Szüreti népszokások
Különféle, szebbnél-szebb népszokások teszik jellegzetessé a szüretet, amely a földmívelő népnek igazi ünnepe.
Élénken és szép népszokások között folyik le a szüret Cserháton és vidékén. Víg dalok közben leszedik a szőlőt, kicsomaszolják és hordókba szűrik. A szüret bevégeztével kezdetét veszi a szüreti ünnepség. Tarka néptömeg között a vincellér áll cifra kalapban, jobb karján többszínű szőlőkből font koszorú ékeskedik, balkezében szőlővel díszített botot tart. Népdalokat énekelve lefelé indul a hegyről a borház felé, ahova a szüretelők is elkísérik. Ott már felhangzott a cigányzene és nagy mulatság van készülőben. A borház, néhol présház előtt megáll a csapat, a vincellér leveszi süvegjét. Megáll a háznép előtt és rövid beszéddel üdvözli őket. A koszorút a háziasszonynak, a botot a ház urának nyújtja át, akik erre a szüretelőket meghívják egy kis szüreti mulatságra. A cigány előveszi hegedűjét, a cimbalmos letelepszik cimbalma mellé s megkezdődik a tánc. A szüretelők szaporán járják a csárdást s a mulatság ritkán ér véget aznap. Vacsora után kiülnek a tűz mellé, mely az egész éjjelen keresztül pattog.
A Cserhátvidékről menjünk át a Hegyalja szőlőhegyeire. Itt mindig kedélyes hangulatban, vidáman folyik a szüret, ha — van mit szüretelni. Nem igen akadunk présházra, ahol ne volna szüreti mulatság. Ha más nem, úgy legalább egy dudás fújja el Észak-Magyarország kedvelt nótáját, a pozabniki pozalaht s a felvidéki tótságnak ezt az egyszerű énekét és a szüretelők örömujjongását hallva, nem is gondolunk arra, hogy temetőben vagyunk, melyben egy nemzet gazdagsága várja feltámadását.
Széles jókedvvel találkozunk mindenfelé, mely az idő előrehaladtával csak élénkül. Amikor alkonyodik, tüzet gyújtanak s a szüretelők a köré telepednek. Távolabb tűzijátékkal bajlódik néhány atyafi, mely sehogy sem akar sikerülni. A szőlősgazdának nagy gerezdekből koszorút fonnak a szüretelők, van ebben dinka és góhér, találkozik elvétve néhány szál megkésett mezei virág is. Két fehérruhás leány egy cifra rúdon vállára veszi s cigányok és szüretelők kíséretében végigjárja az utcákat. A jó ismerősök házainál meg-megállnak, eléneklenek egy-két nótát, miközben a legények óborral, vagy ha más nincs, tavalyival kínálják meg a háznépét. Hazaérve, a tornácon szögre függesztik a szőlőkoszorút és folytatják a félbeszakított mulatságot, mely a hajnali órákig eltart.
Vidám mulatságok között zajlik le a szüret Somlón. Veszprém vármegyének ez a szép szőlőhegye a devecseri járásban van. Szüret idejében nagy csoportokban lepik el a szüretelők s olybá tűnik, mintha tábor szállta volna meg. Óriási zsivaj hallatszik minden oldalról, a vincellér úgy dongatja abroncsoló sulykával a hordókat, hogy a fővárosi ember ágyúdörgésnek hiszi. A szedők, szüreti dalokat énekelve, leszedik a szőlőt s átadják a csomaszolóknak. Itt-ott felhangzik a Vörösmarthy Mihály kedvenc nótája, a már elfelejtett »Bort ittam én, boros vagyok«, régmúlt idők hangulatát varázsolva vissza. Mindenfelé éneklő csoportokat látunk.
Egyet a szedők nótáját, ideiktatunk a sok ezer közül:
Szedjük azt a csókadinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom!
Ki elsőnek végzi rendét
És feldönti lelt edényét,
Azt megcsókolom!
A csöbörösök jól felpálinkázva cipelik a megtelt csöböröket. Felhangzik a cigányzene, közbe eldurran a puska, kísérve száz meg száz torok kurjantásától. Dicsérik a hegy borát, el-elmondogatják, hogy »somlói bor az öregek teteje«, betűzgetik a várromokba vésett neveket, rég porladó szerelmesek emléksorait. Alkonyattájban kigyúlnak a pásztortüzek, a csillagos eget varázsolva a földre, melyet nemsokára már hó fog takarni.
Forrás: Magyar Földmívelő 1905. 8. évfolyam 41. szám 324-325.
