Tuskóhúzás, asszonyverés, bÅ‘gÅ‘temetés, legényavatás
Érdekes farsangi népszokások
A farsang mindenütt a népi játékok és búfelejtÅ‘ szokások mozgalmas idÅ‘szaka. Nálunk, Magyarországon nyugatról átvett s különösen Németországból betelepített, igen érdekes és a különbözÅ‘ vidékeken változó népszokásokkal ünnepel a falu ilyenkor, a farsang ideje alatt. A farsangi népszokások mindenütt kapcsolatosak a termékenység, a házasság, szerelem képzetével s ehhez híven legények és leányok a fÅ‘szereplÅ‘i.
Tulajdonképpen mi a farsangolás, a Karnevál eredete? A népszokáskutató tudósok nagy része megegyezik abban, hogy a farsangi tréfák tulajdonképpen az ókori Dionysos-kultuszból erednek, amely a primitív avatási szertartások csökevényének mondható. A bohókás, farsangi jelenetek antik testvére tragikus színezetű volt: az ifjú istent, Dionysost széttépték a lázadó titánok. Athene megmentette Zeus számára Dionysos szívét és Zeus parancsára e szívet magához veszi egy halandó nÅ‘: Semele és újjászüli Dionysost a termékenység istenét.
Ehhez idomult a primitíveknél a serdülÅ‘korban lévÅ‘ ifjúnak avatási szertartása, amidÅ‘n átlépte a férfikor küszöbét. A szertartás az ifjak halálát és feltámadását ábrázolta. A farsangi népszokások tehát megÅ‘rizték Európa-szerte — és hazánkban is — az Å‘si avatási szertartás maradványait, aminek szimbolikus magyarázata abban rejlik, hogy a téli napforduló után már hosszabbodnak a napok s a rövidülÅ‘ éjszakák a húsvétra, a tavasz termékenyítÅ‘ erejére és a feltámadás közeledésére emlékeztetnek…
Tuskóhúzás, asszonyverés és „bÅ‘gÅ‘temetés”
Farsangi népszokásainkban szerepel tehát a megölés és feltámasztás, mint ahogy a primitívek avatási szertartásának is fÅ‘ motívuma volt az ifjak megölése és feltámasztása. A legények azután — éppen úgy, mint a primitív népeknél az avatottak, akik a férfikorba léptek — megverik az asszonyokat. Hazánkban több helyütt szokásos farsangkor ez az „asszonykorbácsolás”. A szokás eredete német, Schaumburgban a legények nem valami gyengéd módon korbácsolják meg a leányokat és asszonyokat. Az asszonynépségnek módjában van magát a veréstÅ‘l valami ajándékkal megváltani, de az a leány, akit nem korbácsolnak meg a farsang idején, nem megy férjhez.
Magyar vidékeken különben leginkább a tuskóhúzás szokása maradt fenn. Göcsejben és Hetesben a leányos házak szobaajtai elé a legények nagy tuskót raknak. Ennek értelme az, hogy a leány, akinek elÅ‘ször illik felkelni és a dolog után nézni, hadd húzza el a nehéz tuskót, ha már nem ment férjhez s nem vállalta még a házasság terhét…
Több helyen húzatják a még pártában maradt hajadonokkal a disznóvályút is. A vályú kötelét a leány derekára vetik és az egyik legény a vályút húzó leányt ostorral hajtja. „Szokásban nagyon sok helyen — mondja Csokonai is —, hogy a meg nem házasodott ifjakkal és férjhez nem ment leányokkal valamely darab fát, vagy tÅ‘két nevetség okáért vitetnek.”
A XVII. században a leányokat tehenek, vagy lovak módjára kocsiba fogták és a legközelebbi folyóvízig hajtották…
A Felvidéken régi szokás, hogy a farsang utolsó napján, húshagyókedden vagy másnap, hamvazószerdán tartják az úgynevezett, „siheder-felszabadítást”. Ez ismét az Å‘si férfivé avatás szertartásának csökevénye, illetÅ‘leg a Dionysos-kultusz fennmaradt szokása. Ipolyságon a legények hamvazószerdán összejönnek és „bÅ‘gÅ‘temetést” rendeznek, amely abból áll, hogy ekkor a „süheder fiúk legényekké szabadíttatnak fel hat botcsapással.” Egy pintes borosüveget ásnak ugyanekkor a földbe s ezt az üveget csak a jövÅ‘ esztendÅ‘ben, ugyanezen az ünnepségen veszik ki a földbÅ‘l.
Egyébként is van rá sok adat, hogy a legényeket éppen farsangkor avatták férfivé. Ez volt a német Burschenschaftok fÅ‘ünnepe is, amikor próbára tették a felavatandók képességeit. A Burschenschaft lényege a verekedésben való összetartás volt, majd bizonyos italmennyiség elfogyasztása következett, azután befeketítették a felavatandó arcát és egy seprÅ‘vel alaposan helybenhagyták. Ha ezt is kiállta, akkor felvétetett a legények sorába.
A csángó „kukák”
Rendkívül érdekes farsangi népszokás volt divatos a csángóknál, akiket — mint ismeretes — a magyar kormány az elmúlt év folyamán Bukovinából a Bácskába áttelepített. A csángók farsangi maskarázása eredetileg bolgár népszokás volt, amit a Brassó környékérÅ‘l kivándorolt székely csángók vittek magukkal. Brassó elÅ‘városa ugyanis Bolgárszeg, amely hajdan bolgár nemzetiségű község volt. A bolgárok hasonló farsangi játékainál használt „kuka” kifejezést egy ideig fenntartották a csángók is, ma már azonban álarcos fÅ‘alakjuknak ez a megjelölése az oláh „matahala” (ijesztÅ‘, mumus) szóval cserélÅ‘dött fel. A farsangi maskara fejét ijesztÅ‘ álarc födi, kezében korbácsot tart. A csángó „kukák” közül néhányan nÅ‘nek is felöltöznek és a legény-kukák és leány-kukák között háborúság keletkezik. A gyermekeket korbáccsal, a leányokat döglött madárral ijesztgetik. Ezt a döglött madarat késÅ‘bb megsütik, majd széttépik és itt — elérkezünk a Dionysos-kultusz szimbolikus széttépési szertartásához.
A kör tehát bezárul. Farsangi népszokásainkban mindig és mindenütt a természet halálát és az örök termékenység feltámadását ünnepeljük. Mókákkal, vidám tréfákkal búcsúztatják a telet, amely átadja helyét a feltámadásnak, a madárdalos kikeletnek.
Forrás: Délmagyarország 1942. 18. évfolyam 14. szám 4.