Nyújtó-gyakorlatért — pálca büntetés

Az elsÅ‘ túrkevei tornászok

Egy aforizmát olvastam nemrégiben arról, hogy az öregedés elsÅ‘ jele, ha így sóhajt fel valaki: „Ez a mai fiatalság!... Bezzeg a mi idÅ‘nkben...”

Mivel manapság elég gyakran hallani ezt a méltatlankodva és elmarasztalóan hangoztatott mondatot, arra gondolhatnánk mi fiatalok: csak lehet benne valami, elromlottunk, s illÅ‘ lesz a bűnbánat. Csupán az a bökkenÅ‘, hogy ezt a gyakran visszatérÅ‘ sóhajt nem a mi szüléink mondták elÅ‘ször, Å‘ket is így korholta az elÅ‘ttük járó nemzedék, azokat is a szüleik, s így tovább az idÅ‘k kezdetéig.

Ezúton nem szükséges a túlontúl messzi idÅ‘be visszatekinteni, megállapodhatunk 1790-ben, hogy példát keresve felüssük a régi iratokat. Túrkeve tanácsának sok érdekes történeti adalékot rejtegetÅ‘ jegyzÅ‘könyvét hívom tanúnak. 1790. április 8-án kelt egyik bejegyzés bizony még a rest fantáziát is megmozgatja.

A nyiladozó tavasz napsütése a szabad levegÅ‘re csalta a hetyke kun legényeket. A hosszú téli tespedés után ficánkolva pezsgett a vérük, feszült az izmuk — erÅ‘próbára vágytak. S új játékot eszeltek ki. A túrkevei fÅ‘bíró így jelenti a nemes tanácsnak: „... némellyek a’ Gyep szélén Majd egy ölnyi oszlopokat fel ásván arra keresztül tett vendég oldalakon fügve leg sebesebb keringéssel kezdették légyen életeket az utolsó veszedelemig kísértetni mór a’ sokakon meg történt gyászos példákkal nem gondolván.”

Hogy is mondja az írás? Gyorsan papírt elÅ‘, rajzoljunk! A két függÅ‘leges oszlopra keresztben odaerÅ‘sített vendégoldal világosan mutat a torna modern változatában ismert nyújtóra. A falusi gyermekek manapság is felhasználják az élÅ‘ fák alacsony keresztágait nyújtó helyett, de a túrkevei legények továbbfejlesztették ezt: megalkották a tornaszer Å‘sét. És ahhoz sem kell túl nagy jártasság a sportban, hogy azonnal megállapítsuk: a legnehezebb nyújtógyakorlatok egyikében virtuskodtak. Igazi erÅ‘próba volt ez! Ma is — korszerűen felszerelt tornateremben — becsületére válik bárkinek. Hogy nyaka is tört egynek-egynek? Ki gondolt ilyesmivel, míg a maga nyaka nem keserülte?

Hanem az öregek másként vélekedtek. Bíró uraimék a tanácsi gyűlés napirendjére tűzték, hogy „a buzgóságtalan, és enyelgÅ‘ Ifjúság nem gondolván az Anya Szent Egyháznak Istenes Törvényeivel ... egész eszét és minden kedvét a’ tilalmas es leg veszedelmesebb játékoknak nemére fordította." És szigorúan el is jártak a kezdeményezÅ‘k ellen. Két ilyen oszlopot találtak a kiküldött bakterek, s azok felemelÅ‘it, Bodó Balázst és ifj. Kondás Szilágyi Jánost 12 pálcaütésre büntették. Hanem a másik két kezdeményezÅ‘, ifj. Plagymási Márton és Ducza Pál, a torna mellett a futásban is jeleskedett: sehol sem akadtak nyomukra, s ezért elhalasztották az illendÅ‘ pálcázást. Ha a nyújtógyakorlatot becsülettel végrehajtották a legények, egy kis verés sem csökkenthétté a virtust. Ki tudja hányszor hágták még át a tilalmat Túrkeve elsÅ‘ tornászai? Ne keressük most, hogy igazuk volt-e az öregeknek, amikor hangsúlyosan megfeddették a „buzgóságtalan és enyelgÅ‘ ifjúságot”. Bizonyára igazuk volt. No, de mi lenne a magyar tornasporttal, ha azóta mindig az öregek tanácsának bölcs megfontolása „engedélyezné” a gyakorlatokat?

Megjelent a Múzeumi Levelek 7-8. számában, (Kaposvári gyula szerk.), Szolnok, 1965.

A Damjanich János Múzeum Könyvtárának engedélyével.