Az egyházi év liturgikus jelképrendszerében ősszüleinkről, Ádámról és Éváról karácsony vigília napján (dec. 24.) emlékezünk meg. Ádám bűnét az új Ádám, Jézus Krisztus engesztelte ki születésével, majd megváltó halálával. Ünnepeknek ezt az egymásmellé rendelését, bennük az idők teljességét népi hitéletünk színesen, hangsúlyozottan éli át, amint erről betlehemező szövegeink, énekeink is tanúskodnak.
Szarvas Béla plébános baráti szívességéből átnézhettük Tóth József szőregi kéziratos kántorkönyvét (1852), amelyben többek között egy Ádámról és Éváról szóló éneket is olvashattunk:
Máriának szűz méhében megtestesült Igének következendő éjfélben üdei már bételnek, kik Atya Istentül mennyben öröktül rendeltettek, születésével közinkben, hogy jönne ő népének.
Holnapi napon az földnek vétke letöröltetik és az világ Megváltója királyává tétetik. Ki is a mi váltságunkért szűz leánytul születik, foghatatlan istensége pólyába kötöztetik.
Mennyország bézárt kapuja általa megnyittatik, Ádám keserves siralma örömre fordíttatik, sok mennyei áldásokkal Ábrahám megáldatik, hervadatlan koronára Izsákkal hivattatik.
Ádám első atyánk vagyon már nagy édességében, mintha volna paradicsom nagy gyönyörűségében. Krisztus teste szülésével maradékit biztatja, annak szent születésével szíveket újíttatja.
Éva anyánk is Ádámmal Krisztust örömmel várja és teljes nagy vigassággal, hogy eljött ünnepnapja. Mert Ádámnak és Évának ma tartjuk ünneplését, holnap pedig a Krisztusnak szentséges születését.
Dicséret, dicsőség legyen isteni méltóságnak, Atya Fiú Szentléleknek, teljes Szentháromságnak. Könyörögjünk az hatalmas menynyei uraságnak, hogy lehessünk örökösi az örök boldogságnak.
Forrás: Új Ember XXXII. évfolyam, 1590. szám. 1976. 4.