megyei közgyűlés 1815-ben.[29] Ezt szolgálta többek között az ebadó bevezetése is. A betegség terjedését egyéb prevenciós állat-egészségügyi in­tézkedések bevezetésével is próbálták megakadályozni. Az 1888. VII. te. s ennek kiegészítése[30] meghatározták a kutyákra vonatkozó tartási szabályokat, megfogal­mazták a fertőzésgyanús állatokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettséget, a fertő­zött állatok kiirtását, valamint azt, hogy tilos a fertőzésgyanús jószág bármely ré­szét (tej, hús, bőr) felhasználni.

Veszettorvosok

A veszettség gyógyításával foglalkozó személyek alakjának megrajzolása több együtt ható tényező vizsgálatát követeli meg. Ahogy a népi gyógyításban a tényleges tudáselemek és hiedelmek keveredését figyelhetjük meg, a veszettorvos legalább ennyire valós és hiedelemszemély is egyben. A népi orvoslás tudásanyaga Hoppál Mihály hármas felosztásában a tudományos orvoslásból alászállt, az általánosan is­mert köznépi és a csak a specialisták által ismert, eredendően népi tudáselemekből épül fel.[31]

Osztom Szabó László abbéli véleményét, mely szerint a hiedelmeknek racio­nális magjuk van.[32] Jelen témára nézve relevánsnak tartom azt a megállapítását is, hogy az állatokra vonatkozó hiedelmek a pásztorok körében aktív cselekvést kiváltó ismeretként nem (legfeljebb mint passzív tudás, a régiek tudománya), hanem csak a falubelieknél jelentkeznek, s a falusi közösség tagjai a gyógyító tevékenységét akkor is hiedelmekkel veszik körül, ha a gyógymódnak racionális alapjai vannak.

A veszettorvos cselekedeteiben, tudományszerzésében és -átadásában a kü­lönféle emberfeletti erejű személyek közül legtisztábban talán a tudós pásztor jel­legzetes tulajdonságai nyilvánultak meg. Az Alföld nagyállattartó vidékein különö­sen elevenen éltek e hiedelmek, s a főként állattartásra berendezkedett közösség legfőbb értékét fenyegető veszélyeket voltak hivatottak elhárítani.

Ahogyan Pócs Éva megállapítása szerint: a centrumban - mely jelen esetben a Nagykunság és a Sárrét - dominál a magyar táltos.[33] Véleményem szerint e terü­leten központi szerepet kap a tudós pásztor és a vele szoros kapcsolatba hozható veszettorvos alakja is. Ennek gyökerei az alföldi állattartó falvak, mezővárosok la­kosságának értékrendjében keresendők. Joggal feltehető a kérdés, hogy a folyósza­bályozások utáni időszakban miként tartották meg bár halványodó, de sok más hie­delemalakkal szemben mégis viszonylag kiemelkedő szerepüket, amelyet - ha csak mint egy letűnt korszak emlékét is - megőrzött a régió népi emlékezete.

Az első lehetséges ok, hogy bár a vagyon legfőbb reprezentánsa már nem a jószágállomány nagysága, de egyetlen egy állat is relatívan magas értéket képvisel a paraszti gazdaság egyéb javaihoz viszonyítva.[34] Azok közt a csapások közt, melyek a népi társadalom alapsejtjét, a családot érhetik, az állatállományban okozottnál súlyosabb kárt csak az emberélettel kapcsolatos tragédia jelenthet. S tegyük hozzá, hogy az állatok viselkedését, jellegzetes szokásait, betegségük okát, gyógyításuk, befolyásolásuk módját a legnagyobb eséllyel saját pásztoraik ismerhették meg. A falusi közösségekben, amelynek tagjai számára ez a pozitív előjelű, specializáló­dott, mélyebb tudás ilyen mértékben elérhetetlen volt, csodálatot vívtak ki. Nem egyértelműen átlátható tetteik, képességeik, legtöbbször titokban tartott tudásuk magyarázatául sokszor a már meglévő hiedelemelemek vagy azok változatai, kom­binációi szolgáltak. A különösen veszélyes, a többi megbetegedéssel összehasonlít­va kimondottan riasztó tünetekkel járó, csak a kezdeti szakaszban gyógyítható ve­szettséget (emellett még más betegségeket is) felismerni, gyógyítani képes egyén a fentiekben ismertetett módon szintén a figyelem középpontjába került.

A veszettorvoshoz kapcsolódó hiedelmek egyezést mutatnak a tudós pásztor­hoz fűződőkkel. Mindkettejüknek vannak közös jellemzőik a táltossal, az ördöngös kocsissal és a boszorkánnyal is. Ezen természetfeletti erőt birtokló személyek tulaj­donságai nem választhatók el élesen egymástól. Jellegzetességeik vizsgálatához fűzött megállapításaim inkább tendenciákat jelölnek, nem kizárólagos érvényűek. A kapcso­lódó hiedelmek országosan ismertek, én azonban főként a Sárréttel összefüggő, vala­mint a Nagykunság ide vonatkozó anyagát vettem alapul.[35] Megjegyzem, az itt követ­kező rövid áttekintés során teljes egészében csak a kimondottan veszettgyógyítókhoz kapcsolódó sárréti hiedelemréteget vettem szemügyre. A Sárrét e természetfeletti erejű hiedelemalakjainak,[36] a táltosnak, a tudós pásztornak, az ördöngös kocsisnak és a bo­szorkánynak azon ismertetőjegyeit, amelyek a vizsgált témámmal, a veszettorvos alak­jával semmiféle átfedést sem mutattak, itt nem szerepeltetem.

Gyógyítás, betegség okozása

A gyógyításhoz a tudós pásztor is értett, azzal a képességgel azonban, hogy betegséget okozni és gyógyítani is tud egyben (a veszettorvoson kívül), szinte kizá­rólag csak a boszorkány rendelkezett. Bár ártó cselekedeteket más emberfeletti erejű személyekkel kapcsolatban is megfigyelhetünk, az a jellegzetesség, hogy a maga okozta betegséget kényszer hatására[37] vagy fizetségért meg is gyógyítja, a bo­szorkány sajátja.

Ezt jól szemlélteti, s egyben történelmi visszatekintésül is szolgál az 1700-as évek elején, ítélethozatal után megégetett szeghalmi Koós Andrásné Török Mária boszorkánypere:[38]

„Miután az előállított hiteles és szavahihető tanúk vádlott fejére tett esküvel kétségtelenül bebizonyították, hogy ördögi mesterséget űzött s valóságos boszor­kány: hogy elhagyva emberi formáját, magát kutyává átváltoztatta, s egyeseket ha­lálra kínzott, majd másokat különféle betegségekkel ördögileg elárasztott s meg­vesztett, s némelyeket pedig ugyanazon veszedelmekből ismét meggyógyított... ”

A veszettorvos a betegségokozás és -gyógyítás egy speciális formáját gyako­rolja: megveszejti áldozatát, és orvosolja is az általa keltett kórságot. Ez egyben a legfontosabb képessége is. A legarchaikusabb formát a ráleheléssel való rontás, és az azzal való gyógyítás képviseli, melyet a boszorkányperekben és a veszettdokto­rok repertoárjában is megtalálunk.

