2011. november 07. hétfő, 08:02
Szabó László
           
A GUMICSIZMA
 Az ember, ha valami iránt elhivatottságot érez, nagy tervekkel vág neki pályájának. Meg szeretné váltani a világot, megújítani a szakmát, átformálni az embereket, maradandót, fontosat alkotni. Kemény munkával, olykor sok lemondással, kudarccal, ha sikerül is ezekből valamit megvalósítania, élete vége felé mégsem a megelégedettség, hanem a hiányérzet uralkodik el rajta. Nem az tölti el jó érzéssel, hogy valami kicsi mégis csak lett a nagy tervekből, hajtott valami hasznot az én munkám is, hanem az bántja, hogy mi minden maradt el, hogy még ezt is magammal viszem, ez is itt marad, ezt is éppen csak elkezdtem…
A számadás állapotában minden apróság fontossá növekedik azáltal, hogy nem adhatom már tovább, hogy másoknak ez érdekes lehetne, de velem sajnos talán örökre eltűnik, semmibe vész. Ezért amíg lehet, amíg még tudom, hát ezt is szedjem rendbe, amazt is adjam tovább, hogy ne vesszen el örökre, hogy a fáradozásom ne lenne hiábavaló. Nincs már fontossági sorrend, megformálás, csiszolgatás, a csiszolatlan kő épp annyit érhet, mint a szépen megmunkált darab. Csak az a lényeg, hogy ha már nagy nehézségek közepette, kemény munkával kibányásztunk valamit, ne temessük vissza, hanem kínáljuk fel azoknak, akik hasznosíthatják. Ki tudja, mi lehet hasznára a következő nemzedékeknek? Aminek értékéről pedig meg vagyok győződve, azt erkölcsi kötelességem átadni.
Módosítás dátuma: 2013. november 26. kedd, 11:49
Bővebben...
2011. augusztus 27. szombat, 04:33
Szabó László
A BŰGATYA RÁNCOLÁSA – KISAR, 1959.
 1959. tavaszán indultam el első néprajzi gyűjtőutamra szülőföldemre az erdőháti Fehérgyarmatra. Alapos kérdőívet készítettem a húsvéti szokások, s általában a tavaszi ünnepkör szokásaihoz. A rokonok, akiknél Gyarmaton megszálltam, kerékpárt adtak, s így három hét alatt be tudtam barangolni a beregi Tiszahátat is. A tavaszi ünnepkört, húsvét ünnepét úgy fogtam fel, mint az élet esztendőnkénti megújulását, a természet, az ember és az istenség igazi feltámadását. Ezért a szorosan vett húsvéti szokásokon kívül minden ezzel kapcsolatos dolgot gyűjtöttem pl. szerszámok tavaszi rendbetételét, nagymosást, meszelést, takarítást, tavasszal játszott szabadtéri gyermekjátékokat, állatkihajtást, viseletet, stb. A kérdőív csak a szokásokra koncentrált, ez az ötletem menet közben bukkant fel. Nem kellett hozzá kérdőív, hiszen tíz évvel azelőtt, még mint gyarmati gyerek én is jártam a locsolódókkal, s játszottam a tavaszi játékokat (bige, kricc, bicskahányás, gombozás, ostorcsapó), tanúja voltam egyebeknek is. Kisarban kitűnő idős házaspárra akadtam, az akkor 70 esztendő körüli Tóth Jánosra – aki édesapámat véletlenül ismerte is -, tőlük szép anyagot gyűjtöttem. A viselet után érdeklődve kedvemért előhozták a feleség szőtte-varrta rojtos ünneplő vászongatyát, amit kedvemért János bácsi be is ráncolt egy udvaron nőtt csenevész meggyfa ágára akasztva a gatyamadzagot. Fotósorozatot készítettem róla, ahogyan körömmel meghúzva a ráncok élét, szinte rakott szoknyává változtatta a durva, de hófehér vásznat. Sajnos azt nem tudtam elérni, hogy fel is vegye.
Így is hálásan köszönöm és őrzöm emléküket!
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 29. hétfő, 09:54
|
|
|
A Váci Polgár olvasói bizonyára találkoztak már ezzel a "falucsúfoló" kifejezéssel: sződi szitás. Régen vásárokon, piacokon, ma már talán csak a futballpályák mellett hangzik el a sződi emberekre vonatkoztatva ez a kifejezés. Vajon honnan eredeztethetjük ezt a mondást?
