Pár évvel ezelőtt a feleletet adó diák jól tette, ha a múltbeli elöljárókat népszipolyozó, nép nyakán ülő vagyonos, kizsákmányolónak állította be, aki uralkodott a szegényeken. S bizonyítékot is idézhetett rá, hiszen a bírák, szolgabírák és jegyzők vagyonos családból, de legalábbis úri, dzsentri rétegből származtak. S így volt ez a Jászkunságban is, ahol a bíróság, s más közhivatalok szinte dinasztikusan öröklődtek: a Dósa, a Gulyás, a Lőrik, a Tury, az André famíliák elöljárók sorát adták, s egyben a legvagyonosabbak közé is tartoztak. Látszatösszefüggés ez. Ám a tényeket összekapcsoló okok egészen mások, s jó ha tudjuk, nem is bizonyos, hogy olyan előnyös volt régen hivatalt viselni.
1760-ban az árokszállási bíró, Bobák Pál 1 első klasszisú házat, 12 igás ökröt, 29 göböly ökröt, 6 fejős-, 13 borjas tehenet, 26 tinót, 3 igás-, 13 mén lovat, 2 öszvércsikót, 120 fejős juhot, 7 disznót mondhatott magáénak. Csakhogy ez a vagyon hosszú munka, s szerencsés családi alakulás eredménye (örökség nem aprózódott férfiágon), s ezt meg is kell tartani, jól kell vele gazdálkodni. Mivel a falu egész gazdasági életét, a munkák rendjét a bíró irányította, természetes volt, hogy olyanokra voksoltak, akik leginkább értettek hozzá, s maguk is érdekelve voltak a termelés minden ágában. Ha rosszul mérték volna fel a helyzetet, nem idején rendelik el a kutak és a legelő tisztítását, nem szervezik meg rendesen a sáska elleni védekezést, későn rendelik el az aratás vagy szüret megkezdését a nyájak téli behajtását, maguk károsodtak volna leginkább. Vagyonuk, jó gazdaságuk szavatolta hozzáértésüket.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:18
Bővebben...
A Szent István-i államalapítás szerencsésen egyesítette a magyar és az európai hagyományokat. Ám amíg ebből valódi közigazgatás, működő helyi testületek jöttek létre, nagy idő telt el. Keveredett az európait jelentő latin írásbeliségre építő kultúra, s a közvetlen közösségi átadásra hagyatkozó magyar gyakorlat. Erről legbeszédesebben latinból magyarrá forduló közigazgatási nyelvünk szól. Érdemes néhány tanulságot feleleveníteni.
A földesurat, majd államhatalmat képviselő bíró szavunk a XIV. század elején jelenik meg, a korábban használt iudex megfelelőjeként. Ám amíg ez utóbbiban az „ítélethozó, ítélő, bíráló” fogadalom testesül meg, a magyar a bír (birtokol valamit) régi, honfoglalás előtti szavunk származékaként a „hatalommal, jogkörrel bíró” jelentést hangsúlyozza. Jelzi, hogy őt megbízója hatalommal ruházta fel a közösség felett. Későbbi századokban a bíró szó jelentése változik, nemcsak a hatalom birtoklására, de a szellemiekben való többlet, az erkölcsi és anyagi javak bírásának tényére utal.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:17
Bővebben...
A Tiszántúl fővárosa sohasem volt híres kellemesen enyhe nyári időjárásáról. Most az augusztus végi kánikula, az enyhet adó Nagyerdő fái ellenére is, különösen próbára tette a 7. Finnugor Kongresszus résztvevőit. Olykor még a melegebb nyárhoz szokott magyarok is támolyogtak, nemhogy hűvösebb klímához szokott északi rokonaink, akik a kedvező politikai lehetőségeket kihasználva igen nagy számban érkeztek a Szovjetunióból. Az észtek eddig is mindig szép számmal képviseltették magukat magyar kongresszusokon, de szinte először nyílt alkalmuk kisebb rokonnépeinknek, hogy átléphessék a nyugati határt. Nemcsak vogul, osztják, mari kutatók, hanem egy népes, a medveünnepet négy napon át folyamatosan bemutató, nagy együttes is.