A vésztői Doktor Nagy Sándor „kiállott a kapuba, csípőre tette a kezét, imboly­góit, ásított. Ha Kétfelé ásított, harmadnapra már jöttek be, hogy veszett marha van. ”

Egy másik változat szerint: „Doktor Nagy Sándor mikor hús ehetnék vót, ki­állt a kapuba és mikor jött a csorda beleásított a csorda közé. Másnap már hívták a veszett marhához. ”[39]

A lélegzet, a szél, a levegő életerő hordozó és mágikus közvetítő közeg, gyógyító-rontó erő, harmóniát fenntartó és felbontó elv. Oláh Andor a pneumatant a magyar nép kóroktani szemléletének legősibb, honfoglalás előtti rétegének tart­ja.[40] A szél a magyar hagyományban a fertőző betegségek, köztük a veszettség oko­zójaként is szerepel.[41]

Az érintés, megsimítás által okozott betegség, gyógyítás, bajelhárítás szintén ősi mágikus szemléletben gyökerezik, melyet számos etnológiai adat, bibliai és eu­rópai kultúrtörténeti párhuzam igazol.[42] A sárréti tudományosok, köztük a veszett­orvos és a boszorkány is éltek vele. A következő vésztői hiedelemközlésben a bo­szorkánysággal vádolt bába érintés által okoz megbetegedést:

„Nagyanyám elment a templomba, velük szembe lakott egy bábaasszony. A na­pa otthon maradt, lefürdette a gyereket a konyhában, majd ő is elment templomba. Ez alatt a bábaasszony átment hozzájuk. Mennek haza: kodácsolás hallatszik. Kimegy a házból a napa, elijeszti, fel ne keltse a gyereket, akkor meg benn hallja a kodácsolást, bemegy, hát a bölcsőben a gyerek kodácsolt. Akkorra már merevül olyan volt az arca, mint a pulykatakony. Nem vót itt valaki? - kérdezi nagyanyám. Vót ideát a szomszéd­asszony - mondta a napa -, de nem csinált semmit, csak megsimogatta az arcát, és azt mondta: „Jaj, de gyönyörű kis teremtés.” Nagyapám ment haza, nagyanyám mondta neki: „Elmentem a templomba, azalatt átjött Rébék néni, de csak megsimította a gye­reket. ” Nagyapámnak sem kellett egyéb, ment által: „Keljík fel rögtön, jöjjík által. ” Mondta arra, hogy nem, mert már lefeküdt. Mire nagyapám: Látja, itt van a balta, ha nem jön rögtön, az ajtót felhasogatom. Erre megijedt, átjött. Nincs annak semmi baja, csak vedd fel, szoptasd, mondta. Akkor már szopott. Annyit csinált neki, hogy szopott, de nem kodácsolt osztón, csak meg volt rontva... ”

Az érintés útján végzett bajelhárítást jól példázza egy újabb, a vésztői Dok­tor Nagy Sándorról szóló történet.

„Mentünk iskolába. Azt Mondja nekünk Doktor Nagy Sándor:- Nem jókor mentek iskolába, kislányok. No nem baj! - és megsimogatott két oldalról. Hát láttuk aztán, amint előttünk vasvillával hajkászták a veszett kutyákat.”[43]

A „ tudomány”

A három egymással és a veszettorvossal összefüggésbe hozható emberfeletti erejű hiedelemszemély: az ördöngös kocsis, a tudós pásztor és a boszorkány min­degyikéről elmondható, hogy titkolt tudás birtokosai. Képességeik megszerzésének metódusa nagyon hasonló, minőségileg mégis eltérnek egymástól.

A boszorkány tudományszerzésére legtöbbször egy másik boszorkány halá­lakor, érintés útján (ritkábban tanulással) kerül sor.[44] Ez a tudás azonban szinte mindig nem kívánt, vészterhes, bajt hozó. Arra, hogy valaki elfogadta, és utána maga is boszorkányként tevékenykedett volna, az általam ismert sárréti hiedelem­szövegekben nem találtam példát.[45]

A tudós pásztor és az ördöngös kocsis tudományát sokszor az általuk birto­kolt mágikus tárgyak hordozzák.[46] Képességeik átadása érintés útján vagy erejüket hordozó mágikus tárgyaik örökül hagyásával is megtörténhetett. A boszorkányéhoz hasonló kényszer szülte tudásátadás sem ritka (addig nem halhattak meg, vagy csak kimondottan súlyos és hosszantartó szenvedés által, míg tudásukat át nem vette va­laki). A tudomány vér szerinti átruházása, és az, hogy azt bárki átveheti, a boszor­kánynál, a tudós pásztornál és az ördöngös kocsisnál egyaránt előfordul.

Ezzel szemben a veszettorvos kizárólag vér szerinti férfi utódjának adhatja át mágikus hatalmát kézfogás által, s ha nem talál számára elfogadható „örököst”, tu­dását mindenféle retorzió nélkül akár vissza is tarthatja (egyetlen példát találtam a boszorkányéhoz hasonló tudásmegszakításra: amikor seprűnyelet adtak a veszett­orvos kezébe, mert tudományát senki sem vállalta).[47] Tudását azonban neki is titok­ban kell tartania, mert különben kitörne rajta a veszettség.[48]

Jószág megbabonázása, kutya-, farkasküldés

A tudós pásztor, az ördöngös kocsis és a veszettorvos is hatalmába tudja ke­ríteni az állatokat. Az ördöngös kocsis ez irányú tevékenysége azonban jobbára az utazók lovainak megállításában, ártó személy által odaszegezett lovak elindításában és saját, útközben megdöglött lovainak hazahajtásában merül ki.[49]

„Kocsis vót Cirkóba. Vitte az intézőt, meg az írnokot Nagyváradra a papok­hoz. Míg azok bent vótak, egyszer csak megy, hogy az ostorhegyes lovam megdög­lött. Feküdt a ló. Mondja nekik: - Indulnunk kell, hogy éjfél előtt hazaérjünk! Ki­csapta a suhogót, a ló felugrott. Hazahajtotta a lovakat éjfél előtt, ippen éjfél előtt. Mikor a hámot levette, a ló kidőlt..."[50]

A veszettorvos állatok befolyásolására vonatkozó képessége erős hasonlósá­got mutat a tudós pásztoréval.[51] A tudós pásztor állatok együtt tartásával, szétszé­ledt jószág összegyűjtésével kapcsolatos cselekedetei csodaeszközeihez kapcsoló­dik.[52] Megfékezhették a megvadult jószágot, megszelídíthették a hamis kutyákat. Más állatait szétzavarhatták, s az is jellegzetes, hogy saját állataikat rajtuk kívül senki más nem tudta kordában tartani.[53]

„A nagyapám mesélte, hogy az ű apja, már az nekem dédapám, táltos vót. Vót egy karikása, harminchat ágra fonva, vékony, mint az ujjam, abba vót a tudo­mánya... Őrizte a ménest. Kört csapott a karikással, körbekerítette őket, ő meg ment a kocsmába. Nem mentek ki a körből. Akik arra mentek meg látták, hogy magától járt a kútgém, a csikók ittak. Mások meg voltak, akik haragudtak rá, megpróbálták őket el­hajtani, de nem ment... Nem kapta meg a bérét. Kézzel fejős gulyás volt, otthagyta a teheneket egy hétig. A tehenek meg ordítottak, mert feszítette őket a tej, de mások nem tudták megfejni őket, a többieket mind felrúgták. Na aztán mikor visszajött, megfejte őket, nem tudom hány liter tejet.”[54]

A tudós pásztorhoz kapcsolódó hiedelmek egyik régmúltban gyökerező moz­zanata a farkasküldés.[55] Pócs Éva megjegyzi, hogy a küldött farkas dominál az Al­földön, amely eredetileg a tudós pásztor, táltos lélekállata.[56] Többek véleménye sze­rint a tudós pásztor által küldött kutya és a veszettorvos által küldött veszett kutya szoros rokonságban áll a farkasküldéssel. Ezen a ponton hiedelmeik érintkeznek a táltos hagyománnyal.[57] Az eredendően táltoshoz kapcsolódó állattá változás és állat­alakban való viaskodás ritkábban a boszorkánnyal kapcsolatosan is előkerül; a tudós pásztor kutyává, illetve farkassá változásához is fűződik az állat alakjában való egy­más elleni küzdelem emléke.

