Eurázsia Történelmi Lovasút IX.

„Lovaink száguldása a sztyeppén a határtalan szabadság érzésével ajándékoz meg bennünket minden nap.”

A lovas csapat szépen haladt tovább a kitűzött útvonalon. Egyre ritkábban lakott területeken lovagoltak keresztül, ahol –mint írják- erőteljesen átélhető a sztyeppe ember feletti hatalma. A lovakat naponta váltják, így a pihent állatokkal mindig gyorsan, szinte megállás nélkül teljesíteni tudják a napi 40-55 kilométeres penzumot. Általában csődöröket hátalnak, számos kazak fajtát próbálhattak már ki, közmegelégedésre. Az időjárás továbbra is érdekesen alakul. Napközben a szokásos nagy meleg és szárazság gyötri az úton járókat, de rendszeresen előfordul, hogy ahová megérkeznek, az esőt is magukkal viszik, még olyan helyekre is, ahol már nagyon régen nem esett vagy ebben az évszakban egyáltalán nem is szokott…

Útjuk során továbbra is nagy érdeklődés kíséri őket. Ez ideig tizenkét lovas bemutatót tartottak, nagy sikerrel. Így írják: „a rövid ünnepségek és bemutatók után a nézőkkel és az ünneplőkkel sokáig még közös fotókat készítünk, amely elárulja az őszinte érdeklődést. Az arcokon öröm és kíváncsiság, némelyiken a tisztelet és csodálat tükröződik. Minden fáradtság ellenére, nagyon jól érezzük magunkat, hiszen a küldetésünket egy testvéri, szeretetteljes közegben teljesíthetjük.”

Kazahsztán közigazgatásilag tizennégy területre (oblisz) és két területi jogú városra, Almatira és Asztanára osztódik. A lovas expedíció most az Aktöbei területen halad, s ha minden a tervek szerint alakul, néhány nap múlva átlépnek a Kosztanaji területre.

Eurázsia Történelmi Lovasút VIII.

Végre Kazahsztánban! A lovasok Ganjuskinonál lépték át az orosz-kazak határt, az új tervek alapján kicsit korábban, mint ahogy az eredeti tervekben szerepelt. Így viszont a szervezés kissé akadozott, hiszen helyi segítőik nem tudták időben elvégezni a szervezést.

Kazahsztán az eurázsiai kontinens egyik legnagyobb állama, észak-déli irányban körülbelül kétezer, míg nyugat-kelet irányban mintegy háromezer kilométer széles, területe 2724900 négyzetkilométer. Régi civilizációk keresztútján, kereskedelmi, társadalmi, gazdasági és kulturális kapcsolatok találkozásának központjában fekszik.

„Amikor Allah elosztotta már a világon a javakat: a síkságokat és a hegyeket, a folyókat és a tavakat, föld méhének kincseit, akkor vette csak észre, hogy Kazahsztánról megfeledkezett. A nép arra kérte, juttassa neki a maradékot. Így aztán e földnek mindenből jutott valami. Vannak óriási hegyei és végtelen sztyeppéi, lapályai, hatalmas kiterjedésű tavai, folyói és szinte kimeríthetetlenek ásványi kincsei.”

Ez az eredetmonda jól jellemzi Kazahsztán földrajzi és természeti viszonyait. Domborzata rendkívül változatos: a terület 40%-a sivatag, 23%-a félsivatag, 20%-a sztyeppe, 7%-a erdős sztyeppe és 10%-a hegyvidék. Legmagasabb csúcsa a 7010 méter magas Khan Tengri. Az országban több, mint nyolcezer kisebb-nagyobb folyó van, hét folyója is hosszabb ezer kilométernél. Legjelentősebbek az Urál és az Emba, melyek a Kaszpi- tengerbe, A Szir-Darja, mely az Aral tóba, valamit az Irtis, Isim és Tobol, amik az Északi Jeges-tengerbe torkollanak. Negyvennyolcezer tava közül a legnagyobbak: Aral, Balhas, Zajszan, Alakol, Tengiz és Szeletengiz. A Kaszpi-tenger északi partvidékének nagy része és keleti partvidékének mintegy fele kazak területre esik. Nyersanyagforrások tekintetében az ország a hatodik helyet foglalja el a világon: a Mengyelejev-táblázat százöt eleme közül kilencvenkilenc található meg itt. Napjainkig kétszázötven kőolaj és földgáz lelőhelyet tártak fel, melyeknek zöme az ország nyugati részén található.

Eurázsia Történelmi Lovasút VII.

A csapat busszal érkezett meg a „Fekete-tenger gyöngyének” nevezett, mintegy egymillió lakossal bíró Odesszába. Így emlékeztek erre: „most úgy állunk, hogy nincs autónk, a felszerelésünk javát haza kellett küldeni az ajándékokkal együtt, segítőnk, Szvetlana nem tudott csatlakozni hozzánk önhibáján kívül. Így teljesen magunkra maradtunk, a három lovas ló nélkül és körülbelül kétszáz kilogramm kézipoggyásszal.”

