Tájházak és helytörténeti gyűjtemények Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2.

A „kőtelki” iskolatörténeti gyűjtemény

Kőtelek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Tisza jobb partján fekvő település. Nevét Keutelek alakban egy XIV. század második feléből származó oklevél említi először. Lakossága a történelem folyamán elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott.

A településen két kiállítóhely is működik, egy tájház és egy iskolatörténeti gyűjtemény.

A „kőtelki” iskola története több mint két és fél évszázadra nyúlik vissza. A török kiűzése után újjá kellett szervezni a társadalmat és az egyházat, ekkor, 1736-ban találkozunk először a tanítói állás megnevezésével az egyházi jegyzőkönyvekben. Ezekben az időkben a hittanon kívül olvasást és írást tanítottak. Mária Terézia ideje alatt szabályozták az iskolai oktatást (1777 – I. Ratio Educationis), így az elsajátítandó ismeretanyag bővült a diákok számára. Bevezették a számtant, mely később a falusi gazdálkodásban is segítette az embereket, valamint a becsületességre és családi házi ügyekkel való figyelmes törődésre is oktatták a fiatalokat. A XIX. század elején kibővítették az ismeretanyagot a katolikus anyaszentegyház szertartásainak és a Szentírás történeteinek tanulmányozásával, az oltár körüli szolgálat (ministrálás) valamint egyházi énekek ismertetésével. Az Eötvös-féle népoktatási törvény (1868) nem változtatta meg alapjaiban az oktatást a településen, továbbra is felekezeti iskola maradt. A XIX-XX. század fordulóján ismét növelték a tantárgyak számát, beszéd- és értelemgyakorlatot, rajzolást, testgyakorlást, kézimunkát, földrajzot, gazdasági ismereteket, történelmet, polgári jogokat, természet- és vegytant vezettek be. A XX. század folyamán a két világháború és a kommunista diktatúra is hatást gyakorolt az oktatásra.

Szárnyas óriások és óriáskígyók egykori lakhelye: Ika vára

Felsőcsernátonban a Nagy- és Ika- patak összefolyásánál, egy hegyfokon áll Ika vára, melyet a nép Csernátoni Csonka torony néven is emleget.  A 13. században épülhetett, bár Orbán Balázs jóval korábbinak tartja és az ős-székely várépítészet tipikus példájaként emlegeti. A keskeny várbércen egykor 200 méter hosszú és 10 méter széles orsó alakú várfal állott, két végében egy-egy kör alakú toronnyal. Falai elpusztultak, mára már csak déli tornya áll csonkán, mert az eredetileg négyemeletes, kb. 12 méter magas építmény felső része az 1802. évi földrengéskor elpusztult. Kizárólag kőből épült, falvastagsága egy méter, belvilágának átmérője másfél méter.

A vár eredetmondáit Orbán Balázs örökítette meg alapvető munkájában: „A hagyomány azt mondja, hogy Ika, Póka király vezére volt, ki a Bálványos várából elüzetvén, ide vonult, s itt épitett magának várat, de egy véres csatában a mostani Ikafalva helyén megöletett. E szerint az Ikafalvát alapitó hős, kinek véréből Furus forrása fakadt fel, Ika lett volna. Azután várába óriás költözött, egy roppant szárnyas ember, ki egyszer haragjában a vár sziklájára ütvén, nagy öklének benyomult helyét még most is mutatják. Ezen óriás gyakran lerepült a csernátoni templom tornyára az embereket rémitgetni.

Másik rege szerint egy óriás kigyó lakott e várban, oly nagy, hogy farkával körülölelvén a tornyot, fejével lenyult a patakba inni, máskor meg azért hajlott le, hogy az arra járókat felkapja várába; e kigyót hoszas tusa után idegen vitéz ölte meg.”