A veszettorvossal kapcsolatosan megállapíthatjuk, hogy a tudós pásztorral azonos módon végzi a dühös állatok lecsillapítását, a hamis kutya megszelídítését.[58]Ez a tevékenysége azonban igen gyakran a veszettség okozta dühöngésre irányul. A farkas-, a kutyaküldő tudós pásztor tevékenységével megegyező módon képes a veszett kutyát elküldeni, irányítani.[59] A veszettorvosok egymás elleni küzdelme gyakran a veszett kutya küldése által bonyolódik le. Bellon Tibor a karcagi Orvos Nagy Péterrel kapcsolatosan közöl olyan adatokat, amelyekben a dévaványai ve­szettgyógyító által küldött veszett kutyát tudománya által elpusztítja, és a saját ma­gáét elküldve legyőzi ellenfelét.[60] A Hortobágy vidékének hiedelmei közt több ha­sonló esetet ír le Barna Gábor.[61] Madar Ilona Sárrétudvariban Szőke Sámuel veszett­orvos és egy tót uradalmi kasznár viaskodásának több változatát is lejegyezte, ezek­ben a táltoséhoz hasonló bika alakban való küzdelem is megjelenik.[62]

«... Elzavarta, (a kasznár Szőke Sámuelt) oszt azt mondta, hogyha te tíz ve­szett kutyát küldesz, én küldök százat... Jött oszt Udvari felől egy nagy szőke bika... osztón mondta a kasznár az embereknek: - En fekete nyakravalót kötök a nyakam­ra, és én leszek a kormos nyakú bika - oszt azonnal bikává változott... a kormos nyakú bika az árokba vágta a szarvával a szőke bikát... Erősebb vót, több tudomá­nya vót.”

A veszettorvos mágikus erejének egy további megnyilvánulási formáját jelzi a sárréti hiedelemanyagban hangsúlyosan jelentkező, országosan ismert hiedelem­elem, melyben a „tudóstól” való lopást kényszeres cselekedet követi.[63] A lopott hol­mit a tolvaj nem tudja letenni a hátáról, egy belső erő annak visszaadására kénysze­ríti, vagy nem tud elmozdulni a tett színhelyéről. Az előzőhöz hasonlóan országo­san elterjedt az az elképzelés, amely a „tudományosok” emberfeletti gyorsaságára vonatkozik.[64]

A veszettorvosok tevékenységének racionális alapjai

A veszettséget orvosolni képes népi gyógyítókra vonatkozó közlésekben gyak­ran találhatunk a tudományos orvoslás elveivel összhangban lévő racionális alapú adatokat.

Ambrus Sándor szeghalmi veszettorvos például a katonaság gyógykovács részlegénél tökéletesítette gyermekkorától kezdődően tudatos megfigyelésekkel szerzett tudását, szakkönyveket is olvasott. Baráti és rokoni szálak fűzték a Komádiban lakó Fekete János állatgyógyítóhoz.

„Fekete János és Ambrus Sándor a velük született adottságot tudatosan fej­lesztették is. Mindketten igényelték falujuk gyógyszerészének rendszeres közreműkö­dését. Fekete János gyógyszerkészítményeit a gyógyszertár is árulta. ”- írja Molnár Balázs. Arra is utal, hogy Ambrus Sándor azokat a gazdákat, akiknél gyógyított, takarmányozási tanácsokkal látta el.[65]

Orvos Nagy Péter karcagi veszettgyógyító kitakaríttatta a jászlakat. Békési Sándor kunmadarasi veszettorvos is tanult állatorvostól a katonaságban, tanácsára a fertőző betegségben elhullott állatokat megperzselték, és úgy földelték el.[66] Ez a fertőzés terjedését megakadályozó módszer a Sárréten is ismert volt. „Ha veszett kutya vót a környéken, az emberek összefogtak, oszt agyonütötték, szalmát tettek rá oszt meggyújtották. ”[67]

A veszettorvosok közül sokról feljegyezték, hogy gyógyszeres kezeléseket alkalmazott.[68] A veszettség ellen használt gyógyszereik alkotórészei közt gyakran megtalálható volt a porrá tört kőrisbogár,[69] melyet Szűcs Sándor a hideg víz és a meszes víz mellett a Sárréten általánosan ismert veszettség elleni szernek tart.[70]

Magyary-Kossa Gyula közöl egy általa az állatorvosi főiskola levéltárában fellelt, 1799-ben kelt levelet. írója, Komlódy András, „Nagy Kun Megye Physicu- sa”, a kunszentmártoni Nemes Pernyész Menyhárt által elmondott, veszettség fel­ismerését és orvoslását célzó módszereket ír le. Ebben is szerepel a kőrisbogárpor. A levél elküldése után a módszereket a pesti egyetem orvosi kara is megvizsgálta, és ’’valamelyest hasznát látta”. Ez abból is kitűnik, hogy Pernyész további húsz arany jutalomban részesült.[71]

Barna Gábor Tót Márton tiszaigari veszettgyógyítóval kapcsolatban (aki a tudását bevallottan könyvből tanulta) ír le egy esetet, amikor a veszett kutya által megmart betegét a seb bevagdalásával és kőrisbogárporral akarta gyógyítani.[72] Ez megegyezik a már említett, 1781-ben Bécsben kiadott tudósítás borbélyok számára előírt módszerével.

A beteg jószág kiválasztása közben a veszettorvosok többnyire megvizsgál­ják az állatok szemét, vagy a füstpróbát alkalmazzák.[73] A népi hiedelem a füstnek bajelhárító szerepet tulajdonít. Ám az állatok füstön való keresztülhajtásának logi­kus okai is lehetnek. A beteg, legyengült jószág eleve nem tud lépést tartani egészsé­ges társaival (néha nem is füstöltek, csak nehéz terepen hajtották az állatokat), így to­vább tartózkodik a füstben, és egyre jobban lemarad a többitől. Még inkább így kell lennie, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a veszettség légzési nehézségeket, fulladást okoz, kivált, ha a füst mérgező anyagot tartalmaz (sokszor porrá tört kőris­bogarat is szórtak a tűzbe, melynek kifejlett példányai kontaridint tartalmaznak).

Mint azt a fentiekben láthattuk, a veszettorvosok diagnosztikai és gyógyító tevékenysége nem nélkülöz minden racionális alapot. Tudásuk és gyakorlatuk ta­pasztalati megfigyeléseken alapuló, az általános népi tudás körébe tartozó és „felül­ről alászállott” tudáselemeket egyaránt tartalmaz.[74] Gyógyító módszereik, receptjeik titokban tartására a hagyomány[75] és a többnyire ellenséges hivatalos megítélés[76] egy­aránt jelenthetett késztetést.