Kiállítások sora nyílt, külön programokban adtak lehetőséget filmek, videofilmek megtekintésére, sőt sor került helyszíni gyűjtésre is, amennyiben udmurtokkal, komikkal népzenekutatóink felvételeket készítettek. Mindezt forró buszokkal megtett kirándulások is kiegészítették, s nyelvészek, történészek, néprajzosok a szatmári tájjal is megismerkedhettek. Soha nem felejtem el azt, hogy milyen földöntúli élvezettel szedték a gyümölcsöt szinte alig ismerő, mert északi övezetben lakó rokonaink egy penyigei szilvásban a fáról a hamvas gyümölcsöt, ízlelgették a nemtudom, a besztercei (vagy berbencei) és a lószemű szilva édes vagy savanykásabb kibuggyanó nedvét. A mátészalkai múzeum udvarán, a szekérszínben disznótoros vacsora fogadta őket. Ugyanilyen élmény volt sokak számára a debreceni boltok, üzletek gazdag kínálata is. Jó hírünket vitték, s élményszerűen ivódott mindez beléjük. Szép számmal jelentek meg elegánsan udvarias, gazdagabb finn rokonaink is, s jelenlétüknek a finn nagykövet ezerfős, szerda esti fogadása is nyomatékot adott.
Minden eddiginél népesebb volt tehát a kongresszus, s lehetőség arra, hogy legkisebb testvéreink, a vogulok és osztjákok is közvetlenül hírt adjanak magukról. Csak a néprajzi szekcióban 97 előadás hangzott el, többnyire orosz, német, angol nyelveken. Ki-ki válogathatta a fegyelmezetten 15 percig tartó előadásokat szekciónként, s hallhatta a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, zenekutatás legújabb eredményeit; személyes kapcsolatokat alakíthatott ki mindenki hasonló témában másutt kutató kollégáival. Ezek a kapcsolatok még a jövőben fognak kamatozódni, de emberileg máris gazdagodtak az egymásra figyelők.
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:17
Bővebben...
„...Pénzért nem lehet venni bölcsességet, nem lehet venni barátságot és nem lehet venni szeretetet...”
Dénes Zoltán atya ezekkel a szavakkal köszöntötte az újirázi kultúrházban összesereglett vendégeket és vendéglátókat a vacsora kezdetén. A rendezvény nagy múltra tekint vissza, 18 évvel ezelőtt vérzett el először disznó az újirázi plébánia udvarán. Az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajz tanszékének tanára, aki egyben a Debrecentől 80 Km-re eső település - Újiráz plébánosa, Dr. Dénes Zoltán atya ekkor látta először vendégül tanár kollégáit és tanszék diákjait. Azóta eltelt évek alatt a baráti összejövetelből komoly több száz fős rendezvény lett. Kinőve a plébánia családias hangulatú épületét jelenleg a település kultúrházában tartják meg évente az ünnepélyes vacsorát, azonban a disznó feldolgozása továbbra is a plébánia területén történik a szorgos helybeliek segítségével. Az idén február 17.-én Dr. Bartha Elek tanszékvezető tanár tartotta a vérfogó tálat a plébánia udvarán. Az elmúlt évekhez hasonlóan ország minden részéről, sőt a határokon túlról is érkeznek érdeklődők, így az esti vacsoránál több mint 150 éhes ember ült asztalhoz.
Az összejövetelt közel másfél órás filmben örökítettük meg, amihez jó szórakozást kíván a karpatmedence.net csapata!
A disznótor történetéről ITT olvashat további érdekességeket.
„A rákosista önkényuralom, majd a Kádár-korszak monolitikus rendszere a virágzó helyi egyesületek szétzúzásával kulturális gyökereik elsorvasztásával, a közösségi vagyonok államosításával elérte a minden önkormányzat alapját adó helyi közélet megszűnését… Közigazgatásuk ezért a jelenlegi társadalomellenes formájában nem tartható fenn, a társadalmi önkormányzatok átfogó rendszerén alapuló teljes átalakítása az egyetlen megoldás” (A Magyar Demokrata Fórum programja, 1989. október)
A helyi közélet valóban megszűnt, átfogó megoldást kell találni az átalakításra is, de találunk-e megoldást az átalakításra? Hisz, mint láttuk, a belülről szerveződő, hagyományos társadalmi szerkezet is összeomlott, s különösen nagy kárt szenvedett falun, megszűnvén a családi gazdaság, a fiatalságot helyhez kötő munkalehetőség, s a kor megkívánta helyi feltételek (infrastruktúra) ugyanakkor nem épülhettek ki. Hol van már természetes közösség, az ifjúság, sőt a gyermekek csapatai is hiányoznak: részben örökre elhagyják a falut, gyermekként gyakran más falu iskolájába járnak át naponta, s kiből toborozódhat az új közösség, ki szervezheti meg az önkormányzatot?
Módosítás dátuma: 2018. április 03. kedd, 19:15
Bővebben...
