Fidrikes kenyér. Ej, de fidrikesre vágtad!

Jászdózsai első utamon, 1963-ban hallottam először. Drapos Györgynél, akit ragadványnevén Boszor Gyurának ismert az egész falu, igen belemelegedtünk a beszélgetésbe. Nála ez nem volt valami nehéz, mert nemcsak szépen és szívesen beszélt, s az járta róla, hogy még fogadott napszámosait is órabérben fizette, hogy a munka után hallgassák történeteit. Sötét lett, s eljött a vacsora idő. Menni készültem, de visszaparancsolt az asztalhoz, s folytatta mondókáját. Közben a legkisebb legény fia kenyeret szegett a szalonnához, kolbászhoz. Mikor kézbe vette, rászólt a fiára: Ej, e fidrikesre vágtad! Tán sajnálod?