A kizárólag családon belüli generációs tudásátadást, amennyiben van valós alapja, a fentiek mellett a közösség általános elvárásai is elősegíthették.[77]

„Veszett” Daru Sándor

ifj Daru Sándor szabadságolási levele 1916-bólAz itt közölt anyag csak részben saját terepmunkám eredménye. Daru Sán­dor alakját - hol egyértelműen, hol pedig áttételesen - tetten érhetjük korábbi nép­rajzkutatók közléseiben. A Sárrét már csak emlékekben élő hiedelemvilágában, az emberfeletti erejű személyek között gyakran bukkan fel a veszettséget gyógyító specialista alakja.

Daru Sándor nevét nem csak a helyi gyűjtők, hanem a közeli tájegységek kutatói is említik. A földrajzi közelség és a migrációs tényezők mellett azt is figye­lembe kell vennünk, hogy egy-egy kiemelkedően eredményes gyógyító specialista hírneve messze túlterjedt közvetlen környezetén. így ez is lehetséges ok arra, hogy Daru Sándor neve a Nagykunság és a Hortobágy vidékének pásztorkodásával, hie­delemvilágával, népies orvoslásával foglalkozó néprajzi munkákban is felbukkan.

Azt az állítást, miszerint a veszett állatokat gyógyító népi orvosok nagy számban fordulnak elő azon területeken, ahol nagyarányú állattartás folyt, alátámasztani látszik az a tény, hogy mind a Nagykunság, mind a Hortobágy, mind pedig a Sárrét terü­letéhez kapcsolódóan nagyszámú veszettséget gyógyító tudós orvos nevét ismerjük a különféle publikációkból és kéziratokból.

Azok a gyűjtések, amelyeket felhasználhattam, s amelyekben felbukkan Ve­szett Daru Sándor neve, elhelyezhetők egy jól behatárolható kronológiai vonalon. Ez az időbeli szóródás egyrészt lehetővé teszi, hogy a korábbi gyűjtések anyagát összevessük a különféle időszakokban, másrészt egyfajta folytonosságot is jelent a tartalom alakulására nézve.

Általános rendezőelvem volt egyfajta szintézis létrehozása a néprajzkutatók által korábban gyűjtött anyag, valamint a saját gyűjtéseim két alapvető rétege - a füzesgyarmati adatközlők, illetve a szűkebb családtól származó adatok - között. Már a gyűjtés megkezdése előtt foglalkoztatott az, vajon melyek lesznek azok a fe­dés- és ütközőpontok, amelyek e három adatcsoport között jelentkeznek majd.

Id Daru Sándor bejegyzése énekeskönyve hátsó oldalánCsenkei Sándornak, Veszett Daru Sándor unokájának visszaemlékezései által közelebb kerülhettem a téma egy belső vonulatához, s külön köszönettel tartozom neki azért, hogy anyai nagyapjával kapcsolatos féltve őrzött tárgyait rendelkezé­semre bocsátotta.

A családi visszaemlékezések jelen tanulmány egyik fontos rétegét alkotják, s különös szerencsének éreztem, hogy így nem csak a folklór általános törvényszerű­ségei által formált, a közösségi ízlésbe illeszkedő közléseket használhattam fel.

Szintén köszönettel tartozom L. Sinkó Rozáliának, aki felhívta a témára a fi­gyelmemet, és rendelkezésemre bocsátotta a témával kapcsolatos szóbeli gyűjtései­nek anyagát.

Iíjabb Daru Sándor, vagy más néven a Veszett Daru nevét az általam meg­kérdezett adatközlők (ezek kevés kivétellel az 1950 előtt született korosztályból ke­rültek ki) mindegyike hallotta már. Ha máshogyan nem is, úgy emlékeztek rá, hogy az idősebbek sűrűn emlegették. Sokan csak egy-egy hallomáson alapuló hiedelem­töredékre emlékeztek vele kapcsolatban. Ezek jobbára Daru Sándor általában vett jószág-gyógyító tevékenységére, betegségokozásra, kutyaküldésre vonatkoztak.

Azok, akik személyesen ismerhették ifj. Daru Sándort, jó eszű, értelmes pa­rasztgazdaként jellemezték. Többen elmondták, hogy titokban gyógyított, néhányan ar­ra is emlékeztek, hogy Dam Sándor, ifj. Daru Sándor apja is híres veszettorvos volt.

Szűcs Sándor ezt írta róla 1936-ban: „Most D. S. a Sárrét veszettorvosa. Egyik Békés megyei nagyközségünkben lakik. Gazdaember. Már a dédapja is orvos volt. Tudományáról sok mendemonda kering közszájon, de ő maga nem beszél róla. Úgy gyógyít ő is, mint elődei: szemtanú nélkül. Beszéltem olyan juhásszal, akinek a nyája közé tört a veszett kutya, és több birkát összemart. Kivitték a karámhoz az öreg állatorvost, de az csak ennyit mondott, szép csendesen. - Hívják át D.-t. - Avval faképnél hagyta őket. Tanácsát azonban megfogadták, és így a birkák meg­gyógyultak. Uradalmakba is mindenüvé D.-t hívják. ’m [78]

Greszné Czimmer Anna a népies orvoslás iránt érdeklődve kereste fel Fü­zesgyarmaton ifjabb Daru Sándort a negyvenes években. Röviden így számol be ta­pasztalatairól:

„Több helyen érdeklődtem a veszettség népies gyógyítása iránt... A Sárréten többen emlegettek egy Darub[79] Sándor nevű községi embert, aki Füzesgyarmaton la­kott, és messze földről jártak hozzá a veszett kutya-marás gyógyítása végett. El­mentem Füzesgyarmatra, és ott felkerestem unokáját, ifjú Daru Sándort, s kérdezős­ködtem nagyapja tudománya felől. Azt mondta, hogy nem tud semmit róla, gyermek volt, nem emlékszik. Hangja, magatartása azonban elárulta, hogy bizalmatlan és nem mond igazat. Később az Ethnographiában ráakadtam egy közleményre. Szűcs Sándor írja: „Most D. S. a Sárrét veszettorvosa... O nem beszél róla. Szemtanú nélkül gyó­gyít. ” Most már értettem, hogy miért nem beszélt az én Daru Sándorom.”[80]

Ifj. Daru Sándor személyiségével és gyógyító tevékenységével kapcsolatosan a legtöbb hitelt érdemlő információt Csenkei (Frank) Sándor, ifj. Daru Sándor uno­kája révén sikerült megtudnom. A nagyapjával kapcsolatos személyes élményein kívül a családi „irattár” írásos dokumentumait, fotóit is rendelkezésemre bocsátot­ta. Visszaemlékezését a későbbiekben rövidített formában, szó szerint közlöm.

Ifj. Daru Sándor száz holdon gazdálkodott, apja, id. Daru Sándor a családi feljegyzések szerint 1852-ben született és 1906-ban, 54 évesen halt meg. Fia 1876-ban született, az 1800-as évek végén huszárként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. 1900-ban vette nőül Gidai Erzsébetet, akitől három gyermeke született. Közülük csak a legidősebb, Daru Erzsébet érte meg a felnőttkort. Részt vett az első világháborúban, majd 1939-ben, első felesége halála után újra megnősült, ebből a há­zasságából nem született gyereke. 1960-ban halt meg Füzesgyarmaton.

