Májusfa

Szabolcs megye egyik kedves kicsi falujában figyeltem meg először a májusfa állításának szokását, mint a paraszti szerelmi vallomástételnek egyik szép szimbolikus formáját. Hogyan is fest ez a májusfaállítás? Május havának elején, rendesen május első vasárnapján, éjféltájban, éjfél után a lányos házhoz lopakodik a legény. Világos az éjtszaka s óvatosan jár, mert nem szeretné, ha rajtakapnák éppen munka közben. Cigány is kíséri a jobbmódú legényt, hogy majd muzsikáljon, a szegényebb maga énekel. Hozza a májusfát. A szépen feldíszített fát gyengédeden odatámasztja a velécéhez, vagyis a tornác kis ajtajához, vagy méginkább a pitar ajtajához. Ezután húz rá a cigány a leány kedves nótájára, vagy ha cigány nincs, elénekli a legény. Ha a lány jószívvel veszi a májusfát (már pedig a legény óvakodik, hogy olyan szégyen érje, hogy visszautasítsák, előre tudakolja napokkal a májusfa sorsát), szóval kedvező esetben a lány az ablaknál három szál gyufát gyújt és a lánggal égő gyufát fölfelé hajítja. A cigány a nótázás után elmegy, rá nincs többé szükség. De bezzeg nem mehet a legény: ott ólálkodik egész éjtszaka vizsga szemekkel, éberül a porta táján: vigyázza a májusfát! Különben a szomszédság, vagy akárki más, már csak a tréfa kedvéért is, elemelné a sokat érő teliaggatott májusfát. Hogy ez nem tréfadolog, nóta is tanúsítja:

Ma van május első vasárnapja,

Kinn alszik a legény a kapuba.

Kejj fel legény, oda van a kalap,

A májusfa zöld erdőbe' maratt.

Nem maratt ott, mer' én elültettem,

Mit tehetek, ha ellopták tüllem.

Disznótori kántálók Jászladányon

A régi szokás szerint 30—40 évvel ezelőtt András nap után nem volt zenés mulatság a faluban farsangig. Érthető hát, hogy a megkezdődő disznótorok vidámsága különös jelentőséget kapott karácsony előtt, s után a faluban. A disznótorok kedélyes hangulatáról pedig külön is gondoskodtak a disznótori kántálók. Régebben a fiatal házasemberek, asszonyok, újabban már csak a legények és lányok, majd az utóbbi években egyre inkább a gyerekek mentek el a disznótorokba kántálni.

A disznótori kántálók régi pogány szokás szerint alakoskodtak, változatos alakoknak öltöztek fel. Szívesen öltözött a legény lánynak, a lány pedig legénynek. Rossz, kifordított ruhákat vettek magukra, s leggyakrabban a férfi cigánynőnek, a lány, vagy asszony pedig cigánynak maszkírozta magát. Az asszonynak öltözöttek még ki is tömték a hasukat, hogy szánandóbbak legyenek. A férfi rossz kalapot tett a fejébe, s hosszú pipát dugott a szájába. Gyakori figurák voltak még az alakoskodók között a tepsi foltozónak, drótosnak, vándornak öltözöttek is. A férfit alakító bajuszt, s szakállt is ragasztott magának egy suba darabból, s valamennyien erősen bekormozták arcukat, hogy ne ismerjék fel őket.

Az ügyesebbek jól megváltoztatott hangon beszéltek, hogy ezzel is palástolják kilétüket. Az így felöltözött disznótori alakoskodók külső jelre, főleg öltözetükben, s arcuk kikormozásában nagyon érdekes emlékét őrizték meg a pogány magyarok alakoskodó szokásának, mikor erre a maszkra meg azért volt szükségük, hogy az ártó szellemeket megijesszék, elűzzék közelükből. Számtalan népi szokásunkban maradt meg ennek az emléke.

Jászladányon a disznótori kántálók sorba járták a disznótorozó helyeket, s felköszöntve a vacsorázókat, mindenféle furfanggal egy kis kóstolót próbáltak kicsalni a gazdától. Egyik tanítványom a következőket jegyezte le egy kántálásról: „A múlt évben, amikor disznót vágtunk és vacsoráztunk, bejött hozzánk egy asszony a fiával. Az asszony férfi ruhába volt öltözve. Kérdezgettük őket, és azt mondta, hogy a Kárpátokból jönnek és, hogy van neki egy ártatlan kis néma gyermeke, az is jött vele, neki is adott egy rossz begrét és tányért, amivel csörget. Megkérdeztük tőlük, hogy miért kenték ki magukat ennyire, s azt mondták, hogy a Kárpátoknál hideg van és az idő sebezte ki az arcukat. Megkérdeztük tőlük, hogy éhesek-e, vagy van-e ennivalójuk? Nincs nekünk — mondta az asszony. Adtunk neki egy kis töpörtyűt, meg kenyeret. Erre már az ártatlan néma gyermek is megszólalt, majd később, mikor elmentek, még több helyre is benéztek. Utoljára még az urát is megijesztette az asszony, csak később ismert rá a hangjára.”