Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Népi önéletírás

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 6. A karácsony

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

6.  A karácsony

A perőcsényi tájház tisztaszobája, Kádár Attila felvételeMikor az ember leírja azt, hogy karácsony, és egyszer-kétszer magában elolvassa,  első nekifutásra úgy gondolná, erről aztán végképp nincs mit írni, hiszen ez annyira szép és mégis annyira természetes, hogy már a kétéves gyermekek is betéve tudják és várják az eljövetelét.

Talán az a legnagyobb baj ezzel az egykor még magasztos, annyira tisztelt ünneppel, hogy nemcsak a mai gyerekek, de sokszor a már „mekiben kólás-pizzán” felnevelkedett középkorúak sem nagyon tudják vagy nem is akarják tudni igazi értelmét.

És most nemcsak a naptári vagy egyházi értékrendjére gondolok, hanem arra a szeretetteljes ünnepélyességre, arra az egymáshoz fordulásra, amiben ma is el kellene tölteni ezeket  a napokat.  Legalább ezeket…

Arról meg beszélni sem szeretnék, hogy az emberek nagy százalékának karácsony előtt már hetekkel, hónapokkal korábban elege van az ünnepből, hiszen sokan azt sem tudják, mit vegyenek egymásnak meg a gyerekeknek, ami sokkal drágább, mint a szomszédé, és amit napokig mutogatni lehet akár az iskolában, akár bevásárláskor.

Mert hát máshol hol…?!   

Templomba nem járnak,  pedig ha valahol, hát ott lehetne mutogatni ám, ha mondjuk példának okáért a pap után egy-két perccel később vonulnánk be a templomba…

Tényleg, mit ne mondjak, nem volna érdemes legalább ezért megpróbálkozni a templomba járással?

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:59 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 5. A Mikulásünnep

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

5. A Mikulásünnep

Mert, mint általában a külvilágtól elzárt minden faluban, Perőcsényben tényleg ünnep volt még a Mikulásnap is, hiszen ez is jó alkalom volt az egymáshoz való közeledésre. És ezt a szó legtisztább jelentPerőcsényi képeslap, Kürtössy Péter tulajdonaésében valóban így kell érteni, mivel akkor nemhogy ajándékra való nem volt, de még cukrot és a kenyeret is csak jegyre lehetett kapni. Ma már elcsépelt dolog, de akkor igazán érvényes volt, hogy a szeretet mindennél fontosabb…

Emlékszem, én is évről évre olyan lelkesedéssel suvickoltam és raktam ki az ablakba a valakitől rámragadt rossz bakancsokat, vagy néha anyám magas szárú cipőjét, mintha magát a világjótevő Mikulást vártam volna, pedig mindig tudtam, hogy abban néhány szál orgonavessző mellett 1-2 alma, -hogy minél többnek látszódjon- sok dió meg vöröshagyma, esetleg a ki tudja hány éves szaloncukorpapírba becsomagolt száraz kenyér volt.  És még valami!  Ami nekem mindennél fontosabb volt, és igazi ünneppé tette még a másoknak egyszerű hétköznapot, hogy a drága jó Julismamám, akármilyen hideg is volt, akármennyire is csúszósak voltak az utak, mindig megvárva a teljes sötétséget, s feljött hozzánk a falu másik végéből. Apró termetével odakucorogva az ablakunk alá, mindent eltakaró, dús vattaszemöldöke fölé piros krepp papírból csavart hegyes süvegében a belülről hallatszó egyházi- és Mikulásénekekre válaszolva, szép, dörmögő hangon elénekelte az „Istenfélő ember, Mikulás vagyok” című drága kis dalocskát…

Ettől még gyermeki értelmem nyiladozása után is mindig boldog és elégedett voltam, s ifjabb felnőtt koromig sem engedtem kijózanodni magam abból a gyönyörűségből, hogy nekem van a legdrágább Mikulásom…
Pedig ha hiszitek, ha nem, már elmúltam tizenhét éves, amikor az első „hivatalos” és valóban nekem szóló Mikulás-csomagomat kaptam.  Mert ugyan az ötvenes években nemegyszer volt már olyan, hogy hőn szeretett „kopaszapánk” akaratából helyi „gyermekei” eljöttek az iskolába és csak úgy a kötényükből osztogattak pár szem szaloncukrot meg ilyesmit, de ezt valahogy csak addig tekintettük ajándéknak, amíg meg nem tudtuk, hogy az osztogatók gyerekeinek ráadásként csoki és egyebek is jutottak, amit még hónapok múlva is büszkén eszegettek. Akkor mondogatta azt a népszáj, hogy: …egyet ide…, egyet oda…, egyet ide…, egyet oda…

Módosítás dátuma: 2013. december 05. csütörtök, 09:58 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 4. Perőcsény földrajzi neveiről

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

4. Perőcsény földrajzi neveiről

Perőcsényi kacsaúsztató. Képeslap, Kürtössy Péter tulajdonaA falu egyes területeinek elnevezése nagyon sajátságos volt, és bár minden falunak megvan a maga Alvége meg Felvége, de  Perőcsényben nem így nevezték, mert az Alvéget például úgy hívták, hogy Tésa

Ami persze nem azonos a szomszéd faluval, csupán a faluba bevezető egyetlen utcának valamikor még az volt a neve, hogy Tésai út, amit a mi „kulturális forradalmunk” az ötvenes évek táján Kossuth utcára keresztelt  ugyan, de én még a mai napig is úgy mondom, hogy a drága, jó  nagymamám Tésában lakott  (nem Tésán, Tésában!!!).