Csenkei Sándor emlékeiben még él néhány, a nagyapja által használt, főleg állatokon végzett sebészeti beavatkozásoknál használt eszköz képe (kések, szorító- peckek stb.). Arra is emlékezett, hogy gyűjtötték a kőrisbogarat, de azt, hogy ezt a későbbiekben mire használták, már nem tudta megmondani.

Daru Sándornak ménherélésre hivatalos állatorvosi engedélye is volt, de ezenkívül falusi gyógyítóként más állatok betegségeit is gyógyította, gyógyszeres kezeléseket is alkalmazott. Gyógyszereihez valószínűleg patikából beszerzett alap­anyagokat is felhasznált, az viszont tény, hogy gyógyításaihoz bizonyos esetekben gyógyszerész által összeállított készítményeket is alkalmazott.

Adattár

A Daru-tanya, 1939„Egyik helyen az ökröket marta meg a veszett kutya. A sebzett jószágokat behajtotta egy hodályba, ő is bement és behúzta maga után az ajtót. Mikor kevés idő múltán kijött, így szólt: - Na most már nem lesz ezeknek semmi bajuk. - Vala­melyik uradalomban egy szép szavú kolompot ígértek neki. Telt múlt az idő, de az ígéret csak ígéret maradt. Végre aztán ilyen üzenettel küldte ki kocsisát a tanyára: - Ha szombaton, naplemente előtt kezembe nem adják a kolompot, az intézővel ho­zatom be, de úgy, hogy a nyakába lesz akasztva, és gyalog jön nyargalva. - De er­re már nem került sor, mert a kocsistól rögtön küldték az ígért kolompot. ”

Szűcs Sándor, 1938. 397-398.

„Darurul hallottam, hogy égisz gulyákat megveszejtett, oszt ha jól megfi- zettík, akkor nem veszejtette meg. ”

„Tudós ember olvashat rá a jószágra. Daru Sándor eljött, körülnízte a jó­szágot, oszt ahogy hazament, három nap meggyógyult. ”

A régi Daru-tanya Kecskésen„Daru Sándor nagy tudományú ember vót, azt hallottam, hogyha ű csinálta a bajt, akkor azt mondta, mikor odamentek, oszt kifizetők, hogy eredjetek haza, nincs semmi baj, de ha ű nem csinálta, akkor odament, oszt úgy gyógyította.”

„Daruhoz elmentek lopni, oszt addig cipelték a hátukon, amit loptak: mízet, szalonnát, míg Daru nem engedte, hogy letegyík. Odaragasztotta a hátukhoz.”

„Mikor a hosszúháti ember elvitte a veszett Daru tanyájáról a dinnyét, oszt mikor hazaírt, az öregnek nem vót nyugta, vissza kellett véle gyalogolni a Daru ta­nyájára. "

Sárrétudvari, Madar Ilona, 1967. 199-200.

„Daru Sándor, vagy ahogyan a faluban ismerték, Veszett Daru Sándor, jól értett az állatok gyógyításához. Hallomásom szerint a már meglévő veszettséget is meg tudta gyógyítani az általa készített teával. Sajnos tudását már nem tudta átadni senkinek sem, magával vitte a sírba.

A tanyákon hatalmas kutyákat, kuvaszokat, komondorokat tartottak... Az egyik tanya gazdája különösen büszke volt a kutyájára, hogy az olyan erős és bátor, hogy oda senki ember fia nem teheti be a lábát. Daru Sándor egyik látogatásakor a tanya előtt leszállt a lováról, az egyik fához kötötte. Szembement a kutyával, aki meghunyászkodott. Ölébe vette és bevitte a pitvarba, és a gazda elé tette: ím itt a kutyája. A kutya, amint földet ért a lába, farkát a lába közé csapta, vinnyogva ki­szaladt, és a szalmakazal tövébe feküdt, és onnan semmi kincsért nem lehetett elő­csalni, míg Daru Sándor a tanyában tartózkodott. ”

Füzesgyarmat, Sári István, 1977. 16.

„Cséffába tavaszoltam 1920 áprilisába... Egy májusi estén a nyájat bezár­tam, mert akolt csináltak a birkának. Éjféltájba a falkám megrebben, a pulikutyám meg búvik befelé a bundám alá. Kis kunnyóba vótam, alig tértem be. Rajtam vót az uj ruha, a lábomrul lehúztam a csizmát, míg háltam... Egy nagy ződ tarka kutya akart rám ugrani... Veszett vót a kutya...

A torkát feszi nyomkodtam. Nem bottal vertem szít a f éjit, hanem mikor döglődő- félben volt, bicskával szurkáltam ódalba. Reggel kijött a gazdám. Aszonta, hogy menj Daru Sándorho rögtön, ott állj meg nála. Szíp, hegyes, büszke ember vót.

-Baj van, gazduram- mondom.

-Micsoda, te kölök?

-Veszett kutyával viaskodtam az iccaka.

-Állj meg velem szembe! - Nízte a szemgolyómat. Meg kellett innom három pohár pájinkát, valami kis peszmetek vótak benne, nem mondta meg, hogy mi. Le kellett nyelni. - Még két reggel gyere ki!

De elébb ű maga kijött a falkáho. Fütyölt, a birkák mind feléje niztek, csak kettő nem. - Gábor szomszíd, azt a kettőt fogjátok ki, vágjátok le! - A döglött ku­tyát meg el kellett ígetni. ”

„Az öreg Varga 35 évig juhásza vót a Daru családnak. - Mongya, ides bá­tyám, mír olyan nagy ember ez a Daru Sándor? - Mer annak az apja első osztályú veszettorvos vót. Megjárták Daru Péterrel sokan.

Eccer Akasztóba ment az új inspektor kifelé. - Mongya, kocsis, milyen tíz marha legel ott?

-Az a Daru Péter uramé, aki veszettdoktor. - Majd adok én neki! Azt a tíz marhát be kell hajtani, és csak egy pengőír adják ki darabját... - Daru Péter kifi­zette. Rá egy hétre fognának be..., de nem tudtak. Negyven ököriga vót az urada­lomba..., se nem ettek, se nem mozdultak. Aszongya a pusztagazda: - Kasznár úr, baj van, nem tudunk közémenni az ökröknek, mind meg vannak veszve, megölnek bennünket... Beküldött a járási orvosír Szeghalomba... -Le kell lűni sorba! - mon­gya a doktor... Nem akarták lelövődözni őket, hát elkűdtík a nígylovas hintót Daru Péterír. Ahogy a hintó elírte a határt, megtorpant a nígy lú. Kettő ideát maradt, kettő meg amoda. Nem mozdultak... Bement a kocsis, hogy odahíjja Daru Pétert.

-Öcsém, én veled nem tárgyalok, kűdd be a gazdádat! - A kasznár gyalog ment be.

-Daru uram, hát ide jöttem.

-Mír gyalog?

-Nem megy tovább a nígy lú.

-Dehogynem, intsél csak a kocsisodnak.

Intett, a hintó megindult befelé. Mikor kivitték a gulyához, fütyölt, a kézivel intett, minden ökör megfordult felé.- Amék nem fordult felém, azt le lehet lűni. - Nyóc nem fordult meg."

