Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Idegenek a faluban 1. A beilleszkedés körülményeinek vizsgálata három magyar faluközösségben. Alsócsernáton (egy háromszéki székely faluközösség)

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Idegenek a faluban 1.

A beilleszkedés körülményeinek vizsgálata három magyar faluközösségben

A Damokos-kúriaA társadalmi konfliktusok formái (vallási, etnikai, egyéb alapú) egy-egy faluközösségben időben és térben folyamatosan változhatnak, egymást erősíthetik, gyengíthetik, olykor ki is olthatják. Ezek vizsgálatakor kiemelni egyet-egyet nem csak azért nehézkes, mert a kutatás a néplélek már-már megfoghatatlan területére visz, hanem azért is, mert egyik-másik okot tökéletesen elkülöníteni nagyon nehéz, azok legtöbbször együtt jelentkeznek.

A kutatási szempontok kiválasztásának problematikus voltára többek között a témában rendezett konferencia előadásai is utalnak, jelezve a lehetséges megközelítési módok sokoldalúságát.[1]

A paraszti közösségekben a kulturális reflexek inkább visszatartottak az áttelepüléstől. Az idegen számára az új környezetben nem evidens a szokások, kötelezettségek betartása, mert másokhoz szokott. Még legjobb indulata ellenére is véthet a szabályok ellen, hiszen új feltételek közt az új falu értékrendje az irányadó s ezeket nem ismeri. Akkor is így van ez, ha két egymás melletti településről van szó, mivel „a faluközösségbe nem egyénként illeszkedik bele valaki, hanem mint valamely család, majd tágabb rokonsági szervezet tagja. (..) egy faluban csak akkor vált valaki teljes jogú polgárrá, ha családi kapcsolatokkal sikerült kötődnie a közösséghez. Lényegében azonban ekkor sem őt, hanem utódait fogadta be igazán a közösség, az idegenből érkezett ember talajtalan maradt, „jöttment”-nek számított egész életén át. “[2]

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:27 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 21. Györffy István nyomában 4. rész

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 21.

Györffy István nyomában 4. rész

Ők és mi

A hatvanas évek közepétől Magyarországon élénk helytörténetírás és könyvkiadás bontakozott ki. Városok, kis települések áldoztak arra, hogy múltjukat feltárják, megörökítsék. Ám megtévesztő lehet az, ha csupán ezeket tekintjük. Mert akik így emléket állítottak maguknak, azok döntő számban a XVIII. században újranépesedett falvak: pl. a Zombáról települt Orosháza, a Felvidékről benépesedett Kecel, a Délvidékről toborzódott Deszk, vagy éppen közeli városokból községgé lett tanyavidék, mint Átokháza, Kistelek Szeged vidékén. A középkor óta helyben lakó jászok vagy szatmári magyarok nem ünnepeltek évfordulót, természetesnek vették, hogy mindig ott laktak, hogy jász-magyarok vagy magyarok, alföldiek, s nem erősítették külön is tudatukat monográfiákkal.

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:24 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 20, Györffy István nyomában 3. rész

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 20.

Györffy István nyomában 3. rész

Közösség és különbség

A falu határán kettős nyelvű felirat a „forradalom” óta: Finis és Várasfenes. Ez utóbbi jelzi, hogy a falu fölé magasodó hegyen áll még ma is a IV. Béla idejében épült vár romja, amelyet hiedelmek vesznek körül. Mondákat beszélnek a benne élő, kincseket őrző, nagy szakállú öregpapról, a Nagyváradig és a Körösig vezető alagútról. A tábla ma megbékélést hirdet, de tudjuk, hogy a magyar feliratot többször leverték, lefestették éretlen emberek. Ez jelzi, hogy mégsem minden nyugodt. A régi tanácselnök-bár tud magyarul-, soha nem szólal meg e nyelven, az új polgármester azonban szívesen beszél kivel-kivel anyanyelvén, noha maga moldvai román, s itt tanulta a magyar nyelvet.

A faluban három templom van. Az alsórészen református, a felsőrészen az ortodox templommá minősített egykori görög katolikus templom, s a kettő között az adventista imaház. Ez kis gyülekezet, de külön temetője, imaháza van a híveknek. Valamennyien magyarok.

A település a Fenes vagy Nagypatak két partján helyezkedik el, egyetlen hosszú utcát alkotva. Több kis híd visz át a bővizű, kristálytiszta patakon, amely eső után hirtelen megdagadt, s zavarossá vált. A patakban sulyokkal mosnak az asszonyok, lehajtják itatni a hazatérő lovakat, a gyermekek duzzasztógátakat építettek rajta, hogy így mellig érő vízben fürödhessenek. A libák, kacsák szinte fehérré lepik a vizet néhol, s a kövek között csörgedező vízben pisztrángra vadásznak a gyerekek, felemelve a kerekre csiszolt köveket, s bicskával, villával alászúrva ejtik a zsákmányt. A patak partján kisvasút pöfög néhány kocsival, s viszi a hegyekbe a kis gőzös a munkásokat, a gombászni, áfonyázni indulókat. Szinte idilli kép ez, s mindenképpen olyan korszakot idéz fel, amely nálunk jó 50-60 éve letűnt már. Itt nemcsak gyermekek, hanem felnőttek is mezítláb járnak, még nyári, száraz időben, s reggel hatkor tülköl a csordás, vagy bőgnek este hét óra tájban a duzzadt tőgyű jószágok a kapu előtt.

