Néprajzi érdekességek 5

Rákosi-címeres hordókulacs Kántor Sándor műhelyéből

A hordókulacs 3–10 kicsi, összeragasztott hordócskából álló égetett szeszes ital tárolására használt ólommázas cserépedény. A hordócskákat csövekkel illeszti a fazekas egymásra és egymás mellé oly módon, hogy az építmény körvonalaiban háromszöget alkot. Mindegyik formát egyedileg készítették, általában megrendelésre, és gyakran évszámmal, névvel látta el mestere. Első fennmaradt emlékei a 18–19. sz. fordulójáról valók (pl. Nagyszalonta, 1790; Hódmezővásárhely, 1813; Ják, 1824). Képünkön Kántor Sándor műhelyéből láthatunk egy rendkívül ritka darabot, mely tíz apró hordócskából áll, és alulról a második sor középső hordóján egy Rákosi-címer éktelenkedik. Ez a tárgy a karcagi Kántor Sándor fazekasházban található (5300 Karcag, Erkel Ferenc utca 1.), melyet a Györffy István Nagykun Múzeum üzemeltet. A mesterről írt kiadványokban nem találkozunk vele. A képünkön látható hordókulacs páratlan érdekessége múltunknak.

Néprajzi érdekességek 4

Hajdúszoboszlói emlék, karcagi kun pohár

A felvételen látható kun pohár Cserépfalun egy vendégszobában található, talpán "Hajdúszoboszlói emlék" felirattal. Feltűnő jelenség, hiszen mit kereshet egy kun pohár Hajdúszoboszlón? Az ivóedény jellegzetes formájú, a szájától közepéig beszűkül, majd talpáig ismét kiszélesedik. Eredetileg ez a lovas életformára emlékeztető alak azért volt így kitalálva, hogy középen megkötve a kaftánt összefogó övre lehessen akasztani. A népi kultúrában azonban ez nem kellett, így füllel látták el az edényt. Díszítését tekintve hasonlóságot mutat a tiszafüredi kerámiákkal, ami nem véletlen, hiszen a karcagi kerámiák mind színvilágukban, mind motívumkincsükben abból táplálkoznak. A nevezett tárgy a Kántor Sándor hagyományokat követi, szépen megmunkált darab. Egyetlen furcsasága csupán a karcagi lét összepárosítása a hajdúszoboszlói emlékkel. Nagy valószínűséggel vagy a Karcagi Fazekas Szövetkezet vagy valamelyik helyi mester készíthette megrendelésre.

Irodalom:

Domanovszky György: Kántor Sándor, Budapest, 1977.

Nagy Molnár Miklós: Népi kerámia a Nagykunságban, Karcag, 2007.

Füvessy Anikó: Válogatot kerámiatanulmányok (1979-2005). Az Alföld népi fazekassága, Szolnok, 2005.

Néprajzi érdekességek 3

Esztergagép tokmányából karácsonyfatalp

A népi kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy szemetet úgyszólván nem termel. A hulladékgazdálkodás mai problémái nem jelentkeztek abban az időben, mikor mindent újrahasznosítottak, a tárgyakat végső elhasználódásukig újra és újra felhasználták. Korábban ha már nem volt jó egy munkaeszköz, használati tárgy semmire, feltüzelték vagy feltöltötték vele az árkokat, beleszórták a patakba. Szinte mindannyian emlékszünk, hogy a kosarat kilyukadása esetén tyúkültetésre használták vagy a tulipános ládát szerzámok, gabona tárolására fogták be. Mai korunkban számos munkaeszközöt rögtönöznek műanyagból, diszperzites vödröt használnak gyümölcszedésre, pillepalackot tölcsérnek, de a végtelenségig lehetne folytatni a sort. Jézus Krisztus születését ünnepelve karácsonykor szinte mindenki találkozik a karácsonyfaállítás alkalmával azzal a nehézséggel, hogy a fa eldőlhet. Egyesek kikötik, mások körbetámasztják a fenyőfát. Nem így Árvai János (szül: 1957.), aki erre a célra egy esztergagép tokmányt használt. Az ötlet több okból kifolyólag is zseniális: könnyen utánállítható, nehéz, 50 kg súlyú így játszva tartja meg a fát. A remek ötletet fia is továbbvitte, így ma már ő állítja bele a karácsonyfát Kengyelen. Köszönjük a fotót Árvai Jánosnak!

Irodalom:

Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában In: TISICUM XXII. 2013. (szerk: Gulyás Katalin, Horváth László, Kaposvári Gyöngyi)

Néprajzi érdekességek 2

Edényfogó kesztyű Egerszalókról

A népművészet kifejezés a paraszti kultúrában ismeretlen, a tudomány hívta életre, hogy a különösen szépnek tartott, művészien, gondosan megmunkált, szemre tetszetős, ünnepi eszközöket megkülönböztesse a minden nap használtaktól, az egyszerűbbektől (díszítés nélküliektől). A népi kultúrában a tárgyak ilyen jellegű osztályozása nem létezik, nem különítik el őket használóik ezen kritériumok szerint. A képen látható edényfogót egy szolnoki háztartásban vettem észre. A kesztyű matyószerű motívuma mellett az Egerszalók felirat olvasható, mely az üdülőhelyeken vásárfiába árusított ajándéktárgyak tipikus példája. A kereskedő (kitaláló) ebben az esetben nem foglalkozott az adott tárgy hitelességének kérdésével, a lényeg számára egy új termék létrehozatala, a bevétel növelése volt. Így jöhetett létre eme rendkívül érdekes (hagyományokat nem követő) edényfogó, melyet egy egészen más vidék motívumkincsének felhasználásával hoztak létre. A gondolatmenet érthető, egy népszerű mintát rámásolni egy mai használati eszközre, s máris eladható terméket állítottunk elő. Érdekes lenne megvizsgálni ilyen tárgyak esetében, vajon az adott faluközösség lakói mit szólnak mindehhez? Magukénak tartják-e az ilyen kezdeményezeseket, tudnak-e egyáltalán róla? Ugyanakkor izgalmas lehet az is, mit gondolnak az ilyen "másolásról" azon települések, ahonnan a mintákat kölcsönözték?