Betyárok a magyar kártyán 10.

„Zavaros a Tisza, nem akar tisztulni, az a híres Bogár Imre által akar menni…”

Bogár Imre

A kiskunsági betyár, Bogár Imre betyárkodása mindössze másfél évig tartott, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy országos hírnévre tegyen szert. Bócsán született 1842-ben, igaz családja, a pásztorkodó Bogár Szabó família eredetileg csongrádi eredetű volt. A bugaci pusztánkon gulyásbojtárként kereste kenyerét, de már 18 éves korára börtönviselt emberré vált, marhalopásért egyévi, vasban letöltendő fegyházra ítélték. Szabadulása után az Alföld pusztáin csavargott, újra marhalopásba keveredett, s ezután csatlakozott ahhoz a bandához, melyben Dönti Peti mellett többek között édesapja, öreg Bogár Imre, öccse Jakab, unokabátyja Miska és Baski Gyurka volt a társa. 1861 decemberében adtak ki körözést a banda ellen, miután megtámadták a kocsijukon hazafelét tartó két bajai adóhivatalnokot, Deim Lipótot és Hübner Eduárt. A ládában található 2000 forint mellett elvették gyűrűjüket és órájukat is.

Az ekkor kiadott körözvény személyleírása szerint Bogár Imre: „Kecskeméti születésű (az atyja jelenleg a bugaci pusztán számadó gulyás) 22-23 éves, magas nyúlánk termetű, barna hajú, szemű, kicsiny barna bajúszú, igen szép külsejű, s arcú, semmi különös ismertető jelű. Viselete a bajai rablásnál borjú szájú gatya, ing, kifordított pásztorsuba.”

Betyárok a magyar kártyán 9.

„Jáger Jóska selyembárson, végigsétál a városon…”

Jáger Jóska

Jáger Jóska 1798-ban született Tibolddarócon. Eredeti neve Tálas József volt, valószínűleg foglalkozására utalva már édesapja is viselte a jáger, azaz erdész, vadász melléknevet. Jóska kondásként kereste a kenyerét, 25 éves korában megnősült, egy nemesember lányát vette feleségül, akitől kislánya született. A törvénnyel először 29 éves korában került szembe, amikor lopás és orgazdaság miatt börtönbe csukták.

A róla kiadott körözvényben így festették le: „Jáger igazábban Tálas József Darótzi születés, mintegy 32 esztendős kondás, alatson, terepély (zömök), vaskos, szőke, fejér ábrázatú, matska szemű, kis bajúszú, gyakrabban pederve hordja, a jobbik ortzájhán valami hasított forma láttzik a szemén, kalapot és fejér Báránybőr Sipkát, szűrt és újjas lajbit visel, és Sarkanytyús Cszizmát. R. Catholicus, beszél magyarul.”

Jáger Jóska megszökött a börtönből, s ezután végképp betyáréletre kényszerült. Szülőhelyétől távol, leginkább Heves és Gömör megyékben hajtotta végre rablásait. Juhokat, sertéseket, lovakat hajtott el, pénzt és pisztolyt lopott, valamint csizmákat, melyet a szeretőinek adott. A rablott zsákmány értékesítésében kiterjedt rokonsága segítette. 1830 novemberében részt vett a diósgyőri molnár kirablásában és meggyilkolásában. Ezek után hajtóvadászat indult ő és társai után, s csakhamar polgári ruhába öltözött pandúrok fogták el őket, miközben Gömörben, Hangony, Velkenye, Uraj és Csíz erdeiben bujkáltak. Jáger ismét börtönbe került, ahonnan a börtön falának kiásásával három társával együtt újra megszökött. Az ekkor kiadott körözvény már özvegyembernek és egészségileg megromlott állapotúnak írta le őt. Még egy bő esztendeig bujkált és garázdálkodott, 1832 novemberében azonban Heves megyei Szúcs község erejében Kormos József nemesember agyonvágta.

Betyárok a magyar kártyán 8.

