„Hempörög, mint Jankó kakasa”
Helyi szólások és szóláshasonlatok a Torontál megyei Kisoroszon
Minden olyan szóbeli alkotást, amely mondanivalóját egy-egy találó kifejezésbe vagy mondatba sűríti, a proverbiumok[1] műfajába sorol a szaktudomány (Voigt 1998: 304). A köznyelv ezt a kifejezést nem ismeri, leginkább szólásnak, közmondásnak vagy szólásmondásnak nevezi, már ha nevezi. A legtöbb esetben használója ugyanis nincs is tisztában azzal, hogy beszéd közben szólást vagy közmondást használt. Mert ezek a hagyományos szókapcsolatok szerves részét képezik őseiktől örökölt szókincsének, így az élő beszédben természetes részei egy mondatnak.
Míg a folklórműfajok többsége valamilyen megfelelő alkalomhoz kapcsolódik, nem, vagy csak ritka kivételként igaz ez a proverbiumokra. Egy szólás, közmondás nem él önállóan, mint egy ballada, monda, mese vagy adoma. Csak adott szövegkörnyezetben és szituációban fordul elő, általában beszélgetések során, egy éppen akkor tárgyalt helyzetre való reagálásként (Ujváry 2002: 141). Ennek ellenére olyan határozott tartalommal, formával és stílussal rendelkező önálló alkotásoknak tekinthetők, melyeket előadója értő közönsége előtt használ (Voigt 1998: 306).
Nehezen képzelhető el olyan közösség a világon, ahol társalgás közben ne használnának proverbiumokat, valószínűleg a legősibb műfajok egyike. Elég egyetlen példaként csak arra utalnunk, hogy a suméreknél már a legkorábbi időkben, írott formában is megjelent. Az időszámításunk előtti III. évezredből mintegy 15-20 közmondás gyűjtemény maradt fenn részben vagy egészben. Az agyagtáblákon a köznyelvből összegyűjtött közmondások olvashatók, amit az oktatásban is felhasználtak, hiszen tömörsége, egyszerű nyelvtana és erkölcsisége miatt ideális tananyagnak számított (Szemerkényi 1988: 232).