Érdekes viszont, hogy kimondottan a Felvéget nem nagyon tudnám meghatározni, mert a Piactértől délkeleti irányban elágazó utcát és annak környezetét úgy hívták, hogy Puckó, a délnyugati irányút meg egy darabig a Szabódomb, ami aztán kettéágazott, mint Jágerszög és Hosszúsor („Husszúsor”). Ezeket kimondottan lehetett volna Felvégnek nevezni, mert erős emelkedők vezettek errefelé, de én ezt a kifejezést Perőcsényben sohasem hallottam.

Aztán  -hogy csak a nagyobb falurészeket említsem-  a falu közepét egyszerűen csak Falunak hívták, akkor még szép, szabályos és nagy terjedelmű főterével, amit Piactérnek neveztek, és ide vezetett, innen ágazott el a település minden valamire való útja. Ez volt a falu legértékesebb, leghasznosabb része a maga szárazpatakjával, amin a Kishíd vezetett át, hogy amikor nagyobb eső vagy hóolvadás volt, át lehessen menni a patakon. De volt itt egy, a háború előtt még strandként működő jó kis kibetonozott medence is, amit később már csak a háztartási ruhanemű mosására, libák, tehenek, lovak fürdetésére, no meg a szekerek tisztítására használtak (nem tévesztendő össze a templomdomb alatt lévő stranddal, mert ez még az elmúlt években is fürdőként működött, főleg a holland turisták és a beszármazók jóvoltából, természetesen ingyen!). De a Piactér szépsége, romantikája és alkalmassága már csak ábránd, mert sajnos mára a mindent elnyelő szocialista fejlődési mindezeket eltüntette oda nem illő silány épületeivel.

Módosítás dátuma: 2013. november 19. kedd, 11:13 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 3. Isten Árvái

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 3. 

Isten Árvái

Református templombelső, Perőcsény, 2013. Benedek Csaba képeFagépészjanibácsi (így kell írni, mert mindenki csak így ismerte!) meg a Kispap is valahonnan Perőcsényre odaszakadt és ott ragadt, hontalan, gyökértelen Isten Árvái voltak. Ezen kívül senki sem tudott róluk semmit.

Jani bácsi egy megállapíthatatlan korú, hórihorgas, szikár öregember volt, ki tudja hány éve rajtalévő avítt katonaruhában, s valahol a Jágerszegben alhatott valakinek talán az istállójában vagy a pajtájában. Hogy honnan és mikor került Perőcsénybe, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt és nem is akart onnan soha többé elmenni…

Igaz, nem is akarta senki sem elküldeni, mert bár mindig éhes volt, de ő sohasem lopott!

Nemhogy lopott volna, de még kérni sem kért…

Egyszerűen addig dicsérgette a háziakat, érthető okból főleg a háziasszonyokat, hogy senki sem tudta megállni, hogy akár az utolsó falatját is meg ne ossza vele…

Módosítás dátuma: 2013. december 04. szerda, 14:12 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 2.A perőcsényi disznótorok

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

2., A perőcsényi disznótorok

Perőcsényi disznóól a tájház udvarán, 2013. Benedek Csaba fotójaAzért ezzel kezdeném a téli emlékek újraálmodását,  mert egy falusi gyereknek azidőtájt valami csodás -de számomra még most is az lenne…- emlékek ébresztője volt, nem utolsó sorban, a falusi emberek akkoriban ezzel biztosították az egész évi legfontosabb kalóriaforrást. Mindig úgy kezdődött, hogy napokkal előtte összetrombitálták a rokonságot, előző este mindenki hagymát meg fokhagymát pucolt, az asszonyok ilyenkor törték össze a legtöbb tányért, a férfiak meg a legtöbb poharat… Reggel aztán, ahogy virradni kezdett, már összegyűlt a meghívott -meg a csak majdnem meghívott, meg a szomszédbeli - férfinép úgy hatan- heten, és hogy a szokásokhoz hűek maradjanak, mindenki bevágott egy-két feles szilvát, némi forraltbor kísérővel. Még egyszer átbeszélték a haditervet, miszerint aki tudja, elkapja a disznó hátsólábát, de ha nem sikerülne, jó lesz az első is, és ha az sem, akkor aki tud, álljon a kiskapuba, hogy ki ne szaladjon az utcára, mert az már a világ csúfsága lenne…
Aztán megkezdődött a hajsza. A kisebb jószágokkal még úgy, ahogy elbírtak a felesek, de egy termetesebb disznó bizony meg-megfutatta a legénységet, no meg gyakran hamarabb került a földre egy-egy hentes, mint a disznó… Hogy az is értse, aki nem falun nevelkedett, a disznó volt az a négy lábon szaladgáló, akit le kellett volna vágni, a hentes meg az a kétlábú, akinek őt le kellett volna vágni…Igaz, a forma szerinti megkülönböztethetőségek nem mindig voltak egyértelműek… Na, de mondjuk, hogy sikerült, és a disznó kifeküdt! Persze ez néha bizony csak látszat volt, mert egyik szomszédunkban a legyilkolás után már a győzelem feletti koccintás volt, a fiatalabbak már a perzselőszalmát is rárakták szegény halottra, s amikor meggyújtották, a szerencsétlen jószágnak rosszul eshetett a hirtelen meleg, mert fülsiketítő visítással elkezdett az udvarban össze-vissza futkározni…

Módosítás dátuma: 2013. december 04. szerda, 14:16 Bővebben...
 


2. oldal / 3