Szüreti népszokások
Különféle, szebbnél-szebb népszokások teszik jellegzetessé a szüretet, amely a földmívelÅ‘ népnek igazi ünnepe.
Élénken és szép népszokások között folyik le a szüret Cserháton és vidékén. Víg dalok közben leszedik a szÅ‘lÅ‘t, kicsomaszolják és hordókba szűrik. A szüret bevégeztével kezdetét veszi a szüreti ünnepség. Tarka néptömeg között a vincellér áll cifra kalapban, jobb karján többszínű szÅ‘lÅ‘kbÅ‘l font koszorú ékeskedik, balkezében szÅ‘lÅ‘vel díszített botot tart. Népdalokat énekelve lefelé indul a hegyrÅ‘l a borház felé, ahova a szüretelÅ‘k is elkísérik. Ott már felhangzott a cigányzene és nagy mulatság van készülÅ‘ben. A borház, néhol présház elÅ‘tt megáll a csapat, a vincellér leveszi süvegjét. Megáll a háznép elÅ‘tt és rövid beszéddel üdvözli Å‘ket. A koszorút a háziasszonynak, a botot a ház urának nyújtja át, akik erre a szüretelÅ‘ket meghívják egy kis szüreti mulatságra. A cigány elÅ‘veszi hegedűjét, a cimbalmos letelepszik cimbalma mellé s megkezdÅ‘dik a tánc. A szüretelÅ‘k szaporán járják a csárdást s a mulatság ritkán ér véget aznap. Vacsora után kiülnek a tűz mellé, mely az egész éjjelen keresztül pattog.
A CserhátvidékrÅ‘l menjünk át a Hegyalja szÅ‘lÅ‘hegyeire. Itt mindig kedélyes hangulatban, vidáman folyik a szüret, ha — van mit szüretelni. Nem igen akadunk présházra, ahol ne volna szüreti mulatság. Ha más nem, úgy legalább egy dudás fújja el Észak-Magyarország kedvelt nótáját, a pozabniki pozalaht s a felvidéki tótságnak ezt az egyszerű énekét és a szüretelÅ‘k örömujjongását hallva, nem is gondolunk arra, hogy temetÅ‘ben vagyunk, melyben egy nemzet gazdagsága várja feltámadását.
Széles jókedvvel találkozunk mindenfelé, mely az idÅ‘ elÅ‘rehaladtával csak élénkül. Amikor alkonyodik, tüzet gyújtanak s a szüretelÅ‘k a köré telepednek. Távolabb tűzijátékkal bajlódik néhány atyafi, mely sehogy sem akar sikerülni. A szÅ‘lÅ‘sgazdának nagy gerezdekbÅ‘l koszorút fonnak a szüretelÅ‘k, van ebben dinka és góhér, találkozik elvétve néhány szál megkésett mezei virág is. Két fehérruhás leány egy cifra rúdon vállára veszi s cigányok és szüretelÅ‘k kíséretében végigjárja az utcákat. A jó ismerÅ‘sök házainál meg-megállnak, eléneklenek egy-két nótát, miközben a legények óborral, vagy ha más nincs, tavalyival kínálják meg a háznépét. Hazaérve, a tornácon szögre függesztik a szÅ‘lÅ‘koszorút és folytatják a félbeszakított mulatságot, mely a hajnali órákig eltart.
Vidám mulatságok között zajlik le a szüret Somlón. Veszprém vármegyének ez a szép szÅ‘lÅ‘hegye a devecseri járásban van. Szüret idejében nagy csoportokban lepik el a szüretelÅ‘k s olybá tűnik, mintha tábor szállta volna meg. Óriási zsivaj hallatszik minden oldalról, a vincellér úgy dongatja abroncsoló sulykával a hordókat, hogy a fÅ‘városi ember ágyúdörgésnek hiszi. A szedÅ‘k, szüreti dalokat énekelve, leszedik a szÅ‘lÅ‘t s átadják a csomaszolóknak. Itt-ott felhangzik a Vörösmarthy Mihály kedvenc nótája, a már elfelejtett »Bort ittam én, boros vagyok«, régmúlt idÅ‘k hangulatát varázsolva vissza. Mindenfelé éneklÅ‘ csoportokat látunk.
Egyet a szedÅ‘k nótáját, ideiktatunk a sok ezer közül:
Szedjük azt a csókadinkát,
Azt a borbÅ‘ kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom!
Ki elsÅ‘nek végzi rendét
És feldönti lelt edényét,
Azt megcsókolom!
A csöbörösök jól felpálinkázva cipelik a megtelt csöböröket. Felhangzik a cigányzene, közbe eldurran a puska, kísérve száz meg száz torok kurjantásától. Dicsérik a hegy borát, el-elmondogatják, hogy »somlói bor az öregek teteje«, betűzgetik a várromokba vésett neveket, rég porladó szerelmesek emléksorait. Alkonyattájban kigyúlnak a pásztortüzek, a csillagos eget varázsolva a földre, melyet nemsokára már hó fog takarni.
Forrás: Magyar FöldmívelÅ‘ 1905. 8. évfolyam 41. szám 324-325.