„A Savanyó tizenkét szél gatyája, elakadt a bicskebokor ágába…”

Savanyó Jóska

Savanyó Jóska 1841-ben római katolikus családban született Izsákfán. Édesapja számadó juhász volt, kezdetben apja mellett ő is ezt a mesterséget űzte, de hamar a bűn útjára tért. Már 1853-ban tetten érték, mikor az egyik urasági pincéből ellopott egy hordó bort. Mivel a kárvallott nem tett feljelentést, a börtönt megúszta, azonban az alapos verést nem. 1860-ban hét hónapot töltött a veszprémi várbörtönben fegyveres csavargásért, majd 1865-ben már az illavai börtönben töltötte kétéves büntetését, mivel Pap János uraságtól elrabolta eladott gyapjújának árát, 1875-ben pedig súlyos testi sértésért ült egy hónapot Sümegen. Savanyó sohasem alapított bandát, egyedül vagy alkalmi társak segítségével hajtotta végre bűncselekményeit: lopott lépes mézet, pénzt, fegyvert, birkát, tehenet, lovat és szekeret, vagyis szinte bármit, amiből hasznot remélhetett; leginkább kereskedők, iparosok, módosabb parasztgazdák és nemesek voltak kiszemelt áldozatai. 

Többször is más vidékre menekült, ha érezte, hogy kezd elfogyni körülötte a szabad levegő: az 1870-es években egy pesti fogadóban volt házmester, míg gazdáját is ki nem rabolta, 1878-ban Bosznia Hercegovina megszállásakor katonának állt, ahol bort mért katonatársainak, egy évre rá Triesztben fűtőként dolgozott egy hajón, majd Fiumében egy francia hajón pincérként kereste kenyerét. De a honvágy mindig hazahajtotta, ahol aztán folytatta korábbi életmódját. Az 1880-as évekre Savanyó Jóska az ország egyik legkeresettebb betyárja lett, Veszprém, Vas, Zala és Győr megye rettegte tetteit.

A tizenkettedik órában

Hazánk történetének egyik legnagyobb csapása Trianon. Minden igaz magyar lelkének legmélyén ott van terhes emléke, akár kimondja, akár nem. Az azonban, hogy a gyógyulásáért ki mit tesz, fájdalmas emléke kit mire ösztönöz, mozgósít, nagyon különböző. A nagy magyar írófejedelem Móricz Zsigmond éjféli látogatóként lehet álmában vendéglátója a nagy erdélyi fejedelemnek Bethlen Gábornak, akit Trianonról, Erdély elvesztéséről, hazája akkori állapotáról és a tennivalókról kérdez. Hallgassuk figyelemmel a két fejedelem egybehangzó válaszát és fogadjuk meg!

Betyárok a magyar kártyán 7.

„Mikor viszik Zöld Marcit a vason…”

Zöld Marci

„Okos és bátor fickó lévén, kár érte, hogy e szép tehetségét embertársai megrontására fordítván, utóljára is akasztófán végzé kalandos életét” – írta Zöld Marciról Osváth Pál sárréti csendbiztos (Szűcs 1969: 16). Az 1790 körül, Berettyóújfalun, kálvinista kisnemesi családba született Márton az egyik legjelentősebb betyár volt Rózsa Sándor előtt, pedig mindössze néhány esztendeje volt e kétes hírnév megszerzésére.

Már édesapja is összeütközésbe került a törvénnyel, Marci törvényen kívül pályafutása a katonaságtól való megszökéssel vette kezdetét.[1]Verekedésbe keveredett, ökröket, majd két szekeret is ellopott, amiért börtönbe vetették, majd szabadulása után újra katonának adták. Egy társával innen is megszökött, s végképp zsiványságra adta az életét. Udvarházakat támadt meg, erőszakoskodott, méneseket hajtott el, útonállóként szerzett jövedelmet, bejárva az egész Alföldet. Összeállt a környék egy másik híres betyárjával, Palatinszky Pistával, akivel ezután együtt követték el bűncselekményeiket, bandájuk gyakran nyolc főre is duzzadt. Leginkább Heves[2]és Bihar vármegyékben, valamint a Hortobágyon működtek, egyre vakmerőbb cselekedetekkel hívták fel magukra a hatóságok figyelmét: kirabolták a Szabolcs megyei komisszárius tanyáját, 14-16 fős utazó nemesi társaságokat támadtak meg, elállták az Ugocsa vármegyei főbíró útját és lovát vették. A pandúrok először társát, Palatinszkyt fogták el, Zöld Marci végzetét árulás okozta. Egy gulyás adta őt a rend őreinek kezébe 1816-ban, mikor egy öcsödi tanyán rejtőzködött. A statáriális bíróság Törökszentmiklóson ült össze, s halára ítélte, elutasítva kegyelmi kérvényét, amelyben arra hivatkozott, hogy embert soha nem ölt.

