Vörösmart környéki anekdoták I.

1.

A vörösmarti Lautmann Feri igen szerette a bort, és gyakran nézött a pohár fenekére. Egy ilyen alkalommal annyira bepityókált, hogy nem tudott mënni. Az anyja sopánkodva mondta neki:

– Fiam, fiam, hát mér nem fékezÅ‘d magad egy kicsit?

– Fékezöm én édösanyám, de mostan annyira befékeztem, hogy egy lépést se tudok tënni.

2.

A húszas években a vörösmarti református templomban este Halász bácsi harangozott, legtöbbször pontatlanul.

EccÅ‘ megkérdözte tüle a Patikus bácsi:

– Mond csak, Halász, mikor szoktál te harangozni?

– Hát este.

– Na jól van. Azt én is tudom. De hogyan határozod meg a pontos idÅ‘t?

– Hát tudja, állok a templom elÅ‘tt, és figyelem a másik olda­lon menÅ‘ket. Ha már olyan sötét van, hogy nem ismerÅ‘m mëg az embört, harangozni kezdök, mert este van.

– Na és ha éppen nem jár senki az utcán?

– Akkor átszaladok és visszanézök erre az oldalra. Ha nem ismeröm mëg magam, harangozni kezdök.

3.

Egy alkalommal a vörösmarti és sepsei férfiak adták a nagyot egy vörösmarti kocsmában.

– Nálunk akkorák a méhek, mint a birkák – így az egyik sepsei.

– Nafene. Hát akkó mekkorák a kaptárok?

– Mekkorák, mekkorák. Hát mint másutt.

– Akkó meg hogy mënnek bele a méhek?

– Az má az ü bajuk.

4.

Orbán Pál, az ötvenes évek egyik közkedvelt társadalmi mun­kásáról jegyezték fel, hogy egy jókedvű fiatalember megállította az utcán és autogramot kért tÅ‘le, mivel olyan híres ember.

– Pali bácsi adjon má’ nekem egy autogramot.

– Na në mondd. Hiszen nincs a faluban ëgy valamire való ló së. Honnan vëgyek nekëd ëgy autót?

5.

Vörösmarton mesélik ugratásképpen a karancsiakról, hogy egy­szer betévedt a faluba egy teknÅ‘sbéka. Mivel Karancs környéke száraz vidék, kevesen tudták, milyen állatról van szó. Nézi, nézi két karancsi ember, de nem tudják miféle csodabogár az. Odahív­ják Dávid Jánost, Å‘ biztosan tudja, mert világot járt ember. Egyik nyáron elutazott Párizsba, hogy megnézze a Eiffel-tornyot és már a padlásról is leereszkedett egyszer libaszárnyakon.

Dávid bácsi megnézi a teknÅ‘st és így szól:

– Ezt nem tuditok micsoda? Ezt nem tuditok? Ez valahunnan gyütt, oszt valahova mëgy.

6.

A darázsi Prakatúr család egyik, jogász fia bevonult katonának. Sorban álláskor, a bemutatkozásnál így szólt, amikor sor került rá:

– Doktor Prakatúr!

– Micsoda – ordította el magát az Å‘rmester – doktor Prakat úr? Hát tudja meg, hogy a katonaságnál mindenki egyforma. Itt nincsenek se doktorok, se urak. Maga itt egy egyszerű Prakat!

7.

A jómódú, rátarti Halász bácsi felment egyszer Pécsre, csakúgy otthonosan (pedig volt másmilyen ruhája is) csizmában, hosszú gatyában, és az egyik kávéházban kávét kért, de öltözete miatt nem szolgálták ki. Erre fölkelt, kiment, az egyik üzletben frakkot vett és beöltözött. Visszament a kávéházba és kért egy dézsa kávét. Kapott is, de mindenki Å‘t nézte. Amikor busásan ki­fizette, levetette frakkját, és ott állt az aszal mellett gatyában. A frakkot belegyömöszölte a dézsába.

– Nesze idd meg, ez te kaptad – mondta, majd büszkén, köszönés nélkül elhagyta a termet.

8.

A két évvel ezelÅ‘tti Semmi sem lephet meg bennünket akció­ban egy népvédelmi tagot híd Å‘rzésével bíztak meg, azzal, hogy az fel van robbantva, senki sem mehet át rajta.
Egyszer csak megjelenik egy nénike, tehenét hajtva a legelÅ‘ felé, ahova csak a hídon át lehetett jutni. Amikor odaért és a fiatalember megállítja, nagyon csodálkozik.

– Nem lehet átmenni, ez a híd nem létezik, felrobbantották.

Amíg vitáznak, egy személygépkocsi is odaér. Az Å‘r odamegy és elmagyarázza a helyzetet. A néni közben szép csendesen meg­indítja tehenét a hídon át.

– Mit csinál? Nem megmondtam, hogy nem lehet átmenni, mert a híd föl van robbantva?

– Fiam, fiam, hát nem látod, hogy úsztatunk?

 

Forrás: Magyar Szó 1980. 37. évfolyam 84.; 187.; 194. szám

 

A vörösmarti anekdoták következÅ‘ részét itt olvashatja: 

http://www.karpatmedence.net/szellemi-neprajz/anekdota/1158-2022-07-28-08-42-04