„Az urak ki akarták szedni a tudományt Daru Péterbül. Összeszövetkeztek ellene az orvosok... Meghítták Daru Pétert is vacsorára... Nem ült le melléjük. - Tisztelt uraim! Farkas kutyák közé nem való... - Külön asztalt kapott. Gondolták, így még jobb, majd olyan bort kevernek neki, amilyet akarnak... Daru Péter tudta a cselt, úgy tett, mintha ríszeg lenne. Az urak mind ballal fogták a revorvert, jobbal a poharat. - Milyen ellenszere van, Daru uram, ennek meg ennek? - Ejnye, doktor urak, én nem kérdeztem maguktúl soha semmit, maguk se kérdezzenek éntüllem. - Erre körül kapta a sok revorvercsű az öreget:

-Ha nem beszíl, tizenkét csűbül jön a halál!

-Hallják az urak! Ha hirtelen nem teszik le azokat a revorvereket, egy perc múlva mindnyájan ugatni fognak!

Letettík...”

Sánta Sándor, Körösladány, mindhárom történet Márton László gyűjtése

Márton László, 1967. 160-163.

„Daru fülibe ment, hogy van két szép deres csikó. A vályújukba tett valamit, azok harapták egymást. Kihívták Darut, hogy segítsen. Meg is szerezte a csikót magá­nak. A kutyát, disznót, ökröt gyógyította. Iskolahagyott korától csinálta. Olyan kutyája volt, hogyha odajött egy másik kutya, kiharapta a belit. Lovat is heréit. Amikor gyó­gyított, nem láthatta senki. Frank Sándor, Akasztó puszta vezetője volt a veje. ”

Tokaji István, sz. 1912. Füzesgyarmat, IV. kült. 1. 1997.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Melyiken kezdjem, mert sokat tudok. Hát kezdjük azon, hogy mikor kiindult a tanyára, mert Barna szigetbe volt a tanyájok, arra Bucsa feli. Cselidjei voltak kint. Kint vótak a jószágok. Hát itthun nem volt lova. Nem tartott lovat a háznál. Az öreg kiindult, oszt ballagott. Arra Bucsa fele, ottan körül járt hintó, két lovas hintó. Egy úr ült hátul, meg a kocsisa elöl. Hát az öreg mellett elhajtottak, az öreget nem vették fel. Elmentek egy kilométer körül, nem mentek többet. Megállt a két lú, megállt, nem ment a két lú sehova se. Az öreg utolérte ükét, el is hagyta. Kiment a tanyára. Jó dílután elindult vissza, haza, gyalog. Gyalog jött vissza is. Mikor jön visszafele, még akkor is ott állt a két lú, nem mentek sehova. Megállt az öreg, aszongya nekik: - Ide­hallgassatok - letegezte az urakat, mert olyan volt az öreg Daru, letegezett mindenkit -, idehallgassatok, tanuljátok meg, ha valahuva mentek, oszt annyian vagytok a ko­csin, hogy valaki felfír, vegyítek fel, ne hagyjátok ott. Na menjetek!

Akkor indult el a két lú. ”

Nagy László, sz. 1922. ref., Füzesgyarmat, Körösi Csorna u.12. 1997.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„ Veszett Daru Sándor nagygazda volt, 80-100 holdja volt. Jármos ökre nem volt senkinek olyan, legszebb heverő marhái, deres csikói voltak.

Az akasztói Gulya megbomlott, nem mertek közel menni hozzájuk, üzentek Darunak, az közel ment, rájuk simított, odabújt, bebújt közéjük. Nem tudták, mit csinált."

Tokaji István, sz. 1912. Füzesgyarmat, IV. kült. 1. 1997.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Veszett Daru magába zárkózott, komor ember volt. Ránézéssel a veszett ku­tyákat gyógyította. Tartottak tőle. Ha valakire haragudott, ránézett valamelyik ál­latára, és beteg lett.”

Tokaji Sándor, sz. 1934. ref., Füzesgyarmat, Erdős u. 3. 1997.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Akkor van egy másik. A tanya háta megett volt egy kis erdő... ott voltak a méhkasok sorba. Este, jó késő este Szatai Vilmos, megmondom én őszintén azt is, hogy ki. Ez felvette a hátára a méhkaptárt, osztán el akarta lopni. Az öreg Daru nem ment ki, de mégis tudta, hogy felvette... Szatai Vilmos indulni akart, nem tudott elindulni, letenni se tudta a hogyishíjákot. Reggel, mikor felkelt az öreg Daru, ki­ment, de még akkor se ment oda, pedig tudta, hogy ott van... nízgelődött a tanyába az öreg Daru. Egyszer oszt meggondolta magát, odamegy hozzá. Azt mondja:

-Tedd le, te szerencsétlen, húzd el a csíkot innen! De ide többet be ne tedd a lábad!

Akkor tette le, de úgy elment, mint akit puskábúl kilűttek. ”

Nagy László, sz. 1922. Körösladány, ref., Füzesgyarmat, Körösi Csorna u. 12. 1997.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Daru Sándor, az gyógyított, de meg is veszítette a jószágot, akire haragu­dott, ha nem kapta meg, amit akart. ”

Nagy Györgyné Tóth Eszter, sz. 1910. ref., Füzesgyarmat, Garai tér 5. 1996.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Darut mindig oda hítták, ahol veszett állat volt, belefújt a levegőbe, és megállította a betegséget. Nagyanyámtúl hallottam.”

Makra Emma, sz. 1922. ref., Füzesgyarmat, Garai tér 5.1996.

L. Sinkó Rozália gyűjtése

„Daru Sándor bácsi az egy jó művelt parasztember volt. Ha valakinek a fa­luba a jószága megbetegedett, hozzá fordult, vagy a gazdaságba ugye, ahol több ilye jószágféle vót. Főleg szarvasmarhaféle, azokat ügyi próbálkozott meggyógyíta­ni, az ő tudomány szerint ügyi, hát nagyjából sikerült is, nem hallottam sosem, hogy hát ügyi mondtak vóna olyat, hogy kár vót neki szólni, vagy ilyesmi. Tett va­lamit a vályújukba, ahun a szarvasmarhák ittak ügyi, mer vót egy nagy itatóvályú. Az tele vót vízzel, abba kevert valamit, a marhát nekieresztették, így gyógyította.

Meg azt mondják, hogy mikor szájfájós vót, így vette a nyálát a marhának, a másiknak a száját bekente vele, és így mindet beótotta ezzel az izével, hogy mind keresztülmenjen ezen a szájfájáson. Ez jobban a 20-as évekbe vót."

Lázár Ferenc, sz. 1913. ref., Füzesgyarmat, Simonyi u. 11.

„Körömfájásnál avval a nyállal megfertőzte a teheneket, de ő azt, ha hívták, meg is tudta gyógyítani. Nyilas nagyapóiul hallottam. ”

Pikó Zsigmond, sz. 1944. ref., Füzesgyarmat, Kossuth u. 83./A

„Apám után amit hallottam, hogy Kecskésen kint vótak gulyások, aztán agyon akarták a jószágot lövöldözni, mert azt mondták, hogy megveszett. Nagy magyar vil- lásszarvú bikák voltak, aztán hát a községnek a gazdái le akarták lövetni ükét helybe.

Az öreget kihívták, aztán közébük ment, simogatta, de egy se ment neki. Pe­dig előtte felé se mertek menni. Nem mertek bemenni a karámba, hogy megöli va­lamelyiket. Az öreg közébük ment:

-Aj, engedjék csak ki ükét!

