Vörösmart környéki anekdoták II.

9.

A háborút követő első évben központilag szervezett népmoz­gató (művelődési, gazdasági, politikai) előadásokat tartottak Baranya-szerte. Így került sor egy csúzai művelődési tájékoztatóra is. Az előadó beszámolt az újonnan előállt helyzet előnyeiről mű­velődési szempontból, a tanulás, olvasás lehetőségeiről.

– Ezután mindenki könyvhöz jut. Eddig, tudom, nem ol­vastak.

– Azért olvastunk, – hallatszott egy hang a tömegből – kaptunk könyvet a tanítótól meg a paptól.

– Igen. Na látja, én azokat mind elégetném, mert az mind próza.

(A kezdeti nehéz időkben még néhány előadó sem tudta, mi a különbség a próza és a hangzásilag hasonló ponyva között.)

10.

Ugyanebből az időszakból ered egy másik adoma. Az utcán megállítja egy fiatalember a falu akkori vezetőjét és autogramot kér tőle, mivelhogy olyan híres ember lett.

– Ugyan fiam. Hiszen nincs ebben a faluban egy valamire­való ló sem. Honnét adjak én neked egy autót?

11.

Egy alkalommal tévedésből Sepsére küldték el a Batinára ter­vezett és megírt népgyűlési előadást.

Az előadó minden probléma nélkül olvasta. Az általános mondanivaló után azonban a konkrét terveknél váratlan dolog történt. A szöveg szerint Sepse hamarosan hidat kap.

– De elvtárs, hiszen nálunk nincs is folyó.

– Nem baj, azt is kaptok – jött a gyors válasz.

12.

Jókedvű ember volt a vörösmarti Uszódi bácsi. Több érdekes eset történt meg, a bort igencsak kedvelő Uszódival.

Egy éjszaka ittas állapotban igyekezett hazatalálni. Amikor oda­ért a saját házának vélt épület elé, bizonytalanul megállt. Hogy biztos legyen a dolgába, bekiabált:

– Hé, gyerekek, itthon van-e apátok?

Amikor az ablakon fiai kiszóltak, hogy nincs otthon, megnyu­godott és benyitott.

13.

Egy hasonló alkalomkor, amikor igen későn ért haza, zárva találta a kiskaput.

– Hé, nyissátok ki!

– Aludj ott, ahol eddig voltál.

– Jól van, na, de legalább a dunyhámat dobd ki.

14.

Élt a faluban egy meglehetősen iszákos jegyző is. Egy esős őszi napon hazafelé menet beleesett egy nagy pocsolyába. Arra ment Uszódi, megállt és nézte a vízben ücsörgő alakot, majd megszólalt:

– És, ívnak már a pontyok, jegyző úr?

15.

Az öreg L. sem vetette meg a bort. Így aztán gyakran érte az álom a pincesorban, sőt, néha még egy árok füves mélyén is. Egy ilyen alkalommal arra ébredt, hogy valami simogatja arcát. Egy kutya nyaldosta, de L. azt hitte, hogy borbélynál van, pamacsolják.

– Pétör, a másik felit is pamacsud be – dunnyogta.

16.

Lantmann Ferit egy télen már másodszor szólította fel az apja, hogy menjen ellapátolni a havat a pincénél, de az csak nem indul.

– Na, mi van, mér’ nem mész?

– Hát hogyan mënjek, amikor még nem adta oda a pincekúcsot?

– Mér’ adjam? Nem a pincébe van a hó.

17.

Varga Tabajdi egy télen az apósával hordókat mosott a pin­cében. Már jó ideje dolgoznak, de az após csak nem szív bort a lopóval. Végül Tabajdi megunja és megkérdi, hogy egy pohárral sem isznak?

– Nem lëhet – mondja apósa.

– Nem, osztán miért?

– Na gyere, nézd meg a dugókat.

Nézik. Hát minden hordó dugója le van pecsételve.

Az év tavaszán kapálni indulnak. Tabajdi megy be a pincébe a kapáké, de sehogy sem érkezik ki. Az após bemegy érte. Tabajdi ül, iszogat es mondja, hogy sajnos nem lehet kapálni.

– Hogyan?

– Na nézze csak. A kapák le vannak pöcsétűve.

Amíg az após várta, ő a kapákat madzaggal összekötözte.

18.

Karancs környéke igen száraz vidék, se mocsár, se patak nincs ott. Egyszer mégis odatévedt egy teknősbéka. Összecsődül néhány ember az utcán és nézik, találgatják, hogy mi az?

Mivel nem tudják eldönteni, szólnak Dávid János bácsinak aki világjárta ember, mondja meg ő.

Megérkezett az öreg és nézi a teknőst, végül megszólal:

– Na hát ezt së tuditok, ezt së. Hát ez valahunnét gyün, oszt valahova mëgy.

Forrás: Magyar Szó 1980. 37. évfolyam 278.; 292.; 299. szám.

A vörösmarti anekdoták első részét itt olvashatja: 

http://www.karpatmedence.net/szellemi-neprajz/anekdota/1157-2022-07-28-08-33-04