Egyedülálló lehetőség óvodai és iskolai csoportoknak a Néprajzi Múzeumban

Egy nagylelkű szponzor támogatásának köszönhetően a Néprajzi Múzeum 2014. november 1-ig folyamatosan (nyáron is) ingyenes belépést biztosít minden magyarországi és határon túli óvodai, általános- és középiskolai csoportnak, amelybe hátrányos helyzetű gyerekek is járnak. A programban minimum tíz iskolás vagy óvodás és maximum két felnőtt alkotta csoportok vehetnek részt.

Az ingyenes csoportos látogatás ebben az időszakban a múzeum valamennyi kiállítására érvényes, és egyedülálló a magyar múzeumi életben, ezért szeretnék, ha minél többen ki tudnák használni ezt a kivételes lehetőséget.

A hivatalos tanév idején fogadónyilatkozatot tudnak biztosítani az ingyenes vasúti utazáshoz, nyári szünet idején is szívesen fogadnak csoportokat, de ebben az esetben az utazás költségeit a látogató csoportnak kell biztosítania.

A program ideje alatt megtekinthető kiállítások:

1. A magyar nép hagyományos kultúrája (állandó kiállítás)

2. Tollvarázs (2014. március 5. - 2014. június 9.

3. Bicikliváros (2014. április 14. - 2014. szeptember 28.)

4. Csendéletek a Székely Partiumban (2014. március 5. - 2014. augusztus 31.)

5. Megragadni a megfoghatatlant (2014. április 17. - 2014. június 29.)

6. Megvetés és önbecsülés (2014. június 21. - 2015. január 4.)

7. A miskakancsó (2014. június 27. - 2014. szeptember 21.)

8. Balla Péter emlékkiállítás (2014. szeptember 13. - 2015. január 5.)

Múzeumi kapcsolattartó:
Koltay Erika múzeumpedagógus
Tel.: 1/473-2439; 30/668-6614
Email: latogatas[kukac]neprajz.hu

Részletes információ: http://www.neprajz.hu/tartalom.php?menu2=746

Betyárok a magyar kártyán 6.

„Az volt a hibájuk, hogy nem álltak sorba, szolgálni császárt Majlandba, Tirolba…”

Mészáros Pali

A somogyi betyár Mészáros Pali életéről keveset tudunk[1]. 1810 körül született, eredeti neve Nagy Pál volt. Az 1848-as szabadságharcban lovászként szolgált egy huszártiszt mellett, majd a komáromi kapitulációt követően hazatért Somogyba. 1850-ben Szekszárdon besorozták a császári seregbe, de Dunaföldvárnál megszökött. Egy évre rá újra besorozták az Ernő-féle gyalogezredbe, de innen is meglépett és betyárbandát alapított, tagjai 26-40 év közötti férfiak, hét társa közül három zsidó volt. Leginkább a szigetvári járásban tartózkodtak, amit nyilván erősített, hogy a tótszentgyörgyi csárdás felesége volt Mészáros Pali szeretője. A banda meglehetős kegyetlenkedéseiről vált hírhedté, Somogyban, Baranyában, Zalában és Szlavóniában követték el bűntetteiket. Liszón például egy kondást vertek meg alaposan, később a szompácspusztai bérlőt ütötték agyon. 1858-ban Alsólendván berontottak Kálivoda József kereskedő házába, ahol aznap disznóölés zajlott, s a kereskedő éppen barátaival kártyázott. A faluban félreverték a harangot, a menekülő bandatagok közül valaki egy baltával úgy hátba vágta a házigazdát, hogy hamarosan belehalt sérüléseibe, ráadásul az odasiető rendőrt is lelőtték. A banda ezután Szlavóniába menekült.

