A legostobább asszony

Volt egyszer egy mészáros. Megbukott. Ekkor így szólt a feleségéhez: „Most már elmegyek napszámba kapálni.“ De alig kapált egy pár napig, a szerszám feltörte a kezét, mire így szólt a feleségéhez: „Megint csak mészáros leszek.“ Elment hát falura borjút vásárolni, s midőn egy faluba érve, kérdezte: „Van-e borjú eladó?“ „Nekünk nincs — válaszolták a parasztok, — de ide nem messze lakik egy molnár, akinek öt eladó ökre van.“ „Ez jó lesz nekem“ — monda a mészáros, s a malomba ment.

A molnár nem volt otthon, csak a felesége, akinek az ura, mikor hazulról távozott, ilyetén utasítást adott: „Ha az ökrökre vevő jő, ötven tallérért odaadhatod darabját, de olcsóbban egy fillérrel se.“ — Ekkor jött a mészáros és kérdé az asszonyt, nem eladók-e az ökrök? „Igenis, eladók, — viszonzá az asszony — ötven tallérért darabja, egy fillérrel se olcsóbban.“ A mészáros megígérte darabjáért az ötven tallért, „de — úgymond — most nincs nálam annyi pénz, hogy mind az ötnek az árát kifizethetném. Miután pedig mind az ötöt megvettem, úgy intézhetjük a dolgot, hogy most kettőt elviszek, hármat pedig itt hagyok zálogba addig, míg a pénzt mind az ötért elhozom.“ Az asszony örült rajta, hogy olyan jó vásárt csinált, s beleegyezett a mészáros ajánlatába.

Amint a molnár hazaérkezett, mindjárt kérdezte: „No, eladtad az ökröket?“ „El bizony, — felelé az asszony, — egy mészárosnak a városból, ötven tallérért darabját; egy fillérrel sem olcsóbban.“ „Ez már aztán jó vásár — monda a molnár, — hát hol a pénz? Add ide!“ „Pénzt nem adott — viszonzá az asszony, — mert nem volt annyi nála, — hanem csak két ökröt vitt el, hármat pedig itt hagyott zálogba, míg a pénzt két hét múlva meghozza.“ „No én meg amondó vagyok — szólt a molnár haraggal, — hogy széles e világon nincs ostobább asszony, mint te vagy. De jól van. Várok két hetet. Azonban ha ez idő alatt a mészáros el nem hozza a pénzt, úgy itt hagylak, hogy soha se látsz többé az életben mindaddig, míg ostobább asszonyra nem találok, mint te vagy.“

A madárasszony

Egyszer volt egy szegény asszony, s annak volt egy fia. Mikor a fiú a huszadik esztendőt betöltötte, az asszony elküldte szolgálni. A szomszéd uraság megfogadta pakulárnak a juhai mellé. Ahogy a juhokkal járt, egyszer a mezőn egy szép, fényes fehér tollú madarat látott. A madár úgy megtetszett neki, hogy az életét is odaadta volna, csak az övé lehessen. Odafutott, hátha meg tudná fogni. A madár azonban nem várta meg, hanem felrepült. A legény sem volt rest, utánarugaszkodott árkon-bokron keresztül, s addig nyargalt, amíg egy nagy, rengeteg erdőben találta magát, ahonnan sehogy sem tudott kijönni. Ott bolyongott reggeltől késő estig, míg végre jó messze az erdő mélyén világosságot vett észre. Arrafelé ment, hát látja, hogy egy nagy kastély ablakai világlanak. Az egész kastélyban csupáncsak egy vénember volt, aki a vacsoráját főzte. Tejet és puliszkát vacsorált, s éppen a puliszkát akarta megkeverni. A legény éjjeli szállást kért, s hogy az öreg azt mondotta, ott maradhat, elbeszélte a kalandját.
- Ha esztendeig hűségesen szolgálsz, akkor megszerzem neked a madarat, s jó bért is adok. A legény szíves örömest beleegyezett, csak hogy a madarat megkaphassa. Másnap reggel azt mondja az öreg a legénynek: 

- No, én most elmegyek, s estig nem is jövök haza. Őrizd jól a házat, nehogy valami kár érjen. Minden szobába be szabad menned, csupáncsak a legutolsóba ne menj be, mert akkor nem kapod meg a madarat.
A legény megígérte, hogy szót fogad, s meg is tartotta pontosan, amit az öreg parancsolt. Mikor a vénember hazajött, meg volt vele elégedve. Így folyt ez minden áldott nap, az öreg reggel elment, s a szolgának ugyanazt a parancsot adta, s örökké csak este jött haza. A legény hosszú ideig nem is gondolt arra, hogy mi lehet a legutolsó szobában, mikor azonban az esztendő szinte kitelt, az utolsó hét utolsó napján eszébe jutott, hogy mégiscsak megnézi, mit rejteget ott az öreg. Eleinte küszködött magával, s kíváncsiságát el akarta űzni, de estefelé már nem tudott uralkodni magán, s benézett a tiltott szobába. Ez a szoba egy gyönyörű szép rét volt, a közepén egy haloványzöld tóval, s felette kéklett a tiszta nyári ég. A tóban három szépséges királyleány fürdött, mind a három nagyon szép volt, de a legkisebb éppen olyan gyönyörű, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Amint a királykisasszonyok a legényt megpillantották, mind a hárman szép fehér madárrá változtak, s huss! - egy pillanat alatt elrepültek. A legény nagyon megijedt, hogy rosszat tett, és sehol sem lelte nyugtát. Este, mikor az öreg hazajött, térdre esett előtte.

- Büntessen meg, gazduram, mert nem fogadtam meg a parancsát, s ma estefelé benyitottam a leghátulsó házba.

- Mivel a hibádat bevallottad, s magad is megbántad, ez egyszer én is megengedek; de most ha a madarat akarod, még egy esztendeig kell hogy szolgálj.

A legény ebbe kész örömest beleegyezett, s ezentúl a kíváncsiság nem tudott többet erőt venni rajta. Amikor az esztendő letelt, azt mondja neki a vénember:

-No, fiam, gyere velem- s avval bevezette őt a tiltott szobába.