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:24 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 19. Györffy István nyomában 2. rész

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 19.

Györffy István nyomában 2. rész

Magyarok és románok Várasfenesen –Finisen

            A magyar néprajzban hosszú idő óta vita folyik arról, hogy a természeti népek kutatására kialakított etnológiai és antropológiai módszerek hogyan s miként használhatók az európai közösségek megismerésére. Egyik kitűnő tanárom mondta: „Fordítsuk meg a dolgot. Gondoljuk el: egy történeti néprajzot művelő kutató, hogy saját módszereit alkalmazhassa a maoriknál, beállít, s kéri a törzsfőnöktől a Protocollumot, a varázslótól a Historia Domust vagy a Matrikulát”. Óvatosnak kell tehát lennünk a módszerek tekintetében.

            Nos, mi, akik a Jászkunság bőséges iratanyagában is kutatva alakítottuk ki módszereinket, s bevontuk az írásos források vizsgálatát is, hogy meghosszabbítsuk az emberi emlékezetet, Györffyhez hasonlóan Fenesen is kerestük, kértük az iratokat. Ilyenek azonban nincsenek; az egyházi iratokat, a régi kegytárgyakat (kelyhek, úrasztalterítők, kenyérosztó tálak) lista ellenében átvették a hatvanas években, s ismeretlen helyre szállították. De ilyen sorsa jutottak a községi iratok is. A meglevő kataszteri térképekről kivakarták a régi számokat, a csatolt iratokból senki nem tudja, hol lehetnek, de kutatni semmiképpen nem lehet bennük. Így például a privatizáció, a földek visszaadása emlékezet alapján folyik: „Ettől-eddig volt az enyém”. S kikarózzák nem kis vita, veszekedés után. Méghozzá ugyanúgy különböző helyeken, olykor öt-hat tagban is. Persze ezt a földek különböző minősége is indokolja. Arany János –hiszen Szalonta nem messze van ide–, újból megírhatná a vén Márkus hamis tanúságtételének legendáját, hiszen a módszerek több száz éve mit sem változtak.

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:23 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 18. Györffy István nyomában 1. rész

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 18.

Györffy István nyomában 1. rész

A kutatók csapata elindul

            Kutató számára egyik legnagyobb ajándék az, ha olyan területen mérheti meg módszereit, tudását, ahol már nagynevű elődök is munkálkodtak. Társadalomtudományok terén nemcsak a téma, hanem a terület is vonzó, sőt vonzóbb. Mit leltek itt elődeink? Számunkra mi maradt belőle? Ugyanazok a folyamatok fontosak-e a mai ember számára is, mint az ő idejükben? Sorolhatnánk.

            A Román Kulturális Minisztérium szervezete „Ők és mi” elnevezésű kutatási programja lehetőséget adott arra, hogy meggyén nagy tudós szülöttjének, Györffy Istvánnak a nyomába szegődjünk, s ha csak egy-két településen is, de a Fekete-Körös-völgyében nyolcvan esztendő után vizsgálatokat végezhessünk. A cím nem egyebet jelent mint azt, hogy –mai szóval élve- identitástudat vizsgálatokat végezzünk e térségben, s tanulmányozzuk a román-magyar együttélést a bihari részeken. Épp azon falvakban, ahol nemcsak Györffy István munkálkodott, de közigazgatási tisztviselőként Sipos Orbán, megyénk egykori alispánja, hasonló hivatalban 1906-ban felmérhette Bihar vármegye viszonyait is. Kettős kötődés ez, s mindkettő igényli, hogy a román-magyar viszonyt reálisan feltárjuk, közös vizsgálatok során értékeljük a bukaresti, kolozsvári, nagyváradi magyar és román kollégáinkkal együtt.

            Györffy István 1910 táján már támaszkodhatott Sipos Orbán alispáni jelentésére. De módjában állott levéltári, a parochiális írásos anyag közvetlen tanulmányozására is. Azt kutatta, hogy melyek az Alföldnek, mint kulturális egységnek a határai: Hol ér véget az alföldi típusú gazdálkodás, s hol kezdődik a hegyvidéki? Hol nyomtatják még alföldi módra a gabonát, s hol verik ki a szemet cséphadaróval? Hol jelennek meg a csűrök mint az élet (gabona-)tárolás, szénatárolás építményei, s maradt el a nyílt ég alatti asztagos, kazlas kezelés? Néprajzosok még szaporíthatnák e sort, s mellé tehetnék a népzene, díszítőművészet (hímzés, szövés-fonás, fafaragás) jónéhány műfaját, stílusát is.

Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:25 Bővebben...
 


4. oldal / 11