Az ez évből származó leírás szerint Mészáros Pali „magas, negyven év körüli férfi, kerek ábrázatú, barna hajjal, kis szakállal. Prémes, sötétkék dolmányt hordott, fekete kalpaggal”(Szentesi Zöldi 2009: 77). Hamarosan visszatért Somogyba, de bűnei miatt az őt üldöző katonaság elől folyamatosan menekülnie kellett. 1860-ban, a pandúrokkal vívott ütközet során agyonlőtték, sírja a visnyeszéplaki szőlők közelében ma is megtalálható. A nép ma Palitemetőnek hívja, sírkeresztjén az alábbi felirat olvasható: „A vármegye katonája, lába nyomát sokat járta. Nagy Pál, akit megölt a pipaszár”.

Betyárok a magyar kártyán 5.

„Sobri Jóska rézsarkantyús csizmája, szépen szól a lengyeltóti csárdába…”

Sobri Jóska

Rózsa Sándor mellett leghíresebb betyárunk Sobri Jóska volt. Édesapja a Sopron megyei Sobor községből került kanásznak a Baltavár melletti Erdőd majorba, ahol Jóska 1810-ben született. Ragadványneve családja származási helyére utal, eredeti neve Pap József volt. Apja mesterségét folytatva kanászbojtárként kereste kenyerét, de fiatalkori könnyelműsége révén hamar törvényszék elé került, 1832-ben disznólopásért két esztendőre és negyedévenként 25 botütésre ítélték. A leírás szerint Sobri „magas termetű, szeg szemű, hajú, kikent, középszerű vastagságú bajusza hosszúkás, tiszta képű, Pofa szakállas” (Szentesi Zöldi 2009: 62).

A börtönből kikerülve hamarost ismét hallatott magáról, Fényes Istók csordásbojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Társát elfogták és felakasztották, Sobri azonban elmenekült és elbujdosott a Bakony erdeinek sűrűjében, ahol hamar hasonszőrű társakra lelt. Bandát alapítottak és Vas, Győr, Veszprém és Zala megyei erdős részein garázdálkodtak. A banda létszáma folyamatosan változott (6-28 fő), többüknek neve is ismert: Mógor Jancsi, Pap Andor, Retse Marci, Holics Gyuri, Fűmag Jancsi, alvezére Milfajt Ferkó volt. Eötvös Károly Balatoni utazásában így írt a híres bakonyi betyárról: „Sobri Jóska volt az ország legdelibb betyárja. Ifjú, bátor, csodaszép, legények büszkesége, asszonyok bálványa. Vér nem tapad a kezén. Kincset nem gyűjt, szegény embert nem bánt. Amit úrtól, paptól, zsidótól elszed: felosztja a szegények közt. A Bakony az ő országa, száz bujdosó legény kísérője” (Eötvös 1982: 395).

Betyárok a magyar kártyán 4.

„Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre…”

Angyal Bandi

Az 1760-ban született Angyal Bandi volt az első lovas betyárunk. A hagyományok szerint szép férfi volt, aki olyan nagy erővel bírt, hogy a gönci hordóból szájához emelve ivott. A róla szóló balladás dal díszes, hivalkodóan pásztoros, parasztos viseletét emeli ki, pedig nemes ember volt. Igazi neve Szentmártonyi Ónody András, családja egyike volt Borsod vármegye legkiterjedtebb birtokos famíliájának. Kétszer nősült, első felesége a füzérkomlósi, szintén nemes Angyal család leszármazottja volt, ragadványneve alighanem innen eredeztethető. Bár gondos nevelésben részesült, már egészen fiatalon, az 1780-as évek elején elkövette első törvénysértéseit, a Hortobágyon szívesen mozgott lókupecek, orgazdák és szabadságos katonák között. 1787-ben került először a vármegye kezére, tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolták meg, bár ebből csak hármat tudtak rábizonyítani. Nyolcévnyi fegyházat szabtak ki rá, melyet fellebbezéssel és kegyelmi kérvénnyel két és fél évvel csökkentettek. Szabadulása után azonban ugyanúgy folytatta korábbi életmódját, négy vármegyében is (Gömör, Abaúj, Borsod, Hajdú) ismerték viselt dolgait. 1799-ben Borsod vármegyében került újra törvényszék elé, erőszakoskodásért, ökör- és pénzrablásért két évre ítélték el. Fellebbezett ugyan, de sikertelenül, mert büntetését négy esztendőre emelték. Azonban nem vonult börtönbe, hol az egyik, hol a másik birtokán húzta meg magát, folyamatosan felmentő kérvényeket fogalmazott, még Bécset is megjárta ez ügyben.