Simogatta, meg minden, nagy híre vót. ”

„Meg olyasmit is hallottam, hogy vót egy nagy fehér kutya, hát ugye azelőtt a tanyákon voltak ezek a nagy kuvasz-, meg komondorkutyák. Az öreg el tudta kül­deni, ahova ű akarta, oda ment a kutya.

Olyan tudása vót az öregnek, azt mondták neki:

-Na, abba a tanyába oszt biztos nem megyen be!

Ott voltak ugye a Daru-féle tanyák, Bálint-tanya, meg sok arra kint, Bucsa fele. Az öreg az bárhova ment befele, lehetett bármiféle hamis kutya, ha úgy gon­dolta, még a kutyát is elküldte. ”

Kovács Lajos, sz. 1948. ref., Füzesgyarmat, Kossuth u. 50.

„Veszett Darunak hívták, azt mondták, meg tudta betegíteni a marhákat. Ezen a néven futott, hogy veszettdoktor, mán nem volt neki doktorátusa, de azt mondták, hogy meg tudta veszettséggel betegíteni a marhákat. Ugye régebben sokkal babonásabbak voltak az emberek. Jobban hozzáfordultak az ilyen kuruzslásokhoz. ”

Háti Lajosné, Füzesgyarmat, Kossuth u. 77.

„A veszett jószágokat is meggyógyította, meg a veszett kutyát is elküldte. Rá- küldte a másikra. Ilyeneket hallottam. Bármelyik veszett jószágot meggyógyította, de ha haragudott valakire, odaküldte a veszett kutyát.”

Bringye György, sz. 1939. gör.kel., Füzesgyarmat, Szabolcs vezér u. 9.

„Mán az én időmbe nem nagyon hallottam, hogy úgy sokmindent csinált vó- na, ügyi tiltották is az állatorvosok az ilyesmiket, az ilyen kuruzslásféliket. De a ré­gebbi időkbe úgy több ilyen veszett állatok úgy vótak. Ha valahun meghallották, hogy hát van ilyen veszett állat, akkor elmentek ahhoz az úgynevezett Veszett Daru­hoz. Hát az vót, az foglalkozott vele.

Állítólag elküldte egy bizonyos másik helyre a veszett kutyát, ha ott ólálko­dott a jószág körül. De hogy mit csinált, ráolvasott vagy mit, azt nem tudom. Elirá­nyította egy másik helyre.

Ilyen tudománya vót, de hogy aztán mán tiltották is, ezt a tudományát mán nem hagyta a családjára. Mert ez úgy ment apáról fiúra a régebbi időkbe, de fia nem vót, csak egy lánya, Erzsébet. Akire akarta vóna, ráhagyhatta vóna, de végül a tudományát nem adta át. ”

Z. Daru István, sz.1922. ref., Füzesgyarmat, Mátyás u. 53.

„Daru Sándor nagyapám 1876. március elsején született, felesége Gidai Er­zsébet, az ő szülei: szintén Daru Sándor, annak felesége pedig Károlyi Eszter volt. Ok a századfordulón haltak meg.

Nagyapám az 1900-as évek kezdetén vonult be katonának, a huszároknál szolgált a közös hadseregben, utána az első világháborúban is részt vett. Akkor nagyanyám vitte a birtokot évekig, míg nagyapám odavolt a háborúba.

Ő gazdálkodó ember volt, a barna-szigeti részen volt a tanyája és a birtoka. Daru nagyapám és az ő apja is, ők a gazdálkodás mellett rendszeresen jártak grófi birtokra, gazdákhoz, mindenféle állattartó emberekhez. Lovakat, marhát, bomyú- kat, birkát heréitek. Pénzért, de fillérekről volt szó.

Azt, hogy mért nevezték nagyapámat Veszett Darunak, azt hallomásból tu­dom idősebb emberektől, de tőle is hallottam, állítólag veszett jószágot is gyógyí­tott, de hogy milyen formába, hogy csinálta, rám nem hagyott belőle semmit.

Úgy volt a közhiedelemben, hogy ő ezt nem csinálta nyíltan, és hozzá hiába mentek, hogy ezt vagy azt meg kell csinálni, elutasította. De tudta, hogy kihez kell

menni, és később aztán megjelent, és megcsinálta, amit kellett. Mert végeredmény­ben ezt a törvény tiltotta, büntetendő cselekmény volt. Az öreg vállalta ezt a kockáza­tot, a gyógyításért is úgy kért valamit, hogy rábízta az illetőre, hogy ki mennyit ad.

Az is közhiedelemben volt, hogy az öregúr, a nagyapám, a kutyákra is hatás­sal volt. Azokat is meg tudta szuggerálni. Mondta, hogy engedjék meg, hogy meg­simogassa, aztán már engedelmeskedett a kutya neki. Nem féltek tőle a kutyák, ba­rátságot kötöttek.

Egy anekdotát egyszer hallottam Bíró Nagy Imrétől, hogy a töviskesi grófi birtokra volt meghívva. Kihívták valami veszett jószágot meggyógyítani. Ki is ment, elvégezte a munkát, és kérdezték, hogy mivel tartoznak. Ő meg mondta, hogy sem­mivel, csak volt egy szép nagy komondorkutya, hogy azt adják neki. Nem adták, jól van, nem is kért semmit, de a kutya másnapra utánajött. Ez olyan 14 kilométer, ilyesmi távolságra van Füzesgyarmattól Töviskes.

Aztán Daru István mondta, aki a Dózsa György út 12. szám alatt lakott, hogy elment Daru nagyapámhoz, hogy olyan baj van, hogy a tanyára bement a ve­szett róka, és ott összeharapdálta a kutyákat, meg mit tudom én mi... És hát azt mondták neki, hogy biztos a kacsa is megfertőzött, meg a baromfi, és ő meg meg­evett egy sült kacsát. Utána mondták meg neki, hogy ez is biztos veszett harapású volt. Kétségbe volt esve. Elment Daru nagyapámhoz, mondta neki, hogy hát mi já­ratban van. Nagyapám meg azt mondta:

-Ugyan, ilyenkor tudsz eljönni, mikor bajban vagy? Máskor meg nem tar­tod a rokonságot, nem jössz! Na nem baj, segítek én rajtad!

Bement a kamrába, kihozott valami port, oszt egy bizonyos mennyiséget adott neki belőle, és mondta, hogy ezt keverje bele egy liter tejbe és nem lesz semmi baja. Meg is itta, nem is volt aztán vele semmi.

Nem volt kocsmába járó ember. Tisztelték a faluban, úgy is, mint Veszett Daru, nyilván volt tartva, és ugye jó tanácsért az állatok gyógyításáért, herélésért hozzá fordultak. Szerintem, lehet, hogy pont emiatt olyan tartózkodók is voltak vele szemben, de végeredményben egy elég jó kedélyű ember volt.

Nagyapám 60-ba halt meg, előtte - ezt mondásból tudom - gyűjtötték neki a kőrisbogarat. Ezeket lerázták a fáról, és úgy gyűjtötték össze ponyván. Ezeket szá­rították, és úgy darálták be, de azt nem tudom, hogy mi célra}1

Különféle kései voltak, de nincs meg belőle semmi, aztán ilyen kantárok, meg előkészített peckek. Azok ilyen 15-20 centisek voltak, fából, meg jobban cirok­szárból. Ezeket herélésnél használta, a sebet feszítették ki vele, mert a heregolyókat nem egy lyukon vette ki. Amikor a seb kitisztult, egy hét volt vagy kettő, utána me­gint le kellett fogni a lovat és kiszedni belőle.

