Majdnem elveszve, de soha elfeledve…

 XXXV. Nyugat-kanadai magyar néptánc fesztivál, Lethbridge, Alberta

A magyarországi táncház mozgalom az 1970-es évek elején indult el Budapesten. Létrejöttéhez Kodály Zoltán, Bartók Béla, Lajtha László és tanítványainak munkássága, valamint népzene és néprajzkutatóink (Martin György, Sárosi Bálint, Pesovár Ferenc, Pesovár Ernő, Vikár László, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán…) magas színvonalú népzenei és néptánc gyűjtései, valamint feldolgozásai teremtették meg az alapot. A kezdetekről így emlékezett Sebő Ferenc: „Ez a zene volt az, amelyet Sárosi Bálint népszerű rádióműsorában hallottam, s annyira magára vonta figyelmemet, hogy nem nyugodhattam, míg ki nem nyomoztam, honnan származik. Építészhallgató kollegámmal, Halmos Bélával összeültünk, és azon törtük a fejünket, hogyan lehetne ezt a zenét a mi hangszereinken (hegedűn és gitáron) eljátszani. Akármennyire igyekeztünk, nem tudtuk megközelíteni az eredeti muzsika hangzását, annak fantasztikus feszültségét. Addig-addig, amíg fölfedeztük a spanyolviaszt: az eredeti hangszerelésnél nincs jobb. Elkezdődött hát a tanulás. Szereztünk egy brácsát, átalakítottuk három húrosra, s Béla segítségével gyakorolni kezdtem az akkordfogásokat. Tankönyvünk Lajtha László Széki gyűjtés című kötete volt. Ennek részletes partitúra lejegyzései, valamint a Pátria-lemezekről hozzáhallgatható zenéje segített hozzá bennünket, hogy egy rég letűnt korszak túlélő zenei stílusát megpróbálhassuk szép lassan elsajátítani. Ezzel egy új korszak kezdődött, melyet Széll Jenő „a hangszeres zene feltámadásának” nevezett, amelynek nyomában kibontakozhatott a 70-es évek elejének Táncház-mozgalma is.”

Helytálló Halmos Béla megállapítása, miszerint: „a táncház nem produkció, hanem olyan szórakozási forma, amelyben a népzene és a néptánc-zenei és mozgásnyelvi anyanyelvként-eredeti formájában és eredeti funkciójában jelenik meg.” A hagyományait vesztett, átalakult társadalmunkban a népi kultúra fent említett elemeinek eredeti szerepében való alkalmazása és megélése hamar számos pártfogóra és követőre talált, a fiatalok körében hamar kedvelt időtöltéssé vált. Városainkban és falvainkban sorra alakultak a táncházak, zenekarok, táncegyüttesek és dalkörök.  Gyorsan mozgalommá terebélyesedett, 1982-ben már megszervezték az első országos táncháztalálkozót. 1989 után népzenei iskolák indultak alap-, közép-, és felsőfokon, és a néptáncoktatás is bekerült az általános iskolák választható tananyagába. A magyar táncházmozgalom mára felkerült az UNESCO örökséglistájára is. A mozgalom nemzetközivé terebélyesedett, a világnak szinte minden pontján -ahol nagyobb magyar diaszpóra található- működnek táncegyüttesek és zenekarok az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Kanadától Argentínáig.