Házasságjósló praktikák Szent András napjától karácsony napjáig

Jertek közém, a falunak szép leányai, legényei, itt az ólom, kész a liszt. Öntsünk ólmot, főzzünk gombócot. A sűrű fátyollal eltakart jövendő titkait kísértsük meg egy kissé feltárni. Lássuk csak, Jucikám, milyen lesz a te jövendőbelid. Nini, az ólomfigura milyen szeszélyes, valósággal úgy néz ki, mint egy huszársarkantyú. Ne te, ne, talán csak nem a Pozsár Lacit szánta neked a sors? No csak ne pirulj el, jóravaló legény, más huszárgyereket nem is ismerek a faluban. Lássuk csak a gombócot, az jobban megmondja az igazat. Lám, már fel is bukkant egy a fazékban, halászd ki hamarosan. No lássuk, milyen név van benne? Gábor. Ejnye, ilyen nevű huszárgyereket nem ismerek. Hacsak Pető Gáborból nem lesz huszár, de az meg csak jövőre kerül sor alá. Lám, megint elpirultál. Juci, úgy látszik a szívedben egyformán megfér Laci és Gábor...

Így folyik az évődés országszerte András napja előestéjén. Elmúlt a nyár, el az ősz, a dolgos kezek elpihennek. A heverés e korszakában alig van nap, amelyikhez valami népszokás, vagy babona ne fűződnék. A legkedvesebb talán mindegyik közt az András-napi ólomöntés és gombócfőzés. Azt tartja a falusi nép, hogy az András napján öntött ólom elárulja a lányoknak, mi lesz a jövendőbelijük foglalkozása, sőt a nevét is meg lehet tudni ennek a jövendőbelinek. Tizenhárom gombócot gyúr a leány maga kezével, mindegyikbe egy-egy nevet tartalmazó papírlapot dug, amelyik gombócot először veti fel a víz, abban van a jövendőbelijének a neve.

Persze, ez az András napi jövendőfürkészés nem megy vígság nélkül. Egy-egy háznál összegyűl egész sereg eladó leány, akik elhozzák magukkal pajzán jókedvüket is. Némely vidéken szokásban van, hogy András napján böjtölnek a leányok s az aki böjtöl, aznap megálmodja a jövendőbelijét.

A november és december hónapja általában pazar termőhelye a babonás népszokásoknak, amelyek csodálatosképen mind egy fogalomra vonatkoznak: a jövendőbelire. Ennek könnyű természetes magyarázatát adni; közeleg a farsang, a házasságkötések legfőbb időszaka, a nép lelkét előre izgatja már a sok megkötésre váró frigy.

Megtisztulás ideje

Húsvéti népszokások a Kapos mentén

A tavasz, a természet megújhodása az embert is környezete megtisztítására készteti. A parasztgazdák a nagyhéten iparkodtak rendbe tenni portájukat. Kaposszekcsőn úgy tartották, hogy a nagyhéten vetett mag nagyra nő. Kocsola környékén nagyhéten húsevés nem volt: tejet, tejfölt, túrót, krumplilevest ettek, pattogatott és főtt kukoricát cukorrépával édesítettek vagy pedig sóztak.

A nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja. A legnagyobb böjt és gyász ideje. Kocsola környékén szilvalevest főztek aszalékból és laskát sütöttek zsír nélkül. A gazdagabbak ezt vajjal öntözték meg. Délig azonban nem ettek semmit. A szilvalevest a magyarok nagyon szerették, paprikával, a miklósvári németek pedig cukorral és fahéjjal ízesítették. A németek pogácsával ették, a magyarok kenyérrel. A nagypénteki vacsora pedig keserű túró volt. A böjti tilalom nem terjedt ki azonban a pálinkaivásra. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütöttek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. E napon nem szítottak tüzet, már csak ezért sem sülhetett kenyér. A szakályiak ebédre tarkabablevest (habarva), mákos tésztát, aszalékból meggylevest, szilvalevest főztek. Ezen a napon kétszer ettek, reggeli nem volt. A vacsora az ebédhez hasonló volt, esetleg tojást ettek.
A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. Voltak azonban olyan állattartással kapcsolatos műveletek, melyeknek éppen nagypéntek volt a hagyományos ideje, például a farkalásnak és a herélésnek, a jószágok bélyegzésének.

Holló ilyenkor mossa a fiát

Betegséget elhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek. Ez különös jelentőséget kapott ezen a napon. Úgy vélték, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Volt, ahol elegendőnek tartották a mosdást, ezt azzal magyarázták, hogy a „holló ilyenkor mossa a fiát”. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének is vélték. A nagypénteki mosdásnak, fürdésnek különféle más magyarázatot is adtak. A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal.

Ozorán „nagypénteken napfölkelte előtt azok a lányok, akiknek valami bajuk, vagy sebük volt, vagy szeplősek voltak. Lementek a Sióra vagy a Cincára s a beteg, sebes vagy szeplős testrészüket megmosták. Úgy tartották, hogy ha úgy jutnak el a Sióra vagy Cincára, hogy senkivel sem találkoznak, akkor betegségükből meggyógyulnak, sebük begyógyul, szeplőik eltűnnek.” Ebből a szokásból fejlődhetett ki a későbbi gyakorlat, mely szerint mindenki „kiment a Sióra, vagy a Cincára megmosdani. Úgy kellett menniük, hogy sem menet, sem jövet senkivel ne találkozzanak s szót ne váltsanak. Úgy tartották, hogy ha minden feltétel teljesült, vagyis senkivel nem találkoztak, úgy megszépülnek. Így azután szinte le sem feküdtek ilyenkor a lányok, hogy feltétlen megszépüljenek.” Ozorán „nagypénteken napfölkelte előtt felkeltek az asszonyok a szobából kiindulva a konyhán át kifelé söpörtek, majd az udvart és a ház előtti utca részt is elsöpörték. A seprés közben mondogatták: ’Ki csótány, büdös féreg mennyetek a füstös konyhába, mennyetek oda ahunnan gyűttetek.’ Ezt azért csinálták, hogyha volt a házban bármiféle féreg az távozzon el, ha pedig nem volt, akkor soha se legyen.”