Ellentétes értékrendek összeütközése és a polgárosodás

Vizsgálódásunk területe a Mecsek középhegységi dombos tája.[1] (Legmagasabb csúcsa 682 méter). A szűk völgyekben rétek, a szélesebbekben, a menedékes oldalakon és alacsonyabb fennsíkokon szántók, az oldalakon és tetőkön szőlők, erdők. A sze­met gyönyörködtetően változatos táj neve Hegyhát, a baranyai sásdi járás terü­letével esik egybe, ma 76 kisebb-nagyobb falut foglal magába. A középkorban a sűrű lakosságú Dél-Magyarország része, és a Hegyháton ekkor körülbelül annyi falu létezett, mint most. E falvak akkor is mint ma, lélekszámban kisebbek és szegé­nyebbek voltak, mint a sík vidék termékenyebb tájain. 1543-ban foglalja el a török Pécs városát, e vidék gazdasági, közigazgatási és szellemi központját. A török köz­vetlen hatáskörébe kerül a Hegyhát. 1686 után az elpusztult Baranyának aránylag legsűrűbben lakott vidéke az Ormánság mellett, mivel e területeken a lakosság erdő vagy mocsarak közt védelmet és búvóhelyet kereshetett magának. A terméke­nyebb síkok szinte lakatlanná váltak.

A Hegyháton az 1711-es összeírás lakott helyeket éppen annak leghegyesebb, legszegényesebb adottságú, központi részén talált csak. 1715 táján érkező délszlávok, majd a Rajna vidékétől Alsó-Ausztriáig terjedő vidék különböző részeiből származó német telepesek a Hegyhát északi, síkabb, lakatlanabb, de termékenyebb területén telepednek meg. Később jövő telepesek és bevándorlók néhány önálló német falut létesítenek a magyarlakta központi részen belül is, de a későbbiekben a német nyelvű lakosság számbeli növekedése a korábban csak magyarok lakta falvakban is szembetűnő. Az összeírásokból kirajzolódik ennek menete. A magyar faluban meg­jelenik a német zsellér, aki valamilyen iparhoz is ért, több esetben például molnár. Néhány évtized múlva telket vásárol, vagyis földbirtoka után adózó jobbágyként szerepel már az összeírásban. Közben újabb német zsellér-iparosok települnek a faluba, akik mind arra törekednek, hogy földet szerezzenek. Több faluban száz esz­tendő után már a német lakosság meghaladja a magyarok lélekszámát. 1900-ban csak 10 magyar faluban nincs számottevő német lakosság. 31 faluban még a többség magyar, 20 falu tekinthető német falunak, és 15 faluban németek vannak többség­ben. 1941-re a 31 magyar többségű faluból további 7 faluban kerültek a németek túlsúlyba. 1900-ban a magyar és német nyelvű lakosság száma közel egyenlő. A délszlávok betelepedésük idején sem tették ki az összlakosság 10%-át. Sok szerb család még a XVIII. század folyamán továbbment. A megmaradtak száma is gyorsan fogyott. A maradék a két háború közt Jugoszláviába költözött, a horvátok pedig beolvadtak a magyarságba, helyenként a németekbe. A németek egy része a második világháború során exponálta magát, Hitler és egy nagynémet birodalom gondolata mellett. 1946-47 között az itt lakó németség mintegy felét telepítették ki, helyükre Romániából, Csehszlovákiából és Jugoszláviából menekült és kitelepített, valamint az ország más vidékeiről származó földnélküliek jöttek és kaptak földet.

Kétségtelen, hogy a XVIII. században érkező német telepesek megkülönböztető kiváltságokat kaptak, és a részben német származású földesurak, valamint az oszt­rák irányítású közigazgatás kedvezett nekik az őslakos magyarokkal szemben, de állandó számbeli növekedésüket, vitális expanziójukat, mely a magyarság elszegé­nyedésével és számbeli visszaszorulásával járt, egyedül ebből megmagyarázni nem lehet. A demográfiai és gazdasági-történeti statisztikákban megfigyelhető jelenségek mögött két kultúra eltérő értékrendjét és magatartás-meghatározó erejét kell keresnünk.