Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 2.
Bogács a török hódoltság idején
2.1.
A TÖRÖK URALOM KIÉPÜLÉSE
A középkor végére a Kárpát-medence egésze kétségtelenül európai műtájjá változott: a természetes tájakból változatos, többnyire földműves műtájak alakultak ki. De e változatosság mellett erőteljesen bontakozott ki egyfajta egység is: a lakosság döntően magyar, a település- és úthálózat úgy alakult ki, hogy sugárrendszerének középpontjában a főváros szerepet betöltő Buda állt.[1] Ennek az állapotnak a török háborúk és a hódoltság ideje vetett véget. A legfontosabb tényezővé az vált, hogy az ország két évszázadra harctérré változott, melynek következtében mind az anyagi- mind az emberi pusztulás olyan méreteket öltött, hogy súlyos következményei szinte a mai napig nem enyésztek el. Elég, ha csak a lakosság drasztikus csökkenésére, színmagyar területek végleges eltűnésére utalunk.[2]
A török állam nagyon hamar kiépítette közigazgatási rendszerét a hódoltsági területeken. A meghódított részek az állam tulajdonába kerültek, magántulajdon tehát nem létezett. Az alacsonyabb rangú tisztségviselők (tímárok, ziámetek) ugyan hász birtokadományban részesültek, de ez csak bizonytalan idejű használati jogot jelentett.[3] A hatalmi központot minden feltétel nélkül kiszolgáló vezető réteget az adófizető ráják tartották el. A paraszt-akár mohamedán volt, akár nem- tulajdonképpen röghöz volt kötve, csak akkor költözhetett el, ha helyettest ültetett maga helyére.[4] A közigazgatás legnagyobb egysége a vilajet volt. Ezek szandzsákra oszlottak, míg a legkisebb egységek a náhijék lettek.
Hazánkban a török gyorsan idomult a helyi viszonyokhoz. A török telepesek - ellentétben a Balkánon kialakult gyakorlattal - a falvakban nem, csak a várakban, városokban telepedtek le, ahol elkülönülten éltek. Ez azt jelentette, hogy a uralmuk alá került falvak lakosságának jelentős része - feltéve, ha túlélte a pusztításokat - helyén maradhatott vagy a harcok végeztével visszatelepülhetett.[5]
A török polgári igazgatás meglepően gyorsan megjelent a hódító sereg nyomában. Amint valamely falu behódolt, azonnal defterbe vétetett, vagyis lakosságát házanként összeírták, s terheit megállapították. Az új földesurak a helyi szokások szerint vetették ki adójukat, melyet természetesen jócskán megtoldottak. A tizedet most is természetben kellett fizetni, de lehetőség nyílott annak megváltására is. A harácsot és a többi központi adónemet pénzben hajtották be. A falvakat, melyet ugye nem laktak törökök, továbbra is a helyi önkormányzati szervek igazgatták, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy a hatóságok ellenőrzése itt ne lett volna állandó.[6]
2.2. BOGÁCS A TÖRÖK ADÓÖSSZEÍRÁSOK TÜKRÉBEN
Bogács is hódoltsági terület volt. Adója először 160, majd 400, egy 1582-es összeírás szerint már 500 forint volt. Fülek ostroma idején ismét 500 forintban állapodtak meg, de azt a lakosok nem tudták fizetni. Ezért leszállította a török 150 forintra az adót, de ezt sem bírta el a falu, s mivel 1593 óta csak a felét fizették a kiszabottnak, igen nagy félelemben voltak, hogy a török végképp felperzseli falujukat. Az állami adó összegét egyébként a következőképp állapította meg a török: ”Évenként ötven akcse dzsizje-adót fizet az, akinek ingósága 300 akcsét ér, vagyis aki házán, szőlején és földjén kívül, marháit, házán belül lelhető holmiját és hordaiban levő borát számítva, 300 akcse értékkel rendelkezik…”.[7] 300 akcse abban az időszakban pontosan 6 magyar forintnak felelt meg, tehát a török által kivetett adó pontosan megegyezik a magyar országgyűlés által 1547-ben telkenként kivetett rovásadó összegével.[8]
Ugyanilyen súlyos terhet jelentett a lakosságnak a földesúr által követeltek, melyek jól nyomon követhetők a szandzsák-összeírások által. Ezek olyan kimutatások, melyek a bevételezhető kincstári jövedelmet összegzik. Rendeltetésüket tekintve leginkább az urbáriumokhoz hasonlíthatók, céljuk hasonló: írásban rögzíteni a lakosság szolgáltatás kötelezettségeit. Jellemzője, hogy ezek a kötelezettségek összesítve, tehát az egész településre együttesen kivetítve vannak nyilvántartásba véve, tehát e szolgáltatásokért a lakosok közösen feleltek.[9] Ezek az összeírások számunkra azért rendkívül fontosak, mert képet kapunk településünk életmódjáról, arról, hogy milyen szerepet töltött be a földművelés, a szőlőtermesztés, hogy rendelkezett e megvámolható kereskedelmi forgalommal, hogy volt-e malma, milyen volt az állattenyésztése. Mivel a török nem adóztatta a szarvasmarha- és lótenyésztést, ezért erről nem kaphatunk információt, pedig mindenképpen jelentős szerepe lehetett. Az adatokból kirajzolódhat egyes tájegységek azonos termelési profilja és gazdasági erőviszonya.[10]
A Bükkalja, a borsodi Bükk
hegység déli előterének