Énnekem az idős emberek többször mondták, hogy nagyapád, Veszett Daru így, Veszett Daru úgy, hogy teneked ez valami tudományt adott át? Persze, amikor meghalt, a halálos ágyán kezet fogott veled, hogy a tudomány rád ragadt? De ezek­ről nem tudok többet.

81 Egy későbbi találkozásunk során Csenkei Sándor elmondta, hogy érdeklődött még a rokonságában a téma iránt, és nagyanyai unokatestvére elmondta neki, hogy gyógyszer alapanyagként hasznosították a darált, szárított kőrisbogarat, melyet tejjel elkeverve adtak be.

Az igazság az lehet, hogy úgy maradtam ki ebből a dologból, hogy kicsi ko­rom óta a gépekért voltam odáig. Míg gazdálkodtunk, a lovat is hajtottam, de utá­latból csináltam, nem szerettem a lovat sose. Apám is, nagyapám is minden oldal­ról lovas emberek voltak, szerették, de én nem tudtam velük dűlőre jutni. Lehet, hogy ezt nagyapám is látta, és azért nem mondott semmit. Ennek még egy olyan háttere is lehet, hogy 39-be, mikor nagyanyám meghalt, és akkor elvette feleségül Szabó Juliánnát, nálunk családi konfliktus alakult ki. Utána keresték anyámék a le­hetőséget, hogy újból kapcsolatba kerüljünk nagyapámékkal, de csak hideg volt az a kapcsolat, nem volt olyan. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy ő ilyen ku­ruzsló meg gyógyító tudományból nem adott át se nekem, se az öcsémnek. ”

Csenkei (Frank) Sándor, sz. 1934. r.k., Füzesgyarmat, Simonyi u. 11.

IRODALOM


  • [2]  MRT 6. 1982; KERESKÉNYI 1989. 465.
  • [3]   BERECZKY 1975. 79-101.
  • [4]   VARGA 1973. 93-95.
  • [5]  GACSÁRI I. 172.
  • [6]  FÉNYES 1839. 14.
  • [7] IMPLOM 1971. 83.
  • [8] SZABÓ 1996. 35-37.
  • [9]  DEÁKY 2002. 17-19.
  • [10] BENCSIK 1985. 37-43.
  • [11] MADAR 1967. 23-226.
  • [12] GRYNAEUS 1965. 133-152.
  • [13] BECK 1992. 387-392.
  • [14] MOLNÁR 1973. 179-204.
  • [15] MÁRTON 1968. 5-165.
  • [16] OLÁH 1986. 5-305.
  • [17] BIRTALAN 1920. 60-69.
  • [18] BIRTALAN 1920. 68-69.
  • [19] GACSÁRI I. 169.
  • [20] GACSÁRI II. 173.
  • [21] OLÁH 1986. 89-110.
  • [22] IMPLOM 1971. 357; OLÁH 1986. 100-102.
  • [23] MT 1896. 372.
  • [24] DEÁKY 2002. 65-78.
  • [25] A betegség általános jellemzéséhez a Pallas nagy lexikona és az Egészségügyi lexikon (Budapest, 1978) címszavait használtam fel. Az orvostörténeti adatok és forráscsoportok vonatkozásában lásd még DEÁKY 2002. 79-83, 117-120.
  • [26] A veszett kutya támadása által okozott riadalmat érzékletesen jeleníti meg Sinka István a Fekete boj­tár vallomásaiban (SINKA 1943. 26-27).
  • [27] IMPLOM 1971. 356.
  • [28] IMPLOM 1971. 357.
  • [29] IMPLOM 1971. 357.
  • [30] MoRT 1888. 1949-1950.
  • [31] HOPPÁL 1990. 693-694.
  • [32] SZABÓ 1992. 277-282.
  • [33] PÓCS 1992. 599.
  • [34] A fenti megállapítás megrendítő erejű példáit találjuk Sinka István prózai írásaiban (SINKA 1943, 1961, 1984).
  • [35] BELLON 1979. 220-238; GYÖRFFY 1984. 79-104; BARNA 1979. 20-69; SZMNA 1/1 1974; SZMNA II/l 2001. 105-109, 112-120, 197-201.
  • [36] BECK 1992. 387-392; CSÁKABONYI 1960. 25-27; GRYNAEUS 1965. 133-152; MADAR 1967. 168-171, 174-182, 197-202; SZŰCS 1938. 394-399; SZŰCS 1936. 151-155; SZŰCS 1992. 38­59, 155-167.
  • [37] GRYNAEUS 1965. 143.
  • [38] CSÁKABONYI 1960. 27.
  • [39] Mindkét változatot Grynaeus Tamás gyűjtötte Vésztőn. Közli: OLÁH 1986. 69, 284.
  • [40] OLÁH 1986. 52-58.
  • [41] OLÁH 1986. 62.
  • [42] MAGYARY-KOSSA 1929. II. 13-23; GRYNAEUS 1965. 134.
  • [43] OLÁH 1986. 198.
  • [44] MADAR 1967. 174-175.
  • [45] GULYÁS 2001. 105-106.
  • [46] MADAR 1967. 195, 197; SZŰCS 1992. 39, 44, 50.
  • [47] SZŰCS 1992. 164-165.
  • [48] SZŰCS 1938. 394.
  • [49] GYÖRFFY 1984. 198, 197; MADAR 1967. 197; FÜVESSY 2001. 118-119.
  • [50] Hajdú Sándor 1933. ref., Körösűjfalu, saját gyűjtés.
  • [51] GULYÁS 2001. 115-117.
  • [52] BECK 1992. 388-389; SZŰCS 1992. 51, 56-57.
  • [53] BECK 1992. 390-391.
  • [54] Hajdú Sándor 1933. ref., Körösűjfalu, saját gyűjtés.
  • [55] SZŰCS 1992. 38-41.
  • [56] PÓCS 1992. 600.
  • [57] DIÓSZEGI 1978. 108-122.
  • [58] WAGENHUBER 1936. 156.
  • [59] CSALOG 2001. 112-113.
  • [60] BELLON 1979. 234-235.
  • [61] BARNA 1979. 53-54.
  • [62] MADAR 1967. 200-201.
  • [63] BECK 1992. 390; MADAR 1967. 200.
  • [64] SZŰCS 1992. 151.
  • [65] MOLNÁR 1973. 184-188.
  • [66] BARNA 1979. 46.
  • [67] Molnár Sándor, sz. 1914. ref., Szeghalom.
  • [68] BARNA 1979. 46, 53.
  • [69] BARNA 1979. 53, 55-56; GRESZNÉ 1944. 14; MAGYARY-KOSSA 1929. I. 359-363.
  • [70] SZŰCS 1938. 398.
  • [71] MAGYARY-KOSSA 1929. II. 207-208.
  • [72] BARNA 1979. 55-56.
  • [73] MAGYARY-KOSSA 1929. II. 208.
  • [74] DEÁKY 2002. 81-82; CSALOG 1974. 209-211.
  • [75] MÁRTON 1968. 116.
  • [76] OLÁH 1986. 94, 100, 102.
  • [77] BARNA 1979. 50.
  • [78] SZŰCS 1938. 397.
  • 19 Minden valószínűség szerint elírás.
  • [80] GRESZNÉ 1944. 14-15.
Módosítás dátuma: 2014. október 23. csütörtök, 15:10