Betyárok a magyar kártyán 3.

„No Vidróczki, most gyere ki, hat vármegye vár ideki…”

Vidróczki Marci

Vélhetően Kodály Zoltán: Mátrai képek című művének köszönhető az általánosan elterjedt téveszme, miszerint Vidróczki Marci mátrai betyár volt, holott ő leginkább Eger környékén, a Bükkben tanyázott. 1838-ben Mónosbélen született juhász családban. Élettörténetét meglehetős homály fedi, annyi bizonyos, hogy 1859-ben besorozták az egri Wasa 60. gyalogezredbe, ahonnan megszökött, de anyja visszavitte egységéhez. 1863-ban már újra katonaszökevényként körözték, elfogták, s húsz esztendő fogságra ítélték, Theresienstadtba került. Egyszer, mikor fát vágni vitték a rabokat, megölte az őrt, s újra megszökött.

Hosszas bujkálás után 1871-ben tűnt fel szülőhelye környékén (Szentesi Zöldi 2009: 44). A szájhagyomány szerint hatalmas bandát gyűjtött maga köré, de ez aligha igaz, mindössze néhány társával (Lőrincz Pesta, Pintér Pesta, Piros Paja, Galabács Jani) követte el bűntetteit Heves, Gömör, Nógrád és Borsod vármegyében, miközben igen fejlett orgazda hálózatot is kiépített. Egyetlen betyárunkról sem jegyeztek fel annyi mulatós, csárdában játszódó történetet, mint Vidróczki Marciról, valószínűleg vidám, borissza ember lehetett, aki a nőket sem vetette meg, szinte minden faluban volt szeretője. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette, aki ártott, és nagylelkűen megjutalmazta, aki segített neki. A szájhagyomány szerint ijedős ember sem volt, bármilyen nehéz, veszélyes helyzetbe is került, nem hagyta el lélekjelenléte.

Betyárok a magyar kártyán 2.

„Útonálló voltam, az Ég nem nézhette, hagy kezem tovább már a prédát tehesse…”

Milfajt Ferkó

Milfajt Ferkó 1807-ben született, születési helye után nevezték Dabronyi Ferkónak is. A kor viszonyaihoz képest iskolázottnak számított (hat osztályt végzett), kezdetben több helyen urasági inasként szolgált, majd juhász lett. 24 éves korában került először összeütközésbe a törvénnyel. Lopott lovakkal üzletelt, majd kirabolta a csanaki kovácsot, amiért a csornai úriszék két év börtönre és félévente 25 botütésre ítélte. Személyleírása szerint: közép kisded termetű, gömbölyű képű, kék szemű, hosszúkás vékony orrú, kikent kisded bajúszú. Szabadulása után csatlakozott Sobri bandájához. Egy ideig Sobri alvezére lett, bár az együtt töltött két esztendő alatt is gyakran külön utakon jártak. A banda a Dunántúl erdős vidékein garázdálkodott, számadó juhászokat, kereskedőket fosztottak ki, leginkább ruhát, csizmát, fegyvert és pénzt zsákmányoltak. Milfajték legvakmerőbb tette Hunkár Antal szolgagyőri birtokos kirablása volt. Több, mint négyezer forintot, négy aranyórát, két aranyláncot, két aranykarperecet, tíz aranygyűrűt, négy pár ezüstsarkantyút, valamint puskákat zsákmányoltak, az urat és cselédjét a pincébe zárták. Hunkár személyes megaláztatásként élte meg kirablását, s minden tekintélyét és kapcsolatát latba vetette, hogy kézre kerítse a betyárokat. Személyesen V. Ferdinándnál járta ki a statárium felállítását, s rövidesen a Dunántúl majd minden megyéjének katonasága mozgósíttatott elfogásukra.

Varga Szabolcs: Irem kertje.

Pécs története a hódoltság korában (1526-1686).

A Pécsi Hittudományi Főiskola és a Pécs Története Alapítvány kiadása

Pécs, 2009.