Kiderült az is, hogy Bakiból nem lehet Asztrahánba hajózni, csak a föderáció állampolgárainak. Ezért, valamint a kísérő autó lerobbanása okozta időveszteség miatt kénytelenek voltak az eredeti útvonalat is megváltoztatni. Az ortodox húsvét hétfőjén mentek be az odesszai orosz konzulátusra, hogy a tranzitvízumot elintézzék. Ezután a Krím-félszigetre utaztak, hogy ott várják ki, míg végre beléphetnek Oroszországba.

A Krím félsziget a Fekete- és Azovi-tenger között, melyet a harminc kilométer hosszú és kilenc kilométer széles Perekopi-szoros csatol a kontinenshez és kelet felé a hosszan elnyúló Kercsi-félszigetben, a Kercsi-szorosnál végződik. Radó György írja: „A Prekopnál kezdődő észak-krími táj nemigen különbözik a dél-oroszországi, ukrajnai és ősi sírdombokkal, kunhalmokkal - kurángokkal - tarkított síkságnál. Dél felé azonban lassan dombosodik a föld, majd a dombok magas hegyekké nőnek. Hirtelen megszakad a hegylánc: meredeken zuhan a tenger felé. S itt különös világ tárul fel lábánál. A százhatvan kilométer hosszú, mintegy ötvenöt kilométer széles hegylánc tömbje ugyanis feltartóztatja az észak felől hömpölygő, rohamozó hideg légtömegeket, megvédi, napsütötte, dúsan termő kertté, örök tavasz honává teszi a Krím-félsziget déli partját. Ez a félsziget volt az ókorban Taurisz. Sok görög rege fűződik hozzá, Artemisz templomai álltak itt, s a holdistennő mentette Iphigéniát, akit atyja, Agamemnón fel akart áldozni az isteneknek... Taurisz görög gyarmatait Róma, majd Bizánc kebelezte be, át- meg átcsaptak rajta a népvándorlás pusztító hullámai, utóbb az ó-orosz Tmutarakany fejedelemség része lett, a tizenharmadik században pedig genovai olaszok alapítottak itt várost. A krími görög-latin világot azonban az újkor kezdetén elsöpörte az iszlám: észak felől az orosz földet elözönlő tatárok, délről a világhatalomra vágyó törökök morzsolták szét a krími régmúlt emlékeit.” A mintegy huszonhatezer négyzetkilométernyi területen ma mintegy kétmillió ember él, többségben oroszok, ukránok és krími tatárok.

A lovascsapat végül itt sem maradt magára, még a Krímben is nemzettársaink siettek lovasaink segítségére. Chemez Farkas édesapja már régóta kitűnő kapcsolatot ápol az itt élő magyarokkal, ennek köszönhetően sikerült kapcsolatba lépni az Alustában élő Idával és családjával, akik mindenben a rendelkezésükre álltak. Kiderült, hogy Ukrajnában van egy hálózat magyarokból a nagyobb városokban és Krímben. Főleg vegyes házasságokban élő kárpátaljai nők, de bámulatos, mennyire őrzik a nemzettudatot, átadják a nyelvet a gyerekeknek. Hatalmas élmény volt a csapatnak velük lenni és érezni az örömüket, hogy ők is részt vehetnek egy magyar ügyben.

Bálinth Zoltán néprajzi gyűjteménye Abonyban

Korábban már beszámoltunk honlapunkon egy kivételesen ritka néprajzi gyűjteményről, Bálinth Zoltán árkosi fiatalember kőröstetétleni vándorkiállításáról (a korábbi hír ITT olvasható). 2012. április 20-án pénteken 16 órakor új helyen, az abonyi római katolikus plébánia Közösségi Házában (Abony, Kossuth tér 14.) került megrendezésre  "Vándor Székely" címmel nagyjából ugyanaz a tárlat. Csak azért nagyjából, mert a hatalmas anyagból Bálinth Zoltán mindig újabb eszközöket is válogat a látogatóknak, míg egy-kettőt kihagy belőle. A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást Nagy András plébános úr nyitotta meg, Raskóné Déri Erzsébet pedig Bálinth Zoltán gyűjtő életét mutatta be a hallgatóságnak. Benedek Csaba néprajzkutató a páratlan történeti tárgyegyüttes néprajzi értékeit méltatta s helyezte el a magyar népi kultúrában. A Tiszavirág Daloskör katonanótákkal és alföldi népdalokkal szórakoztatta a közönséget. A tárlat 2012. május 11-ig tekinthető meg, a +36-53-360-045-ös telefonszámon történt előzetes megbeszelésé alapján. Minden éreklődőt szeretettel várnak!