Liptói tót babonák

Az Etnográfiában Istvánffy Gyula írja le ezeket az érdekes babonákat.

A boszorkányok, hogy semmiféle veszedelmet ne hozzanak a házra, Szent János napján seprűt szoktak égetni.

Tavasszal, mikor a juhokat először hajtják ki a havasi legelőre, a juhász a falu közepén meg szokta állítani, s szentelt vízzel megfecskendezi, nehogy a juhok tejét a boszorkányok elvigyék s ugyancsak akkor és ugyane célból a juhászok egy kis libát fognak s azt a falu végén rakott tűzben elégetik, hamvával a juhok hátát behintik.

A tót néphiedelem szerint a boszorkányt meg is lehet látni, nemcsak karácsony éjjelén a Luca napjától kezdve faragott széken, hanem akkor is, ha a tehenet először hajtják ki a legelőre csak menjen fel a család egyik tagja - akár férfi, akár nő - a padlásra, s ott tegyen a padláslyuk elé egy eke kereket az elé meg egy szitát s ezen keresztül a kerék tengely-lyukon át nézzen a tehénre. Ha boszorkányt lát a tehén hátán ülni vagy táncolni, akkor a jószág kevés és véres tejet fog adni.

A tehén megrontását általában a boszorkányok művének tartják, s megláthatni vélik olyképpen is, hogy a gazdaasszony vegyen a vásáron alku nélkül egy cserépfazekat. Azt vigye az istállóba s egy égő gyertyát rejtsen alája és elsőszülött gyermekét ölben tartva, a következő boszorkány kiolvasót mondja el mellette:

Népi megfigyeléseken alapuló időjóslás

Ma, akik a városban vagy a „város peremén" élünk, lakunk, este mindenképpen megnézzük a televíziót, kinyitjuk a rádiót, hogy tájékozódjunk a másnapi időjárásról: könnyen vagy melegen öltözzünk-e esőkabátot, esernyőt vigyünk-e, kendőt kössünk? S másnap reggel is egy csavarintás a rádió gombján elegendő, hogy még az ágyban megtudjuk: Szolnokon hány fok van, borús-e az égbolt, a nagy köd felszállt-e, kocsival vagy gyalogosan induljunk távolabbi munkahelyünkre? Sokan még az ablakon is csak utoljára néznek ki, mindezeket végighallgatván. S ha a meteorológiai hírek nem felelnek meg a várt vagy éppen az órában mért és észlelt fokoknak, akkor bizony szidjuk a tudományt, sarlatánságnak minősítjük. A hírközlőszervek leszoktattak arról, hogy akár egy kis fáradtságot is vegyünk, s megfigyeljük, hogy milyen időt milyen idő követ, melyik szél hoz esőt, stb. Pedig még jó ötven éve, s korábban még inkább mindezeknek az ismereteknek birtokában volt a természetközelben élő ember, mert rá volt szorulva arra, hogy megfigyelje az időt, az időjárás változásait, amelytől többnyire egész esztendei termése függött. Bizonyos jeles alkalmakkor, a közvetlen megfigyelésen túl úgynevezett „előrejelzésekre", jóslásokra is vállalkozott, jeles ünnepeken megkísérelte befolyásolni, de legalábbis megjósolni a várható egész évi időjárást, hogy aszerint rendezkedjék be, végezze munkáját, döntse el, hogy milyen növényt vessen, mire készüljön fel.

Legismertebb módja volt ennek az úgynevezett Luca-naptár, amelyet Szolnokon is ismertek, használtak elődeink. Luca naptól (december 13), karácsony böjtjéig, azaz karácsony estéig pontosan 12 nap telik el. A régi öregek kalendáriumokba /mindig a már ekkor megvett újba/ bejegyezték, hogy melyik nap milyen idő volt. A sorba következő napok egy-egy hónapot jelentettek, s úgy vélték, hogy annak a hónapnak uralkodó időjárása olyan lesz, amilyen a megfelelő számú nap volt. Ilyen bejegyzéseket olvashatunk: „3. nap: ködös, nedves idő" - ez azt jelentette, hogy a március még ködös, csapadékban gazdag télutói időt hoz. Ha pl. 6. és 7. nap, június és július a téli időszaknál enyhébb vagy egyenesen meleg volt („az évszakhoz képest" - mondanánk ma), akkor nagy forróságot vártak. Ugyancsak Lucakor készítették a hagymakalendáriumot, amely abból állott, hogy 12 félhéjra szedtek szét egy vöröshagymát, ezt a hónapoknak megfelelően sorba rakták, majd mindenikbe egy csipet sót tettek. Ezt így tartották estig, s amelyikben a só megvizesedett, a hagymahaj felnedvesedett, azt csapadékos hónapnak minősítették.