220 oldal

A szerző írja könyve bevezetőjében: „Amikor az Oszmán Birodalom seregei megjelentek Magyarországon, Pécs városának története is új irányt vett. A megszállókkal érkező új lakosok eltérő életmódjukkal, építkezéseikkel megváltoztatták, és számos balkáni elemmel gazdagították a település képét. Ám Pécs a hosszú török uralom ellenére is megőrizte a közigazgatásban és a városhálózatban már középkorban betöltött jelentős szerepét. Pécs a 16. század elején püspöki székhely, a Dél-Dunántúl gazdasági központja, a magyarországi humanizmus egyik fellegvára volt. Közigazgatási súlya, az oszmán megszállás alatt is megmaradt, igaz ekkor már a maradék Dunántúl meghódításának tervét szövögették a város falai mögött. Gazdasági jelentőségét is megőrizte, és sokkal inkább az európai eseményekben bekövetkező változások okozták 17. századi hanyatlását, mintsem a török katonai jelenlét. A művelődés tekintetében sem vesztett fontosságából: kevesen tudják, hogy Pécs a hódoltsági egyik centrumává vált. Az elmúlt évek kutatásaiból tudjuk, hogy a hódoltsági katolicizmus is méltán tarthatta központjaként számon Pécset, és az Erdélyből áttelepülő unitárius hittérítők szintén itt találtak menedékre. A keresztény felekezeteknek köszönhetően a mecsekaljai város a hódoltság egyik jelentős oktatási bázisaként működött, és így fontos szerepet játszott a magyar etnikum identitásának megőrzésében.

Betyárok a magyar kártyán 1.

„Mikor Rózsa Sándor felült a lovára, aranyos bő gatyája lobogott utána…”

Rózsa Sándor

Rózsa Sándor, a betyárkirály a Szeged környéki tanyavilágban született 1813-ban. A szájhagyomány szerint viharban született, s olyan erős volt, hogy kirúgta magát a pólyából és tízéves korára már bármilyen erős emberrel birokra kelt (Veszelkáné 1981:9-13). Bojtárkodással kezdte az életét, de már igen fiatalon a szegedi börtönbe került, másfél évre és negyedévenkénti 25 botütésre ítélték tehénlopásért, melyet ő sosem ismert el. Tíz hónap raboskodás után megszökött, így tisztességes munkát nem kaphatott, futóbetyárrá vált, a puszta lett a szállása, leggyakrabban a Veszelka család tanyáján lelt menedéket. Megölte az utána nyomozó makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, bandájával szarvasmarhákat és lovakat hajtott el, összesen hatvan bűnesete vált ismertté. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királynak, de elutasították és folytatták az állandó hajszát ellene. 1848-ban Rózsa Sándor felajánlotta szolgálatait Kossuthnak, aki a megyei nemesekkel és városi hivatalnokkal megtanácskozván a dolgot, aláírta kérvényét.

"Ötödik Ferdinánd magyar király nevében én, Kossuth Lajos, az ország teljhatalmú népfelkelési biztosa és az ország Honvédelmi Bizottmányainak tagja, ezen Bizottmány nevében is adom tudtára mindenkinek, kik jelen levelemet most és jövendőben olvasandják: Miképpen Rózsa Sándor, ki a törvénytől és erkölcsiségtől elvetendve ezen vidéket sok esztendők óta rablásaival megnyugtalanította, Isten irgalmától fogva magához térvén, s bűneit töredelmesen megbánván, hozzám azon alázatos kéréssel folyamodott, hogy ha eddigi életmódjáért, valamint igaz bűnbánata szerint az Istentől bocsánatot remél, úgy a földi igazságtól is bocsánatot kaphatna, nemcsak elhagyná előbbi életmódját, s a törvényhez és erkölcsiséghez állhatatosan visszatérne, hanem egyszersmind a haza jelen veszélyében az országnak fegyveres ellenségei ellen hű és bátor szolgálatát, mint jó polgárhoz illik, úgy maga személyében felajánlaná, mint a pusztai pásztornépből 150 fegyveres lovast saját költségükön táborba szállani és az ország hadvezéreinek rendelkezése szerint a haza ellenségei ellen a véggyőzelemig híven és becsületesen szolgálni reábírná. Az elárult haza védelmére egyenként és összesen fegyvert fogjon, annak okáért nevezett Rózsa Sándornak, az örökkévaló Isten és az országnak Honvédelmi Bizottmánya nevében, ezennel a jelen levelem előtt folytatott bűnös életéért a földi igazság részéről is bocsánatot adok és rendelek, oly föltétel alatt mindazáltal, hogy a törvényhez és erkölcsiséghez állhatatosan megtérjen, és fogadása szerint 150 fegyveres lovassal magát a seregvezér rendelkezése alá adja, és bocsássa ki őket rögtön Csepel szigetén, onnan pedig a Dunán átszállítani és a Hunyadi-csapat parancsnokának vezérlete alá utasítani köteleztetik. Így hozván magával a töredelmes bűnbánó iránti keresztény szeretet és a vidéki nép nyugalmának biztosítása. Jelen bűnbocsátó levelemet a fent kitett kötelesség teljesítésének feltétele mellett az országnak minden hatósága, bírói és ítélőszékei erősnek és érvényesnek elfogadni köteleztetvén. Ha ellenben nevezett Rózsa Sándoraz ördög sugallatának engedve, bűnös életével fel nem hagyna és a közbátorságot tovább is háborítani merészelné, ezen esetre bűnbocsátó levelemet minden bíróság megsemmisültnek tekintendi, sőt újabb bűneiért egész súlya szerint büntetendi – a közigazgatás így kívánja. Hódmezővásárhely, 1848. október 3." (Szenti Zöldi 1999: 48–49)

