Tuskóhúzás, asszonyverés, bőgőtemetés, legényavatás
Érdekes farsangi népszokások
A farsang mindenütt a népi játékok és búfelejtő szokások mozgalmas időszaka. Nálunk, Magyarországon nyugatról átvett s különösen Németországból betelepített, igen érdekes és a különböző vidékeken változó népszokásokkal ünnepel a falu ilyenkor, a farsang ideje alatt. A farsangi népszokások mindenütt kapcsolatosak a termékenység, a házasság, szerelem képzetével s ehhez híven legények és leányok a főszereplői.
Tulajdonképpen mi a farsangolás, a Karnevál eredete? A népszokáskutató tudósok nagy része megegyezik abban, hogy a farsangi tréfák tulajdonképpen az ókori Dionysos-kultuszból erednek, amely a primitív avatási szertartások csökevényének mondható. A bohókás, farsangi jelenetek antik testvére tragikus színezetű volt: az ifjú istent, Dionysost széttépték a lázadó titánok. Athene megmentette Zeus számára Dionysos szívét és Zeus parancsára e szívet magához veszi egy halandó nő: Semele és újjászüli Dionysost a termékenység istenét.
Ehhez idomult a primitíveknél a serdülőkorban lévő ifjúnak avatási szertartása, amidőn átlépte a férfikor küszöbét. A szertartás az ifjak halálát és feltámadását ábrázolta. A farsangi népszokások tehát megőrizték Európa-szerte — és hazánkban is — az ősi avatási szertartás maradványait, aminek szimbolikus magyarázata abban rejlik, hogy a téli napforduló után már hosszabbodnak a napok s a rövidülő éjszakák a húsvétra, a tavasz termékenyítő erejére és a feltámadás közeledésére emlékeztetnek…
Tuskóhúzás, asszonyverés és „bőgőtemetés”
Farsangi népszokásainkban szerepel tehát a megölés és feltámasztás, mint ahogy a primitívek avatási szertartásának is fő motívuma volt az ifjak megölése és feltámasztása. A legények azután — éppen úgy, mint a primitív népeknél az avatottak, akik a férfikorba léptek — megverik az asszonyokat. Hazánkban több helyütt szokásos farsangkor ez az „asszonykorbácsolás”. A szokás eredete német, Schaumburgban a legények nem valami gyengéd módon korbácsolják meg a leányokat és asszonyokat. Az asszonynépségnek módjában van magát a veréstől valami ajándékkal megváltani, de az a leány, akit nem korbácsolnak meg a farsang idején, nem megy férjhez.
Magyar vidékeken különben leginkább a tuskóhúzás szokása maradt fenn. Göcsejben és Hetesben a leányos házak szobaajtai elé a legények nagy tuskót raknak. Ennek értelme az, hogy a leány, akinek először illik felkelni és a dolog után nézni, hadd húzza el a nehéz tuskót, ha már nem ment férjhez s nem vállalta még a házasság terhét…
Több helyen húzatják a még pártában maradt hajadonokkal a disznóvályút is. A vályú kötelét a leány derekára vetik és az egyik legény a vályút húzó leányt ostorral hajtja. „Szokásban nagyon sok helyen — mondja Csokonai is —, hogy a meg nem házasodott ifjakkal és férjhez nem ment leányokkal valamely darab fát, vagy tőkét nevetség okáért vitetnek.”
A XVII. században a leányokat tehenek, vagy lovak módjára kocsiba fogták és a legközelebbi folyóvízig hajtották…
A Felvidéken régi szokás, hogy a farsang utolsó napján, húshagyókedden vagy másnap, hamvazószerdán tartják az úgynevezett, „siheder-felszabadítást”. Ez ismét az ősi férfivé avatás szertartásának csökevénye, illetőleg a Dionysos-kultusz fennmaradt szokása. Ipolyságon a legények hamvazószerdán összejönnek és „bőgőtemetést” rendeznek, amely abból áll, hogy ekkor a „süheder fiúk legényekké szabadíttatnak fel hat botcsapással.” Egy pintes borosüveget ásnak ugyanekkor a földbe s ezt az üveget csak a jövő esztendőben, ugyanezen az ünnepségen veszik ki a földből.
Egyébként is van rá sok adat, hogy a legényeket éppen farsangkor avatták férfivé. Ez volt a német Burschenschaftok főünnepe is, amikor próbára tették a felavatandók képességeit. A Burschenschaft lényege a verekedésben való összetartás volt, majd bizonyos italmennyiség elfogyasztása következett, azután befeketítették a felavatandó arcát és egy seprővel alaposan helybenhagyták. Ha ezt is kiállta, akkor felvétetett a legények sorába.
A csángó „kukák”
Rendkívül érdekes farsangi népszokás volt divatos a csángóknál, akiket — mint ismeretes — a magyar kormány az elmúlt év folyamán Bukovinából a Bácskába áttelepített. A csángók farsangi maskarázása eredetileg bolgár népszokás volt, amit a Brassó környékéről kivándorolt székely csángók vittek magukkal. Brassó elővárosa ugyanis Bolgárszeg, amely hajdan bolgár nemzetiségű község volt. A bolgárok hasonló farsangi játékainál használt „kuka” kifejezést egy ideig fenntartották a csángók is, ma már azonban álarcos főalakjuknak ez a megjelölése az oláh „matahala” (ijesztő, mumus) szóval cserélődött fel. A farsangi maskara fejét ijesztő álarc födi, kezében korbácsot tart. A csángó „kukák” közül néhányan nőnek is felöltöznek és a legény-kukák és leány-kukák között háborúság keletkezik. A gyermekeket korbáccsal, a leányokat döglött madárral ijesztgetik. Ezt a döglött madarat később megsütik, majd széttépik és itt — elérkezünk a Dionysos-kultusz szimbolikus széttépési szertartásához.
A kör tehát bezárul. Farsangi népszokásainkban mindig és mindenütt a természet halálát és az örök termékenység feltámadását ünnepeljük. Mókákkal, vidám tréfákkal búcsúztatják a telet, amely átadja helyét a feltámadásnak, a madárdalos kikeletnek.
Forrás: Délmagyarország 1942. 18. évfolyam 14. szám 4.
