A három Mária

A húsvét örömébÅ‘l, a hívÅ‘ lélek boldog feltámadásának reménységébÅ‘l sarjadt a Három Mária, régiesen Három Máriák középkori tisztelete. Márk evangéliumában (28, 1–8) olvassuk: „És mikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna és Mária, Jakab anyja és Salome fűszereket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék Jézust. És korán reggel a hét elsÅ‘ napján a sírhoz menének napfelkeltekor. A követ elhengerítve találták, de Jézus már nem feküdt a sírban. Angyal közölte velük, hogy mi történt.”

Példamutatásukon sokat olvasott régi népkönyvünk, a Makula nélkül való Tükör így gerjedezik: „Óh szent asszonyok, mely bÅ‘ jutalmat vettetek fáradságotokért... Vajha lehetne kicsiny része ma ti ájtatosságtokból, hogy én is szerelmes Jézusomat megkenhetném. Íme én is készítek drága kenetet, igaz bánkódás mirháját, szánakozás aloesét, ájtatosságnak füstölÅ‘it, isteni szeretetnek balzsamát. Ezen kenetekkel kívánlak kenni és szent sebeidbe beönteni. Kérlek, te is kenj meg engem a te irgalmasságod olajával, hogy bűneim miatt el ne vesszek.”

A Három Mária hazai tiszteletének elsÅ‘ nyomait az Árpád-kori Pray-kódex liturgikus szertartásában találjuk meg. Eszerint a húsvét hajnali szerzetesi zsolozsma egyik szakasza alatt két angyalnak öltözött papi személy, esetleg gyermek, elment a sírhoz és ott várakozott. KésÅ‘bb a zsolozsma végeztével az egész papi kórus a szentsírhoz vonult. Közülük kettÅ‘-három a Jézust keresÅ‘ asszonyokat jelenítette meg. E Máriák és a két angyal között párbeszéd folyt le, amelynek végén az angyaloknak e szavaira: „Nincs itt, föltámadt! Jöjjetek és lássátok a helyét!” – ketten fölvették a gyolcsruhát és bizonyságul a nép felé fordulva fölmutatták.

A Három Mária késÅ‘bb kilépett a liturgia kötöttségébÅ‘l. Tiszteletük mintegy önállósult és – megÅ‘rizve a húsvét misztériumának igézetét – az üdvösségre hívott lelkek pártfogói lettek.

Mai ismereteink szerint hazai tiszteletüknek egyedül GyÅ‘rött maradt jelentÅ‘s nyoma. A dominikánusok középkori temploma az egyházmegye történetének érdemes kutatója, Bedy Vince következtetése szerint a mai pályaudvar táján állhatott. A templomot hajdani szokás szerint cinterem, vagyis temetÅ‘ vette körül. Ebben állott a Három Mária kápolnája, amelyet Héderváry LÅ‘rinc emeltetett (1417). Látogatói részére a pápától búcsúkiváltságot is szerzett. Biztosra vehetÅ‘, hogy a gyÅ‘ri hívek húsvét hajnali Jézus-keresése hosszú idÅ‘kön át ide, az Å‘si, átimádkozott kápolna romjaihoz irányult. Csak késÅ‘bb került át, majorok lassú beépülésével, a közeli barokk Kálváriára, a mindjárt szóba kerülÅ‘ kamilliánus templom földrajzi körzetébe.

Hogy a középkori jámborság, egy-egy hívÅ‘ közösség szívéhez nÅ‘tt kultusz nagy történelmi és társadalmi megrázkódtatások ellenére is milyen szívós életű, annak éppen itt akadtunk újabb meglepÅ‘ bizonyságára. A múlt nyáron gyÅ‘ri papok baráti társaságában megnéztem a híres Kálváriát, majd visszatértünk a volt kamilliánus, most nádorvárosi templomba. A sekrestyében egy hatalmas, stílusa szerint a XIX. század elejére valló oltárkép állított meg, amely a kenetvivÅ‘ asszonyokat, a Három Máriát ábrázolja. EredetérÅ‘l, keletkezésének indítékairól egyelÅ‘re semmi biztosat nem tudni. Annyit mégis elfogadhatunk, hogy régebben reális funkciója volt, amely a gyÅ‘ri, közelebbrÅ‘l nádorvárosi barokk Å‘sök tradíciótiszteletét hirdeti. A középkori kultuszt lényegében a maga régi helyén jámbor néphagyományként átmentették. EgyelÅ‘re ismeretlen körülmények között oltárt, legalábbis oltárképet szenteltek a kenetvivÅ‘ Máriák tiszteletére. A templomból a múlt század folyamán kiszorult, el is feledett kultusz valamilyen formában talán még él a törzsökös gyÅ‘ri öregek emlékezetében.

Forrás: Új Ember XXX. évfolyam 1449. szám. 1974. 5.