Tájház Pélmonostoron

Pélmonostor a Báni-hegység nyugati oldalának és a Karasica patak árterületének találkozásánál létrejött település, Eszéktől 32 kilométerre fekszik. Már a bronzkortól lakott vidék, a magyarság is korán megtelepült itt, bizonyítja ezt, hogy a Szent Márton tiszteletére felszentelt baranyamonostori monostor -melyet Géza fejedelem alapított- is szerepel azon az Árpád-kori térképen, mely a pannonhalmi bencés apátsághoz tartozó nyolcvan bencés monostor elhelyezkedését ábrázolja.

1227-ből származó forrásokban a baranyamonostori erőd elnevezést felváltja a Szent Mihály monostor elnevezés, amelyet ekkor a Majs család tulajdonolt. A tatárjárást követően, 1253-ban IV. Béla király Nagy Harsány földesúrnak adományozta, míg egy 1291-ből származó dokumentum értelmében a Peel család tulajdonában került hét olyan településsel egyetemben, melyek közül egyedül már csak Kő létezik. A várfal és a monostor maradványai egészen a 19. század közepéig fellelhetőek voltak, de a később időkben keletkezett forrásokban már nem lehet találni a monostorra való utalásokat.

A 15. század során számos család kezén ment keresztül a település. A törökök kezdeti előrenyomulását épségben átvészelték, mivel védte őket a Karasica mocsara. A mohácsi csatát követően Monostor az Ivez ben Bejtulah kádi vezettette, baranyavári székhelyű török fennhatóság alá kerül. Az 1554-ben keletkezett török adókönyvben 41 monostori adóköteles személy neve maradt fenn, szinte mind magyar név. Mivel a település forgalmas út mellett helyezkedett el, a lakosság mindig is állandó veszélynek volt kitéve, így nem csoda, hogy Dernschwam János[1] útinaplójában ezt írta: „a falvak helyén felgyújtott épületmaradványok vannak, sokszor alig felismerhető egy-egy épület maradványa, elmentünk Karancs település majd Hedvigmonostor mellett, melyek épp a szőlőtermő vidék és a Karsica folyó találkozásánál helyezkednek el“. A település 1686 és 1687 között teljesen elnéptelenedett, s még az 1696-ból származó adatok szerint is csupán két család élt itt.

KIOLVASÓ GYERMEKJÁTÉKOK FEHÉRGYARMATRÓL

Életem első évtizedét Fehérgyarmaton éltem le, ahol magam is ezeket a kiolvasó verseket mondtam, mikor játék közben kijelöltünk valamilyen feladatra valakit, illetve máskor, ha sorrendiséget akartunk eldönteni. Később másutt, majd irodalomból megismert hasonló kiolvasó versektől a gyarmati változatokat pontosan meg tudom különböztetni, jóllehet ezek majdnem országszerte ismertek. Közlésükkel csak azt jelzem, hogy ebben a változatban Fehérgyarmaton éltek, közismertek voltak 1945-1950-ben.